Pécsi Napló, 1932. március (41. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-04 / 52. szám
1932 március 4. PÉCSI NAPLÓ Károly a ,,Nyitot ablak“ című humoros filmjéből Salamon Béla részére írt. A ,,Nyitott ablak" a mozik vásznán az öt világrész közönségét megkacagtatta s most, amikor az illusztris szerzőtrió , Nóti Károly, Harmath Imre és Farkas Imre operettre írták át, még jobban hatott. Hiszen Salamon Bélát nem elég látni filmen, hanem páratlanul álló komikumát hallani is kell. Kifogyhatatlan ötletessége a „század este“ baka-alakjában végig viharosan kacagtat. S ezért lehetünk hálásak Salamon Bélának, hogy vidámságának dús tarsolyát elhozta Pécsre és itt szerez kedvelt közönségének feledhetetlenül derűs estéket. Jánossy Terka, a pécsi színház volt művésznője, kinek ragyogó játékában nem egyszer gyönyörködött a pécsi közönség, játsza a darab női főszerepét, de jobbnál-jobb szerephez jutottak: Feleky Klári, Egry Berta, Orbán Viola, v. Bánkis Róbert, Markovici Bandi, Krémer Ferenc és Bende László is. — A ,,Nyitod ablak" az előzetes nagy érdeklődésre való tekintettel, vasárnap délután 176 órakor és vasárnap este 1 9 órakor van műsoron. A Csalódott szerelmesek klubja — délutáni helyárakkal. A nagy érdeklődésre való tekintettel mely Salamon Béla vendégfellépését megelőzte, az igazgatóság utólag, vasárnap órai kezdettel is műsorba illesztette a ,,Nyitod ablak" operettújdonságot s igy a vasárnap délutánra hirdetett Cs. Sz. K. operettujdonság vasárnap délután 3 óra helyett és 3 órakor kezdődik. Délutáni helyárak Salamon Béla vendégjátékára a bérlők helyei ma délig tartatnak fenn. A színház heti műsora. Péntek : A Nnyitott ablak főpróbája és előkészületei miatt nincs előadás. Szombat délután 1 5 órakor 22—150 filléres helyárakkal . Mosoly országa. Szombat este 8 órakor : a Nyitott ablak operettbemutató — Salamon Béla és Jánossy Terka vendégfelléptével. Vasárnap délután 1/3 órakor délutáni helyárakkal : Csalódott szerelmesek klubja. Vasárnap délután 1 6 órakor : a Nyitott ablak — Salamon Béla és Jánossy Terka vendég felléptével. Vasárnap este 19 órakor, a Nyitott ablak — Salamon Béla és Jánossy Terka vendégfgléptével. —u—— I—— 11 THÍTfnT' SPOUT Horváth Halas Kálmán szeretne kikerülni a pécsi profiklub kötelékéből s ezt a szándékát a vezetőség előtt sem titkolja. Erre magyarázzák, hogy az ETO FC elleni meccs után nem utazott haza együtt a csapattal, hanem a hírek szerint a fővárosban orientálódott elhelyezkedése érdekében. Tegnap a Hungária tréningjén vendégszerepelt Halas. A profiegyletek válsága most már nyíltan szorongatja kevés kivétellel az egyesületeket s ezért akarnak a cselekvés terére lépni a péntekre összehívott ligaközi értekezleten. Azt a radikális indítványt azonban, hogy szüntessék be a bajnoki mérkőzéseket, illetve működésüket, aligha fogják megszavazni, legfeljebb arról lehet szó, hogy néhány egyesület leáll majd, amelyek minden anyagi erőforrást már kimerítettek. Két fiatal játékost szerződtetett a Hungária Varga (BSE) és Ilyés (Postás) személyében. A Hungári tovább is kutat fiatal tehetségek után, akiket a B csapatban akar utánpótlásként nevelni. A szakkörökben is elismert tény, hogy a PFAFF varrógépek a legmegbízhatóbbak S világos, Világmárka! Gyári lerakat Tsoszli Lajos, Firencsikocca 6. Torofon 1557 MsiBárArtúr, Széchenyi tér 15. Tilafon 2617 Budapesti boxcsapat Fécsett. A Pécsi Sport Club vezetőségének sikerült a kitűnő ökölvívókkal rendelkező Törekvés SJS csapatát lekötni vasárnapra egy klubközi boxviadalra. A mérkőzések nyolc súlycsoportban lesznek lebonyolítva, amely előtt az egész fiatal, 8—14 éves PSC boxolók fogják tudásukat bemutatni. A viadal a régi sörház nagytermében lesz megtartva olcsó helyárak mellett, délután órai kezdettel. Négy nemzet versenye lesz március 12. és 13-án Stockholmban az a birkózó verseny, amelyen sorrend szerint Német-, Észt- és Svédország lesznek az ellenfeleink. Mi gyár iránt a Bocskay érdeklődik, akivel a Pécs-Baranya szerződést bontott. A megegyezésnek anyagi kívánalmai is vannak, mert ez esetben a Pécs-Baranya mentesülne az 500 pengő alól, amelyet a PLUSz Magyarnak elmaradt fizetése fejében megítélt. Élénken foglalkoztatja a fővárosi sajtót is a Pécs-Baranya súlyos helyzete, amelynek anyagi vonatkozásai kihatnak a sportbeli visszaesésre is. Amint értesülünk, a Szeged FC ellen 2 büntetőpontot is levont a szövetség, ami egyszerre 8 pontveszteséget is jelent s ha ugyanez lesz az ETO FC elleni mérkőzés sorsa is, úgy megoldhatatlan helyzet elé kerül a jobb sorsra érdemes pécsi profiklub. A miskolci vesztegetési ügy, amelynek rossz emléki már elhalványultak, egy utóhullámban jelentkezett most újra, amennyiben Klein Miklós vezetőségi tagot most örökre eltiltották a szövetséggel szemben mindennemű tisztség viselésétől. A Pécs-Baranya Szegeden kell, hogy kiálljon vasárnap a sorsolás szerint ligabajnoki mérkőzésre. A Szeged FC a hideg időjárás ellenére is szorgosan készül a mérkőzésre, mert a pécsiek elleni sikeres óvás vezető helyre juttatta a II. ligában, amelyet meg is akar tartani. Bíróküldés március 6-ára . PEAC— KRSC, biró Atlasz, hb. Makai, Frontich. 1 óra Tüzér uccai pályán. DVAC—PVSK, biró Merkle, hb. Bürger, Egerszegi. 3 órakor a Tüzér uccai pályán. KTSE— NTE, biró Frank dr., hb. Blázsik, Sturm. SzAK— VOGE, biró Harness. Törvényszék — Felemelte a tábla a gyilkos beleznai községi elöljáró fegyházbüntetését. Takéics János Belezna község elöljárója régóta haragos viszonyban volt egyik szomszédjával, Bednyák Jánossal, mert ez egy régebben kölcsönadott kapát nem adott vissza. Emiatt azután a két szomszéd között napirenden volt a civakodás. A múlt év május 15-én a kapa miatt ismét összevesztek a haragosok. Szó szót követett és szóváltás hevében Takács felkapott egy vaslapátot és azzal addig ütlegelte Bednyákot, mig élet volt benne. Ezután a hullát a szomszédos szőlőben rejtette el. A borzalmas gyilkosságnak Hegyi József hegyőr és Bednyák Mária is tanúja volt, akik azonban életveszélyes fenyegtés hatása alatt napokig nem mertek szólni a szörnyű tettről. Végül azonban egy névtelen levélben feljelentést tettek Takács ellen, akit a kaposvári törvényszék szándékos emberölés bűntettéért tíz évi fegyházra ítélt. Felebbezés folytán csütörtökön foglalkozott ez üggyel a tábla Simon tanácsa, amely az első bíróság ítéletét megsemmisítette és Takács büntetését tizenkét évi fegyházra emelte fel. Az itéletban Balogh István dr. főügyészi helyettes megnyugodott, mig a védő enyhítésért jelentett be semmiségi panaszt. — Leütötte haragosát — három éviegyház. Onhausz Antal és Szabó Sándor műtételeks földmivesek hosszabb ideje haragban voltak, mert Onhausz egy alkalommal megverte Szabó kisfiát. Az elmúlt év július 12-én este a két haragos összetalálkozott és csakhamar parázs verekedés támadt közöttük, melynek során Onhausz és felesége csúnyán helybenhagyták Szabó Sándort. Onhausz azonban nem elégedett meg azzal, hogy haragosát megverte, hanem utána osont, leteperte és egy kapanyéllel valósággal szétlapította a szerencsétlen ember koponyáját, aki szörnyethalt. A bajai törvényszék Onhausz Antalt, mint tettest szándékos emberölés bűntettéért három évi fegyházra, Onhausz Antalnét, mint tettestársat másfélévi börtönre ítélte. A tábla Simon-tanácsa csütörtökön foglalkozott ez üggyel és hosszas tanácskozás után helybenhagyta az első bíróság ítéletét. Balogh István dr. főügyészi helyettes súlyosbításért, a védő enyhítésért jelentett be semmiségi panaszt. Tőzsde, Budapest, márc. 3. TERMÉNYTŐZSDE. .. készárupiacon az irányzat ma tartott volt, változás csupán tengeriben mutatkozott, amely 15 fillérrel drágult, a korpa, amely 25—30 fillérrel emelkedett. Barátságos volt még a burgonyapiac. A többi változatlan. A forgalom csekély volt. A határidős piacon az irányzat jól tartott, a forgalom csendes. Búza márc. 11.98, z. 11.94—96, lesz. 12.00, máj. 13.02—03, z. 12.98—99, lesz. 13.00. Rozs márc. 14.50—60, z. 14.00—55, lesz. 14.50, máj. 15.20—25, z. 15.20—25, lesz. 15.20. Tengeri máj. 14.70—80, z. 14.77—80, lesz. 14.70. A készáripiacon az irányzat tartott, a forgalom csekély. Tengeri tt. 15.25—35. Búzakorpa finom 12.60—75, különleges 80-as tv. búza 14.60— 15.15. A többi és a lisztárak változatlanok. Ferencvárosi sertésevásár déli jelentése : Nyílt vásári maradvány 278, érkezett 2179, eladás 342, zártvásári maradvány 61, érkezett 134, eladás 21, zsirsertésf. k. 74—84, nehéz 84—90 fillér kg. ként élősúlyban. • 5. oldal. --------------—pri iT—i mii ii................ ^§t »arkctotl i йж, KRASZNAY MELÓI ferum kiadd. ér. WERNE» HTVAW igazgat#, N' mate« a kiadótulajdonos *#Ori irodalmi és Silnyvnyomdat RémfénytárMSágs- 1 Hirdetések: I 1 Már 30 éve kiváló és leghatásosabb szer a 1 § LILIOM-ANGOL II arckrém szappan púder I 8 Kapható: GRAEF JÁNOS drogériában, Király u 4. | ^......... " ■ 1" ——T—■——a——1. Gyümölcsfák piaci árusítását betiltották, ezért gyümölcsfákat, vadcsemetéket, erdészvítifák és fenyők magcsemetéit prima minőségűen rendkívül olcsón Kossuch Károly falsójából Szeged, szerezze be. Közvetítők djazva. 136 MEGHÍVÓ. A Délmagyar iparos Kereskedelmi r.r. Ш. (Sír rendes ШтШ 1932. március hó 14-én délután,4 órakor a vállalat ülés termiben tartja meg, melyre a részvénytársaság t. tagjai ezennel meghivatnak. A részvények a részvénytársaságnál, vagy a Pécsi Takarékpénztárnál hlyezendők letétbe. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Jegyzőkönyvvezető és két jegyzőkönyv hitelesítő kijelölése. 2. Az igazgatóság és felügyelő bizottság jelentései, a zárszámadások beiktatása, határozathozatal a tett indítványok felett és a felmentvények megadása iránt. 3. A megüresedett igazgatósági és felügyelő bizottsági tagságok helyeinek betöltése. 4. Esetleges indítványok. Az Igazgatóság.