Pécsi Napló, 1932. július (41. évfolyam, 146-172. szám)
1932-07-01 / 146. szám
1932 Julius 1. Bettelheim bankár-család tragédiája. Budapest, jun. 30. Bettelheim Mór bankár az éjszaka főbelőtte, a nővére Bettelheim Mirza pedig megmérgezte magát. Testüknek okát lelki összeomlásban keresik. SCHOLTZ KORNÉL ÉS PAFF GÉZA ÁTKERÜL A BELÜGYMINISZTÉRIUMBA. Budapest, jun. 30. (MTI.) A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Scholtz Kornél dr. népjóléti és munkaügyi államtitkárt belügyminisztériumi államtitkárrá, továbbá dr. Papp Géza államtitkári címmel felruházott népjóléti és munkaügyi minisztériumi helyettes államtitkárt a belügyminisztériumhoz az államtitkári cím fenntartásával miniszteri osztályfőnökké kinevezte. Л НЕКТОН BEZÁRATTA A BERLINI EGYETEMET Berlin, jún. 30. A berlini egyetemen súlyos verekedésre került sor az ellentétes politikai felfogású diákok között. A rektor a mai napra bezáratta az egyetemet. NÉGY EGYETEMI HALLGATÓ MEGSÉRÜLT. Berlin, jan. 30. (MTI.) Az egyetemi zavargások alkalmával négy baloldali érzelmű diák fején súlyosan megsérült, úgy, hogy orvosi kezelésnek kellett magukat alávetniük. Az egyetemet szombatig bezárták. PARISBAN KÉMEKET TARTÓZTATTAK LE. Pázis, jun. 30. A rendőrség messze ágazó kémszervezetet fedezett fel, amelynek tagjai közül hetet letartóztattak. Több házkutatást is tartottak és ezek során különböző iratokat foglaltak le.. A szervezet tagjai mindannyian kommunista elveket vallanak. Rövid táviratok Győr, jun. 30. A felsődunántuli szarvasmarha tenyésztő egyesületek szövetsége Péter Pál napján Albrecht kir. herceg elnöklésével közgyűlést tartott Győrött. Fázis, jun. 30. A lezárt 1931—32. költségvetési évben hivatalos megállapítás szerint, az állami kiadások 3147,5 millió frankkal múlták felül a bevételeket . Belgrád, jun. 30. Marinkovics szerb miniszterelnök ma délben felajánlotta a királynak a kormány lemondását. Belgrád, jun. 30. A csendőrök egy megszökött rablógyilkos üldözése közben tévedésből agyonlőttek egy szerelmespárt, Pojanovics Wlade minisztériumi tisztviselőt és Biancshi Olgát. Kreuznach-fürdő, jan. 30. (Wolff.) Az egyik itteni szállóban ma délelőtt felakasztotta magát Kastner Brúnó ismert filmszínész. PÉCSI NAPLÓ Nyaraljunk Baranyában! FELHÍVÁS PÉCS SZAB. KIR. VÁROS ÉS BARANYA VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉHEZ. Pécs, jan. 30. Nemes akció indult meg Pécsett. Az akció célja egyrészt, hogy a pécsiek Baranya szebbnél-szebb községeiben töltsék el szabadságukat, másrészt, hogy a fővárosból és az ország minden részéből minél több nyaraló jöjjön a Mecsek aljára. A pécsieknek meg kell szívlelni az akció jelmondatát: „Nyaraljunk az arany cíbant” mert az a pénz, ami Baranyában marad, Pécsre folyik vissza, aki tehát a vadvirágos Mecsek táján tölti el nyári pihenőjét, filléreivel a pécsi ipart és kereskedelmet is támogatja. Az ország minden részéből idesereglő nyaralók pengői sok barázdát letörölnek a baranyai falvak lakóinak gondterhes arcáról, a nyaralóktól kapott pénz nagy segítség a baranyai gazdáknak, lehetővé teszi számukra, hogy eleget tehessenek az államháztartással szemben fennáló kötelezettségeiknek, de lehetővé teszi azt is, hogy régóta esedékes bevásárlásokat eszközölhessenek. Ba- 9Érdemes megnézni! Virág Jenő posztóüzletének kirakati olcsó árait Király ucca 21 szám tanya idegenforgalmának fellendülése ennélfogva eminens érdeke Pécs kereskedelmi és ipari életének is. Arra kérünk mindenkit, hogy a „Nyaraljunk Baranyában!” akciót szívvel-lélekkel támogassa, bármerre járunk, propagáljuk a szép baranyai községeket, levelezésünk során pedig sohse feledkezzünk meg arról, hogy ismerőseinknek figyelmébe ajánljuk: Ha jól és olcsón akarnak üdülni, nyaraljanak Baranyában. Az akció legmelegebb támogatását kéri minden pécsi és baranyai polgártól: a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 3. oldal. Az Országos Hitelügyi Tanács 6 százalékra csökkentette a leszámítolási kamatlábat. Budapest, jan. 30. Az Országos Hitelügyi Tanács ma ülést tartott és a bíró-tag megítélendő kamat maximumát 8 és fél százalékra mérsékelte. Az első kúriába tartozó pénzintézetek kamattételét kilenc százalékról nyolc százalékra szállította le. A leszámítolási kamatot 7,5 százalékról hat százalékra csökkentette. A betétek után fizetendő kamatot a fővárosban 5,5 százalékról öt százalékra, 4.75 százalékról 4.25 százalékra, vidéken 6.75 százalékról 6 százalékra, 6.25 százalékról 5.25 százalékra mérsékelte. Paris, jún. 30. A Paris Midi lausannei tudósítója kiemeli, hogy a tegnapi tárgyalások anyagát sűrű homály fedi és az egymásal ellentétes híresztelések közül jóformán egy sem maradt cáfolat nélkül. A francia delegáció szállásán megerősítették, hogy az értekezlet kedvező irányban fejlődik és a helyzet javult, de nem árultak el semmit sem, hogy miben áll ez a javulás és melyek azok az új tények, amelyek a kedvező fejlődést lehetővé tették. Német forrásból származó hírek szerint Németország politikai engedményektől, mégpedig a Versailles szerződés 5-ik és 6-ik részének, tehát a pénzügyi és katonai rendelkezéseknek revíziójától teszi függővé az újjáépítési közös alapba való befizetés elvállalását. Páris, jun. 30. Lausanneban a tegnapi tanácskozáson elfogadták az átalányfizetés elvét és ma a végrehajtás módozataiból folyt a vita. Ezzel az üléssel párhuzamosan a gazdasági bizottság elsősorban a búza kérdésével foglalkozik, ami a középeurópai államok szempontjából a legfontosabb. Tárgyalnak a módszerekről, hogy mielőbb helyesebb eloszlást biztosítsanak a piacok számára. A benyomás általában véve kedvezőbb, mint tegnap és mindegyik fél részéről nyomatékkal utalnak a tárgyalások szívélyes hangjára. A Berlinből kapott utasítások megnehezítik a német delegátusok feladatát. Lausanne, jun. 30. (Havas.) A megbízó hatalmak 6-os bizottságának mai délelőtti ülésén a tanácskozás afölött forgott, hogy megállapítsák összegszerűleg azt az átalányt, amelyet Németországtól a német birodalom gazdasági talpraállása után követelnek, továbbá kidolgozták a megkötendő egyezmény módozatait. A német birodalmi pénzügyminiszter ma délelőtt súlyos ellenvetéseket tett. Megerősödik az a benyomás, hogy a Berlinből kapott utasítások megnehezítik a német delegátusok feladatát és lényegesen korlátozzák kezdeményezési lehetőségeiket. гчииоаис''' ............ "■ Javult a helyzet Lausanneban. Kedvező irányban fejlődnek a tárgyalások. Földvári Mihály, Tolnavármegye volt főlevéltárosának ügye a táblán. A TÁBLA IS FELMENTETTE a VOLT VÁRMEGYEI FŐTISZTVISELŐT. Pécs, jan. 30. Megemlékeztünk arról, hogy a pécsi kir. törvényszék Szüts-tanácsa f. évi ápr. hó 20-án tárgyalta Földvári Mihály, Tolnavármegye volt főlegáltárosának perújrafelvételi kérelmét, melyet nevezett Somogyváry József dr. ügyvéd utján azért adott be, mert a szekszárdi kir. törvényszék ötös tanácsa még 1920-ban bűnösnek mondotta ki sajtó utján elkövetett lázitás bűntettében és elitélte, miáltal állását és nyugdiját is elveszítette, noha a bűnvádi eljárás megindítását kizáró ok forgott fenn. A kir. törvényszék f. évi április 20-án hozott ítéletében Földvári Mihályt az alapitélet hatályon kívül helyezésével, elévülés cílén, az akkor emelt vád és következményei alól felmentette. Az ítélet ellen Vargha Károly dr. ügyészségi alelnök felebbezést jelentett be, így a sok fórumot megjárt ügy az Ítélőtábla elé került, melynek Simon tanácsa a ma megtartott tárgyaláson a kir. törvényszék felmentő ítéletét helybenhagyta. A kir. főügyész a tábla ítélete ellen semmiségi panaszt jelentett be, így az ügyben végső fokon a Kúria fog dönteni. Az Angol Bank két százalékra szállította le a kamatlábat. London, jan. 30. Az Angol Bank mai ülésén a kamatlábat két és fél százalékról két százalékra szállította le. ---------