Pécsi Napló, 1933. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-06 / 5. szám

2. oldal Nevető­ gyakorlat a Férfiak és nőik együt­tesen vehetnek részt a manőverenSzerelmi manőver előadásain HOLISTJOJP a FIA.FLICMOZIB­AIV Tizennyolc év múltán legvalósult fantasztikus Visszaemlékezések a magyar rádió hőskorára. Beszélgetés az első pécsi rádióamatőrrel. Pécs, jan. 5. Tizennyolc évvel ezelőtt, 1914 február 16-án este hat izgatott férfi ült az akkor épülő félben levő kereskedelmi iskola tornyának f egyik szobájában, egy furcsa alakú kis készülék előtt. Nem kisebb dologra vállalkoztak az újításra törekvő kísérletezők, minthogy az akkor még alig ismert dróttalan táviró alján szikratáviratot vegyenek fel. Kilenc óra felé járt az idő, az egyik résztvevő, Selényi Jenő postatiszt fülére illesz­tette a fejhallgatót és feszült figyelemmel várta a Morse-jeleket. A körülülők pedig az izgalomtól remegve lesték a készüléket. Az idegőrlő percek csigalassúsággal múltak. Végre 9 óra 10 perckor Selényi Jenő az első mondatot vetette papírra: Norddeich... Majd gyors tempóban a követke­zőket írta: . .Vair froid brouillé­­tu nord pluie. (A levegői hideg, köd, északon esd). Valamennyi örömmel sóhajtott fel. A kísérlet sikerült. 1914 február 16-án este 9 óra 10 perckor sikerült az első rádiótáviratot felvenni Pécsett. Ennek az első pécsi rádiókészüléknek Solti Lajos, jelenleg nyu­galmazott postafőtanácsos volt a konstruktőrje, aki a szikratávirat felvétele után nyomban táv­iratban jelentette a sikeres vételt Felleri Károly posta vezérigazgatónak és Zichy Gyula gróf akkori pécsi püspöknek. Másnap este ugyanabban a tájban ismét meg­kísérelték a vételt, azonban ez alkalommal Nord­­deich, Páris, Moszkva és még egy ismeretlen állo­más jeleit vették, de ezek a kísérletezők előtt érthetetlen szöveget adtak. Pécs bekapcsolása a világ rádióforgalmába. A sikeres kísérleteken felbátorodva, Solti néhány nap múlva beadványban kérte Nendtvich Andor dr. polgármestertől, hogy a városházán rendezzenek be egy helyiséget, hogy ott állítsa fel rádiókészülékét, hogy ily módon Pécs vá­rosa belekapcsolódhassék a világ szikratávíró for­galmába. A beadvány alapján a polgármester bekérte Solti Lajostól készülékét és annak ter­veit. Solti nagy lelkesedéssel készült a bemutatásra, közben azonban leérkezett egy kormányrendelet, amely szerint magáncélokra rádiótelegráf állo­másokat engedélyezni nem lehet és ezért a további lépések elmaradtak. Solti Lajos azonban nem nyugodott bele, hogy a XX. század legzseniálisabb találmánya kiaknázatlan maradjon, ezért az akkori kormány­hoz egy terjedelmes memorandumot intézett, amelyben az a­óta már megvalósított Stúdió és a rendőrségi rádióállomás eszméjét vetette fel. A nem mindennapi érdekességű memorandum szövege a következő : M. kir. Kereskedelemügyi minisztérium Budapest. A meteorológiai időjelzéseknek, a börzének, valamint a déli órajeleknek távírdán és távbeszé­­len való jelenlegi továbbítási módja nemcsak időt rabló munkát igényel és a távirda-vonalaknak felesleges megterhelésével jár, hanem éppen ezek miatt költséges is. Köztudomású az is, hogy a meteorológiai jelzések ez idő szerint egy napi késedelemmel kül­detnek szét Budapestről, holott azoknak mielőbbi ismerete mindenkire nagy fontosságú. Sajnálatos dolog még az is, hogy ez idő sze­rint mindezeket a közérdekből is rendkívül fon­tos közleményeket csak egyes , távirdahivata­­lok székhelyeiül szolgáló községek kapják meg, míg a többi községekben lakók még késedelme­sen is csak nagy ritkán, a pusztákon, tanyákon stb. stb. most még elszigelten lakók pedig azokat egyáltalán soha meg nem kaphatják, pedig igazán ezekre nézve bírnak e közkincsű hkrek igazi fon­tossággal. Ezeken egy csapásra gyökeresen és pedig akként vélek segíthetni, hogy a Norddeich által adott középeurópai greenwichi időjelzést, továbbá A »pécsi na­i?Ijó« пиа&хггв.,­­ ÚTVESZTŐBEN Irta : L. GAVELL. Fordítot­ta : BERTALAN VERA. 14 Elment egy állásközvetítőhöz. Amikor be­lépett, elragadó szivélyességgel fogadtál­. S mikor a főnöknőt kérte, az ott alkalmazott lány ezerszer bocsánatot kért, hogy kénytelen megvárakoztatni. Később a főnök legbarátságosabb mosolyával jött feléje. Cecilia egész felvillanyozódott ettől a szin­­­gélyességtől. •— Tessék helyet foglalni, kedves Miss Brooke,­­— mondta Miss Chivers, a főnöknő és egy széket tolt felé. — Mivel lehetek szolgálatára ? Miss Chivers öregedő, kicsiny, keskenyajkú hölgy volt. Mialatt beszélt, látogatója felé hajolt és barátságosan mosolygott rá. Aztán maga is leült. Tollat vett a kezébe és határtalan pózolással he­lyezte maga elé jegyzőkönyvét. Hirtelen az a félel­metes gyanú ébredt fel Cecíliában, hogy ez a barát­ságosság nem neki, hanem annak az üzletnek szól, amit tőle vár. Zavartan elpirult és nehéznek találta, hogy határozott feleletet adjon. Aztán mégis azt látta legjobbnak, ha nyíltan megmondja, amit akar. — Munkát keresek. Sajnálom ha.. . — Munkát ?­­ — Ha lehetséges volna két szó­­tagba az elégedetlenség magas hangjaitól az összes hangokat egészen a legmélyebb megvetésig bele­vinni, Miss Chivers bizonyosan megtette volna. A szót egy jelentőségteljes és hasonlóan kifejező pillantás követte. Ebben afölötti haragját és meg­lepetését fejezte ki, hogy egy olyan úri megjelenés­sel bíró leány, mint Cecilia állást keres. Cecilia bármilyen kegyetlenül is értette magát az elhangzott szó és felévetett pillantás kettős bántalmában,még­sem veszítette el bátor méltó­ságát. — Igen, munkát, — ismételte. — Engem ide, a város legelső munkaközvetítő vállalatához küld­tek, sajnálnám, ha tévedtem volna. —• Egy olyan hölgy, aki drága és új ruhákat visel, álláshoz akar jutni, — mondta, hangjában bizonyos hányavetiséggel. — Ez nagyvárosban lehetséges, de itt vidéken! — Szabni tanítottam Londonban. — Vannak bizonyítványai ? — Kaphattam volna, de nem gondoltam arra, hogy kérjek. Miss Chivers keze mozdulatlanul nyugodott a jegyzőkönyvön. — Tényleg ?— kérdezte és újra alkalmazta azt a bámulatraméltó tudományát, hogy egy szóban egész mondatokat fejezzen ki. — Hm, ez nem elé­gítheti ki az ügyfeleimet. — A szótagokat úgy bocsátotta ki magából, mint megannyi hideg víz­csepp jeges zuhatagát. — Tudom, igen, — vá­laszolta gyorsan Cecilia, — és azt is tudom, hogy csak kis fizetést kérhetnék eleinte. — Nem erre gondoltam, hanem a saját cégem jóhírére, — felelte fagyosan Miss Chivers. — A­z igazán sértetlen marad, — mondotta Cecilia. Úgy érezte, hogy hálásnak kell lennie, hogy nem mutattak neki rögtön ajtót. — Egész biztos be fogok válni. Há­rom évig tanítottam egy jónevű iskolában. Mostanában aztán összekülönböztem hozzátartozóimmal és nem megyek haza, ha éhen­­halok akkor sem! •— Erre nem fog sor kerülni. — Tudom és ha ön nem segít álláshoz, más­hoz fordulok. — Cecilia nem tudott kérni. Fel­­emelkedett. — Felveszek minden adatot, amit jónak lát megadni és bevezetem a könyveimbe. — mondta Miss Chivers kicsit bizonytalanul. — Azonban még sem ígérhetek semmi határozottat. Cecilia oly­an bensőséges melegséggel mondott köszönetet, hogy Miss Chivers újra leültette és most már inkább baráti, mint üzleti hangon mondta: — Jó, majd ajánlani fogom. Nem bízom na­­gy­on az iskolákban. De talán gyermekek mellé egy jobb helyen, lehet majd valami álláshoz jutnia. Sajnálom, de így van. Ha nem hallatnék magam­ról, akkor is nézzen be hozzám néha. Noha ezt nem mondta barátságtalanul, mégis elszomorította Cecíliát. Igaza van — gondolta. Mialatt újra köszönetét fejezte ki Miss Chiversnek. Elköszönt. Útközben megkísérelte megnyugtatni magát. Másnap reggel újra felkereste Miss Chiverset. Nem mintha reménykedett volna, hanem mert nem volt más dolga. Az ott alkalmazott leány most határozott ellenszenvvel fogadta. Felvilágosította, hogy semmi értelme nincs, hogy odajöjjön. Mihelyt valami érdemleges állásra van kilátás, értesítik. Miss Chiverssel pedig nem lehet beszélni, mert éppen egyik nagyon jelentékeny ügyfelével tárgyal Ceciliát a fáradságos, hiábavaló várakozó, napjai alatt sokszor visszautasították. Egyszer egy levelezőlapon meghívták egy határozott órára. De amikor a szürkehaj­ú, acélos tekintetű asszony meg­pillantotta, már el is vetette azt a gondolatot, hogy alkalmazza. Egész hallható hangon mondta Miss Chiversnek : — Túlságosan csinos. — Felüle­tes kérdéseket tett fel, Cecilia azonnal tisztában volt vele, hogy ez nem egyéb tapintatos elutasí­tásnál. Cecilia újra az utcán találta magát. Most már szinte minden önbizalmát elveszítette. A következő hét alatt mindent megkísérelt, hogy oda helyezkedjen el, ahol éppen ürül állás. Kétszer érdeklődéssel hallgatták meg, de minden eredmény­ nélkül. Sokszor kinevették, hogy idegen létére bizonyítványok nélkül jelentkezik és egyszer vérigsértették. A tétlenségtől komor és szinte akarattalan napjai alatt a pénze már erősen le­apadt. Most már félretette minden büszkeségét és irt egy szánalmas kis kérvényt Miss Chiversnek, hogy akármilyen csekélyke kis állást kerítsen szá­mára. Teljes huszonnégy óra múlott el minden eredmény nélkül. Arra gondolt, hogy rövidesen vissza kell térnie Londonba, ha nem akarja úti­költségét is elkölteni. Meg kell vallania ismerősei­nek, hogy élte rombadőlt és félretéve minden szé­gyenkezését, munkát kell kérnie tőlük. Reggel levelet talált Miss Chiverstől, amelyikben közölte vele, hogy ha felkeresi, valószínűleg el tudja he­­lyezni. (Folyt, köv.) PÉCSI NAPLÓ 1933 január 6

Next