Pécsi Napló, 1933. február (42. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-23 / 44. szám
4. oldal. • A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, kedvetlenség a természetes „Ferenc József” keserűvíz használata által sok esetben elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb eliseréssel nyilatkozik a magyar Ferenc József vízről, mert hatása megbízható és rendkívül enyhe. A Ferenc József keserűvíz gyógyszerárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. DAN TEJKREM legjobb kézfinomító 30 fillér Remény Patika Pécs, Majláth-tér, \ HÍRÉÜL. — Személyi hír. Dormándy Géza szolgálaton kívüli tábornok, a dunagőzhajózási társulat magyar forgalmi igazgatója és Tiefenbacher Ferenc kormányfőtanácsos, a dunagőzhajózási társulat budapesti szénértékesítő osztályának igazgatója hivatalos ügyben Pécsre érkeztek és itt megbeszélést folytattak a pécsi bányaigazgatóságnál, előbbi pedig mint a Mohács-pécsi vasút igazgatója a pécsi forgalmi hivatalnál is. — Előadás Amerikáról. Fischer Mór államvasúti főfelügyelő, a kiváló előadó, kit a köztudatban a magyar sport külügyminiszterének is neveznek, szombaton városunkba érkezik, hogy a város közönségének amerikai tanulmányúijáról előadást tartson. Fischer ugyanis az elmúlt évben az amerikaiak meghívására Amerikában számtalan helyen hazánkat ismertető előadásokat tartott, melyeket amerikai lapok nagyon elismerőleg méltattak, s ott szerzett benyomásait és tapasztalatait fogja Pécsett vetített képek bemutatásával ismertetni, ami minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani. Az előadás részletes ismertetésére legközelebbi számunkban fogunk kitérni. — Városi építészeti szakbizottsági ülés. Az építési szakbizottság 1933. évi február hó 25-én, szombaton délután 5 órakor a városi székház kis tanácstermében (I. em. 55. sz. ajtó) ülést tart a következő tárgysorozattal: 1. A városi székházban automata telefonközpont létesítésére ajánlat. 2. A Makár utcai iskola csatornázásához szükséges berendezési tárgyak és szerelési anyagok megrendelése. 3. A régi főreáliskola szárnyépülete egyes munkáinak vállalatba adása. 4. A város szenny- viztisztítótelepének kibővítése a legelő területének igénybevételével. 5. A város közönsége,tulajdonát tevő Rákóczi út 15. sz. háznak a városi múzeum céljaira való igénybevétele és átalakítása. 1 — Közművelődési előadás a Fiume utcai népiskolában. Folyó hó 21-én, kedden délután nagy érdeklődés mellett tartotta meg a Fiume uccai állami elemi iskola tantestülete ismeretterjesztő előadását, melyen vitéz Széki Pál tanítókésferdei tanár „Az elektromosság jelentősége mai életünkben“ és Balázs Ferenc igazgató „Kartelek és trösztök keletkezése és kinövései“ címmel tartották meg gondolatokban gazdag értekezésüket. A Vii~ VIII. leányosztály szavalata, énekszáma, komoly és víg jelenetei egészítették ki a műsort. — A Falu Urániája tízezredik előadása. A Falu Urániája március 25-én délután fél öt órakor tartja tízezredik jubilális előadását Kápolnásnyzéken a Vörösmarty-körben, ugyanott, ahol missziós munkáját hét esztendővel ezelőtt megindította. Az ünnepi beszédet Brogli József baranyamegyei országgyűlési képviselő a Falu Urániája intézőbizottságának elnöke, tartja. Az előadás előtt a vendégek megtekintik Vörösmarty Mihály szülőházát és megkoszorúzzák a hősök emlékművét. — Az Evangélikus Társaság kulturestje. A Pécsi Evangélikus Társaság f. évi február hó 26-án, vasárnap délután 6 órakor az Erzsébet Tudományegyetem anatómiai intézete előadótermében (Dischka Gy. u. 5. sz. Г. emelet) kulturestét rendez. Finnországról vetített képes előadást tart Sziekei Ferenc tanár. Szaval Lenkey Nándor tisztviselő. Finn himnuszt elénekli Dada Linus. Az Ev. Társaság vezetősége ezúton is szeretettel hívja az érdeklődőket kulturestére. — A pécsi volt Haditengerészek február hó 25-én, este 9 órai kezdettel a régi Sorházban (Troll Vilmos vendéglőjében) nagyszabású jelmezbált rendeznek. A zenét a jóhírű Horváth Adi és cigányzenekara szolgáltatja. PIXSI NAPLÓ TIZENÖTMILLIÓS BERUHÁZÁSI PROGRAMM. Budapest, febr. 22. A szakminiszterek már összeállították a 15 millió pengős beruházási programmot. AZ elkészült tervekkel a pénteki minisztertanács foglalkozik és azután sürgősen megindítják a munkálatokat. A kormány főként olyan munkaalkalmat akar teremteni, amelyeknél a befektetett tőke legnagyobb része munkabér formájában kerül a dolgozók közé. -------- SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK A MÁV-VAL. Budapest, febr. 22. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter hír szerint elhatározta, hogy a MÁV-nál átcsoportosítást eszközöl. A személyi változásokról, amelyek ezzel kapcsolatban várhatók, a miniszter már a pénteki minisztertanácsnak előterjesztést tesz. ZAVAROK A VASÚTI KÖZLEKEDÉSBEN. Budapest, febr. 22. A MÁV igazgatóságának értesítése szerint az ország nyugati részén fekvő vonalakon a havazás enyhült, a szélvihar azonban fokozódott. A Szombathely—rohonci és Zalaegerszeg—rédicsi vonalon még szünetel a forgalom. AGGASZTÓ A CHIKÁGÓI POLGÁRMESTER Állapota. Chikágó, febr. 22. Czermák chikágói polgármester állapota váratlanul aggasztóra fordult. Zingara védői nem felebbeznek a 80 évi börtönbüntetés ellen. Rövid táviratok, London, febr. 22. A japán csapatok elfoglalták a Jehol tartományban fekvő Poipiaot,a mandzsu kormány pedig ultimátumot küldött Pekinghez és Nankinghez és követeli a kínai csapatok visszavonását Jehol tartományból Bécs, febr. 22. Bécsi reggeli lapok elégtétellel állapítják meg a hirtenbergi ügy feszültségének messzemenő enyhülését. 80 f-es ninfo a Halcsarnokban. I QUI 65 РОЩ? (Harcsa 1 P-től) | 11 I Wllini 11'HiHMMiPlili \щщ‘miiHll'ia i 'ЮТЦ|,цщ,1 ••Öngyilkos lett egy fiatal ember, egy diák, ötödéves medikus a maga húszegynéhány szomorú évével és húsz fillérrel a zsebében, tegnap délután megölte magát.Ez így önmagában véve semmi különös, egyszerű rendőri hírmajd mégis állapítják erről a szegény fiúról, hogy, idegösszeroppanásban akasztotta fel magát, ez így önmagában semmit sem jelent —, de mégis, hát nem érzik, mégis ordítani kell és üvölteni kell, hogy mindenki meghallja és mindenkit megborzasszon ez a hit, ez a tett, amely maga is szimbólum, amelyben benne van a mai intellektueli fiatalság, borzasztó idők gyermeke. Értsük meg: nem az Éhség volt itt a döntő, hiszen éheznek diákok, jaj de mennyien éheznek, vannak ,akik csak tejet ebédelnek egész télen át, és nincs garasuk és rongyban válik le róluk az ing, mennyien vannak, akik koplalnak türelemmel és kitartással, mint egy mártír, jövendő bírák, orvosok, tanárok. Ez az ember, ez a szegény, öngyilkos diák nem tudott már tovább koplalni, a tanulmányai végén járt már, még egy év, egy kis kitartás, még egy erőfeszítés és vége van — de ehhez ehhez az utolsó erőfeszítéshez már nem volt ereje. Kifáradt, mert maga mögött látta az átkínlódott éveket pucéran és örömtelenül és maga előtt látta az éveket egy nagyon tiszta és szép percében az eljövendő időket és megértette, hogy minden hiába. Elfutott tőle a reménység, nem volt ereje, hogy utána fusson. Ez a reménytelenség demoralizálta — ez az ifjúság igazi ,,erkölcsi demoralizálódása”, mint a nagyképű paragrafus nevezi— biztosan látta, hogy nincs helye és element meghalni. És mi lesz velünk, mi lesz velünk a többiekkel, akik élnek még és nyomorognak, mert azt hiszik, az egésznek még célja van, és érdemes és szép dolog az élet. Az élet, ami nem az övék, amiből nekik nem jut már talán semmi. Az élet, amit elraboltak tőlük és elrabolnak tőlük ma is, álláshalmozók és fegyvergyárak és fegyverek már önmagukban, tankok, gázok, bombák és puskák sokszor tízezres szériái. Szomorú, öngyilkos testvérem, talán Neked volt igazad. .. és mégis, mégis szenvednünk kell a csúnya, szép, gonosz és áldott életet. E. G. m TEJ VAJ SAJT legpontosabb kiszolgálás. —Ilyen. Nemes Guiner Elemér m. kir. gazdasági felügyelő és neje földeáki Návay Katalin leányát Saroltát február hó 25-én délután félhat órakor vezeti a belvárosi róm. kath. plébániatemplom oltárához Majoross István m. kir. honvédfőhadnagy, Majoross Mihály budapesti Ítélőtáblás biró és neje hódossi Karácsony Ilona író. — Hűvös, hideg időben szopogasson Blokmaltot. Csak eredeti csomagban fogadja el. —■ Népművelő előadás. A Bárdfa-uccai áll. el. népiskola az iskolakörzet felnőtt közönsége részére vasárnap nagysikerű népművelő előadást tartott. Előadó Novacsek Sándor áll. tanító volt, aki a magyar ipar pártolásáról tartott közel egy órás, mindvégig érdekes és figyelemmel hallgatott értekezést, melyben a kérdést minden oldalról alaposan megvilágította, azt is kifejtve, hogy a mai munkanélküliség enyhítése csak a magyar ipar erőteljesebb támogatása révén érhető el. Elvőjóslat : Szeles, hideg idő, további havazás, hófúvások. — Amikor az elhunyt Stein Lajos dr., még Abai Lajos néven irt. Lapunkban már méltattuk a kiváló képességű mecsekjánosi Stein Lajos dr. elhunytat, aki az ország vezető nagyságainak, mint Festetich Tasziló herceg, Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnöknek, az Eszterházyaknak, Biedermann Rudolf báró szbinek volt gazdasági tanácsadója. Mint fiatal ember Bécsből gyakran keresett fel bennünket is értékes írásaival, melyek felkeltötték az akkor egyedül álló magyar szépirodalmi napilap, a Vadnai-féle Fővárosi Lapok érdeklődését is, mely megbízta, küldjön állandóan leveleket Bécsből és azokat Abai Lajos névvel jegyezte. Ezekért csekély honoráriumot is kapott, ami jól esett a mindig takarékosan élt ambiciózus fiatalembernek, akinek nevére felfigyelt a magyar irodalmi világ is. Idők múltával azonban abbahagyta a szépirodalommal való foglalkozást és hivatásának megfelelően a gazdasági téren keresett és talált is érvényesülést. Úgy pécsi iskoláiban, mint a bécsi egyetem bölcsészeti fakultásán összes vizsgáit kitüntetéssel állván meg, „sub auspiciis imperatoris“- doktorrá avatásra volt felterjesztve és csupán külföldi volta miatt nem lett ilykép doktorrá avatva. A baranyamegyei Gazdasági Egyesületben néhai Szily Tamás főispán, mint elnök mellett Stein Lajos dr. volt alelnök, aránylag fiatal kora ellenére itt oly érdemes működést fejtett ki, hogy Szily Tamás őt 44 éves korában terjesztette fel a magyar nemességgel leendő kitüntetésre. A szerb megszállás alatti vazafias magatartásáért, mely akkor sok veszedelemmel járt, Pécs város törvényhatósága neki is jegyzőkönyvi elismerést szavazott. Már a bécsi „Hochschule für Bodenkultur“-on, majd később Lipcsében kibővített mezőgazdasági tanulmányai folytán a gazdasági kalkulációban és könyvelésben oly tekintéllyé nőtte ki magát, hogy forrásként idézték külföldi szakmunkákban és nézeteire világszerte elismert tudósok hivatkoztak. Ennek köszönhette Pécsett működő irodájának oly hírnevét, hogy kliensei közé számíthatta Festetich és Montenuovo hercegeket, Károlyi Gyula és Draskovich Iván grófokat, valamint számos nagy uradalmat, melyek tulajdonosai őt legteljesebb bizalmukkal tüntették ki. Montenuovo Nándor herceg birtokáról távol időzvén, a temetésre nem érkezhetett, amiért megbízta jószágigazgatóját, Manninger Adolfot, helyezzen nevében koszorút az elhunyt koporsójára, ami meg is történt. — Közművelődési előadás a felsővámházuccai állami iskolában. A felső vámház uccai áll, elemi iskola tantestülete f. hó 23-án este 6 órakor rendezi a nyolcadik közművelődési előadást, melyre ezúton hívja meg körzete közönségét és az érdeklődőket. 1933 február 23 Detektoros készülékeknek megfelelő antennát szakszerűen épít Molnár Artúr technikus rádió szaküzlete Pécs, Nádor szálló épületében