Pécsi Napló, 1934. február (43. évfolyam, 25-47. szám)

1934-02-01 / 25. szám

2. oldal. Közös sírba kerülnek azok, akiknek földi maradványait nem szállítják át a központi temetőbe Fécs, jan. 31. Ismételten foglalkoztunk már a régi temető rendezési munkálataival, majd leg-újabban a budai külvárosi főgyűjtőcsatorna megépítésével, amely munkálatok szükségessé teszik a temetőben még nyugvók földi maradványainak másutt történő eltemetését. A főgyűjtőcsatornának a vasútvonaltól északra fekvő budai külvárosi felhagyott temető egy részén való keresztülvezetését műszaki szempontok teszik szükségessé. Ezért a földmunkákat rövid időn belül ebben a felhagyott temetőben is el kell végezni és pedig a vasútvonaltól északra alig tíz méterre volt alsó bejárattól kelet felé haladó úton, valamint ettől az úttól északkeleti irányban elágazó gyalogösvényen, illetve ezek mentén. Erre való tekintettel a város hatósága, miként megírtuk, felhívta az érdekelteket, akiknek elhalt hozzátartoчzóik közül valaki, az említett utak mentén van eltemetve, hogy amennyiben halottaiknak már 50 évnél régebben ott porladó tetemeit a központi temetőbe kívánnák átszállíttatni, az ehhez szükséges engedély elnyerése végett jelentkezzenek. A felhívásra eddig mindössze ketten jelentkeztek, ami annak jele, hogy legalább 60 éve elmúlt, hogy a temetőnek ezt a részét használták. Akiknek földi maradványait hátramaradottjaik nem szállíttatják el a központi temetőbe, azok közös sírba kerülnek a temetőkápolna erre a célra épülő kriptájában. Változatlanul hagyja azonban a város a botanikus kert építése után is a kápolna melletti azon sírokat, amelyekben olyanok alusszák örök álmukat, akik a város életében valaha nagy szerepet játszottak. gazdaságpolitikai és közgazdasági nézetek 3 Gusbaba Vilmos kormány főtanácsos, vezérigazgató előadása a pécsi Rotary Club 1934 január 29-én tartott meetingjén . Mindezeknek egybevetése tőkeszerzési lehetőségek megteremtését teszi szükségessé, mert egyedül ez hozná meg leromlott gazdasági helyzetünknek a várt fordulót. Ilyen lehetőségnek portálják legutóbb a belső kölcsönt, mely népszerűvé tétel szempontjából hadikölcsön valorizálással egybekötött belső nyereménykölcsönnek mondanak. Ennek gyakorlati megoldhatása és a kibocsátás elhelyezése eshetőségeinek elbírálását hivatottabbakra bízva, mégis mégis röviden rá kell mutatni ilyen emisszió nehézségeire és esetleges sikertelenségének konzekvenciáira. Elsősorban figyelembe kell venni a ma elértékteenedett papírok birtokában levő, osztalékot nem élvező közönségnek bizalmatlanságát és kétségeit minden kibocsátással szemben, ami valószínűtlenné teszi a telé uralt pénzeknek ilyen akcióra való rendelkezésre bocsátását. Ilyen célt szolgáló pénzforrás ma egyedül a pénzintézeteknél elhelyezett takarékbetétek volnának tekinthetők. Egy nagyobb arányú —a végeredményben a jegybankra átháruló — betételvonás tehát a pénzintézeteknek a gazdavédelmi rendelkezések folytán amúgy is erősen lecsökkentett mobilitására volna kihatással. Főleg azonban igen hátrányosan befolyásolná jövőben a tőkeképződést, amihez gazdasági szempontból pedig igen nagy érdekek fűződnek. Egy belső kölcsönnek gyakorlati megoldása nálunk azonban nem az itt csak futólag érintett aggályt keltő, sem pedig a közvéleményben felsorakoztatott vonzó momentumok tárgyilagos elbírálásán fordul meg, hanem azon, hogy sikerülne-e az emisszió finanszírozását a Nemzeti Bank szükséges bevonása nélkül megoldani. Végeredményként gazdasági életünk tespedt vérkeringésének esetleg elevenséget adó egyik — bár nem posszibilisnek látszó, de — áldozatkészségen alapuló tőkeszerzési lehetősége megint csak szemben találja magát a bankjegykibocsátás teóriájával. Tehát mi volna magunkra hagyatottságunkban még az a tőkeszerzési lehetőség, mely a megakadt gazdasági életfunkciókat mozgásba tudná hozni a szigorúan vett inflátorikus eszközök igénybevétele nélkül ? Mert ha ilyenről idejekorán gondoskodás nem történik, úgy majd egy meg nem állítható, az eddigieknél is nagyobb áldozatokat követelő gazdasági processzus ki fogja kényszeríteni azokat a dogmákat megdöntő változásokat, melyek egy gazdasági és pénzügyi harmóniát megkövetelnek. A letargikus passzivitásnak mai légkörében fizetőeszközök előteremtésének talán utolsó lehetőségeként még vitatható volna az államjegy kibocsátásának gondolata. A múlt század utolsó negyedében ez a pénz nem is szolgálta a nagy monarchiának gazdasági érdekeit anélkül, hogy inflatorikus hatásokat kiváltott volna. Kizárná ezt ma is az a körülmény, hogy ilyen kibocsátásnak minden bírálat teherpróbáját kibíró fedezete adva volna. De még az is, hogy mint átmeneti intézkedés fokozatosan forgalmon kívül helyezendők volnának az államjegyek egy normálisabb gazdasági rend kialakulása arányában. Főleg pedig nem idézne elő értékromboló inflációt az, ha a mai háromszázmillió pengő körüli bankjegyállományunk mellett minden kétséget kizáróan elsőrendűen fedezett mintegy 200—300 millió államjegy volna átmenetileg forgalomban. Mint ahogyan senki sem lát inflatorikus kihatásokat a politikailag és gazdaságilag rendezetlenebb Ausztriában, ahol kisebb lakosság mellett a bankjegyforgalom háromszorosa a magyarországinak. A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE Szívek és sínek IRTA: LUKÁCS ENDRE 3 George Rawinson nevetett, átölelte öccsét és beléptel együtt a szobába. Régidivatú,megviselt lámpa vetett tompa fényt egy kopott szekrényre, egy asztalra és öt székre. Az asztal előtt idősebb asszony ült csontkeretes szemüveggel a szemén, nyakig csukott fekete ruhában. Mellette egy látszólag beteges, vézna, tizennyolc év körüli leány, arccsontjai csaknem áttörik vékony bőrét. Csontos vállain kicsúszott a ruha alól ingének piszkosfehér vászonpántja. George anyjához lépett, megcsókolta, azután kezet fogott Jane-vel és leült egy székre. —• Rettenetes hideg van odakünn ! —— mondotta tenyerébe fújva. Az ősz asszony csendesen bólintott: — Ma nem mozdultam ki a lakásból. Neked sem kellett volna okvetlen kimenni. Legalább pihentél volna. — Jörensennek megígértem, hogy visszamegyek, öt óráig a mozdonyszínben voltam, azután bementem Erichez. Olyan ritkán lehet vele találkoznom. Jane esetlenül köhögött , egész felsőteste megremegett az erőltetésben. — A mamám gondolta, hogy maga nagyon át lesz fázva George és én... és .. küldött magának egy kis meleg oldalast... az nagyon jó... most... nem ? Egészen belevörösödött, amíg kimondta ezt és szemei is betegesen izzani kezdtek. George anyja bólintott. — Smithné nagyon jó asszony George, küldött neked oldalast... George érezte az orrcsiklandó szagot és hirtelen nem tudta mit mondjon. —• Nagyon köszönöm... — mondotta azután —’ nagyon kedves Smithnétől és magától is nagyon kedves... mondja meg Jane, hogy köszönöm ... —• És ha legközelebb küld, küldjön nekem is —hallatszott Jackie hangja, mintha a sírból jönne. Jane mosolygott. Nagyon jól estek neki a szavak. Utána csend lett. George éhesen esett neki a húsnak. A lámpa sápadtan hunyorgott a szobában. George egészen az asztal fölé hajolt. Nagyon éhes volt, mert fázott. Múltak a percek. — Akkor én megyek!— mondotta Jane halkan. A szomszéd házban lakott , de olyan hangsúllyal mondotta, mintha olyan messze menne, ahonnan csak egyszer egy hónapban jöhet be. George nem felelt, mert tele volt a szája hússal és zsírral, csak a fejével integetett. — Menj fiam, — mondotta halkan Mrs. Rawlinson a fejével bólogatva. —• Isten hírével —• mondotta Jackie és a Fehér Sólyom után nyúlt. Jane arcát halvány pir öntötte el. —■ Nagyon sötét van —■ mondotta akadozva Georgehoz fordulva. — Nem... kisérne.. . ki... Félve mondta ki ezeket a szavakat. Nagyon alázatosan, de mégis kacérság és felkínálás Volt bennük, amennyire ezt ez a vézna, sápadt leány érzékeltetni tudta. George szájában megállott a falat. Feszengve nézett fel és az ablak felé fordult, mely egészen jégvirágos volt és mely mögül bevilágított a frissen hulló hó fehérsége. Olyan jól esett itt ülni a zsírtól csöpögő húg mellett. Nem tudta hirtelen mit feleljen, testének egyetlen darabja sem akart megmozdulni. Jane vértesen ajkai remegve nyíltak szét egy nagyon erőltetett mosolyra és fuldokolva köhögött. Mrs. Rawlinson szempillái alól különös tekintetet vetett fiára. Jackie felállóit és összehúzta szemöldökét . — Majd én megmutatom az utat, mondotta nagyon gyorsan. — Előzékenyen gyertyát gyújtott. — Erre, erre Jane — mondotta előzékenyen és gyorsan kitolta a leányt a sötét előszobába. Lehetett hallani, mikor kinyitja az ajtót. George behúzta fejét két válla közé, úgy pislogott fel az anyjára. Szerette volna, ha az mond valamit neki, de az asszony mozdulatlanul némán ült helyén. A férfi az egyik csontot rágta. —■ Hem ?—mormogta és újra anyjára nézett. Az asszony reszketeg ujjai idegesen simogatták a fekete kendőt. — Nem kellett volna így tenni, fiam — mondotta halkan —, nem kellett volna megsérteni. Jó leány. George hirtelen éltellá maga elől a zsíros papírt, mintha undort kapott volna tőle. Idegesen kopogott az asztalon. — Na jó... én tudom, hogy Jane jó leány... de minden nap itt van... és nem kellene, hogy minden nap idejöjjön. Beteges... és engem egyáltalán nem érdekel. Jackie visszajött, nagy zajjal becsapta maga mögött az ajtót és leült. — Elment — mondotta megelégedetten —, előzékenyen kiengedtem. Remekül megsértetted George, ha ebben van egy kis önérzet, legalább egy hónapig nyugodtan olvashatom a Fehér Sólymot. Az ablak előtt fehéren hullottak a hópelyhek. Mrs. Rawlinson magába roskadva ült, szeme a zsíros papírra tapadt és halkan mondott valamit . George nem értette és előrehajolt. —■ Mi tetszik? — kérdezte halkan. Az asszony ugyanolyan halkan válaszolt: — Perkins Anne Volt itt... —• ...Perkins Anne? — Nem találod, hogy Anne nagyon szép leány ? Jackie egészen ráhajolt a könyvre és bedugta fülét. George hallgatott. —■ Az apja, Michael Perkins örökölt a bátyjától. Most halt meg. Perkins elég jómódú ember és azt mondta, hogy az egész pénzt hozzácsatolja a leánya örökségéhez... Nagy csend. (Folyt, köv.) PÉCSI NAPLÓ 1934 február 1. — Makacs székrekedés, Vastagbélkatarim, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás,sárgaság,aranyere csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József” keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevése, rendkívül becses háziszer. A inkai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József víz még ingerlékeny helű betegeknél is fájdalom nélkül hat.