Pécsi Napló, 1934. szeptember (43. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-14 / 207. szám

2. oldal Llewellyn Jones első két Pécs, szept. 13. Ma délután 5 órakor tar­totta a Központi Egyetem aulájában nagy számú közönség előtt első két előadását az angol jog­ról Llewellyn Jones angol képviselő, az egyetem diszd­ikáora. A közönség soraiban dr. Nendlinch Andor polgármesterrel az élén ott láttuk a város minden rendű és rangú polgárának képviselőit, tanújeléül annak az általános szeretetnek, mely­nek a magyar revízió lelkes apostola városunkban örvend. Az ünnepi előadó­ütés kezd­­én dr. Bolpkij Géza jogi kari dékán üdvözölte a megjelent közön­séget s méltatta Llewellyn Jones érdemeit, aki előrehaladott kora dacára is fáradságot nem is­merve hirdeti világszerte a magyar igazság ügyét. Azután ang­ol nyelvű beszédben üdvözölte az illusztris előadót.Szavainak befejezte után a meg­jelent közönség felállva háromszoros éljent kiál­tott Llewelyn Jonesre és percekig lelkesen ünne­pelte. . Рцгтцпу Zoltán dr, egyetemi protector a távollevő rector nevében angol nyelvű beszédben Üdvözölte az előadót. Ezután kezdette meg az előadásait Llewellyn Jones. Első" szavaival köszönetet mondott a lel­kes fogadtatásért , az üdvözlésekért s újonnan különös háláját fejezte ki az egyetemnek azért a kitü­ntetésért, mely diszdoktorrá avatásával érte. Előadásaiban — úgy mond —a kettős cél vezette. Az egyik: eleget tenni az egyetem jogi kara megtisztelő meghívásának. A másik: az összehasonlító jogtudomány nagy fontosságának tudatában szolgálatot tenni a népek közötti meg­értés s összeműködés szent ügyének. Első előadásának tárgyául az angol büntető­jog ismertetését választotta. Szemléletes elő­adásában rámutatott az angol jog eme ágának jellemző particuláris tagozottságára, egyes par­lamenti határozatokon, s nem irati kódexen alapuló voltára, anyagi s alakjogi problémáira. Rámutatott az eljárást jellemző nagy elvekre s sajátosság­ok­.­a is. Különösen kiemelte az angol előadása az angol jogról büntetőjogot olyannyira jellemző vonást t. i. az egyéni polgári szabadság nagy tiszteletét. Beszélt a büntető intézményekről is, melyeket régebben sokszor a kegyetlenségig menő szigorú­ság jellemzett­. Ma azonban az angol büntetőjog is arra helyezi a fősúlyt, hogy a megtévedt pol­gárt megjavítsa s ne taszítsa végleg ki az emberi közösségből. Ezt szolgálja különösen az egyre fejlő­dő, de már ma is mintaszerű kiskorú­ védelmi rendszer. A percekig tartó tapssal fogadott előadás után áttért m­ásik előadására, melyben az angol Szociális törvényhozással foglalkozott. E világ­szerte olyannyira aktuális kérdés törvényhozási rendezése aránylag egészen új Angliában s már az előadó parlamenti tevékenységének idejére esik. Azelőtt —­ főleg a liberalizmus eszmevilá­gának hatására —– e kérdést magánügynek tekin­tették. Az idők folyamán azonban egymásután vonultak be az angol életbe a társadalombizto­sítás különböző ágai, a munkanélküli segély (mely ma is egyik legnagyobb problémája Angliának) s legújabban különös súllyal a serdülő ifjúság szociális gondozása. Nagy hibája a betegség a balesetbiztosítási rendszernek, hogy nem terjed ki a szakorvosi kezelésre s a családtagok támo­gatására is. Remélhető, hogy a jövő ez irányban kedvező fejleményeket hoz. Az előadások után a közönség hosszasan ünnepelte az illusztris előadót. Mindkét előadást dr. Faluhegyi Ferenc egyetemi tanár tolmácsolta. Befejezőleg dr. Pázmány Zoltán protector magyar s angol nyelvű beszédben mondott kö­szönetet az előadónak. Beszédében rámutatott az angol s a magyar jogi alkotmányrendszer pár­huzamosságára, melynek nem kis része van abban, hogy a két nemzet között mindenkor a legnagyobb szimpáthia uralkodott. Szavait az előadó élte­tésével s azzal a kívánsággal zárta, hogy Llewellyn Jones továbbra is maradjon nemzetünk lelkes barátja és támogatóa. PÉCSI NAPLÓ 1934 szeptem­ber 14 Pécsi relációban is közlekedni fog az újtipusú villamos sínautóbusz Fényesen sikerült a balatoni idény Budapest, szept. 13. Fabrityi Tihamér keres-­­­kedelemügyi miniszter ma délelőtti sajtófog­adta­­tás után a miniszterelnökségre ment és hosszabb tanácskozást folytatott Gömbös Gyu­l miniszterelnökkel. A kereskedelemügyi miniszert nyilatkozott több időszerű kérdésről is. Megemlítette, hogy a pék­­kertell ellen elrendelt vizsgálat eredményét most nézi majd át és döntését még ezen a héten meghozza. A döntésnél szem előtt tartja a pékek és fűsze­resek érdekeit, de mind­­ekfelett uralkodik — mint mondotta — a fogyasztói érdek. Az Árpád villamos sínautóbusz ausztriai útjáról is nyilatkoz­ott. Elmond­otta,hogy a wiener­amstadti próbautat, amelyen részt vett a kancel­lár és az osztrák kereskedelemügyi miniszter is, 1— 29 perc alatt tették meg 127 kilométeres maxi­mális és 97 kilométeres átlagsebességgel. Utalt arra, hogy a sinautók ügye még kísérletezési ala­pon van­ Most kezdődnek majd a tökéletesítési munkálatok. Mindenesetre a személyforgalom gyorsítása szempont­jából igen nagy lehetőséget nyújt a sínautóbusz rendszer, mert például Bécset igen közel hozza a magyar fővároshoz. A nagyobb vidéki gócpontokat is jóval hamarabb el lehetne érni, így például Pécset három óra alatt, a mai öt óra helyett. Baranyavármegye legtöbb adófizetői Hilfd János földmives (Dunaszekcső) 828 P V. Takács Rezső mészáros (Sellye) 822 P 02 f*, Eőry István gyógyszerészNémetbóly­) 819 P 64 f*, Guzsvány Mihály földbirtokos (Old) 818 P 90 f, Stettner Pál urad. jószágigazgató (Nagynyárád) 816 P*, Csernyi János nyomd­atulajdonos (Siklós) 807 P 17 f, Belyánczky Milán­ magánzó (Mohács) 804 P 26 f, V. dr. Felszeghy János kir. Ügyészségi elnök (Pécs) SOI P 24 f­, Vida Dezső gabonake­reskedő (Mohács) 800 P 4,'1 f, Emmert Károly földbirtokos (Mohács) 798 P 06 f, Kahn Sámuel kereskedő (Iilocska) 796 P 451, dr. Rihmer Oszkár ügyvéd (Pécsvárad) 796 P 44­­*­, if­j. Bender János mészáros (Siklós) 794 P 72 f, Krámer Károly ke­reskedő (Siklós) 781 P 72 f, Denke Dániel föld­­mives (Siklós) 778 P 851, dr. Leich­ner Miklós ügy­véd (Pécsvárad 7­6 R*, dr. Fejes János ügyvéd (Siklós) 774 P 96 f*, dr. Pálmai Mihály körorvos (A­gyes) 770 P 26 f*, dr. Fejes László ügyvéd (Sellye) 7­­7 P 42 f*, Tri­schief Ferenc fö­ldmivel (Németbóly) 766 P 39 f, Török Elemér ny. jószág­felügyelő (Harkány) 760 P 58 f, Nékám Aurél gyógyszerész (Pécsvárad) 759 P 23 f, dr. Rózsa Pál körállatorvos (Sellye) 758 P 38 f*, Szonnen­­feld Dezső gőzmalomtulaj­donos­ (Sellye) 757 P 97 f, Szam­án­föld Gyula gőzmalomtulajdonos (Sellye) 757 P 97 f, Bacsvellin Mátyás földmives (Lippó) 737 P 90 f, Dani János vendéglős (­Sellye) 736 P 83 f, dr. Kádas Lajos járási f. orvos (Siklós) 734 P 38­1*, Hideg János ref. lelkész (Nagyharsány) 733 P 221*, Schumann Károly gyapj­úfonó (Mágocs) 749 P 13 i, G­meze Kálmán háztulajdonos (Har­kány) 743 P 93 f, S­eininger Frigyes földbirtokos (Villány) 745 P 74 f, Strorigel Gyula mészáros (Siklós) 744 P 74 f, Schaffer Henrik (Edh) föld­­míves (Hidas) 744 P 52 f, Héra­­Sándor földmives (Hercegtőttös) 741 P 93 f­, Blum József vendéglős (Siklós) 741 P 52 f, Bayer István kereskedő (Sellye) 739 P 28 f, Máté Dezső erdőmérnök (Mesztegnyő) 7­38 P 43 f, M­immel Bernát földbirtokos (Nyomja) 737 P 68 f, Ferth Miklós földmives (Lippó) 730 P 94­­, Brand Ede ny. p­dg. iskolai igazgató (Mo­ hács) 730 P 34 f*, dr. Popper Béla bányaorvos (Szászvár) 729 P 08 f*, Stiebert Elek földmives (Németbóly) 728 P 40 f, Berger József kereskedő (Mohács) 727 P 17 f, Mouthern Ödön földbirtokos (Pécs) 726 P Ж f, dr. Gellér Samu ügyvéd (Siklós) 722 P 96 f*, Báder Miksa kisbirtokos (Hímesháza) 717 P 45 f, Varga József háztulajd­­os (Harkány) 712 P 61 f, Feith Konrád korcsmáros (Ivándárda) 812 P 46 f, Hermann József földmives (Lánycsók) 709 P 82 f, Marschal János gazdálkodó (Siklós) 707 P 49 f, Tóth Lajos földmives (Vajszló) 707 P 46 f, Kassanin Vászó földmives (Lippó) 705 P 07 f, Mayer Ferenc palga. isk. igazgató (Mohács) 703 P 42 1f*, dr. Keck László kir. közjegyző (Siklós) 702 P 80 f, Mautner Adolf földbirtokos (Pécs) 702 P 56 f, Am­bruszt Ádám földmives (Lippó) 698 P 43 f, Tarján Jenő fakereskedő (Mohács) 697 P 23 f, Bender Antal hentes (Siklós) 696 P 78 f, Kresz E. András földmives (Bezedek) 696 P 71 f, dr. Heckenberger Konrád országgyűlési képviselő (Lánycsók) 695 P 22­­*, Fischer Jenő bérlő (Mo­­nasokar) 695 P 13 f, Biró Lajos földmives (Cári) 694 P 10 f, dr. Schneider József körorvos (Német­­bóly) 692 P 66­­*, Bacsvanin István földmives Lippó 690 P 78 f, Gutmann János vendéglős Siklós 683 P 78., Abonyi Mór kereskedő Mohács 679 P 59 f­., Jápics István földmives Bezedek 674 P 69 f., Haue­r József földmives Nagynyárád 671 P 50 f. Gölöncsér Sándor földmives Nagy­­harsány 670 P 43 f., Habich György földmives Dunaszekcső 668 P 82 f., Igaz Antal szíjgyártó Siklós 666 P 90 L, Lang Péter földmives Szeder­kény 666 P 19 f., Kappelmayer István földműves Dunaszekcső 665 P 80 L, Frankl Samu kereskedő Mohács 664 P 35 f., Rausz Alajos plébános Babarc 664 P 18 f.­*, Beregi György cementárus Mohács 663 P 50 f., Mayer József mészáros Mohács 662 P 87 f., Blum Lajos ecetgyáras Siklós 662 P 73 f., Schlitt András vendéglős Siklós 661 P 28f., Kassa­nin István földmives Lippó 660 P 21 f., Gerner István vendéglős Pécsvárad 639 P 46 f., Léderer Vilmos mészáros Szentlőrin­c 648 P 18f., Krámmer János földmives Dunaszekcső 647 P 76 f., Vágó István gyógyszerész Villány 643 P 86 f.*, Böröcz András földmíves Mohács 644 P 57 f., dr. Berge­ I. László orvos Mohács 644 P 17 f.*, Bauer Endre szállótulaj­donos Siklós 643 P 54 f.,ifj. Bacz József mészáros Szentlőrinc 640 P 24 f. dr. Propper Manó ügyvéd Mohács 638 P 44 f.f, Simon János országgyűlési képviselő Nagyharsány 631 P 55 f.ú, Kresz Ferenc földmives Németbóly 626 P 51 f. Volk Ádám földmives Mars 625 P 08 f., Illés János földmives Hörnyék 624 P 49 f., Piukovics Áron sertéskereskedő Mohács 622 P 67 f., Klein Béla magánzó Siklós 621 P 37 f., dr. Szlávi Kor­nél kir. közjegyző Mohács 616 P 96 f­*, Taller István, korcsmáros Sásd 614 P 91 f., Neumann Valér földbirtokos Bisse 614 P 54 f. dr. Vida Lajos ny. járásorvos Mohács 613 P 82­4*, dr. Vas Jenő városi orvos Mohács 613 P 82 f.­* Kutna József kereskedő Pécsvárad 613 P 48­­, Kresz János földmives Német boly 612 P 26 f., Windheim György földmives Személy 609 P 51 f., Braun Mátyás malomtulajdonos Pécs 680 P 97 f., Schüt­zer Emil kárpitos Mohács 608 P 07 f., Vadnai Jenő ny. főszolgabíró Harkány 607 P 46 f. (Folyt. köv.) A *-gal jelzettek adója az 1929. évi XXX. t. c. §. 6. bekezdése alapján kétszeresen lett szá­mítva. ........ ■' ■ I напиши HI PH I—' ■——N­ KIVÉGEZTÉK A SEMERINGI HÁRMAS RABLÓ­GYILKOST. Bécs, szept. 13. A rögtönit­élű bíróság Fleischer József semeringi lakatost három esetben orvval elkövetett rablógyilkosságban mondotta ki bűnös­nek és kötélúttali halálra itélte. AZ ítéletet 16.10 órakor hajtották végre.

Next