Pécsi Napló, 1934. december (43. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-30 / 294. szám

1934 decembe ЗОг A hós­párt hívei számáig is kezdetnek vi­gasztaló, hogy a hegyekben már esett néhány cen­timéter hó, amely Kékesen, a Dobogókőn és a­ M­it­iában meg is maradt. Ausztriában és Len­gyel­or­szágban már megindult a téli sport. AZ u. Zo s követség teljes elnökségje tegnap nag­y jelentőségű ülésen foglalkozott az okokkal,­­amelyek miatt lemondását beadta. Az egyesüle­tek nevében Kis Zoltán biztosította az elnökséget bizalmáról s mait­ elsimultak az ОТТ­уН szembeni Vitás kérdések, az úszószövetség elnöksége helyén marad, ami nagyon örvendetes, mert ennyi kiváló szakember pótlása lehetetlen lett volna. Barna György, asztali­tennisz világbajnok és Grand­ Saijd 's ‘41 városban vállalkoztak ameri­­kai bemutatóra. Első mérkőzésük most volt Philadelphiában 8000 néző előtt, akik lelkesen ünnepelték a magyar világbajnokokat. Ve­iz­et­közi mérkőzés-ekre a BT Hertoich Pál, Iváncsics Mihály, Klein Árpád, Klig Frigyes és Majorszky Ferenc bírókat ajánlja a FI­FA-zsak, akiknek elsősorban a Középeurópai Kupa mérkő­zéseinél kell majd, hogy szerephez jutni. щщтятктттттл >; ,|ШР1Я^МШNo«»<«аПКЛГ' ft özgazdasá g Agrárpiaci hírek. .GABONAPIACOK. Belföldön: Szegeden csak kisebb tételek kerültek el­adásra a terménypiacon. Az irányzat tartott volt. Árak: búza 14.70—15.40, rozs 11.20—11.40, takarmányárpa 13.—13.20, zab 13.r—13.40, mor­zsolt tengeri 10.40—10.60 pengő/g. . Endrődön a készletek a termelőknél nagyon csekélyek, ezért a forgalom is szűk keretek kö­zött mozgott a terménypiacon. Árak: búza 15.—15.20, takarmányárpa 13.—13.50, zab 12.50—13.—, mai­ Zsolt tengeri 10.50—­10.70 pengő/g. Tótkomlóson csak néhány mázsás tételek kerültek eladásra, egyedül tengeriben élénkült meg a forgalom. A búzát keresték. Árak: búza 14.40—­15.—, takarmányárpa 12.—12.50, zab 11.50­­—12.—­, morzsolt tengeri 9.80—10.20 pengő­/g. Turkevin szintén kis forgalmat bonyolítottak le a terménypiacon, a tengerit jobban keresték és a piacra kerülő tételek könnyen elhelyezésre találnak. Árak: búza 14.40—­14.80, takarmányárpa 12.—12.50, morzsolt tengeri 10.50—10.70 pengő­/g. Jászberényben a következő árakat fizették a karmánypiacon: búza 14.70—14.90, rozs 10.40— 10.60, takarmányárpa 12.50—13.—, zab 12.— 12.50, morzsolt tengeri 11.—11...0 mngo­/'q. Győrött tartott irányzat mellé a termény­piacon nem alakult ki nagyobb forgalom. Árak: búza 15.50—­15.80, tozs 12.—12.50, takarmány­­árpa 13.—13.50, Zab 12.—12.50, morzsolt tengeri 10.80—­11.— pengő ig. Csornán a felhozatal az összes cikkekben gyenge volt és az árak nem változtak. Árak: búza 15.20—15.40, rozs 11.80—12.—, takarmány­árpa 13.50—13.70, Zab 11.80—­12.—, morzsolt tengeri 10.40—10.60 pengő/g. Szentgotthárdon gyenge forgalom mellett a következő árakat fizették a terménypiacon: búza 15.—15.20, rozs 12.80—13.—, takarmányárpa 13.50— 14.—, zab 11.—11.50, morzsolt tengeri 11.50— 11.70 pengő­/g. Jánosházán néhány kisebb eladás történt a terménypiacon, tartott árak mellett. Árak: búza 14.50—­14.70, rozs 12.­—­12.50, takarmány­­árpa 13.—13.50, zab 11.—11.20, morzsolt tengeri ‘10.50—1080 pengts/g. Állatpiacok: Belföldön■. Pásztón az országos állatvásár 1331 db-os ■felhajtásából 601 db-ot adtak el, a következő árakon: bika 361—42, tehén 32—­40, ökör 36—42, borja 45—50, hizati sertés 60—72 fillér/kg. Debrecenben mindössze 426 db sertést haj­tottak fel a vásárra, ebből vontatott irányzat mellett 205 db kelt el. Árak: hizlaló­beli nehéz 68—­70, közép 64—68, szedett, nehéz 60—64 közép 56—60, könnyű 50—56, sovány sertés 50—60, sürdő­ 60—70, hússertés 40—50 fillér/kg élősúly. Csongrádon a felhajtás gyenge volt a sertés­­vásáron, az irányzat azonban mégis ellanyhult és érdeklődés hiányában a bizati sertésekért 54-60 fillért fizettek ki­ kint élő­súlyban. PÉCSI NAPLÓ Egyetemi hallgatók! Január hé 1.-étől kezdve egy pohár kitűnő minőségű pasztőrözött meleg tej, zsemlye és egy adag vaj tizennyolc fil­lérért lesz kiszolgálva a NEUMANN-féle tejcsarnokban Pécs, Király utca 39 szám alatt. Ugyanott a legkitűnőbb minőségben a legolcsóbb napi áron kaphatók : pasztőrözött uradalmi tej, zárt palackokban házhoz szállítva, pasztőrözött édes tejszínből készült csemegevaj, habtejszín, tejföl, cacao, joghurta. Sajtfélék: Mecsekvölgyi, Trappista, Troubadur, Eidami, Velence, Szalámi, Filléres fontsajt. Csemegesajtok: Mecsek gyöngye, Hajnalcsillag (camembert) Naponta friss Kaminek-féle kenyér és péksüteményt tőzsde, Budapest,dec. 29.TEM­ÉNTTŐZSDE. A kész­árupiacon a magasabb külföld­i árjegyzések hatá­sára ugy a kenyérmagvak, mint a takarmánycikkek terén szilárd volt az irányzat. A búza ára 5—10, rozs 10—15, takarmányárpa 10 fi­lérrel javult. A zab ára 15,20, tengeri pedig 10—15 fillérrel emelkedett. A forgalom közepes volt. Határidős piacon az irányzat búzában tartott, egyéb barátságos, forgalom csendes. Búza márc. 16.35—, z. 16.3435, máj. 16.57—84, z. 16.78—79. Rozs márc. 13.26—37, z. 13.37—38. Tengeri máj. 11.30—37, z. 11.36—38. Készárupiacon az irányzat szilárd, forgalom közepes. Búza 77-es tv. 16.45­—70, ft. 16.20—­45, dt. 16.05—20, 78-as tv. 16.60—85, ft. 16.35—60, dt. 16.20—35, 79-es tv. 16.75—17.00, ft. 16.50— 75, dt. 16.35—50, 80-as tv. 16.85—17.20, ft. 16.60—90, dt. 16.45—60. Rozs tv. 12.30—40,más 12.70—85. Takarmányárpa I.a 13.80—14.10, II.a 13.50—70. Zab I.a 14.50—60, II.a 14.35—45, tengeri tt. 11.60—­80, egyéb 11.25—35. Minőség­­búza ft. minta szerint 17.00. A többi és lisztárak változatlanok. Fixkamatozásu papírok. Pénztárjegy 1934. évi 100, Fővárosi 1914. évi 51.20,1927. évi 51.75, Népszövetségi kölcsön 55, Hadikölcsön 6%-os I—V. 0.18, VI—VII. 0.13, 5.5%-os II—VII. 0.13, TV— V—VIII. 0.12. Ferencvárosi sertésvásár déli jelentése. Felhaj­tás 2119 darab. Az árak és az irányzat változat­lanok. Zürich, dec. 29. (Devizazárlat.) Páris 20.38, London 1522, Newyork 308.50, Brü­sszi­a 72.37%, Milánó 26.44, Madrid 42.25, Amszterdam 208.85, Bertn 124.10, Wien 73.29, schill. 57.50, Prága 12.89%, Varsó 58.45, Belgrád 7.02, Athén 2.91, Bukarest 3.05. FeleW* gnrkccztft | Feleli* H*d6. WERTER ISTVÁN it | KRASZKAY MIKLÓS ar­u kiadótulajdonos Wo*i Ir*4ahnl és Könyvnyomdai Rt. nyemina. Megbízható mindenes szakácsnőt keresek azonnali belépésre. Kemény Mérné, Ferenciek utca 16. szám. Pengős hirdetések 10 szóig 1.— P Jó bizonyítvánnyal ren­delkező mindenes leányt keresek. Rákóczi út 21 Használt, de garantált tiszta lőszert keresek megvételre Mayer, Teréz u. 17. 1. em. 2017 Hármas fehér szek­rényt, spanyolfalat, munkaasztalt és fehér mosdószekrényt kere­sek. Megkeresések te­lefon 31-03 sz. keretnek Jőkarban levő használt kerékpárt keresők megvételre | Lőbl Zsigmond,­­ Rákóczi út 74 szám. | SZILVESZTERRE | A Royal Kávéházban Tréfás-mókás cikkek­­ reggel! kávé a Reisz Áruházak fő­raktárában Qyenes Jyfíkia Király u. 23 sz. alatt Spiegel József-féle ií üzletberendezés pultokkal.i,»» eladó, Érdeklődni: Schwarcz Zsigmondit! Pécs, Ferenciek u. 6. 4 pengőért 6000 kalóriás kapható Fischer Testvéreknél Jókai tér 9. Telefon 31-73. Városi kedvezményes szén minden minőségben és mennyiségben olcsó árban kapható. Mak­k, Katalin u. 20. Telefon 28-60. Bejáró mindenes szakácsnő hossza bizonyítvány­­nyal 1-re ajánlkozik. Cím a kiadóban 2019 Német könyvek 20 f., grammofon 10 P, varrógép 25 P, boros­­hordó 5 P, dívány 8 P, modern ebédlő 150 P, félháló 50 P-ért el­adó. Klimó ucca 8. vajjal 50 fillér. városi kedvezményes szén kapható előirott árért Fischer Testvéreknél Jókai tér 9. Telefon 31-73 Nikkelezett korcsolyák olcsón eladók. Ifj. KOLTER JÓZSEF vasipari és galvanizáló Vállalata Pécs, Munkácsy M. ucca 12. Mindenes szakácsnőt megbízhatót, hosszu­­bizonyitvánnyal mi­­előbbre keresek. GLÖCKNER (estékkereskedés Deák u. 2 PODZsárOSból esetleg elárusitónői állást keresek. Leve­leket „Tizenkilenc* jeligére a kiadóba kérek. Privát sertésvágást elvállalok. Debreceni hentes, Zöldfa ucca 9. Gergely. 2003 Fehér leányszoba és két selyemperzsa szőnyeg eladó. Cim a kiadóban 2016 sz. Kedvezményes szálloda-elhelyezés Pesten. Megállapodtunk a METROPOLE SZÁLLODA ====== Rákóczi út 58. igazgatóságával, mely szerint la­punk olvasói kényelmes folyó­­vizes, telefonnal, rádióval és központi fűtéssel ellátott szo­bákat 4 pengőtől, 2 ágyas szobá­kat 7 pengőtől kapnak. Teljes penzió már 8 pengőtől kapható. METROPOLE éttermében esténként Berkes Béla muzsikál. A gyönyörű télikertben pedig egy remek jazz zenéjére táncolnak a vendégek. Parlais hir, kiváló konyha. Elegáns kávéház. Hat telefon. 15. oldal

Next