Pécsi Napló, 1936. augusztus (45. évfolyam, 175-198. szám)

1936-08-08 / 181. szám

oldal Gömbös Gyula megjelent a minisztertanácson és holnap átveszi hivatala vezetését Budapest, aug. 7. A kormány tagjai ma délelőtt 9 órakor Darányi Kálmán miniszterelnök helyettes elnöklésével minisztertanácsot tartottak, amelyen folyó ügyeket tárgyaltak. A minisztertanácson féltizenkét órakor megjelent Gömbös Gyula miniszterelnök, akit szabadságából való visszatérése alkalmából minisztertársai melegen üdvözöltek. Gömbös Gyula miniszterelnök bejelentette, hogy holnap átveszi hivatala vezetését. Mintegy 1 óra hosszat vett részt a minisztertanács megbeszélésein, majd 11 órakor eltávozott. A minisztertanács ezután tovább folytatta tárgyalását, amelynek során Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter beszámolt az Alföld fásításának a múlttal szemben mutatkozó előrehaladásáról ,s bejelentette, hogy gondoskodás történt arról, hogy az Alföld fásítására az 1936 -37. évre engedélyezett egymilliós pengő hitelkeretének megfelelően már az ősz folyamán meginduljon. E célból az állami csemetekertek állománya, négyszáz katasztrális hold új csemetekert üzembe helyezésével 1067,2 katasztrális holdra emeltetett. A minisztertanács délután 2 órakor ért véget. Pécs, aug. 7. Az elmúlás örök törvénye tegnap este újból diadalmaskodott a véges emberi élet felett, amikor végső pihenésre szólította városunknak egy kivételes megbecsülésben részesített polgárát, aki a kora ifjúságától kezdve mindenkor a hasznos tevékenykedés embere volt. Csütörtökön délután fél 7 órakor, rövid szenvedés után bevégezte földi pályafutását Taizs József nyomdatulajdonos, kereskedelmi tanácsos, Pécs szab. kir. város törvényhatósági bizottságának tagja. Elmúlását hosszú élet előzte meg, amit Isten különös kegyelme folytán szellemi erejének teljében adatott meg végig élnie. Ennek az életnek csaknem minden mozzanata itt a város falai között, a szemünk láttára telt. Ezért nyitott könyv számunkra Taizs József áldásos 75 esztendeje, aminek tisztán megőrzött fehér árkusáról az emberi jóság és polgári erények gazdagsága ragyog felénk most, hogy megértést sugárzó, becsületes, férfiasan egyenes és nyílt tekintetét a halál örökre lecsukta. Mélységes fájdalommal, őszinte szomorúsággal állunk a ravatal előtt, amin az élet nagy harcát oly hősiesen és mindig makulátlan fegyverekkel megvívott Taizs József nyugszik. Arcának szelíd vonásai még a halálban elmeredve is azt a derűs életfilozófiát juttaták kifejezésre, ami őt életében annyira jellemezte s mindenki számára kedvessé, szeretetre méltóvá tette s amiben mind az benne foglaltatott, amit röviden a polgári erények összességének mondhatunk. Most, hogy élete szelíd lángja kialudt, benne Városunk azon egyik legnagyobb értékét veszítettük el, aki hosszú évtizedekig példát szolgáltatott munkájával, a köz iránt mindig tanúsított érdeklődésével, nyugodt önmérsékletével, józan bölcsességével arra, hogyan lehet az életet stílusosan úgy megélni, hogy abból embertársaira és a közre minél több haszon háramoljék. A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE , EZ A MI TESTÜNK Írta: CSUKA ZOLTÁN. A katolikus templomban megkondult a harang s Holló Péter, hogy elejét vegye a többi szónak, gyorsan kezet nyújtott. Varga Mihály visszament a köpködőbe, ahol úgy álltak a fekete ünneplőruhás parasztok, mint a varjak serege. Nagy csoportokban, komolyan, csaknem mozdulatlanul. A két jóbarát pedig kikanyarodott a főtérről és a népkert felé vette útját. Áthaladtak a boszlánok mellett, egy darabig sétáltak a népkert zeg-zugos útain, aztán a másik oldalon fölkapaszkodtak a Tisza meredek töltésére. Szőkén és szeliden ballagott lenn a mélyben az örök Tisza, pontosan úgy, ahogy annyi esztendő előtt Petőfi megénekelte. Az Alföld itt sem különbözik attól a helytől, ahol Petőfi egyszer megállt a Tisza partján, a Tisza itt is olyan szőke és ma is ugyanaz, mint annyi sok esztendő előtt. Túlsó parton a végeláthatatlan rónaság terül el, a Bánát fátlan, kopár rónasága, egyetlen ház fehér lett, az is jó magasan a komp közelében, mert hát évente egyszer-kétszer nekivadul a folyó és akkor, ameddig a szem ellát, mindent elönt. Odaát még csak szántóföldek sem tarkították az egyhangú képet, ilyenkor legelőnek használták a Tisza árterületét. — Emlékszel ? — ragadta meg a barátja karját a tanító, — emlékszel, milyen szörnyű nagy volt a Tisza, mikor a szerbek az első telet töltötték itten ? Azt hittük, haragjában elönti az egész világot. Milyen borzasztó ősz és milyen szomorú tél volt akkor a városkánk fölött ! Kovács Boldizsár visszagondolt azokra a zűrzavaros sötét napokra s furcsa képek jelentek meg szemei előtt. Látta, amint a szerbek apró mokány lovaikon bevonulnak a városba, látta, amint a városházáról kihurcolják a térre a történelmi képeket és elégetik őket. Aztán más jutott az eszébe. Rámutatott a Tiszakanyarban meghúzódó raktárépületre. — Abban a házban gyilkolták meg azt a két bánáti kereskedőt, akik Becskerekről igyekeztek a Bácskába. Nehéz idők voltak azok Péter. De jó is volt akkor elbujdosni innen. •— Neked könnyebb sorod volt. De mi itt maradtunk. Egy darabig még hittünk abban, hogy megváltozik minden, aztán végleg berendezkedtek a szerbek s nekünk magyaroknak csak az álmodozás maradt. Végigjártatta szemét a folyón s aztán hozzátette. —■ Meg a szürke hétköznapok munkája s azóta pusztul ez a szegény, nincstelen magyar nép. Átmentek a zúgó zsilipen, elkanyarodtak a töltésen, amely Földvár felé vezet a bácskai síkon. Balra füzesek terültek el, jobbra a zsíros, végeláthatatlan szántóföldek. Mentek tovább, mindaddig, amíg a messzeségben megpillantották Törökbecse tornyait. Már éppen vissza akartak fordulni, amikor a kanyarból két fiatal leány szaladt elébük. — Tanító úr, tanító úr! Hát a tanító úr ilyenkor nincs a templomban ? Hogy kerül ilyenkor a Tisza partjára ? — kiáltotta a magasabb barna leány és fiús, erélyes mozdulattal visszadobta a szaladásban szétkuszált fürtéit. — Nini, a Veronka! De mit keres ■ maga itt a Tisza partján ? ■ . ........i_l " .. t — Én a Mancival jöttem egy kicsit ide ki a fűzesekhez, hogy átvegyem a szerepemet. Itt olyan jó csönd van és olyan szabadság, az ember szinte benne él az égboltozatban. Ugye tanító úr is eljön ma este az előadásra ? — Hát persze, hogy elmegyek, sőt Boldizsár barátunk is velem jön. Emlékszik-e még Veronka Kovács Boldizsárra ? A lányok egyszerre csapták össze a tenyerüket. — Hogyne emlékeznénk, hiszen annyi képét mutatta a tanító úr, meg aztán a mi kis városunkból indult el egyszer a mester. Kovács Boldizsár nagyot nézett. — Ilyen nagy lány lett a Veronka, és most beszéltünk róla Varga bátyánkkal. Ejnye, ejnye, mikor utoljára láttam, még a derekamig se ért föl. — Bizony, mi megöregszünk Boldikám, ezek a kislányok meg utolérnek bennünket, sőt elhagynak, mert lassan már nem is vagyunk legények a szemükben. De te lelkiismeretfurdalás nélkül beszélhetsz az idő múlásáról, mert közben dolgoztál, alkottál, teremtettél, de mit mondjon a magamfajta ember, aki?... Veronka komoly arccal közbevágott: — Na, azért a tanító úrnak sem kell restelkednie. Ki törődik velünk annyit a Népkörben, ki mutat nekünk újat, ki mondja meg nekünk, hogy mit kell olvasni ? Meg aztán ki ír olyan szép verseket az újvidéki meg szabadkai újságokban ? — Az én verseim — legyintett s tanító — hagyjuk csak a verseimet Veronka. Azért én mindig falusi tanító maradok, Boldizsár meg országos hírű festő. Meg aztán... mögöttem már becsukódtak a kapuk. (Folyt, köv.) PÉCSI NAPLÓ 1036 augusztus 8 Taizs József ravatala mellé azért sorakozik fel hozzátartozóin kívül a város mindenrendű társadalma bensőséges részvétével, mert jó ember és természetes egyszerűségében is nagy polgár volt. Azon kevesekből való, akik egy életen át a munka és önzetlen áldozatkészséget vallják minden emberi megnyilvánulásuk főprincipiumának s attól soha és semmiért el nem tántorodnak. Ehhez a jó emberhez és a város nagy polgárához zarándokol most érzésben és gondolatban Pécs minden lakosa, hogy mielőtt az édes anyaföld ölelő hantjai közé fogadja erős, tiszta, nagy és fényes lelke elomlott porhüvelyét, a kegyeletteljes részvét és el nem múló megbecsülés hangján nyugodalmas örök jóéjszakát kívánjon a város kivételes tiszteletetét és becsülését bírt Taizs Józsefnek. Taizs József élete Taizs József 1861-ben született Pécsett. Atyja ugyancsak nyomdatulajdonos volt, aki fiát nagy gonddal nevelte. A főreáliskola elvégezése után édesatyja üzemében a nyomdászipart tanulta, majd 1881-ben katonai szolgálatra az 52. gyalogezredbe vonult, ahol 1882-ben mint tartalékos hadnagy szerelt le. Most rövid időre a fővárosba távozott, ahol a nagyobb nyomdaüzemeket tanulmányozta. 1883-ban atyjának, Taizs Mihálynak a nyomdáját vezette, majd 1884-ben önállósította magát, átvéve ifj. Madarász Endre könyvnyomdáját, mely a mostani városi múzeum épületben működött. Nyomdájával, melyet folyton fejlesztett, 1895-ben telepedett a Mária és Megyeutca sarkára, ahol az mai napig működik. Ötvenkét éves önállósága alatt Taizs József nem csak állandóan lépést tartott a nyomdatechnika fejlődésével, hanem az üzeméből kikerült számtalan értékes mű európai nívójú kiállításával szilárdan megalapozta üzeme jó nevét és azt messze vidéken az ország fővárosában is a legjobb hangzásúvá tette oly annyira, hogy a Taizs név a szakmai világban fogalommá lett. Ezt azonban nemcsak munkájának mindig nagyszerű voltával sikerült elérnie, hanem azzal a puritáni üzleti szellemével is, ami üzleti és ipari tevékenységének elengedhetetlen velejárója volt. Taizs József a nyomdai ipar gyakorlása mellett mint lapkiadó is szolgálta a nagy nyilvánosságot. Évtizedeken át az ő kiadásában jelent meg a független szellemben szerkesztett Pécsi I Figyelő, a kedves humora és ezért országos viszony-