Pécsi Napló, 1937. szeptember (46. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-25 / 218. szám

4. oldal PÉCSI NAPLÓ 1937. szeptember 25. Baranya vármegye utápítási programmja Háromszáznyolcezer pengő állami támogatást kap a vármegye az útépítési terv megvalósítására Egy éven belü­l 47 községből nyolc község jut a forgalom­biztosító bekötő úthoz mintegy 850.000 pengő készpénzt, tehát az építési költségek egyharmadát meg­haladó összeget ajánlott fel. Miután 47 község kívánsága egy évi épí­tési program keretében figyelembe nem ve­hető, így a 308.000 pengős állami hozzájáru­lás, valamint a községi hozzájárulások, nem­különben a vármegyei közúti alap hozzájáru­lőlegesen 2.360.000 pengőt kitevő költségeiből Pécs, szept. 24. A vármegye közönsége, május hó 31-én tartott rendes közgyűlé­séből felirattal fordult a kereskedelem- és közlekedésügyi kormányhoz, melyben rámuta­tott arra, hogy a vármegye által hozott súlyos áldozatok ellenére is még mindig 190 községe áll bekötő út nélkül. Kérte a kereskedelemügyi kormányt, hogy a bekötő utak építésére a jövő évi állami költ­ségvetésben felvett 3 millió pengőből, Baranya vármegye községeinek megsegítésére legalább 400.000 pengőt juttasson és ezt az összeget a jövőre is­ biztosítsa. Az alispán ezen feliratot a pénzügymi­niszterhez is eljuttatta, sőt a főispán személye­sen is eljárt és szorgalmazta a feliratban fog­laltak minél kedvezőbb elintézését. A kereskedelem- és közlekedésügyi mi­niszter leiratban arról értesítette a vármegye közönségét, hogy a bekötő utak építésének előmozdítására 1 136.000 pengő állami hozzájárulást állapít meg, egyben megjelölte, hogy az építési program­­mon belül a Drávaszabolcs-kistapolcai tör­vényhatósági közút 0—2.786 és 13.240—17.510 km., összesen 7.056 km. szakasza, a martonfai bekötő út 1.950 km. hosszú szakasza, a becefai bekötő út 3.200 hosszú szakasza építtessék ki. Értesítette továbbá a közönséget, hogy a törvényhatóság közúti alapjának anyagi hely­zetére és a közúti szükségletből reá háramló terhekre figyelemmel, hajlandó a fenti állami hozzájáruláson felül a közönségnek 150.000 pengő kölcsönt nyújtani. A miniszter ezen leiratának kézhezvétele után az alispán felterjesztésében ismét rámuta­tott arra, hogy Baranya vármegye annak elle­nére, hogy mezőgazdasági kultúrájának fejlett­ségével vezet az országban, Magyarország 25 vármegyei törvényhatósága között, közúti hálózat szempontjából sorrendben csak a huszadik helyet foglalja el és éppen ezért kérte a minisztert, hogy része­sítse Baranya vármegyét különös elbírálásban és bekötő út építési programja megvalósításá­nak előmozdítására a kilátásba helyezett 136 ezer pengő segélyen kívül nyújtson a vármegyének még legalább 200.000 peng© rendkívüli segélyt. Fisicher Béla alispán ezen felterjeszté­sében rámutatott még arra, hogy a kereskede­­lem­- és közlekedésügyi miniszter az előbb hi­vatkozott leiratában a kiépíteni tervezett be­kötő utak sorrendjét meghallgatása nélkül ál­lapította meg és ennek folytán részben olyan utak lettek megépítésre kijelölve, amelyek ér­dekeltsége az építési költséghez hozzájárulást fel sem ajánlott, másrészt pedig közérdekű szempontok figyelmen kívül hagyásával lett az építési program megállapítva, ezért arra kérte az alispán a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztert, hogy az általa megállapított építési program megvalósításától tekintsen el. Fischer Béla alispán legutóbbi pesti tartózkodása alatt ebben az ügyben személye­sen is újból eljárt a kereskedelem- és közleke­désügyi miniszternél és ígéretet kapott arra, hogy a kilátásba helyezett 136.000 pengő segé­lyen kívül Baranya vármegye községei még további 172.000 pengő, összesen tehát 308.000 pen­gő segélyben fognak részesülni, továbbá ígéreteit kapott arra, is, hogy a mi­niszter nem ragaszkodik az általa megadott építési program kiviteléhez. A vármegye 47 községi érdekeltsége 121 kilométert kitevő 33 bekötő útjának hozzáve­érdekeltségi hozzájárulással csak egy későbbi, a jövő évben megállapítandó program keretén belül lesz kiépíthető olyan sorrendben, mint amilyen arányban a fent felsorolt és az esetleg még csatlakozó községek áldozatkészsége meg­nyilvánul. Figyelemmel a vármegye közúti alapjának nehéz helyzetére, a kisgyűlés a törvényható­sági közgyűlésnek javaslatot tesz annak ki­mondására, hogy a kereskedelem­ és közleke­désának betudásával alispán az első évi útépí­tési programot kizárólag a közérdekű szem­pontok figyelembevételével, tehát minden egyéni érdeket kizárva úgy állította össze, hogy elsősorban csakis a körjegyzősé­gi székhe­lyeket képező községek, mint a legjelentősebb és leginkább központi fekvésű helyek bekötő útja épüljön meg és ezen program összeállításánál egyben a köz­­igazgatási érdekek kielégítését is szolgálni kí­vánta. Mindezek alapján a kisgyűl­és az alispán előterjesztésére a folyó hó 27-iki törvényható­sági közgyűlésnek az erső építési program meg­állapítására teszi, nézve a következő javaslatot bésügyi miniszter által felajánlott 150.000 pengős kölcsönt a jelen alkalom­mal nem veszi igénybe, mert az eddigi kölcsönök a közúti költség­­vetésben jelenleg mintegy 150.000 pengő ter­het jelentenek és újabb teher vállalása csakis a már meglévő közutak fenntartásának rová­sára lenne lehetséges. 1. Egerág község bekötő útja------------2. Hercegtőttős „ „ „------------3. Berkesd—Pereked— Püspökbogád-Romonya „ „-----------4. Szentdienes község „ „-----------5. Keszü „ „ „-----------­érekeltségi hozzájárulással. (Ennél az útnál útvonalat már önerejéből kiépített.) 6. Belvárdgyula község bekötő útja-----------7. Nagykozár „ „ „------------8. Versend „ „ „-----------­érdekeltségi hozzájárulással. Az első évi program megállapításánál 1. Nagypeterd—Rózsafa község bekötő útja 2. Becefa „ 3. Csonkamindszent „ 4. Hird 5. Kölked 6. Terehegy 7. Zaláta „ 8. Hegyszentmárton „ 9. Szaporca „ 10. Baranyaszentgyörgy— Tormás—Szágy „ 11. Kisharsány „ 12. Babarc „ 13. Bisse „ 14. Csarnóta „ 15. Piskó—Kemse „ 16. Ózdfalu—Kisasszonyfa „ 17. Luzsok „ 18. Feked „ 19. Eilend 20. Kásád 21. Németi „ 4.400 km. hosszban 40.840 P 1.900 *­ 11 15.800 P 1.664 ii 11 15.300 P 1.720 ii 12.358 P 3.016 ii 11 25.000 P 2.00 11 11 13.080 P 7.700 11 11 51.000 P 2.00 ii 11 20.000 P 1.509­ 11 9.000 P 11.400 ii 11 80.000 P 1.650 11 11 10.000 P 2.700 11 11 20.000 P 3.700 11 11 22.500 P 1.600w 11 9.600 P 5.900 ii 11 36.000 P 6.00 ii 11 35.000 P 4.00 ii 11 24.000 P 50.60 11 11 31.000 P 4.500 11 11 28.000 P 3.00 11 11 18.000 P 0.930 11 11 4.967 P 3.00 km, hosszban 23.425 P 4.00 „ 30.000 P 13.500 „ 99.000 P 4.00 „ 32.000 P 1.600 „ 3.720 P ,te az alispán azt, hogy 1.4 km. 3.700 km. hosszba 24.445 P 3.800 „ 23.888 P 1.100 „ 8.000 P figyelmen kívül hagyott községek bekötő útja,­­még pedig: Winkler János 25 éves professzori jubileuma A m. kir. Erzsébet tudományegyetem jogászifjúsága csütörtökön délelőtt a III. számú jogi teremben bensőséges, meleg ünnepléssel lepte meg szeretett professzorát, a perjog nagy­nevű, tudós tanárát, W­i­n­k­­­e­r János dr-t, abból az alkalomból, hogy ezelőtt 25 évvel kezdte meg előadásait a volt pécsi püspöki jog­­líceumban. A Werbőczy F. E., az Emericana és a DEFHE, valamint az egész jogászifjúság nevében Monostory Jenő szigorló, a DEFHE elnöke köszöntötte a jubilánst, akinek az ifjúsági egyesület képviselői hagyományos szokásukhoz híven bajtársi színekkel ékesített babérkoszorút nyújtottak át. Az ifjúság szó­noka többek között ezeket mondotta: — Mi Méltóságod működését elsősorban a jogászifjúság szemüvegén keresztül nézzük. És így működésének legértékesebb jellemzője a magyar ifjúság iránti mérhetetlen szeretet. Méltóságod tudományos munkásságának mélta­tására nem vagyunk hivatottak. De minden szónál szebben beszél erről az az elismerés, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia ré­széről már évekkel ezelőtt kapott azáltal, hogy Méltóságodat illusztris tagjai sorába iktatta. A továbbiakban az ifjúság szónoka az egye­temi bajtársi egyesületek és a jogászifjúság őszinte ragaszkodását és soha el nem múló há­láját tolmácsolta Winkler professzornak, aki az ifjúság hosszantartó lelkes éljenzése és tapsa után gyönyörű szavakkal válaszolt tanítványai­nak. A kedves figyelem, az emlékeztetés meg­lepte, s igazi örömet szerzett számára. Majd többek között a következőket mondotta: — Ezen a babérkoszorún a szalagok kötik le a figyelmemet. Babér nem illet engem. Ré­szemre a jutalom a lelki nyugalom, a jó Isten áldó kezének a megérzése. A szalagok a koszo­rún így egybefonódva előttem az ifjúság szere­­tetének jelképe. Engedjék meg, hogy ezekkel a

Next