Pécsi Napló, 1938. július (47. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-01 / 145. szám
1938. július 1. Másfélmillió métermázsa búzát vásárol Olaszország Budapest, jún. 30. Befejeződtek a magyarolasz kereskedelmi tárgyalások és egyik legfontosabb eredményük, hogy 1,5 millió métermázsa búzára sikerült megállapodnunk. A búzakivitel feltételei kedvezőek és 20 pengős belföldi árszínvonal kialakulását teszi lehetővé. Az olasz beviteli rendszerben némi változtatás történt. Eddig három csoportban volt lebonyolítható az olaszországi bevitel: szabad áru, bolettás áruk és beviteli engedélyesek. A bolettarendszer azt jelentette, hogy az olasz importőr az 1934. évi vámbaletta felmutatásával minden külön engedély nélkül vihetett be árut. Ez a rendszer most jórészt megszűnt, mert az áruk nagy részére engedélyezési eljárást léptetett életbe az olasz kormány. Értesülésünk szerint az ezzel kapcsolatos magyar érdekeket sikerült megfelelően biztosítani. A kontingensrendszerben jelentősebb változás nem történt, az áruforgalom keretei jórészt a régiek maradnak. A szarvasmarha kivitel ügyében az olasz egykéz és a most megalakuló magyar egykéz közvetlen tárgyalásokat folytatnak majd. Ausztriában rend van Bécs, jún. 30. A MTI bécsi munkatársát végigutaztatták Ausztrián, annak bizonyítására, hogy a külföldön elterjedt hírek valótlanságáról bizonyságot szerezhessen. Bürcke hoszszabb nyilatkozatot is tett az újságíró előtt és ebben kiemelte, hogy hazugság az, mintha Hitlert Bécsbe hívták volna, rendteremtés céljából. Bürckel szerint az összes letartóztatottak száma 3780. Különben is — mondotta — Hitler utasítására, minél kevesebb ember kerül politikailag letartóztatásba. Schuschnigg 3 szobás lakásban, polgári kényelemben él Bécsben, M ika s pedig szabadlábon van. A Habsburg-vagyon elkobzásáról szóló rendelet a közeljövőben megjelenik. —gr. ■ "il.iM--n-i,"ii-isrsr-•—r~ - - -mnaBga FŐISPÁNT INSTALLÁLT KECSKEMÉT Kecskemét, jún. 30. Kiss Ernő főispán beiktatása ma folyt le, díszes külsőségek mellett. A FŐKAPITÁNY MEGLÁTOGATTA REKENYE IMRÉT A KÓRHÁZBAN Budapest, jún. 30. Éiássy Sándor dr., a m. kir. államrendőrség budapesti főkapitánya csütörtökön délben meglátogatta az új Szent János kórház gégészeti osztályán Rekenye Imre rendőrtörzsőrmestert, akit hétfőn éjszaka a Nánási úton egy betörő pisztolylövéssel súlyosan megsebesített. A főkapitány hosszasan időzött a beteg rendőr ágyánál és érdeklődött a kórház orvosainál a rendőr állapota iránt. A kórház orvosai a főkapitányt megnyugtatták, hogy Bekenye Imre sérülései súlyosak ugyan, de állapota egyre javul és remény van arra, hogy gondos ápolással visszanyeri egészségét. PÉCSI NAPLÓ 3. oldal. Olaszország nem támogatja Francot Róma, jún. 30. Mussolini lapja, a „Popolo d’Italia" erélyesen cáfolja a nemzetközi baloldali sajtónak azt az állítását, hogy a spanyol nemzeti hadsereg háborúját Olaszország irányítja. Olaszország, amióta aláírta a be nem avatkozási egyezményt, semmiféle közvetlen támogatásban nem részesíti Franco tábornokot, — írja a lap — és régebben is csak a nemzeti Spanyolország iránt érzett rokonszenv és lojalitás késztette az olasz politikát arra, hogy önzetlenül Franco tábornok mellé álljon. A spanyol köztársasági kormány Moszkva szolgálatában áll és a bolsevizmus nyugati bástyáját akarja felépíteni a Földközi-tenger spanyol partvidékén, amivel szemben Olaszország független és önálló, erős és nacionalista Spanyolországot akar. Tasnádi Nagy András barcsi beszédében élesen támadta Eckhardt Tibort Barcs, június 30. Szerdán, Péter és Pál napján Mayer János ny. miniszter beszámolót mondott Barcson. Megjelent Tasnádi Nagy András, a NÉP országos elnöke és egész sereg képviselő. Mayer János beszámolójában a többi között a következőket mondotta: — E helyről is óva intem a falu népét, vigyázzon, mert minden politikai kísérletezés az ő bőrére megy. Jelszavakból érték, vagyon és jólét még sohasem született. Felszólalót ezután Tasnádi Nagy András, aki beszédében válaszolt Eckhardt Tibor kaposvári kijelentéseire. Eckhardt a hitbizományok azonnali megszüntetését követelte. — Ha ez megtörténnék, — mondotta Tasnádi Nagy András — egyszerre 400.000 hold föld szabadulna fel, ami a föld árának katasztrofális esését vonná maga után, ez pedig mezőgazdaságunk teljes felborulását idézné elő. A két év előtt meghozott hitbizományi törvény végrehajtásával pár évtized múlva Magyarországon már nem lesz hitbizomány. Éles formában válaszolt ezután Tasnádi Nagy a független kisgazdapárt vezérének mindazokra a megállapításaira, amelyek a telepítésről, valamint a szociális adópolitikáról szóltak. Azt is mondotta Eckhardt Tibor Kaposvárott, — hangoztatta Tasnádi Nagy — hogy a mostani gazdasági élet a gutaütés állapotát mutatja. Erre azt üzenem: külföldi adósságainkat rendeztük, pénzügyi ellenőrzésünk megszűnt, költségvetési egyensúlyunk helyreállt, a Nemzeti Bank tartalékaiból a beruházási program végrehajtása megindult és ennek folyamán máris 6000 munkás kapott kenyeret. Ezután a következő feltűnő kijelentést tette Tasnádi Nagy: — A rendszerváltozást azért követeli Eckhardt Tibor, mert nem tetszik neki, hogy mások ülnek a kormányon és nem ő. Azt mondotta Eckhardt, hogy a népet kell jobban szeretni, nem az országot. Márpedig Kossuth és Deák nem azt hirdette-e, hogy mindent a hazáért? Barcs után Babócsán rendeztek hasonló gyűlést. Arany Gyulát életfogytiglani fegyházra ítélte, Csapodyt felmentette a törvényszék Székesfehérvár, június 30. A székesfehér-vári kir. törvényszék ma délben hirdette ki ítéletét Arany Gyula és Csapody Sándor gyilkossági bűnügyében. Az ítélethirdetést hallatlan izgalommal várta az egész város. A törvényszék épületét reggel óta rendőrkordonnal kellett elzárni. Délben tizenkét órakor vonult be a bíróság s az elnök nyomban megkezdte az ítélet kihirdetését. Az ítélet az elsőrendű vádlottat, Arany Gyulát bűnösnek mondotta ki rablással párosult gyilkosságban és ezért életfogytiglani fegyházra ítélte. Csapody Sándort, az áldozat testvéröccsét a felbújtás vádja alól, bizonyítékok hiányában felmentették. Az ítélet jogerős. Huszonöt fillérrel olcsóbb lett a cement Budapest, jún. 30. Az árellenőrzés orszá- gos kormánybiztosa befejezte azokat a tárgya- lásokat, amelyeket a cementárak csökkentése ügyében a kartelbe tömörült vállalatok képviselőivel folytatott. A tárgyalások eredményeképpen július 1-től kezdődően a magánfogyasztás céljaira szolgáló cement ára helyi, feladóállomás métermázsánként 25 fillérrel csökkenni fog. A vállalat méltányolta azokat az intenciókat, amelyeket az álkormánybiztos a tárgyalások során képviselt, egyúttal arra vonatkozólag is kötelezettséget vállalt, hogy a folyó évben kiadásra került és a jövő évben kiadásra kerülő állami útépítési akció keretében felhasznált cement árát a már eddig is érvényben lévő mázsánkénti 1 pengős engedményen túl még további egy pengővel csökkenti métermázsánként, helyi feladóállomás. Végül a vállalat honorálni kívánva a mezőgazdaság érdekeit és fejlődési lehetőségeit, arra is kötelezettséget vállalt, hogy az igazoltan trágyagödrök létesítésére felhasznált cement árát ugyancsak két pengővel csökkenti, az eddig fennálló árakkal szemben, helyi feladóállomás.