Pécsi Napló, 1939. március (48. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-01 / 49. szám
2. oldal, PÉCSI NAPLÓ 1939. március 1. ságot és a galiciai inváziót. Valami álliberalizmus és áldemokrácia bűvöletében megnyitotta előttük a határokat. A történelmi zsidóságnak éppen az a tra gédiája, hogy szemet hunyt ezek felett a dolgok felett, éppen ezért most katasztrofálisan kell ennek a történelmi zsidóságnak megbűnhődnie. Miután azonban ez a javaslat egészen más alapból indul ki és olyan szempontokból, amelyek mélyen belenyúlnak a keresztény alapigazságokba, foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel a keresztény hitelvi álláspont szemszögéből. Itt felvetődik két kérdés: az egyik a keresztség, a másik a fajiság problémája. Ez a törvényjavaslat nem azonos azzal a törvénnyel, amely ellen született meg voltaképpen a mi pártunk. Ezalatt értem a polgári házasságról szóló törvényt. Az frontális támadás volt a katolikus vallás dogmái ellen, mert az egyházi forma helyébe a világi formát állította, mint a házasélet egyenértékű megteremtőjét. — Aki megkeresztelkedett, beletartozik az egyház közösségébe és élheti a keresztény egyház kegyelmi életét teljesen és csorbítatlanul. De ez a javaslat disztingvál keresztség és keresztség között. Az egyik esetben elfogadja a keresztséget az asszimiláció jegyének, a másik esetben nem. A dédszülőket illetőleg elfogadja, a nagyszülőket illetőleg nem, önönmagában nem fogadja el, de ha összevegyül a vérségi leszármazással, akkor elfogadja, vagyis bizonyos mértékben határt szab a keresztény kegyelmi hatásnak. Emberi mértékkel méri le a keresztség kegyelmi hatását. Ez sért egy elvet, mert vallási és teológiai dolgokat csak vallási törvényekkel lehet elbírálni. A következetlenség és abszurdumok hínárja — A zsidóság mohón vetette rá magát a közgazdasági pályára. Ezzel megbontotta az egyensúlyt — folytatta Makray. — Nem akarok most filippikákat mondani a zsidóság ellen. Akkor fordultunk szembe ezzel a problémával, mikor a zsidóság hatalmon volt. Most, amikor a zsidóság össze van törve, akkor igazán könnyű harc és győzelem volna ellenük filippikát mondani, de ez nem volna magyar és lovagias eljárás. A kereszténypárt ezzel a törvényjavaslattal elvileg egyetért, de a magam részéről konstrukcióját nem tartom szerencsésnek. Éppen azért, mert téves alapból indul ki. Ha a honpolgárságot vette volna kiindulási alapul, akkor nem komplikálta volna ezt a kérdést sem a kereszténységgel, sem a faji kérdéssel és ennek következtében nem idézett volna elő igen súlyos lelki konfliktusokat éppen az igazi keresztény lelkekben. Ha nem erről az alapról indul el, akkor nem került volna a következetlenségek, abszurdumok hínárjába. Hogy a következetenségre egy példát említsek: egyszer vallási alapon zsidónak minősít ez a javaslat olyan egyént, aki leszármazás szerint nem zsidó; tehát aki árja vagy turáni, de áttért a zsidó felekezetre, ennek következtében zsidónak minősíttetik; másrészt pedig, noha leszármazást vesz alapul, azokat, akik vallásilag és lelkileg kereszténnyé lettek, épp ennek a törvénynek erejével vissza akarja zsidósítani. Előfordulhat az a képtelenség, hogy évszázadok óta itt lakó zsidók, akiknek ősei ki voltak téve a magyar géniusz és a keresztény gondolat hatásának, nem asszimiláltaknak minősülnek, míg ellenben, ha valaki 1936-ban bevándorolt, megkeresztelkedett, megkapta a magyar honpolgárságot, elvett egy keresztény nőt, annak leszármazottja már asszimiláltnak minősíttetik. Ezek a következetlenségek ebben a javaslatban. De vannak egyéb okok is, amelyek miatt a törvényjavaslat kiindulását nem tartom szerencsésnek. Ha nem komplikálták volna a kereszténység és a fajiság kérdésével, akkor politikai szempontból is kellene ezzel a javaslattal foglalkozni. Például felvetődhetnék a kérdés: vájjon szerencsés-e, opportunus-e kiemelni a magyar társadalom egy kontingensét a magyar nemzet közösségéből és opportunus-e ezt a réteget szembeállítani az egységes magyar állammal? — Van egy másik kérdés is, ez az, milyen hatalmi politikai erőt jelent a színtiszta, egységes, nemzeti közszellem és közvélemény! — A kérdéssel gazdasági vonatkozásban is kell foglalkozni. Meggondolás tárgyává kell tenni azt, váljon az az őrségváltás, amely a javaslat folytán bekövetkezik, keresztülvihető-e 1943-ig anélkül, hogy súlyosan megrázkódtatná a magyar közgazdasági életet? — Közgazdasági életünk át van szőve a zsidó tőkével és annak képviselőivel. Ez a liberális gazdasági rendszer vétke, de adottság, amivel számolni kell. Mi át akarjuk majd állítani a közgazdasági életet, azok vezetőit, de akkor meg kell gondolni azt: nem keletkeznek-e olyan gazdasági visszahatások, nem jár-e ennek nyomában olyan súlyos gazdasági depresszió, amelynek következményei beláthatatlanok? Makray ezután kijelentette, hogy az emberiesség szempontjából is foglalkozni kell ezzel a problémával. — Humanitárius szempontból azért kell foglalkozni a problémával, — folytatta — mert elvégre keresztény, civilizált és kulturált államban élünk és itt a vandalizmus stílusa és eszközei nem alkalmasak. Éveken át szétszorulásban szenvedő egyének gyakran meglepő rövid idő alatt rendbejönnek, ha reggelenként felkeléskor és esetleg este lefekvés előtt is egy-egy félpohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet isznak. Kérdezze meg orvosát. Tagadom a vér misztériumát A továbbiakban a fajisággal foglalkozott. — Most foglalkoznom kell — mondotta — a fajiság kérdésével, illetőleg nemcsak a fajiság kérdésével, hanem a nemzet kérdésével is, mert Európában általában, de különösen nálunk, a magyarsággal kapcsolatban inkább nemzetről, mint fajról lehet beszélni. A fajiság kérdése ma a legszenvedélyesebb harcok első vonalában áll és sűrű köd üli meg. — Én tárgyilagosan és megértéssel állok szemben a faj kérdésével és problémájával. Állítom, hogy igenis vannak fajok. Isten bölcs gondolatát látom abban, hogy az egységes emberiség fajokra tagozódik és nemzetekké jegecesedik. Isten vezette bele az elindított életáramba azokat az erőket, amelyek azután csodálatos és pazar változatossággal bontották szét ezt az egy tőből sarjadt emberiséget. Minden faj, gondolat és terv az isteni bölcsesség s mindenhatóság végtelen skáláján. Tagadom azonban, nem tartom tudományosan megalapozottnak a fajoknak olyan felosztását, melynek alapján vannak magasabbrendű, értékes fajok és alacsonyabbrendű, silányabb fajok. Hogy vannak fajok, amelyek uralkodásra, parancsolásra, fajok, amelyek történelmileg szolgálatra vannak rendelve. Az Úristen egynek teremtette az emberiséget, az emberi méltóságban és örök hivatásban egyenlő értéknek. Minden nép,faj Isten nagy családjához tartozik. Egészen nyilvánvaló, hogy én nem látok a fajban pusztán biológiai egységet. — A nemzetben sem látok csupán gazdasági, vagy pedig védelmi célokra való célszerűségi tömörülést. Tagadom, hogy a fajiságnak fő alkotóeleme a vér. Tagadom a vér misztériumát, amely sivár és meddő történelmi materializmusra vezet, a faj istenítésére, új pogányságra, az emberi szolidaritást szétmaró faji elzárkózásra és határtalan faji gőgre. — És ha ez áll minden nemzetre, akkor áll legelsősorban a magyarra. Mert nincs az Úristennek még egy nemzete, amely annyira a lélek nemzete volna, mint a magyar. Ezt a nemzetet nem a szerencséje, nem a hadi erényei, nem a gazdagsága tartotta fenn ezer éven át, hanem egyedül a lelke, amely beleszívódott ennek a földnek minden rögébe, hantjába és sziklájába. — A felelősség kérdésével foglalkoznom kell folytatta Makray Lajos beszédét —, amelyet a Ház minden oldalán feszült figyelemmel, közbeszólásoktól tartózkodva hallgattak . A zsidó vallásról a keresztény vallásra áttérteket az állam és az egyház is invitálta annak idején. Az állam a polgári házasság törvényével és a reverzálisról szóló törvénnyel, az egyház pedig azzal, hogy lépjenek be a keresztény közösségbe. Voltak, akik hivatkoztak Prohászka Ottokár püspökre. Ő a zsidókérdést három pontban foglalta össze. — Először: meg akarjuk akadályozni a keresztény társadalom letörését, másodszor: meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását, harmadszor: rá akarjuk segíteni a nemzeti érzelmű zsidóságot a keresztény társadalommal való összefogásra. Makray Lajos: A kereszténység a keresztény közösséghez való tartozás jogát jelenti, de nem jelent jogcímet gazdasági téren. De amikor ilyen módon invitáltuk a zsidóságot a kereszténységbe, kell éreznünk kollektív felelősséget. Ez a legszerencsétlenebb kategória, mert nem tartozik a zsidósághoz és nem tartozik a keresztény kategória körébe. Ezt most szörnyű csalódás éri. Nekünk lelkiismereti kötelességünk ezek érdekében síkraszállni. — De gyakorlati szempontból sem értem, miért kell a zsidók kontingensét szaporítani? Különben is milyen alapon tudjuk megállapítani, hogy ki a zsidó? — Itt van a hadiárvák ügye. Hogy lehet indokolni azt, hogy nem állították a kivételek közé a hadiárvákat? Ha a magyar nemzet elfogadta a zsidók életét, hol a magyar nobilitás? A nemzeti becsület kérdése ez! Különben is nem nagy csoportról van szó. Csoór Lajos: Hát a rongyosok mit kaptak? Makray Lajos: XL Pius pápa élete utolsó pillanatában ezt a szót lehelte: Pace! — béke! Mennyi imádkozás sír e szóban! Mi, magyarok, mennyire átérezzük e szó értékét! Társadalmi, nemzeti békét akarunk, nem a jégmezők, a temetők, a rezignáció békéjét, hanem az egyensúlynak, az összefogásnak, a megértésnek nyugalmát, az igazság, a szeretet békéjét. Ez a törvényjavaslat, ha a korrektívumokat elvégzik, ezt a békét hozza. A megkeresztelt zsidókat mi nem tagadjuk meg, megértő lélekkel állunk melléjük, egyenlőnek tartjuk őket és hisszük, hogy a kereszténység ereje ad nekik erőt, hogy ezt a keresztet roskadás nélkül tudják elviselni és mi ígérjük, nem szűnünk meg értük küzdeni. Abban a reményben, hogy a kormány az említett módosításokat magáévá teszi, a törvényjavaslatot elfogadom. Güttler Dénes idézte Prohászka püspököt, aki azt mondotta, hogy nem gyűlöli a zsidót, de ha a zsidó boldogul, az fáj neki, ha ez magyar testvére rovására történik. A zsidóprobléma megoldása feltétlenül fontos és sürgős. A zsidóság önálló vallás és önálló faj. Ha egy zsidó minden érdek nélkül kitér és tisztán keresztény erkölcs szerint él, az ilyennek keresztény gyermekeit már lelkileg teljesen asszimilált tagnak lehet tekinteni. Fajilag azonban már sokkal nehezebb asszimilálni a zsidóságot. Ősrégi tapasztalat, hogy a zsidóság ott, ahol letelepszik, nemcsak élni akar, hanem uralkodni is. Az utolsó másfél évszázad alatt, de különösen a háború előtti időben óriási módon tért foglaltak nálunk a gazdasági és a szellemi életben. Nekünk felvidéki magyaroknak a cseh uralom alatt nem adták meg azokat a jogokat, amelyek bennünket százalékarányunknál fogva megillettek volna.