Pécsi Napló, 1939. június (48. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
4. oldal. PÉCSI NAPLÓ 1939. június 1. TAVASZI KIRAKATAINKAT NÉZZE MEG! Tavaszi férfiruhák Tavaszi jelöltek Készen és mértékszerint Külön fiúruházati osztály | Ballonkabát | Bőrkabát | | Esőköpeny | Olcsó árak | | Férfiszövetek | | Takarékossági hitel | | Nagy választék Schwarcz Zsigmond és Fia 17 diplomás a gyakorlati életpálya Lapunk folyó hó 23. számában „Ballag már a vén diák“ címen megjelent vezércikkre az alábbi hozzászólást vettük: Sehogy sem tudom megérteni, miért volna elhibázott lépés a lateiner pályaválasztás. Az egyetemet végzett ifjú nem közvetlenül a diploma megszerzése után tudja meg azt, hogy alkalmaztatására egy, két, sőt három évig is várnia kell, ezzel tisztában kell lennie évekkel előbb, már középiskolás korában is, hisz ' az elhelyezkedés nehézségei nem új keletűek, azok immár 20—22 év óta szakadatlanul fennállanak. Aki tehát ennek a tudatában lépi át az egyetem küszöbét, azt semmiféle csalódás nem éri. Egyébként is a két évnél tovább való várakozás a legeslegritkább esetek közé tartozik és viszont az egy évi várakozás a háború előtt is elég gyakran előfordult. Teljesen egyetértek azzal az évtizedek óta hangoztatott kívánalommal, hogy a magyar ifjúság az eddiginél nagyobb számmal lépjen gazdasági pályákra, azon azonban, hogy a középiskolai értesítők tanúsága szerint az ott érettségit tett ifjak az egyetemekre tódulnak, nemcsak, hogy nem csodálkozom, hanem egyenesen azt tartanám visszatetszőnek, ha a gimnáziumot, reálgimnáziumot, vagy reált végzett ifjak túlnyomó része az iparban, kereskedelemben, vagy a hiteléletben keresne elhelyezkedést. A középiskolák ugyanis nem ezen pályákra képesítenek, hanem az egyetemekre készítenek elő, a gazdasági pályák előkészítő tanfolyamai a polgári, ipari és kereskedelmi szakiskolák. Egészen természetes tehát, ha a középiskolákban érettségizett ifjak 90—95%-a az egyetemekre gravitál, és a hátralévő 5—10%-nak magatartása kelthet méltán feltűnést. Ez utóbbiak inkább nevezhetők pályatévesztetteknek, megfelelő szakképzettség, sőt igen gyakran egyéni rátermettség hiánya miatt, mely utóbbi tulajdonságot is legnagyobb részben a megfelelő szakiskolában szerzi meg az ott töltött évek sora alatt a gazdasági pályára készülő ifjú. Egyébként is tévedés azt hinni, hogy a gazdasági pályákon könnyebb helyet találni, mint a lnteineten. Igen sok jeles kereskedelmi érettségivel bíró ifjú van ma is állás nélkül hónapokon, sőt éveken át, e tekintetben semmi különbséget nem látok a végzett diplomások és a végzett kereskedelmisták között ; az utóbbiak is Messiásként várják a boldogító 40—50 pengős gyakornoki állást, akár a doktor turisták a 80 pengőset, sőt az is megváltás rájuk nézve, ha ilyen 40—50 pengő csak 5—6 heti megfelelő próbaszolgálat után van részükre kilátásba helyezve. Személyesen ismerek több, egyetemi végzettségű ifjút, akik doktori oklevéllel felszerelve próbálkoztak ipari, kereskedelmi vállalatoknál, gyáraknál elhelyezkedni, magas helyekről nyert ajánlólevelekkel kopogtattak itt-ott, mindenütt azon ígéretet nyerték, hogy 2—3 héten belül megkapják a felvételről szóló értesítést, az ígért 2—3 hétből azonban 6—8 hónap lett, amikor is a várost megunva, doktori diplomájuknak megfelelő helyre pályáztak, ahol próbálkozásuk sikerrel is járt. Ezekben tehát meg volt a komoly hajlandóság az annyira kínált gazdasági pályákra lépni, de, ha ott nem kellettek, ez nem az ő hibájuk volt. A diplomás pályák keresőit pedig úrhatnámoknak nevezni: ez egyenesen sértő. Aki ilyen rossz helyen alkalmazza az „úrhatnám“ szót, az sem egészen a szónak igazi értelmével, sem a diplomás pályákkal nincs tisztában. Úrhatnám az olyan ember, aki könnyedén, csekély és felületes munkával óhajt magának kényelmes életet biztosítani. Hogy a köztisztviselői, ügyvédi, orvosi pályák könnyűek-e, vagy nehezek, azt egy olyan laikus, mint a t. cikkíró úr, nem képes kívülről, lőtávolból megállapítani, mielőtt erről illetékesen nyilatkozhatnék, előbb közhivatali, ügyvédi, orvosi, vagy tanári állást. E kérdésről egyébként nem is tartom érdemesnek vele érdemi vitát folytani. Az is merész, bombasztikus, légből kapott frázis, hogy egy 60 pengős segédhivatali díjnok többnek tartja magát egy jól jövedelmező üzlettel bíró fűszeresnél. A segédhivatali díjnokok 90—95 százaléka 4 polgári iskolai osztályt végzett; nem igaz tehát, hogy egy önálló kereskedőnél is többnek tartanák magukat; az egyetemet végzett ifjak pedig szokták díjnoksággal kezdeni pályájukat, s ha mégis akad ilyen, az nem hogy többnek tartaná magát, de határozottan irigyli a 150—200—250 pengős kereskedősegédet. A 35 év után remélt nyugdíj nem vonzza az ifjakat a fix fizetéses állások felé. Harmincöt év oly hosszú idő, hogy ily messze jövőbe nem tekint egyetlen ifjú sem; esze ágában sincs 23—24 éves korában még a 35 év után kiérdemelt nyugdíj, hanem csak az, hogy mielőbb álláshoz jusson. Nyugdíjra 48—50 éves korában kezd az ember homályosan gondolni, előbb csak akkor, ha beteg. Hogy nagy az egyetemekre való tódulás, az igaz, ez nem is egészen egészséges állapot; de miért ragaszkodnak egyetemi városaink egyetemeikhez kézzel lábbal, miért tiltakoznak hírlapi cikkek, memorandumok, küldöttségek útján az egyetemek számának lecsökkentése vagy csak egyes fakultásoknak a beszüntetése ellen is? Miért harcol Pécs város sajtója oly hevesen a hajléktalanná, illetve meg nem felelő elhelyezésűvé vált reáliskolának újabb, megfelelő elhelyezése érdekében? Miért áldozott Pécs szab. kir. város és Baranya vármegye a ciszterci gimnázium kibővítése céljaira? Miért fogadta azt az egész város társadalma és sajtója oly kitörő lelkesedéssel? Hisz ezen iskolák a lateinereket termelik ki magukból, márpedig a magyar társadalomnak, az újabban mind jobban terjedő, de alaposan meg nem fontolt, inkább csak divatosnak nevezhető jelszó szerint nem diplomásokra, hanem gazdasági pályát választóra van szüksége! Miért nem sürgetik a kereskedelmi iskolák szaporítását? Dr. Kusinszky Sándor: Az álláspontunkat nem fedő, de a kérdést sokoldalúan megvilágító, értékes hozzászólást azzal adjuk közre, hogy annak lényegére még visszatérünk. Ablakon át megszökött utasait keresi egy soffőr Pécs, máj. 31. Alcímnek ezt írhattuk volna e cikk fölé: „Hogyan lehet olcsón, helyesebben ingyen Budapestről Pécsre utazni.“ Ennek a „kéjutazásnak“ az előzményei a következők: Tegnap este a budapesti Unitas Rt. bérautóvállalatot felhívták telefonon és a Lágymányosi út, valamint a Bercsényi ucca sarkára taxit kértek azzal, hogy Pécsre akarnak utazni. Rövid idő múlva megjelent a kért helyen autójával Bagó Pál soffőr, Jász ucca 59/b. szám alatti lakos. A Lágymányosi úton egy fiatal leány és fiú várta az autótaxit. Elmondották, hogy rokonaikkal együtt Pécsre akarnak utazni. A rokonok — mondották — egy kétüléses kocsin már előre mentek és kérték Bagót, hajtson gyorsan, hogy elérjék azokat. A soffőr begyújtott, az autó elindult és az utasok még annyit mondottak, hogy másnap fognak visszaindulni Pécsről. Ma reggel 4 óra 30 perckor érkezett meg Pécsre a budapesti soffőr és két utasa. Az egyik szálloda elé irányították a taxit és ott szobát béreltek maguk, valamint Bagó számára. A szálloda vendégkönyvébe Bányai nevet írtak, azzal, hogy testvérek. A fiú 17, a leány 14 évesnek tüntette fel magát. Az éjszakai úttól kimerülve, a soffőr csakhamar elaludt és reggel arra ébredt, hogy ajtaján kopognak. A szálloda portása nyitott be és jelentette, hogy két utasa pár ,perccel előbb az utcára nyíló ablakon keresztül megszökött. Bagó Pál ezek után nem tehetett mást, mint elsietett a rendőrségre, ahol a két fiatalkorú ellen megtette a feljelentést, miután a potyautasok 150 pengő kárt okoztak neki. A rendőrség megindította ez ügyben a nyomozást. Páncélos csapatok A XX. század a gyorsaság és a motor százada. Ez rányomja a bélyegét a hadviselésre is. A verseny fegyverkezés fokmérője az lett, hogy melyik államnak mennyi repülőgépe és motorozást alakulata van. A repülők értéke — miután azoknak polgári vonatkozásai is vannak — közismert. A motorozátt páncélos csapatokról kevesebbet tud anyilvánosság, pedig a páncélosok a jövő földi harcainak döntő tényezői lesznek. A páncélos csapat „tank“-jai, harckocsijai már a világháborúban is szerephez jutottak. A nyugati hadszíntér „entente meglepetését“ képezték. A fegyvernem azonban csak a háború után jutott mai jelentőségéhez. A páncélos csapatoknak 3 jellegzetes páncéljármű típusa van. A páncélvonat, a páncélgépkocsi és a harckocsi. Mindháromnak lényege a páncélvédettség, a gyorsaság és az, hogy nagyhatású tűzfegyverek vannak beleépítve. A páncélvonat egy páncélozott mozdonyból és 2—3 páncélozott vasúti kocsiból álló vasúti szerelvény. A kocsikban géppuskák és ágyuk vannak, amelyekkel a kezelők lőréseken át vagy forgótornyokból tüzelnek. A páncélvonatok vasúti pályákon mozgó alkalmi harceszközei a hadvezetésnek. Ellenség által veszélyeztetett területek vasútvonalainak műszaki felderítésére, vasútmenti rombolások, robbantások végrehajtására, vasútállomások elfoglalására, vagy biztosítására használjuk őket. A páncélgépkocsi egy csukott, páncélozott testű tehergépkocsihoz hasonlítható, amelyben géppuskák vagy ágyuk vannak. A páncélgépkocsi kerekeken jár és utakhoz kötött. Az utak menti gyors előretörés eszköze. Messze levő ellenség felderítésére, • az utak biztosítására, vagy utak menti ellenség helyi ellenállásainak megtörésére használják őket, önállóan vagy más utakhoz kötött csapatok (kerékpárosok, gépkocsi alakulatok) kötelékében harcolnak. A harckocsi vagy tank a páncéljárművek legfélelmetesebb típusa. Hernyótalpakon mozgó páncéltest, amelyben ágyú, vagy 2—3 géppuska van. Hernyótalpai terepjárásra képesítik. A terepen 25—30 km. átlag sebességgel képes mozogni. A harckocsi a modern háború csatadöntő páncélozott lovassága, amely vastag páncélja révén neki tud menni az ellenséges védőállások tüzelő vonalainak is. A korszerű tűzfegyverekkel szemben a támadást páncélosok nélkül előrevinni csak nagy veszteségek árán lehetne. Ezért szervez minden állam nagy anyagi áldozatok árán páncélos csapatokat. Főleg a támadás erejét fenntartó harcikocsikon van a súly. Nagy katona államoknak, Németországnak, Olaszországnak, Franciaországnak és Angliának páncélos ezredeik, dandáraik, sőt hadtesteik vannak. A trianoni béklyókból felszabadult magyar honvédség sem áll készületlenül e tekintetben. A kárpátaljai harcokban már megjelentek a honvédség páncéljárművei is a színen. Az Ungvölgyben páncélvonat biztosította a vasútvonalat és Vereckénél egy előre küldött harcikocsi század tűzte ki elsőnek a magyar zászlót a Kárpátok ormára. — Tegnap kellett volna! Ma az utolsó ór* Holnap már késő lehet! Lépj be a Légoltalmi Ligába!