Pécsi Napló, 1940. január (49. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-06 / 4. szám
8. oldal, PÉCSI NAPLÓ 1949 január 6. Színház • Film • Szórakozás SOKAT ÍRNAK MOSTANÁBAN az újságírás első nagy hőséről, Stanley Morton Henryről, abból az alkalomból, hogy ez évben lesz születésének 100 éves fordulója. A New York Herald, amelynek élete végéig hűséges munkatársa maradt, az amerikai újságírók egyesületének megbízásából vállalta a centenáriumi ünnepségek előkészítését. A program legkimelekedőbb eseménye lesz az a film, melyet a nagy riporter életéből készített a 20th Century Fox filmvállalat. „Stanley, a riporterek királya“ lesz a film címe és a címszerepet a legnagyobb hollywoodi karekterszínész, Spence Tracy alakítja. AZ IGAZI SZERETET gyönyörű példája a Tobis új filmje, melyet Veit Harlen írt Sudermann „Tilsiti utazás“ című novellájából. A film magyar címe: „Szívek a viharban.“ A férfi főszereplő Frits van Donden férfias, nemes és egyszerű eszközökkel éri el a színjátszó művészet legnagyszerűbb hatásait. Két asszony sorsa sodródik az élete útjába. Az egyik asszony a felesége, aki halkszavú és csendes, a másik pedig az idegen nő, aki az igazi szerelem utáni hajszában görcsösen ragaszkodik ehhez a férfihez. Mindhárom alakítás egészen elsőrangú. EGY TELIVÉR VÍGJÁTÉKOT visz filmre vitéz dr. Rostaházy Károly. A film Zágon István „Szegény leányt nem lehet elvenni“ című darabjából készül. Rostaházy viszi filmre az „Erzsébet“ című frenetikus sikerű darabot is, amelyet Kalmár László a „Halálos tavasz“ rendezője rendez. „EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI“ című világsikert aratott operettből filmet gyárt a Takács-film és a női főszerepet Zilahy Irén vállalta. A filmet a Hunnia filmelhelyező irodája hozza forgalomba. REKORDBEVÉTELEKKEL FUT VIDÉKEN a „Bercsényi huszárok" című film, amelyet a napokban mutatnak be Budapesten. Az Erdélyi filmvállalat „A három kerék“ című harmadik filmjét, melynek forgatókönyvét Vaszary János írja, még e hónapban kezdik forgatni Bánky Viktor rendezésében. ZOLA REGÉNYÉBŐL KÉSZÜLT az „Állat az emberben“ című világsikerű francia film amelyet a Csepreghy filmvállalat hoz Magyarországon forgalomba. A film e héten kerül cenzúrára és valószínűleg még e hónapban bemutatják a publikumnak. HUNYADY SÁNDOR POMPÁS DARABJÁBÓL, az „Erdélyi kastélyából készít filmet az Atelier. A napokban kezdik a forgatást. A Vígszínház kitűnő rendezője, Hegedűs Tibor rendezi a filmet, akinek ez lesz a bemutatkozása az új munkaterületen. AZ OPERAHÁZ FŐRENDEZŐJE, Nádasdy Kálmán mutatkozik be filmrendezőként a „Gül Babá“-nál. Technikai tanácsadója , Bán Frigyes rendező, akinek hamarosan bemutatják az első önállóan rendezett filmjét. " János jobb időkre vár Irta: NIKELSZKY GÉZA Trombitás Miska nem tud a visszavarázsolt falu szépségével betelni. Kisbetés község szebb, mint valaha volt. A kis fehér házból Iluska lép ki. Kezében van a leánynak a lepedőbe kötött batyuja. A szennyesruha van benne, amit a Homorúd patakban ki kell tisztítania. Megy a víz felé. Előrehátra himbálja a mosatlan ruhát a leány. Amint Miskát észreveszi, megáll és visszanéz. Bizalmat keltő kedvességgel mosolyog a magányos legényre. Bólogat is hozzá és köszön neki. •— Adjon Isten, Miska. Hogy van? Ő elfogódotan köszön vissza. Forgatja a kalapját, míg felel a kérdésre. Majd a furulyája utnányul azt előveszi s nézi. Ezt látja a leány s mondja Miskának továbbmenőben, visszafordulva: — Hallottam a furulyája hangját. Az ébresztett életre a szép nótájával. Bizony, azért érdemes volt megébredni. Miska szíve repes az örömtől. De hirtelen bánatfelhő suhan keresztül a gondolatán, ami meglátszik rajta. — Csak nem keltetem életre a vén boszorkányt is? — kérdi aztán hangosan önmagától, hogy Iluska is hallja. Két szúró apró fekete banyaszem néz ki válaszul a felidézett kis fehér ház ablakából. Némán int erre Iluska Miskának: lássa! Feltámadt az emlékezetben azonnal a jóval a rossz is, ha csak káprázat is az egész. Miska a szeme elé ernyőzi a kezét, hogy ne lássa a mostohát, de Iluskától még megkérdezi: — Hát János hol van? — Jancsit gondolja, lelkem, úgy-e? — A vitézre gondolok, igen. De hát maga szerint, Iluska, maradjon ő csak mindig Jancsi, őt kérdem, igen, a szíve Jancsikáját, a barátomat, Kukorica Jancsit. — Nem tudom, merre járhat, felel neki Iluska. — Tegnap még azt mondta, ma alighanem a csenged út felé megy a nyájával... Igazán nem tudom ... De Miskának úgy tűnik fel, mintha az Ég felé mutatna Iluska nagy titokzatossággal. Még az újja hegyét is a szájára teszi. Úgy megy tovább. . Ezzel mindjárt változik is az egész képnézet. A csenged úton baktat tovább Miska. A falu felől rohanva közeledik felé a Bodri kutya. Gazdátlanul. Megérezte Trombitás Miska szagát. Végre jó nyomra jutott. — Hát a gazdád hol van? — kérdi tőle Miska örvendezve és megsimogatja a hű állat fejét. A kutya csak körülszaglássza őt, csóválja a farkát, vinnyog, nyöszörög, majd felugat... Ebből megérti a jóbarát, hogy a kutya kisebbik gazdája, bizony nincs sehol. Odább ismerősök jönnek vele szembe, — akiket gondolatban felidéz Miska. Majd Iluska jószomszédaival is találkozik, kik a tanyára mennek. Azok sem tudnak mondani semmit Jánosról. — Ejnye, ejnye! — mondja Miska, fejét ingatva az ismerősöknek, — nem gondoltam volna, ilyen sikertelen lesz az otthoni látogatásom. Ezután a temető jut eszébe Miskának. Visszafelé veszi lépteit s már is ott áll Iluska sírjánál. Mintha csak tegnap hagyta volna azt el. Különös: a rózsák éppen olyan égő pirosan nyílnak a síron, mint amikor legutoljára szakított a rózsatőről. Persze, mert arra az időre gondolt, amikor utoljára elbúcsúzott a falutól s annak emléke frissen él benne. Iluska hát itt fekszik a temetőben. De hát János, a vitéz? Meg ő maga?... Igaz, hiszen ők együtt haltak meg a csatatéren. S valahol a Hanságban van a sírjuk a Fertőnél, nem itt. Azt a helyet nem tudja elképzelni. Mert már nem érte meg életben, így hát nem is látja, most, hol van s milyen a földi fekvőhelyük. Lehet, hogy egy közös sírban alusznak valahol ,ahol eltemették a halott vitézeket, akik Napartus ellen a haza védelmében estek el. Lehet, hogy fölkeresi azt a helyet is. Egyelőre itt a harangozóékat akarja még viszontlátni, akik nagy szegénységében egyedüli jótevői, valósággal szülei voltak neki. Jancsi volt gazdájára nem kiváncsi. S a kutyafülű csősz sem érdemli meg, hogy fölidézze őt és beszéljen a vörös fejével. Amint elhagyják Miskát kisbetési friss emlékei, Kisvetés, a község is elhagyja őt. Már ismét: nincs sehol a háta mögött. S már megint a rádiós városban a kisvendéglő udvari helyiségében találja magát. Az újféle tanár úr megint mellé ül s ő annak meséli el, hogy hiába fújta meg a furulyáját, János vitézt ezúttal nem tudta lehozni a földre. Pedig többször próbálkozott vele. Mindenki megjelent. Mindenkivel beszélt. Iluska viszontlátásának is örülhetett. Egyedül csak Jánost nem tudta az eleven valóságba visszahozni. S így, magánosan, a Vitéz nélkül nem ér az egész földi látogatása semmit. Csak céltalan barangolás az útja. Nincs kit szolgálni és baráti szívvel szeretni a valóságos régi honi földön, amelyen most az oláhok az urak. A bocskorosok. — Ha nem hasonlítana az úr annyira az Óperenciás tenger őréhez, a Szellemhez, mintha annak a fia volna, nem is mondanám el mindezeket — fejezte be panaszát Miska, aki Pap Mihály néven mutatkozott be megint az úrféle tanár úrnak, akinek meg Széppalotay Ilván volt a becsületes magyar neve az olajók között. De az afféle tanár úr azt mondta neki, hogycsak vegye a nyakába a kicsi Magyarországot, járja be azt, sikerrel furulyázva mindenütt, amíg a földreszóló szabadság ideje tart. Meggyőződhetik róla, hogy János vitéz minden magyar embernek a lelkében ott szunnyad. S ha nem tudta most életre kelteni a furulyája a vitéz barátját, Jánost, azért ne szégyelje magát. Nem a furlyázó varázsában történt a hiba, hanem a mai világban, melyet a Jánoshoz hasonló igaz vitézek sem tudnak megmenteni a pusztulástól. Ebben a rettentő kavarodásban, mely világfelfordulás a földi javak elosztását akarja ugyan szükségképpen átalakítani, nem hívja segítségül azokat, akik a János vitézeket életre tudnák kelteni... így veszi nyakába a magyar hazai városok útját Trombitás Pap Miska és kérdezi az embereket lépten-nyomon, hogy kell-e nekik János vitéz? ... így jutott el hozzám is. És most, hogy írom e sorokat, itt ül az íróasztalom mellett és beszámol nekem a földi útjáról, bizalmasan mondván, hogy én vagyok illetékes egyedül a meghallgatásra, mivel nekem köszönheti létét, hogy e világon van. — Most jövök a kis barátomtól, Gingkó királyfitól, akinél legutoljára voltam látogatóban. A gyermek királyfi várja a Vitéz megjelenését, ki a pásztorok királya volt. Mint az országban annyi más kicsi királyfi, ő talán leginkább sínyli a Vitéz elmaradását. Gingkó úrfi mondta — és ezzel elárulta nekem származásom titkát, — hogy az úr egy képes meséskönyvet írt a Vitézről és rólam s ezt nem tudja megjelentetni a mai rossz idők miatt. Kis Gingkó királyfi barátom, — az Isten éltesse, nagyra növessze őt! — mondta aztán még azt is, hogy az úrnál keressem néhai, jó, derék Haksch Lajos öreg bohém-király barátunk utolsó levelét, a János vitéz ügyében. Az utolsó sorait, amit papírra vetett... Könnybe lábad a szemem Trombitás Miska kívánságára, hogy adjak neki számot az ügyről. Hát Isten neki. Legyen a kívánsága szerint. Itt a levél az íróasztalom fiókjában, legfelül. Előveszem a jóbaráti drága sorokat, — amíg írója nyugszik a csöndes rákoskeresztúri temetőben — és olvasok belőle Miskának részleteket: — „Kicsit a Végzet is beleszólt, hogy így legyen,de magam is szinte ösztönszerűen toltam-tologattam azt a látogatást a legutolsó napra. — (Olvasom öreg írótársam okt. 18-iki levelét.) A vége legyen — szép. Álom volt, vagy mi? ... Az a János Vitéz ... Hát ez nem lehet éber állapot... Nincs még egy teremtett lélek a földkerekségén, aki ezt az „Álmot“ így megszülje... Azóta nincs békességem (hiszen igazazelőtt se volt), de ez nem maradhat így, de a János Vitéz. Ezt a világnak látnia kell. Megszülted és világra mégsem hoztad.“ — Ez az, uram, ez az rajongott Trombitás Pap Miska. Nekünk világra kell jönnünk, Jánosnak, meg nekem Ezt jól mondta a régi jó pécsi írófejedelem. Lelkemből mondta. Egyelőre megvendégelem és megnyugtatom a lelkemből fakadt, Trombitás Miskát. Ha ideje elérkezik, menjen csak szépen vissza az égbe. Az én öreg Lajosom levele végén egy gondolatról ír, amelyet nem árul el ebben a levélben, mert üzleti szaga van. „Az üzleti levél a jövő hetekben megy." — Fejezi be levelét, teljes nevével ellátva. Erre az üzleti levéllel maradt adósom Lajosom. Ennek a titkát vitte magával az Égbe. Mert azt már lediktálni sem tudta. S azóta bizonyára személyesen tárgyal János vitézzel odafönt a Mennybélinél a megjelenés ügyében, mint volt vérbeli újságíró. Megnyugtatom Trombitás Miskát, hogy nagyon jól teszi János, ha most végromlásra nem jön le semmiféle szép furulyaszóra. Jól teszi János vitéz, hogy várja a jobb időket.