Pécsi Napló, 1940. február (49. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-25 / 45. szám

1940. február 25. PÉCSI NAPLÓ Az ötszázéves könyvnyomtatás Ki volt Gutenberg? A technikai lexikonok és a műszaki tan­­könyvek a könyvnyomtatás feltalálásának év­számát 1440-ben jelölik meg, tehát az 1940-es esztendő a könyvnyomtatás 500 éves évfor­dulója. Most, amikor már a földkerekség egész nyomdászsága megtervezte a maga Gutenberg­­ünnepségét és amikor már elhatározták, hogy a nagy évfordulót a rendelkezésre álló vala­mennyi eszközzel megünneplik, — filmet ké­szítenek a „Fekete apostol“ címmel, színdara­bot írnak, ünnepi kiadványokat jelentetnek meg, — a Mainzban tervbe vett nagyszabású ünnepséget váratlanul 1945-re halasztották el, mert — mondja a német híradás — a legújabb kutatások alapján bebizonyosodott, hogy Gu­tenberg csak az eddig megállapított időpont­nál jóval későbben, 1445-ben vetődött Mainzba, ahol az első nyomtatott könyvet kiadta. Fran­cia híradások ezzel szemben azt mondják, hogy 1435-ben találta volna fel a nyomtatást Guten­berg — Strassburgban. Az 1445 a szakkönyvek szerint éppen any­­nyira bizonytalan dátum, mint 1440. A könyvnyomtatás feltalálójának, Guten­berg Johann Gensfleisch patríciusnak éle­téről vajmi keveset tudnak. Ez érthető, hiszen immár öt évszázad választ el Gutenberg világától. Születési évét 1395 és 1400 közötti időre teszik, azt is csak valószí­nűnek tartják, hogy Mainz városában látta meg először a napvilágot. Halálának pontos dátumát sem tudják s azt sem, hogy Mainzban vagy a közeli Eltwillében húnyt el. Annyi bizonyos — mondják életrajzírói, — hogy találmányának gondolatával már 1433— 1434-ben strassburgi tartózkodása idején fog­lalkozott. Ami egészen bizonyos: Gutenberg korának legnagyobb feltalálója és igen tehetséges, fá­radhatatlan, nagy művészi érzékkel megáldott ember volt. Járatos volt a középkori műipar valamennyi ágazatában. Fennmaradt egy­ szer­ződése 1437-ből, amelyben nagyobb tétel fém­keretes tükröcske szállítását vállalja az aacheni búcsúra. Nem foglalkozott korának téveszméivel és divatos mesterségével, az alchimiával sem. Gyakorlati érzékét mutatja a könyvnyom­tatást megelőző másik nagyjelentőségű ta­lálmánya, a kézisajtó. Korának kezdetleges műszerei megköve­telték tőle, hogy egyszerű műhelyében a könyv­­nyomtatáshoz szükséges valamennyi kelléket páratlan türelmet igénylő, aprólékos munkával állítsa elő. Ő maga­ írja az 1460-ban megjelent Katholikonban: „Nem náddal, íróvesszővel, avagy tollal másoltatott ez a mű, hanem pat­ronoknak és formáknak csodálatos összeillesz­tése, arány és egyformája következtében nyom­tattatott és befejezésre juttatott." Amíg azonban ez a könyv megjelent, Gutenbergnek a mesterségek és művésze­tek egész sorát kellett „feltalálni“: a betű­metszést, a betűöntést, a betűszedés tech­nikáját a nyomtatás módját. Hogy mást ne említsünk, külön hosszas kísérletekre volt szüksége ahhoz, hogy megfe­lelő, szép, erős, fekete színű festéket keverhes­sen. Első művével a kódex-művészet remeké­vel egyenértékű könyvet akart alkotni. Bibliája, a legelső nyomtatott könyv, a mai tökéletes sokszorosító technikához szo­kott ember szemének is különösen szép alko­tás, valóságos remekmű. Bibliájának perga­menre nyomtatott példánya méltóan sorakozik korának legszebb kódexei mellé. Terjedelme 1282 oldal, tehát a mai nyomdai viszonyokat tekintve is hatalmas alkotás. Lipcsében nagyszabású Gutenberg-kiállí­­tást rendeznek a jubileumi évben, az etwilli grófi kastélyban pedig, ahol Gutenberget 1465-ben nassaui Adolf herceg udvarmesterévé ne­vezték ki, Gutenberg-emlékszobát rendeznek be. Csupán Németországban mintegy 4000 he­lyen rendeznek nyomdász-ünnepséget. Nagy ünnepségekre készülnek Strassburgban is. Homeros születési helyének dicsőségéért hét görög város versengett. Azért, hogy Guten­berg hol találta fel a könyvnyomtatást, Mainz­ban 1445-ben, vagy 1435-ben Strassburgban, most a földön, tengeren és levegőben folyó háborúsággal párhuzamosan, mintha a német és gall szellem mérkőznék. A GUTENBERG ALBUMA Irta: Vörösmarty Mihály (1800—1855) Majd ha kifárad az ég s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pornép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És áldozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népessége magával És eget ostromló hangokon összekiált S a zajból egy szó válik ki dörögve: „Igazság“ S e rég várt követét végre leküldi az ég. Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. * *L rU'!' 7. oldal. Gondoljon egészségéről Ha hatásosan védekezni akar a folyton változó — hol ködös, hol nyirkos — időjárás veszélyei ellen, tartson otthon állandóan készen­létben D­IANA sósborszeszt. Megbízható első segítség a házban, öblögesse szájüregét és torkát naponta minél többször ezzel a pompás háziszerrel. Igen jó hatású és kellemes meg­könnyebbülést okoz a légzőszer­vekben a Diana-sósborszesz gya­kori szagolgatása is. Fájdalmak ellen borogatások, vagy bedörzsölések formájában nyújt gyors és tartós enyhülést. Mindenütt kapható! pécsiek a pécsi festőművészekért in. Gábor Jenő műtermében Pécs, február 24. A polgári otthon kényel­mességébe illeszkedő műteremben a négy fal ontja a képek csodálatos színeit. Az állványon megkezdett kompozíció, de odébb, a széles emelvényhez is befejezetlen kép támaszkodik. Csupa művészi alkotás, átfutó élmények, ered­ményes útkeresések, végső kibontakozást, tisz­tázott kérdéseket dokumentáló, hibátlanul szép festmények. Valamennyi kép szellemi magva az a hitteljesség, amely nemcsak az alkotások­ból sugárzik, de magából az alkotóból is. Olyan, mintha nagyon messze volna innen a város, mintha a tülekedés hullámai sohasem csapódhatnának el e szép­ függönyű, tiszta­­ lakás ablakáig, amely mögött Gábor Jenő, s a festőművész él, a legideálisabb művész-fele­ség megértő, segítő és támogató közellétében. Az újságírónak nehéz a „tárgyra“ térni, jól esik hallgatni ezt a két embert, aki ilyen remekül kiegészíti egymást. Később, ahogy fel­tesszük a témába vágó kérdéseket, néha a fele­ség adja meg a választ, hiszen — láthatólag — két szájon keresztül ugyanaz a lélek nyilatko­zik meg. Gábor Jenő így beszél a művészettel való gyerekkori kapcsolatáról: — Édesapám építőmester volt, amellett kitűnő festő. Pesti kiállításokon szerepelt, illusztrált több régészeti munkát és kétségkívül tőle örököltem hajlandóságomat. Amióta csak emlékezni tudok, mindig rajzoltam. Hatodikos középiskolás voltam, amikor feleségemet meg­ismertem és az ismeretségből, kölcsönösen, nagy szerelem lett. Naponta írogattam ideá­lomnak a leveleket, de nem elégedtem meg a betűkbe rögzített szavakkal, jobban ki tudtam fejezni érzelmeimet a legkülönbözőbb illusztrá­ciókkal. Éveken át leveleztünk így, holott egy városban élünk és talán soha annyit nem raj­zoltam, mint akkorában. — Tanár lettem, mert tudtam, álmaimat, elképzeléseimet csak úgy tudom beváltani, ha komoly, biztos alap­ot nyerek, örülök, hogy már akkor, egészen fiatalon, úgy gondolkodtam, mert ennek köszönhetem, hogy független mű­vész lehettem, azt teszem, amit akarok, leülök a vászon elé és nem gondolok a pénzt jelentő sikerre, egyetlen célom, hogy levetítsem, ami bennem izzik és parázslik. Nem az eladható­ságra gondolok, hanem a legmagasabb cél felé vetem tekintetemet. — Bizonyos, az én munkáimon is megfigyel­hetők bizonyos stílus­ korszakok, a minden ol­dalról felém áramló új törekvések előtt nem álltam vakon, átéreztem azt az izgalmas fej­lődést, amely két-három évtizede tornyosodik a művészetben, igyekeztem is vele lépést tar­tani, nem számításból, hanem mert valóban részt vettem, szívvel és lélekkel a nagy ese­ményben. Azonban ez csak a megtett utat jelöli, arra volt jó, hogy kikössek olyan pik­­túránál, amely kompozícióban, színben, vona­lakban és meglátásokban kizárólag az enyém, a sajátom. — Az élet robosztus kifejezése érdekel. A lendülő karok, a dagadó izmok érdekelnek és, ha a munkást festem, azt akarom, hogy a fes­tésmodorom minden vonatkozásban harmoni­záljon a témával. Nem akarom fotografálni a munkást, hanem úgy teremteni újjá a vász­namon, hogy érződjön a taglejtések nehézsége, érződjön a súlyos atmoszféra, ami a görnyedő munkást körüllengi. Nem csak a pillanat ele­venségét keresem, hanem ki akarom hozni az

Next