Pécsi Napló, 1940. február (49. évfolyam, 25-48. szám)
1940-02-25 / 45. szám
1940. február 25. PÉCSI NAPLÓ Az ötszázéves könyvnyomtatás Ki volt Gutenberg? A technikai lexikonok és a műszaki tankönyvek a könyvnyomtatás feltalálásának évszámát 1440-ben jelölik meg, tehát az 1940-es esztendő a könyvnyomtatás 500 éves évfordulója. Most, amikor már a földkerekség egész nyomdászsága megtervezte a maga Gutenbergünnepségét és amikor már elhatározták, hogy a nagy évfordulót a rendelkezésre álló valamennyi eszközzel megünneplik, — filmet készítenek a „Fekete apostol“ címmel, színdarabot írnak, ünnepi kiadványokat jelentetnek meg, — a Mainzban tervbe vett nagyszabású ünnepséget váratlanul 1945-re halasztották el, mert — mondja a német híradás — a legújabb kutatások alapján bebizonyosodott, hogy Gutenberg csak az eddig megállapított időpontnál jóval későbben, 1445-ben vetődött Mainzba, ahol az első nyomtatott könyvet kiadta. Francia híradások ezzel szemben azt mondják, hogy 1435-ben találta volna fel a nyomtatást Gutenberg — Strassburgban. Az 1445 a szakkönyvek szerint éppen anynyira bizonytalan dátum, mint 1440. A könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenberg Johann Gensfleisch patríciusnak életéről vajmi keveset tudnak. Ez érthető, hiszen immár öt évszázad választ el Gutenberg világától. Születési évét 1395 és 1400 közötti időre teszik, azt is csak valószínűnek tartják, hogy Mainz városában látta meg először a napvilágot. Halálának pontos dátumát sem tudják s azt sem, hogy Mainzban vagy a közeli Eltwillében húnyt el. Annyi bizonyos — mondják életrajzírói, — hogy találmányának gondolatával már 1433— 1434-ben strassburgi tartózkodása idején foglalkozott. Ami egészen bizonyos: Gutenberg korának legnagyobb feltalálója és igen tehetséges, fáradhatatlan, nagy művészi érzékkel megáldott ember volt. Járatos volt a középkori műipar valamennyi ágazatában. Fennmaradt egy szerződése 1437-ből, amelyben nagyobb tétel fémkeretes tükröcske szállítását vállalja az aacheni búcsúra. Nem foglalkozott korának téveszméivel és divatos mesterségével, az alchimiával sem. Gyakorlati érzékét mutatja a könyvnyomtatást megelőző másik nagyjelentőségű találmánya, a kézisajtó. Korának kezdetleges műszerei megkövetelték tőle, hogy egyszerű műhelyében a könyvnyomtatáshoz szükséges valamennyi kelléket páratlan türelmet igénylő, aprólékos munkával állítsa elő. Ő maga írja az 1460-ban megjelent Katholikonban: „Nem náddal, íróvesszővel, avagy tollal másoltatott ez a mű, hanem patronoknak és formáknak csodálatos összeillesztése, arány és egyformája következtében nyomtattatott és befejezésre juttatott." Amíg azonban ez a könyv megjelent, Gutenbergnek a mesterségek és művészetek egész sorát kellett „feltalálni“: a betűmetszést, a betűöntést, a betűszedés technikáját a nyomtatás módját. Hogy mást ne említsünk, külön hosszas kísérletekre volt szüksége ahhoz, hogy megfelelő, szép, erős, fekete színű festéket keverhessen. Első művével a kódex-művészet remekével egyenértékű könyvet akart alkotni. Bibliája, a legelső nyomtatott könyv, a mai tökéletes sokszorosító technikához szokott ember szemének is különösen szép alkotás, valóságos remekmű. Bibliájának pergamenre nyomtatott példánya méltóan sorakozik korának legszebb kódexei mellé. Terjedelme 1282 oldal, tehát a mai nyomdai viszonyokat tekintve is hatalmas alkotás. Lipcsében nagyszabású Gutenberg-kiállítást rendeznek a jubileumi évben, az etwilli grófi kastélyban pedig, ahol Gutenberget 1465-ben nassaui Adolf herceg udvarmesterévé nevezték ki, Gutenberg-emlékszobát rendeznek be. Csupán Németországban mintegy 4000 helyen rendeznek nyomdász-ünnepséget. Nagy ünnepségekre készülnek Strassburgban is. Homeros születési helyének dicsőségéért hét görög város versengett. Azért, hogy Gutenberg hol találta fel a könyvnyomtatást, Mainzban 1445-ben, vagy 1435-ben Strassburgban, most a földön, tengeren és levegőben folyó háborúsággal párhuzamosan, mintha a német és gall szellem mérkőznék. A GUTENBERG ALBUMA Irta: Vörösmarty Mihály (1800—1855) Majd ha kifárad az ég s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús S a nyomorú pornép emberiségre javul; Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról És áldozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha tanácsot tart a föld népessége magával És eget ostromló hangokon összekiált S a zajból egy szó válik ki dörögve: „Igazság“ S e rég várt követét végre leküldi az ég. Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. * *L rU'!' 7. oldal. Gondoljon egészségéről Ha hatásosan védekezni akar a folyton változó — hol ködös, hol nyirkos — időjárás veszélyei ellen, tartson otthon állandóan készenlétben DIANA sósborszeszt. Megbízható első segítség a házban, öblögesse szájüregét és torkát naponta minél többször ezzel a pompás háziszerrel. Igen jó hatású és kellemes megkönnyebbülést okoz a légzőszervekben a Diana-sósborszesz gyakori szagolgatása is. Fájdalmak ellen borogatások, vagy bedörzsölések formájában nyújt gyors és tartós enyhülést. Mindenütt kapható! pécsiek a pécsi festőművészekért in. Gábor Jenő műtermében Pécs, február 24. A polgári otthon kényelmességébe illeszkedő műteremben a négy fal ontja a képek csodálatos színeit. Az állványon megkezdett kompozíció, de odébb, a széles emelvényhez is befejezetlen kép támaszkodik. Csupa művészi alkotás, átfutó élmények, eredményes útkeresések, végső kibontakozást, tisztázott kérdéseket dokumentáló, hibátlanul szép festmények. Valamennyi kép szellemi magva az a hitteljesség, amely nemcsak az alkotásokból sugárzik, de magából az alkotóból is. Olyan, mintha nagyon messze volna innen a város, mintha a tülekedés hullámai sohasem csapódhatnának el e szép függönyű, tiszta lakás ablakáig, amely mögött Gábor Jenő, s a festőművész él, a legideálisabb művész-feleség megértő, segítő és támogató közellétében. Az újságírónak nehéz a „tárgyra“ térni, jól esik hallgatni ezt a két embert, aki ilyen remekül kiegészíti egymást. Később, ahogy feltesszük a témába vágó kérdéseket, néha a feleség adja meg a választ, hiszen — láthatólag — két szájon keresztül ugyanaz a lélek nyilatkozik meg. Gábor Jenő így beszél a művészettel való gyerekkori kapcsolatáról: — Édesapám építőmester volt, amellett kitűnő festő. Pesti kiállításokon szerepelt, illusztrált több régészeti munkát és kétségkívül tőle örököltem hajlandóságomat. Amióta csak emlékezni tudok, mindig rajzoltam. Hatodikos középiskolás voltam, amikor feleségemet megismertem és az ismeretségből, kölcsönösen, nagy szerelem lett. Naponta írogattam ideálomnak a leveleket, de nem elégedtem meg a betűkbe rögzített szavakkal, jobban ki tudtam fejezni érzelmeimet a legkülönbözőbb illusztrációkkal. Éveken át leveleztünk így, holott egy városban élünk és talán soha annyit nem rajzoltam, mint akkorában. — Tanár lettem, mert tudtam, álmaimat, elképzeléseimet csak úgy tudom beváltani, ha komoly, biztos alapot nyerek, örülök, hogy már akkor, egészen fiatalon, úgy gondolkodtam, mert ennek köszönhetem, hogy független művész lehettem, azt teszem, amit akarok, leülök a vászon elé és nem gondolok a pénzt jelentő sikerre, egyetlen célom, hogy levetítsem, ami bennem izzik és parázslik. Nem az eladhatóságra gondolok, hanem a legmagasabb cél felé vetem tekintetemet. — Bizonyos, az én munkáimon is megfigyelhetők bizonyos stílus korszakok, a minden oldalról felém áramló új törekvések előtt nem álltam vakon, átéreztem azt az izgalmas fejlődést, amely két-három évtizede tornyosodik a művészetben, igyekeztem is vele lépést tartani, nem számításból, hanem mert valóban részt vettem, szívvel és lélekkel a nagy eseményben. Azonban ez csak a megtett utat jelöli, arra volt jó, hogy kikössek olyan piktúránál, amely kompozícióban, színben, vonalakban és meglátásokban kizárólag az enyém, a sajátom. — Az élet robosztus kifejezése érdekel. A lendülő karok, a dagadó izmok érdekelnek és, ha a munkást festem, azt akarom, hogy a festésmodorom minden vonatkozásban harmonizáljon a témával. Nem akarom fotografálni a munkást, hanem úgy teremteni újjá a vásznamon, hogy érződjön a taglejtések nehézsége, érződjön a súlyos atmoszféra, ami a görnyedő munkást körüllengi. Nem csak a pillanat elevenségét keresem, hanem ki akarom hozni az