Pécsi Napló, 1940. április (49. évfolyam, 73-97. szám)

1940-04-06 / 77. szám

6. Oldal. ezüst, brill­iám? tárgyak«^ ARANY zálogjegyet rrt.T" H W f f ékszerént tői, Király ecc* ft Ilii Telefon: £3-41#. SPORT Ma lesz Pécsett az első Szent László Kupa­­mérkőzés a Hun uccai sporttelepen. A közép­iskolák részére, mint ismeretes, Hóman Bálint kultuszminiszter alapította a Szent László ván­dordíját, amely a diáksportéletben igen nagy esemény. Legfelső helyről megindított mozga­lom­ keretében, amelyet a tanárok és sportveze­tők egyaránt fontosnak tartanak, ma délután 4 órai kezdettel fogja lejátszani az első mérkő­zését, a Ciszterci Nagy Lajos és a kereskedelmi iskola. A két válogatott együttes edzési elő­készületei hetek óta folytak. A gimnazisták ed­zője a lengyel Walter Artúr, míg a kereske­­delmistáké Berec Béla. A mérkőzést Schwara Nándor játékvezető vezeti. A mérkőzés előtt a Hiszekegyet a Ciszteri Nagy Lajos gimná­zium zenekara fogja játszani és a szünetben zeneszámokkal szórakoztatja a közönséget. A mérkőzést 20 és 40 filléres jegyekkel lehet meg­tekinteni. A Felsőkereskedelmi Iskola válogatott labdarúgó csapata a következő felállításban játszik a Nagy Lajos gimnázium csapata ellen a szombati Szent László Kupa mérkőzésen: Gálos, — Vágó, Csányi, — Varga, Morvai, Faludi, — Erdős, Pandur, Bors, Bakos, Duka. Az angol rendszert játszó kereskedelmi iskola csapata jó kondíciójával és lelkesedésével igyekszik kiharcolni a továbbjutást. A csapatot Ludwig Károly a PEAC edzője és Berecz Béla a Bocskay játékosa készítette elő a mérkő­zésre. Nehéz feladat előtt áll a vasutas csapat Sopronban, akkor amikor a SFAC ellen mér­kőzik. A SFAC csapata a második helyen áll és ősszel itthon 6:2 arányban győzött. Ha csak ezt vesszük figyelembe, azt mondhatjuk, hogy a PVSK minden esély nélkül indul a küzde­lembe. Azonban a SFAC a tavaszi két ered­ménye alapján (kétszer kikapott) hanyatlóban van, viszont a PVSK csapatán a javulás jelei mutatkoznak. Ha a PVSK védelme Sopronban is úgy játszik, mint a legutóbbi mérkőzéseken és a csatársora jobban összeszedi magát, akkor az egyik pontot megmentheti. Ha azonban a SFAC letörése csak átmeneti jellegű volt és úgy játszik a csapat, mint ősszel Pécsett, akkor a vasutas csapat vereségre is elkészülhet. A PVSK szombaton déli 12 órakor indul Sop­ronba, hogy a mérkőzésre pihenten állhasson ki. Az összeállítás valószínűleg a következő: Tahi, — Turmann, Radnai, — Kőfalvi, Onódi, Kelemen, — Darányi, Lichtenstein, Sós, Bér­ces, Puszpán. — Tartalékok: Hetényi, Leipám. A PVSK vezetősége értesíti a második csapat játékosait (Gajcsi L, Horváth, Schnei­der, Szirtes, Leipám I., Mozsgai, Kovács, Kö­vér, Varga, Gajcsi III., Kulcsár, Gulyás, Mi­­kuska), hogy vasárnap reggel 9 órakor felsze­reléssel együtt a Széchenyi téren jelenjenek meg. A felszerelést 8 órakor átvehetik az öl­tözőben. Az ifjúsági csapat játékosai fél 10 órakor jelenjenek meg az öltözőben. A PAC atlétikai szakosztálya felhívja Farkas, Dallos, Gál, Garamvári, Hetényi, Hor­váth, Kazár, Kelemen, Kontra, Kiss, Klieber, Pataki, Peti, Schmidt, Szabó atlétáit, hogy va­sárnap délelőtt 10 órakor a pályán, felszerelés­sel együtt, feltétlenül jelenjenek meg, a vasár­nap délelőtti mezei versenyen való részvétel céljából, tekintettel arra, hogy ez a verseny lesz a főpróbája a két hét múlva eldöntésre kerülő mezei bajnokságnak. HIRDETÉSI ÜGYBEN­­ TÁRCSÁZZA A 20­27-ET PÉCSI NAPLÓ 1940 április 6. IMODALOM Vitéz HEFTY FRIGYES: REPÜLŐK ELŐRE! József kir. herceg előszavával Ez a könyv az első magyar repülő-emlék­irat; szerzője a világháború három arany vitéz­­ségi éremmel kitüntetett repülője. Könyvében a közvetlen élmény hangján írja meg gyermek­korának ábrándozásait a repülésről, készülő­dését a férfias repülői pályáról, majd hadba­­vonulását s halálos küzdelmeit, szenvedéseit és sikereit. A könyv gerince a szerző háborús repülőtevékenysége. A megrendítő légi esemé­nyek egész sora nyűgözi le itt az olvasót. Vitéz Hefty Frigyesnek különös jó tulajdonsága, hogy sehol sem túlozza a maga jelentőségét; ellenkezőleg, sohasem mulasztja el kiemelni mások érdemeit, a maga haditetteit pedig tár­gyilagosan adja elő, még látszatát is kerüli a dicsekvésnek. Minden túlzástól megóvja huma­nista szelleme: ellenfeleinek is mindig megadja a kellő tiszteletet. S a háború legvéresebb tom­­bolásában is tud és akar békére és szeretetre gondolni. Egy-két fejezete a legmegragadóbb és legemberibb írások közé tartozik. Vitéz Hefty Frigyes könyve történeti hitelességén és javarészt eddig kiadatlan képanyagán túl iro­dalmi értékével is fejjel magaslik ki a leg­utóbbi évek háborús irodalmából, 108 képpel. Kötve P 14.o . Franklin-Társu­­lat kiadása. TŐZSDE Budapest, április 5. TERMÉNYTŐZSDE. A készárupiacon ma is tartott volt az irányzat és csendes forgalom keretében az összes ter­ménycikkek árai változatlanok. A különfélék piacán szilárd volt a fehérbárcás lóheremag és a bíborhere irányzata. Az április 1-én életbe­lépett magasabb rozsárakra­ való tekintettel a lisztárjegyző bizottság 20 fillérrel felemelte a rozsliszt árát. A készárupiacon az irányzat tartott, a for­galom csendes volt. Az összes terménycikkek árai változatlanok maradtak. A lisztárjegyző bizottság lisztárai: Fehér rozsliszt (F. R.) 28.33—30.10, sötét rozsliszt (S. R.) 22.35—24.10. A búzalisztárak változatlanok maradtak. Ferencvárosi sertésvásár jelentése: Előző­napi maradvány 252, mai napi felhajtás 365, angol felhajtás 75. Árak: uradalmi zsírsertés páronként 340 kg-on felül 126—130, szedett la 122—130, silány 90—107, angol tőkesertés 122— 130. Exportzsír márkázott 190. A vásár irány­zata változatlan. Kötöttkamatozású papírok: Pénztárjegy 1940. évi 100.—! Fővárosi kölcsön 1910. évi 168.—, 1911. évi 15­75, 1914. évi 333.5, 1927. évi 101.—. Zürich, április 5. (Devizazárlat.) Páris 9.25, London 15.93, Newyork 446.—, Brüsszel 75.90, Milano 10.50, Amszterdam 236.70, Brlin 178.70, Szófia 5.50, Belgrád 10.—, Athén 3.20 Bukarest 2.125. Felelős szerkesztő: Felelős kiadó: GOBEL KÁROLY KRASZNAY MIHÁLY Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai R. T. nyomása. A nyomdáért felelős: Lehender Károly. Tisztelettel közöljük, hogy üzletünket megszüntetjük és raktárunkon levő árukat rendkívül olcsón árusítjuk! Schwartz és Kálmán Pécs, Széchenyi tér 7. szám Takarékossági hitel. Üzlethelyiség kiadó. Pengős hirdetések Tis szóig: 1 pengő. Nagy divat a keresztCsikor PULLOVER rövid ujjal PG 90 Brucker Béla Városház-épület Fióküzlet: Király ucca 3. Hitel Otthon. Fővárosi árakon vásárolhat női leányka kabátokat Globnis és Kőhátu 20-tól 68 P-ig Kosztümök 24 pengőtől STERN MIKSA Király ucca 23-25. »Hitel Otthon* cég. 10 dkg. reszelni való sajt 30 fillér Sajtdorádó Bolti vköz Egy tétel férfi box cipő érkezett egység ár P 12'80, Balcsik, Zsolnay Vilmos u 7. sz Üzlethelyiség átadása miatt olcsón áruért' Hírtd­ sPollák cég Irgalmasok ucca 4. szám­ítógép (közalkalmazottak részére) már havi 10 - es részletre Neidhárt János irógép­­üzlet Pécs, Deák u. 4. sz. Okmányok másolását pontosan és gyorsan váll­aljuk Cim­a kiadóban 80 Női selyemnadragose, combinók, hálóingek, muszlin sálak harisnyaáruk és ernyők olcsó árban, Vidolovitsnál Irgalmasok utca 18. sz. Takarékossági cég BorosSiordékat veszünk minden nagyságban és mennyiség­ben. Legolcsóbb árajánlatot kér Gärtner Simon és Fia, Budapest, Visegrádi­ utca 23. Cukrászda üzlethelyiség berendezéssel és teljes felszere­léssel jóforgalmu helyen olcsón kiadd. Érdeklődni: gr. Benyovszky Móric u 30 sz. Ella velő burgonya uradalmi fajtiszta minőségben kapható Nyitra­ Andor­nál Pécs, I. Ferenc József ut 28. — Tel. 21-12. KERESEK április 1sétől kezdődő három hónap tartamára akár fő, akár albérletbe két szobából álló komfortos lakást. Ajánlatot kérek Schreiber Jenő Pécs, Anna ucca 16­ szám alá. — Telefon: 27-95. Használ! Imárkat minden nagyságban veszek. Gottenmann borkereskedés Pécs, Majorossy Imre ucca 3. Telon : 28-91 3220/1940. sz. Pk. 12973/1938. sz. ÁRVERÉSI HIR­DETMÉNY. Dr. Dániel Gábor ügyvéd által kép­viselt Országos Központi Hitelszövetkezet végre­hajtató javára végrehajtást szenvedő ellen 2000.A pengő tőkekövetelés és járulékai erejéig a pécsi kir. járásbíróság fenti számú végzésével elrendelt köz­benjárással foganatosítandó kielégítési végrehajtás folytán az 1936. évi november hó 11. napján le- és felülfoglalt és 2046.­ pengőre becsült ingóságokat, közöttük bútorok, lakásberendezés, Pécsett, végre­hajtást szenvedő lakásán, Ispitaalja u. 9. 1940. évi április hó 11. napjának délelőtti 10 órájára ezennel kitűzött bírói árverésen a legtöbbet ígérőnek, kész­­pénzfizetés ellenében, azonban a becsár 2/s-a részé­nél nem alacsonyabb vételárban el fogom adni. A szakértői becslés elrendelése esetén a Te. 74. §-a az irányadó. Ezt az árverést a Vhn. 20. §-a értelmé­ben azoknak a végrehajtatóknak (csatlakozóknak) a javára is kitűzöm, akik a hirdetmény kibocsátása napjáig a fenti ingókra kielégítési jogot szereztek és ellenük halasztó hatályú igénykereset nincs. Pécs, 1940. év március hó 20. napján. Szalay János kir. járásbírósági végrehajtó.

Next