Pécsi Napló, 1940. július (49. évfolyam, 147-172. szám)

1940-07-02 / 147. szám

2. oldal. Nyugalomba vonult Soós Nándor rendőrfőtanácsos Pécs, július 1. Az államrendőrség pécsi kapitánysága tisztikarának egyik legrokonszen­­vesebb és egyúttal legképzettebb tagja, Soós Nándor rendőrfőtanácsos vonult a mai nappal teljes szolgálati idejének­­kitöltése után nyuga­lomba, Soós Nándor Pécsett született. Középisko­láit és a joglíceumot Pécsett végezte el, majd a város szolgálatába lépett és 1906-ban került a városi rendőrséghez. A rendőrség köteléké­ben gyorsan lépett elő és 1918-ban, a megszál­lás alatt a testület vezetője lett. Meg nem al­kuvó természete miatt állandó kellemetlenségei voltak a megszálló hatóságokkal, míg 1919-ben több pécsi polgárral együtt börtönbe vetették. A Pécsett és Eszéken kitöltött börtönbüntetés után három hétig Vinkovcén őrizték túszként. Innen visszatérve ismét elfogalalta hivatalát, munkássága azonban ezután sem volt zavarta­lan. A rengeteg zaklatás betetőzéseképpen 1920 szeptember havában karhatalommal távolítot­ták el hivatalából. A város felszabadulása után a Pécsre he­lyezett kerületi főkapitányságnál teljesített szol­gálatot és ennek megszűnése ó­ta az állam­­rendőrség pécsi kapitányságán a vezető helyet­tese. Soós­ Nándor Magyarország utolsó városi rendőrfőkapitánya, mert Pécs a megszállás kö­vetkeztében elmaradt az államosítástól, ennél­fogva a városi rendőrség csakis 1921 ben szilltt meg. Soós Nándor általánosan becsült és szere­tett tagja volt a rendőrtisztikarnak; kitűnő rendőr volt és melegszívű ember, aki minden­kor össze tudta hivatalos kötelességét az élet diktálta gyakorlati elvekkel egyeztetni. A hoz­záforduló közönségnek ügyes-bajos dolgában megértő támogatója, volt — tisztviselő társai­nak pedig mindenkor melegszívű felettese. Nyugdíjbavonulása alkalmából a rendőr­tisztikar élén Török Lajos főkapitányhelyettes búcsúztatta Soós Nándor rendőrfőtanácsost, kinek az akív szolgálatból való kiválása az ál­lamrendőrség pécsi kapitányságának igen sú­lyos veszteségét jelenti. Sajnálkozással veszi természetesen tudomá­sul Soós Nándor nyugdíjbavonulását a város társadalma is, amelynek a közvetlen modorú rendőrtiszt mindenkor egyik legnépsze­rűbb tagja volt. Biztosra vehető azonban, hogy Soós Nándor ezután, amikor a hivatalos mun­ka nem köti már le, még fokozottabb mértékben fogja részét a város társadalmi életének mun­kájából kivenni. A magunk részéről is további sok jót kívánunk Soós Nándor­nak nyugdíjbavonulása alkalmából, abban a re­ményben, hogy tudását és agilitását a­ város élete ezután sem fogja nélkülözni. I Budapest, július 1. (Bud. Ért.) A MÁV igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy előre nem látott technikai nehézségek miatt e hó 1-ről 2-ára hajló éjjelen a további intézke­désig az összes hálózatokon, beleértve a MÁVAUT autóbuszvonalait is, személyfor­galom korlátozást kénytelen életbe léptetni. Fel­kéri az utazóközönséget, hogy csak a legszük­ségesebb esetben utazzék, hogy a közlekedő vonatok túlzsúfoltsága elkerülhető legyen. Mielőtt nyaralni megy, biztosítsa lakását, üzletét, betöréses lopás­ károk ellen! Az utazóközönség figyelmébe A „PÉCSI NAPLÓ“ REGÉNYE Aratástól - hétállásig ÍRTA: SÁSDI SÁNDOR Copyright by Cserépfalvi Könyvkiadó. (39) Pista a nagy pedrett bajuszát igazgatja és folytatja a kesergést, amit tavaly ugyan­ezen a helyen, ugyanígy mondott el. — Drága a vásárcsarnok, a­­feleségem hajnalban kimegy már a Duna-partra, de egy kiló újkrumpli negyven fillér, a tojás kilenc fillér, egy fej saláta hat fillér, hát még a gyümölcs! Kétszer ettünk cseresz­nyét az idén, körtét meg először a múlt csütörtökön. Igaz Rózsika? A felesége úgy helyesel, mint tavaly, csak most nem tudja a kontyot igazítani, ki­húzni belőle a hajtűt és a fülét piszkál­gatni. Tizennyolc éve pesti asszony, de most is csak az Egyetem ucca környékén ismeri ki magát. Hetenkint kétszer kimegy Mátyásföldre a Mariska nénihez, mert azt reméli, hogy ők fogják örökölni tőle a kertes házat. Az uccán keveset jár. Fél egyik oldalról átment a másikra, öt évig visel egy kalapot és a foga közé dugja a nyelve hegyét, ma is úgy mondja, mint amikor papucsban parádézott a tuskósdi fő­uccán: — Vesszek meg Nanica, ha én akár máma is ott nem hagynám Pestet. Sohase szököm meg. Nincs párja a falunak, kell egy kis petrezselyem zöldje, egy-két pap­rika, paradicsom, csak megyek a kertbe. Nem kell alkudozni érte. Aztán a jó levegő! Pista végighúzza két ujját a bajuszán.­­— A jó levegő! Mindig eszembe jut, amit egyszer a Török doktor úr mondott: „Azért jó a levegő, mert a parasztok be­csukják nyáron is az ablakot, nem engedik ki a szobából a büdösséget." Pista a Váczi uccában tanulta ki a cipészséget, huszonöt évvel ezelőtt lóver­senyre járt, már zálogcédula „ketyegett“ a zsebében, az órája helyén, a Jardin d'hiverben ivott butéliás-bort, szépmellű nevelőnőknek udvarolt a szigeti lóvasúton, aztán megnősült és megelégedett a futball meccsekkel, néha Alagra is kiszökik va­sárnaponként, ha nem kell a Rózsit Má­tyásföldre kisérni. — Soha sem jönnék vissza. Nehezen élek, mert készenvett cipők divatja járja, a nagyáruházak tönkretesznek bennünket, aki cipőt szabat, az nem fizet, de inkább koplalok odafent, mint itt jómódban élni. Az anyja restelkedve vág közbe. — Úgy beszélsz Pistám, mintha be­­tévő falatotok se volna. — Takarékkönyvünk is van! A Mici­két három hónapra kiküldtem Bécsbe. Laxenburgban tanul táncolni, a Hellerau­­iskolában, november elsején jön haza .. . Rózsi a nagymintás bemberget igazítja a mellén. — Tavaly fellépett a Micike a Viga­dóban. Az újságok is írtak róla. Táncosnő, lesz. — Elég baj! Inkább irattatott volna a képzőbe, nyugdíjas állása lett­­vlona, mert csak a nyugdíj az a valami... Kitűnt hogy a Rózsi kiadja két szo­bája közül az egyiket, egyetemista lakott benne, de mindig jártak hozzá a barátai, kiégették az abroszt, a szőnyeget összehúz­ták, hamutartót eltörték, felmondott neki, de vesszen meg, ha fáj a feje, ki tudja adni minden percben. Az emeletről a Berta kis­asszony a zongoratanárnő, örömest ki­venné, csakhát a nők mindig kesztyűt mos­nak, harisnyát mosnak, teát főznek; baj, van azokkal is, majd keres egy rendes, tiszta öregurat. Márton megmozdul a széken. — Mondok én valamit tesasszony, ne keresse azt a rendes tiszta öregurat, elme­gyek én magukhoz kvártélyosnak. Úgy is eluntam a Rákóczi-úti szállodát, éjszaka is folyik a csap, búg a lift, aludni se lehet miatta. — Lehet énnálam. Igaz, udvari lakás, de annál csendesebb. Minden hónapban át­húzom az ágyat, ha lábvizet akar, azt is melegítek, törülközőt én adok, de kikötöm, hogy a borotvát nem szabad beletörölni, meghát a villanyért külön öt pengő jár havonta. Mégis csak pesti asszony ez a tarka­­ruhás Rózsi, annyifélét kiköt, ha saját zse­béről van szó, hogy Márton alig győz bó­logatni. — Beleegyezek mindenbe, csak egy a kérdés. — Tudom, Poloska? Vesszek meg, ha énnálam aranyért is talál egyet. Nanica örült, hogy ismerőséhez kerül az ura. Úgy is mindig féltette fehérnemű­jét, ruháját, pénzét. Pesten mindenki lop, kiváltkép azok a rövidszoknyás szobalá­nyok, isteni csoda, hogy még ki nem ra­bolták Mártont, csak két zsebkendője hi­bázik, de legyenek boldogok vele. (Folyt. kov.) PÉCSI NAPLÓ ,t 1940. július 2. pakay József és "Weber József hősi tette 1915. j­ú­lius 2. A hősi önfeláldozásnak és a köteles­ségtudásnak ragyogó példáját adta Pakay József, volt 20. tábori tüzérezredbeli tüzér. Ütege gyilkos párharcot vívott a Krakkó­­környéki Wola-Batorska közelében orosz ellenfelével. Az orosz tüzérség zárótüze a lőszerutánpótlást teljesen megakadályozta. A lőszerkocsik nem mozoghattak a pergő­tűzzel elárasztott utakon. Az ütegnek pe­dig sürgősen lőszerre volt szüksége. Pakay látta ezt s annélkül, hogy parancsra vagy buzdításra várt volna, addig hordta előre a lőszert, míg súlyosan megsebesülvén, el nem esett, önfeládozásának jutalma nagy ezüst vitézségi érem lett. 1917. j­ú­l­ius 2. A hősies áldozatkészség fényes példá­ját adta Weber József volt 32. közös ta­­rackezredbeli szakaszvezető. Ezen a napon Zborow melletti 399 méter magas Mogilan a­ legelső vonalunkban volt tüzérfigyelő és itt önfeláldozó kötelességteljesítésével a gyalogság osztatlan elismerését vívta ki. Amikor az oroszok állásainkba betörtek, Weber maga is puskát és kézigránátot ra­gadott és alaposan kivette részét a roham visszaverésében. A közelharcban fülén és kezén megsebesült, de nem engedte magát a kötözőhelyre vinni, hanem példaadó ki­tartással folytatta a harcot. Az oroszok is­mételt rohama alkalmából a derék szakasz­vezető mindig az elsők között volt, akik a fedezékek tetejéről kézigránátokkal fogad­ták az ellenséget. Egy orosz tisztet le is szúrt és jelentőtömbjét elvette. Weber ezzel a gyalogság és tüzérség között oly fontos összműködésének adta legszebb példáját. Az arany vitézségi ér­met kapta.

Next