Pécsi Napló, 1942. április (51. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-02 / 75. szám
A Reformátusok nagypénteki istentiszteletei délelőtt 9 órakor és rendkívülileg 11 órakor kezdődnek, mindkét alkalommal úrvacsora, osztással egybekötve. Gondoskodás történt arról is, hogy a 9 órai templomi istentiszteletről kiszorulók részére a gyülekezeti házban istentisztelet tartassék, honnét módjukban áll az úrvacsorával élni akaróknak, a prédikáció végeztével átmenni a templomba, ahol az úrvacsoraosztás alkalmára helyet már kaphatnak. A délutáni istentisztelet öt órakor veszi kezdetét. — A próza ünnepe Milánóban. A milánói Teatro Nouvo ezen a nyáron nyitva marad és újból megrendezi a próza ünnepét, amelynek a múlt évben igen nagy sikere volt. A tavalyi nagy sikert Zacconi, Galli, Betrone, Cimara és más kiváló művészek közreműködése biztosította. Az olasz drámairodalom remekműveit tolmácsolták. Természetesen ugyanilyen szellemben rendezik meg az ez évi ünnepi játékokat is. Leszállították számos általános fogyasztási cikk árát Olaszországban. Március elsejétől Olaszországban felsőbb rendelkezéssel több általános fogyasztási cikk árát szállították le. Így a száraz tészta (pastasciutta), rizs és kukoricaliszt 10, az olaj 70, a szalonnafélék 35, a szárazfőzelék 35, a sajt 50—80 centesimivel olcsóbbodott kilónként. Női és férfi szövetek, tavaszi kabát és kosztüm anyagok érkeztek Vinczéhez. Ferenciek ucca 19. Hitel Otthon tag. — TESTVÉR! Hősiesen harcoló honvédeinknek szánt húsvéti ajándékodat, pár cigarettát Örömmel közvetít a Vöröskereszt az április 6-iki füsttelen napon. Tedd a Városház, vagy a Kaszinó előtti urnába, vagy juttasd el dr. Krassóy Kálmán főorvos lakására, Munkácsi Mihály u. 11. sz. — Eltűnt a fia, Hetényi László. Báró Bánffy Dezső utca 42. szám alatti lakos bejentette a rendőrségen, hogy 17 éves László nevű fia a múlt hónap 27-én elment hazulról, azóta nem tért vissza és életjelt se ad magáról. Személyleírása: Szeme fekete, orra pisze, haja göndör. Eltűnésekor kék munkáskabátot viselt. Lőwyné! ballonkabátok ! — Kik hajlandók nyári gyermekotthonokat vezetni? Az Egyesült Női Tábor felhívja mindazoknak a lelkes, áldozatos munkára kész aszszonyoknak és leányoknak figyelmét, akik a nyár folyamán, május 15-től október 3-ig terjedő időben nyári gyermekotthonok vezetését vállalják, jelentkezzenek írásban vagy személyesen az Egyesült Női Tábor központi irodájában, Budapest, IV., Eskü út 6., szombat kivételével minden hétköznap 10—5-ig. Jelentkezhetnek mindazok, akik óvónői vagy tanító, női képesítéssel, gimnáziumi, kereskedelmi érettségivel, nőipariskolai vagy legalább 4 középiskolai végzettséggel rendelkeznek. Elfogadunk 4—5-öd éves óvónő- és tanítónő-jelölteket is. A vezetőnők teljes ellátást és tiszteletdíjat kapnak. — Vizi úton a Pótól a Dunáig. Olasz körökben is felmerült az a terv, hogy a Dunát össze kellene kötni az Adriával, vagy még pontosabban: a Pó vízi útjait a Dunával. Az előzetes tanulmányok eredményeképpen már körülbelül meg is vonták elméletileg az összekötő vonalat. A vonal az Isonzó torkolatától indul, amelyet a parti csatorna köt össze Veneto hajózható vízi útaival, aztán a Vipacco folyót követi, ahol lépcsőzetes medencék segítségével mintegy 300 méterre emelkedne a tenger színe fölé. Innen mintegy 30 kilométeres alagút, a Karston át Verzonicoig vezetne, a lubianai Fiumara folyóig, amely a Száva mellékfolyója. Továbbá a Száva vinne a Dunáig. A Verzonico—Vipazzo Karsztalagút lenne itt a legnagyobbszabású munka. A mű — megvalósulása esetén — felbecsülhetetlen előnnyel járna a közlekedésre és igen nagy megtakarítást jelentene a nemzetközi forgalomban. PÉCSI NAPLÓ §Z1NHÁЖ Tábornok (Felújítás) Pécs, április 1. Zilahy Lajos legsikeresebb regénye a „Két fogoly“ az első világháború vérpárás emlékeinek inspirációjából született és onnan vette témáját a „Tábornok“ című színműve is. Zilahy megérezte, hogy közönsége — ahuszas évek olvasói és színházi publikuma — néhány órára szívesen visszaborzongja a nagy világégés idegtépő feszültségét, melyről akkor azt hitték, úgy elmúlt, mint a lidércnyomásos álom. Zilahy, aki ügyesen számolt közönsége igényével, felújított darabjával, ért el az élet és halál nagy kérdőjelei között viaskodó lelkek igazi mélységéig, csak a hatáskeltés külső eszközeit kölcsönözte a háború kelléktárából, a vörösbélésű tábornoki köpenyt, a fehér ápolónői bóbitát és a fedezékekből kirohanó katonák tablóját. A külsőségek között lepergő cselekmény azonban igazi Zilahy téma, szerelmi hármas az asszony, a fronton küzdő férj és a harmadik, a legendás tábornok közül. A generális alakjára épül a damib vára, de éppen ezzel a hőssel egy kis hiba történik. A tábornok, ez a talpig férfi és katona elveszti rokonszenvünket, amikor a bajtárs és parancsnok kettős katonamoráljáról megfeledkezve, tíz perccel a támadás előtt közli alantasával, hogy elveszi a feleségét. A tábornok morális gyengesége természetesen az írói etikai érzékének hiányossága, aki végül is megválaszolatlanul hagyja a felvetett erkölcsi kérdést, éppúgy, mint ahogy nem zárja be darabját sem. A „Tábornok“ felújítását háború cselekménye magyarázza, de nem indokolja. Véleményünk szerint az ilyen szellemű darabok nem alkalmasak arra, hogy a mai, második világháború izgalmai között vívódó lelkeket acélosabbá tegyék, mert nem az erkölcsi heroizmus, hanem az emberi gyengeség hangjaival szól felénk A darab előadása tökéletes. A címszerepben B. Unger István igazgató remekelt. Emberábrázoló művészete az író papiros figurájából kiformáltál azt az acélkemény alakot, melyre egy, a „Tábornokinál igazabb dráma is felépülhetne Fölényes, intelligenciája átsiklott a szerep lélektani hézagain és teljesértékű alakítást adott. Fig ariái ss . Mária szépsége érthetővé tette a tábornok lobogását. Alakítása passzív volt, ahogy szerepe kívánta. Kitűnő volt Hortobágyi Artur az öreg magyar baka figurájában. Jók voltak Perényi Sári, Kompáthy, Selmeczy, Ladányi és Süli Manyi is. A rendezés hatásos volt. A felújítást szép számú közönség nézte végig. Dr. G. —— A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI: Csütörtökön este a „Tábornok“ eseményszámba menő előadásának megismétlése. Nagypénteken nincs előadás. Nagyszombaton este kivételesen fél 9 órai kezdettel nagy romantikus operettbemutató: Valahol Lengyelországban. .. (Katyuska). Az utóbbi évek legsikerültebb operett terméke. Az egész operettegyüttes jobbnál-jobb szerepeket játszik. Gyönyörű díszletek és ruhák. „Valahol Lengyelországban“ uralja a színház húsvéti műsorát is. Húsvétkor 6. remek előadás a színházban. Két bemutató és két nagysikerű slágeroperett. — О— SZÍNHÁZI HETIMŰSOR: Csütörtökön este: Tábornok. Péntek este: Nincs előadás. Szombaton este: Valahol Lengyelországban ... (Katyuska). Premier-bérlet. Kezdete fél 9-kor. Vasárnap 3 órakor: Valahol Lengyelországban. Vasárnap 6 órakor: Boldoggá teszlek. Vasárnap 9 órakor: Éjfélkor várom. Hétfőn 3 órakor: Boronkai lányok. Hétfőn 6 órakor: Boldoggá teszlek. Hétfőn 9 órakor: Valahol Lengyelországban. Kedden este: Valahol Lengyelországban. Szerdán este: Boldoggá teszlek. _L 7. oldal. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ FOLYÓIRATSZEMLE PANNONIA Pécs város szellemi életét ma már három magas színvonalú folyóirat tükrözi vissza: a hatodik évfolyamában lévő „Kisebbségi Körlevél“, a második évfolyamában lévő „Sorsunk“ és a hetedik évfolyamában lévő „Pannónia", amely ez évben ismét városunkban jelenik meg, Ga г a Sándor dr., egyetemi tanár szerkesztésében. Amíg az első folyóirat a ha£ai nemzetiségekkel és a külföldi magyarsággal, a második pedig a magyar irodalmi, társadalmi és nemzetiségi problémákkal foglalkozik, addig a „Pannónia“ felkarolja a tudomány minden ágát. Hűséges figyelője a tudományos életnek, a tudósok kutatásainak és pontos feleletet ad az összes felvetett tudományos problémákra. Pécs város közönsége örömmel üdvözli a „Pannónia“ ezévi első számát, amely kétszáz olalon, gazdag, változatos és nívós tartalommal jelent meg. A folyóiratban Krisztics Sándor dr., egy. ny. r. tanár „A jog, mint társadalmi irányeszme“ címmel írt tizenöt oldalas értékes tanulmányt. Ho Idinka Antal egyetemi nyug. ny. r. tanár, a Ma- I gyar Tudományos Akadémia rendes tagja „Adalé- Ikok Pécs város történetéhez, 1686-tól 1701-ig“ című tanulmányában érdekes adatokat közöl városunk múltjára vonatkozólag. Kelemen Krizosztom m. kir. titkos tanácsos, pannonhalmi főapát, az egyetem j .nemzeti hivatásának jelentőségét méltatja. Császár Elemér egyetemi ny. r. tanár az elektromikroszkópról írt tanulmányt. Mattyasovszky, Zsina у Tibor m. kir. kereskedelemi főtanácsos, a pécsi Zsolnay kerámiai művek igazgatója az agyagárukról, Orbán György pécsi egyetemi magántanár pedig a zaj elleni küzdelemről írt érteke■ rést a folyóiratban. E г e к у István egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a modern magyar közigazgatás kialakulását ismerteti, míg Kanizsai László pécsi egyetemi tanársegéd a csecsemőmirigy működéséről szóló ismeretek mai állásáról írt tanulmányt. A „Figyelő“ című rovatban Vertán Emil dr., egyetemi m. tanár, Horvát Adolf Olivér pécsi ciszterci rendi gimnáziumi tanár és Reuter Camillo dr. egyetemi ny. r. tanár irt kisebb cikket. A „Pannónia“ ezévi első számát gazdag könyvszemle zárja le. A kétszáz oldalas folyóirat elkészítéséért, a tanulmányok kiválogatásáért Gorka Sándor dr., professzort illeti elismerés, aki az orvos-természettudományi ismereteknek az eddiginél is több teret kíván juttatni. A „Pannónia“ évi előfizetési ára 10 pengő. Megrendelhető a következő címen: Pécs, Rákóczi út 80., Központi Egyetem, Biológiai Intézet. Magasházy László lett az Országos Nemzetvédelmi Szövetség elnöke. A Magyar Fajvédők Országos Szövetsége országos közgyűlést tartott, amely elhatározta, hogy megváltoztatja alapszabályait és Országos Nemzetvédelmi Szövetség címet veszi fel. Az alapszabálymódosítás szerint elnökség helyett káptalant választanak. A közgyűlés egyhangúlag elnökké választotta vitéz nemes Magasházy László ny. vezérőrnagyot, az Országos Nemzetvédelmi Bizottság elnökét. rr TŐZSDE Budapest, április 1. TERMÉNYTŐZSDE. A terménytőzsdén ma léptek életbe az április havi árak. A bab, borsó, lencse, köles és hajdinára 20 fillérrel, a mustármag, oleander és a mák ápai 1 pengővel, a köménymag ára pedig 2 pengővel emelkedett. A kukorica víztartalma 2 százalékkal csökkent, 70 fillérrel emelkedett az ára. A csöves kukorica jegyzését megszüntették.. Zürich, április 1. (Devizazárlat) Paris 9.75, London 17.25, Newyork 431.5, Milano 22.6694, Madrid 39.50, Berlin 172.525, Szófia 5.375, Bukarest 2.40