Pécsi Napló, 1942. május (51. évfolyam, 98-121. szám)

1942-05-01 / 98. szám

4. oldal. PÉCSI NAPLÓ Aktuális indiai arckép Ipi­fakhrja, Vazirisztán harcos vezére írta: Dr. ABDUR RAUF MALIK Az India és Afganisztán között húzódó hegy­vidéket a többé-kevésbé független törzsek egész sora vallja hazájának. Csupa bátor, lovaglás, harcrakész és mindenekelőtt szabadságszerető nép, a ma már csak régészeti ásatásokból ismert történelemelőtti időktől kezdve egészen napjainkig. Ennek a meg­alkuvást nem ismerő, tettre és minden áldozatra kész szellemnek köszönhetik, hogy Anglia évszáza­dos imperialista politikájának mindezideig nem si­került igába törni őket — és erre előreláthatólag nem is lesz már alkalma többé. Az itt élő néptörzsek közül számukkal, előre­haladottságukkal és szervezettségükkel vitathatat­lanul a vazirik, Vazirisztán lakói vívták ki maguk­nak a vezetést. Vazirisztánt nyugaton Afganisztán, keleten India nyugati tartományai, délnyugaton Beludzsisztán határolja. Brit-Indiában közvetlen szomszédságában fekszik az indiai szabadságmoz­galmak történetéből jól ismert Peshawar, az észak­­nyugati tartomány fővárosa. Itt született a vazirik független törzsének vitéz és tetterős vezére, Fpi fakirja, akinek neve angol politkai és katonai kö­rökben annyiszor váltott ki rémületet. Atyja egy­szerű szőnyegszövő volt. A fakir egy kis peshawari meséban végezte iskoláit, azután pedig, mint pol­gári neve, Lir Naggar,­ mutatja, atyja örökébe lé­pett és szőnyegszövéssel kereste kenyerét. Ez a mesterség alkalmat adott neki, hogy sza­bad idejét fel­használva a környék törzseinek, a vi­­zirik, momandak, как kheik, yisuf­zaik, afridik, shanwarik stb. irányadó embereivel összeköttetésbe lépjen. Révükön az angolok minden beavatkozási ■terveiről idejekorán tudomást szerzett. E hírek hatása alatt érlelődött meg benne az elhatározás, hogy szakit eddigi passzív életével és népe mellé szegődik ,az angol beavatkozások elleni küzdelmében. Ekkor Ali Naggar már a peshawari mesék nagytekintélyű papjaival is szoros összeköt­tetésben állott és amikor az angolok már annyira mentek, hogy befolyásuk további kiterjesztése cél­jából stratégiai úthálózatot akartak építeni, az ő támogatásukkal a tettek mezejére lépett. Elhagyta szülőfaluját és vazirisztáni területen a Tori-Khel törzs egyik falucskájában telepedett meg. A falu meséjában maga köré gyűjtötte a vaziri fiatalságot és az izlám teológia tanításával karöltve megkezdte gyújtó beszédeit az angol katonai ható­ságok beavatkozási szándékaival szemben. A lelkes­­vazirisztáni fiatalság nyomban felismerte benne Anglia megalkuvást nem ismerő ellenségét és akár Hogyan élnek a fényszórósok, akik éjsza­kai nyugalmunkra vigyáznak? — Tudod kérlek, mondja a százados úr, — mi úgy élünk, mint a baglyok. Este kelünk és reggel fekszünk... Vagy mint az igazi lum­pok, ámbár mi sínese­n távolabb tőlünk, mint a könnyű szórakozás . Majd látni fogod mindjárt, hogy micsoda nehéz és kemény szol­gálat a fényszórósoké . . A gépkocsi fényszórója fel-felgyullad, szemben autók és kerékpárok fényei tűnnek fel, óvatosan kell haladnunk. Pár perc még, aztán letérünk a műútról. Boldogan sóhajtok fel, no mindjárt gyorsabban megyünk.. . de bizony alaposan csalódtam... Mert nem is „útra“ fordultunk rá, hanem a szó szoros ér­telmében a Szahara homok­mezőjére. A száza­dos út biztos kézzel vezet, hol jobbra, hol meg balra fordulunk, bokrok, fák, puszta sík, majd házak, kerítések tűnnek elő az autó fényvető­jének sugárkévéjében. Hát ha most megkér­dezné valaki, hogy hol járunk, még ha akar­nám sem tudnám megmondani neki... Egyszerre lassítunk, aztán meg is állunk. — Megérkeztünk .. . Négy, egyméteres átmérőjű „fülkagyló“ ... Egy pár percig szinte semmit sem látok, meg kell szoknom a sötétséget. Néhány csil­lag ugyan ég a felhők között, bátortalan, resz­kető fénnyel, de a holdat, amelyik különben is már a láthatár szélén csúszik lefelé, felhő­rongyok takarják el. Katonás vezényszavak hangzanak el, • a százados úr megmondja az „eligazítást“, az őr egyenesen előretartott fegyvere a vállra len­dül, most már ő jelentkezik, keményen, majd a fényszóró félszakasz parancsnoka lép elő a fekete sötétségből és ő is jelentést ad le. A százados úr, — most már lassan hozzá­szokott a szemem a sötétséghez,­­ tiszteleg magánéletéről, akár­­a közéletről volt szó, készség­gel rendelte magát alá irányításának. Indiában különösen pedig a szabadságkedvelő északnyugati tartományokban egy tehetséges és okos vezéregyéniség mindig bizton számíthat hűséges követőkre, ha magánéletében is érvényt szerez a szi­gorú erkölcsi és természetes egyszerűség elveinek. Ali Naggarban mindezek a tulajdonságok fölös mér­tékben megvoltak ahhoz, hogy a fiatal vazirekre korlátlan befolyást gyakorolhasson. Abban, hogy polgári neve hamarosan feledésbe ment és minde­nütt a „a fakir“ néven kezdtek emlegetni, már az a tisztelet és nagyrabecsülés jutott kifejezésre, mely­­lyel a nép hivatott vezérének ismerte el. Ipi egy nagyobb vazirisztáni falu neve; itt mű­ködött éppen Ali Naggar, amikor a nép bizalma feléje fordult, így lett Ali Naggar neve törzsében,­­ majd Indiában, végül pedig az egész világon „Ipi­­ fakirja“. Az ipi fakir­­Anglia ellen indított szabadságharca megalkuvás nélküli, a vaziriknek azonban nincsenek­­ modern fegyvereik. Ennek a fakir is tudatában van, de ez természetesen nem jelenti, hogy nem merné vállalni a nyílt összetűzés kockázatát. Igaz ugyan hogy nincsenek gyorstüzelő fegyvereink, bombáink és repülőgépeink, mint az angoloknak — prédikálja híveinek — de ez csak arra kötelez, hogy takarók­é­koskodjunk a golyóval. Csak akkor szabad lőnünk,­­ ha biztosak lehetünk, hogy golyónk talál. Annyi angolt kell megölnünk, ahány golyónk van. Az an­gol haderő igen nagy, mi pedig csak kevés embert állíthatunk fegyverbe, úgyhogy egy közülünk tíz brit katonával áll szemben. Mindazonáltal erkölcsi kötelességünk, hogy ne nyugodjunk addig, amíg szent hazánkat, Vazirisztánt végleg még nem szaba­dítjuk az utolsó angoltól is. Az ipi lakónak tehát nincsen modern értelemben vett hadserege, hanem csak szabadcsapatai, ezeket a szabadcsapatokat azonban­­az ország számtalan kicsi fegyvergyára bő­ven el tudja látni egyszerű, de jól kezelhető fegy-­­verekkel és az utóbbi esztendők története meg­mutatta, hogy elszánt harcosok kezében az egyszerű fegyver is hatásos lehet. Aki az ipi fakirt és népét ismeri, tudja, hogy a harcot nem fogja hamarább feladni, mielőtt ha­zája szabadságát ki nem vívta volna. Az is bizo­nyos, hogy a távolkeleti politikai és katonai hely­zet sohasem volt olyan kedvező a fakir tervei szá­mára, mint éppen most és hogy ennek a fakir is tudatában van. Ipi lakójáról­ sokat fog még a világ , hallani és ez az idő nincsen már messze. (MN) és ezzel a „hivatalos rész“ be is fejeződik. Köl­csönösen bemutatkozunk, aztán megkezdjük éjszakai körútunkat az egyik fényszóró félsza­kasznál, „valahol Budapest közelében“ ... * — Egy-egy ilyen fényszóró félszakasznak három része van, az egyik a fülelő készülék, másik maga a fényszóró és a harmadik a fény­forráshoz szükséges áramtermelő. Majd ezt a sorrendet tartjuk meg, hogy a logikus egymás­utánban lássad a munkánk menetét. Kézi villanylámpák fényében haladunk a homokos gyalogúton, jó darabig. A fülelő ké­szülék — magyarázza a százados úr — termé­szetesen elég messze települt az áramtermelő­től, mert lehetőség szerint el kell kerülnünk, hogy az áramtermelő motor zaját hallhassuk. Ez ugyanis megnehezíti a fülelést. Újra kemény katona­arcok tűnnek fel a sötétből, megérkeztünk a lehallgatóhoz. Hatalmas gép ... mintha valami gigászi szörny agyrendszerét látnám, négy hatalmas félkagylószerű tányér hallgat bele az éjsza­kába. A készüléknél két katona ül, a fülelők, mert két „készültség“ van. A százados úr megmutatja és megmagya­rázza a fülelő készülék szerkezetét és elvét: — Al­apjában véve úgy működik a készü­lék, mint az emberi fül, természetes felnagyí­tott méretekben. Az egyik fülelő „vízszintes“, a másik „függőleges“ irányban hallgat. A kö­zeledő repülőgép motorjának búgását keresik. A hang irányát keresve, a legnagyobb hang­erő irányába állítják be a készüléket. Az így megállapított irányt a sebesség mértékével he­lyesbítve egy” jelző berendezés továbbítja az adatokat a fényszóróhoz. Ezerszázmillió gyertyafény .. Maga a fényszóró készülék hasonlít „kissé“ egy hatalmas üsthöz, amely két tengelyen, víz­szintesen és függőleges síkban mozgatható. Ez is jól megalapozottan áll a földön, hiszen ,­­ ahogyan megtudom, alapos súllyal, mintegy négy tonnával nehezedik a földre. A százados úr két hosszúkás vékony fekete rudat ad a kezembe. A szénszálak anyaga tiszta grafit, bizonyos ásványi sókkal vegyítve. A két szénszál között, — mondja — ívfényt húzunk, mely a fényfor­rást képező, kb. 5000 fokkal izzó gázgömböt előállítja. A gázgömb sugara a tükörről vissza­verődve ezerszázmillió gyertyafénnyel sugár­­zódik ki a térbe. A gázgömböt a pozitív szén­­rúd végében egy kis homorú „kráter“ tartja. Vezényszavak hangzanak: — Motort indíts .. ! A távolból egész halk, alig észrevehető bú­­gás hallatszik. Aztán: • Aztán­: — Fényt.. ! Egy kattanás ... és nappali fényesség veze­tődik a készülék elé. Újabb vezényszavak: — Emeld ...! Feljebb ...! Elég . ! Éles fényben látok a közelben egy házat, aztán ahogy fordul lassan fényközben a fény­szóró, kerítést, kertet, gyümölcsfákat, majd hullámos dombhajlatot — Az eget nem pásztázhatjuk — mosolyog a százados úr —, mert ez egyúttal riadó lenne az összes többi légvédelmi egység részére is. De legközelebb egy gyakorlatra is meghívlak... Aztán tovább magyaráz: — A fényszóró hatósugara átlagos tíz kilo­méter, bár ez természetesen a légköri viszo­nyoktól is függ. A legideálisabb idő — persze nem az embereim számára — a hideg, harminc, fokos januári éjszaka, amikor nincsen hold, elég sötét van és a levegő teljesen tiszta. Ilyen­kor akár tizennyolc-húsz kilométerre is ellá­tunk ... Áramfejlesztő motor, szállító részlegek és a „katakombák“. Utolsónak az áramfejlesztő marad. Itt már jóleső világosságot árasztanak a villanykörték, úgy hogy pompásan lehet látni mindent. — Az áramfejlesztőnk — mondja a száza­dos — tulajdonképpen „közönséges“ benzin­­hajtású autómotor által meghajtott dinamó Ez termeli a fényszóróhoz szükséges elektromos áramot. Egyetlen megjegyezni valóm csak annyi van, hogy mindig nagy gondot fordí­tunk arra, hogy az áramtermelő lehetőleg messze legyen a fülelőtől, éppen azért vagy úgy mint itt, ház mögé telepítjük, vagy ha annyira sík a terep, le is ássuk ... És hogyan szállítják ezeket a hatalmas gépeket — kérdezem — ha új állásterületre települnek? — Szállító tengelyre felemeljük — hang­zik a felelet —, így aránylag könnyen törté­nik a szállítás. A szolgálatról beszélgetünk. — Az egyik legnehezebb beosztás a fény­szórósé — mondja a százados — állandó éber­ség, állandó készenlétben, állandó feszültségben élünk. Hozzávehetjük még azt is, hogy mindig szabadban tanyázunk és amilyen szép ez nyá­ron, annyira kellemetlen télen. Az embereim persze, amennyire tudnak, segítenek magukon, olyan „katakombákat“ építenek maguknak, amelyeket az első világháború orosz fronton telelő katonái is megirigyelnének ... Megnézünk egy ilyen szállást, rend, tiszta­­ság mindenütt. „Későre jár“, — fényszórós szemmel nézve — lassan hajnalodik, indulunk is visszafelé. Újra kemény tisztelgés, utána baráti kézfogás, majd egy ígéret: — Viszontlátásra a legközelebbi gyakor­laton ... S. m LÁTOGATÓBAN A „BAGLYOKNÁL“ (A m. kir. honvéd haditudósító század közlése) 1942 május 1. HALLOD TESTVÉREM? Hallod? Zúg az éjfél. — Amit annyiszor kértél Testvérem, közeleg nagy sejtelmes nyomokkal, erővel, új bánatokkal. A sötétség testén szörnyű, szent nyomot hagy. Hallod? Zúg az éjfél. — Amit annyiszor téptél Testvérem, — elomlik az ifjú erők előtt és holnap új délelőtt majd meleg életet, ősi virágot hajt. Hallod? Zúg az éjfél. — Amit eddig leéltél Testvérem, elmegyen már, — énekel a szikla, vadvíz. A jövendő titka már pirosan, melegen szent ölelést tár. Vasváry László ....m­m ..............'i

Next