Pécsi Napló, 1942. május (51. évfolyam, 98-121. szám)
1942-05-01 / 98. szám
4. oldal. PÉCSI NAPLÓ Aktuális indiai arckép Ipifakhrja, Vazirisztán harcos vezére írta: Dr. ABDUR RAUF MALIK Az India és Afganisztán között húzódó hegyvidéket a többé-kevésbé független törzsek egész sora vallja hazájának. Csupa bátor, lovaglás, harcrakész és mindenekelőtt szabadságszerető nép, a ma már csak régészeti ásatásokból ismert történelemelőtti időktől kezdve egészen napjainkig. Ennek a megalkuvást nem ismerő, tettre és minden áldozatra kész szellemnek köszönhetik, hogy Anglia évszázados imperialista politikájának mindezideig nem sikerült igába törni őket — és erre előreláthatólag nem is lesz már alkalma többé. Az itt élő néptörzsek közül számukkal, előrehaladottságukkal és szervezettségükkel vitathatatlanul a vazirik, Vazirisztán lakói vívták ki maguknak a vezetést. Vazirisztánt nyugaton Afganisztán, keleten India nyugati tartományai, délnyugaton Beludzsisztán határolja. Brit-Indiában közvetlen szomszédságában fekszik az indiai szabadságmozgalmak történetéből jól ismert Peshawar, az északnyugati tartomány fővárosa. Itt született a vazirik független törzsének vitéz és tetterős vezére, Fpi fakirja, akinek neve angol politkai és katonai körökben annyiszor váltott ki rémületet. Atyja egyszerű szőnyegszövő volt. A fakir egy kis peshawari meséban végezte iskoláit, azután pedig, mint polgári neve, Lir Naggar, mutatja, atyja örökébe lépett és szőnyegszövéssel kereste kenyerét. Ez a mesterség alkalmat adott neki, hogy szabad idejét felhasználva a környék törzseinek, a vizirik, momandak, как kheik, yisufzaik, afridik, shanwarik stb. irányadó embereivel összeköttetésbe lépjen. Révükön az angolok minden beavatkozási ■terveiről idejekorán tudomást szerzett. E hírek hatása alatt érlelődött meg benne az elhatározás, hogy szakit eddigi passzív életével és népe mellé szegődik ,az angol beavatkozások elleni küzdelmében. Ekkor Ali Naggar már a peshawari mesék nagytekintélyű papjaival is szoros összeköttetésben állott és amikor az angolok már annyira mentek, hogy befolyásuk további kiterjesztése céljából stratégiai úthálózatot akartak építeni, az ő támogatásukkal a tettek mezejére lépett. Elhagyta szülőfaluját és vazirisztáni területen a Tori-Khel törzs egyik falucskájában telepedett meg. A falu meséjában maga köré gyűjtötte a vaziri fiatalságot és az izlám teológia tanításával karöltve megkezdte gyújtó beszédeit az angol katonai hatóságok beavatkozási szándékaival szemben. A lelkesvazirisztáni fiatalság nyomban felismerte benne Anglia megalkuvást nem ismerő ellenségét és akár Hogyan élnek a fényszórósok, akik éjszakai nyugalmunkra vigyáznak? — Tudod kérlek, mondja a százados úr, — mi úgy élünk, mint a baglyok. Este kelünk és reggel fekszünk... Vagy mint az igazi lumpok, ámbár mi sínesen távolabb tőlünk, mint a könnyű szórakozás . Majd látni fogod mindjárt, hogy micsoda nehéz és kemény szolgálat a fényszórósoké . . A gépkocsi fényszórója fel-felgyullad, szemben autók és kerékpárok fényei tűnnek fel, óvatosan kell haladnunk. Pár perc még, aztán letérünk a műútról. Boldogan sóhajtok fel, no mindjárt gyorsabban megyünk.. . de bizony alaposan csalódtam... Mert nem is „útra“ fordultunk rá, hanem a szó szoros értelmében a Szahara homokmezőjére. A százados út biztos kézzel vezet, hol jobbra, hol meg balra fordulunk, bokrok, fák, puszta sík, majd házak, kerítések tűnnek elő az autó fényvetőjének sugárkévéjében. Hát ha most megkérdezné valaki, hogy hol járunk, még ha akarnám sem tudnám megmondani neki... Egyszerre lassítunk, aztán meg is állunk. — Megérkeztünk .. . Négy, egyméteres átmérőjű „fülkagyló“ ... Egy pár percig szinte semmit sem látok, meg kell szoknom a sötétséget. Néhány csillag ugyan ég a felhők között, bátortalan, reszkető fénnyel, de a holdat, amelyik különben is már a láthatár szélén csúszik lefelé, felhőrongyok takarják el. Katonás vezényszavak hangzanak el, • a százados úr megmondja az „eligazítást“, az őr egyenesen előretartott fegyvere a vállra lendül, most már ő jelentkezik, keményen, majd a fényszóró félszakasz parancsnoka lép elő a fekete sötétségből és ő is jelentést ad le. A százados úr, — most már lassan hozzászokott a szemem a sötétséghez, tiszteleg magánéletéről, akára közéletről volt szó, készséggel rendelte magát alá irányításának. Indiában különösen pedig a szabadságkedvelő északnyugati tartományokban egy tehetséges és okos vezéregyéniség mindig bizton számíthat hűséges követőkre, ha magánéletében is érvényt szerez a szigorú erkölcsi és természetes egyszerűség elveinek. Ali Naggarban mindezek a tulajdonságok fölös mértékben megvoltak ahhoz, hogy a fiatal vazirekre korlátlan befolyást gyakorolhasson. Abban, hogy polgári neve hamarosan feledésbe ment és mindenütt a „a fakir“ néven kezdtek emlegetni, már az a tisztelet és nagyrabecsülés jutott kifejezésre, melylyel a nép hivatott vezérének ismerte el. Ipi egy nagyobb vazirisztáni falu neve; itt működött éppen Ali Naggar, amikor a nép bizalma feléje fordult, így lett Ali Naggar neve törzsében, majd Indiában, végül pedig az egész világon „Ipi fakirja“. Az ipi fakirAnglia ellen indított szabadságharca megalkuvás nélküli, a vaziriknek azonban nincsenek modern fegyvereik. Ennek a fakir is tudatában van, de ez természetesen nem jelenti, hogy nem merné vállalni a nyílt összetűzés kockázatát. Igaz ugyan hogy nincsenek gyorstüzelő fegyvereink, bombáink és repülőgépeink, mint az angoloknak — prédikálja híveinek — de ez csak arra kötelez, hogy takarókékoskodjunk a golyóval. Csak akkor szabad lőnünk, ha biztosak lehetünk, hogy golyónk talál. Annyi angolt kell megölnünk, ahány golyónk van. Az angol haderő igen nagy, mi pedig csak kevés embert állíthatunk fegyverbe, úgyhogy egy közülünk tíz brit katonával áll szemben. Mindazonáltal erkölcsi kötelességünk, hogy ne nyugodjunk addig, amíg szent hazánkat, Vazirisztánt végleg még nem szabadítjuk az utolsó angoltól is. Az ipi lakónak tehát nincsen modern értelemben vett hadserege, hanem csak szabadcsapatai, ezeket a szabadcsapatokat azonbanaz ország számtalan kicsi fegyvergyára bőven el tudja látni egyszerű, de jól kezelhető fegy-verekkel és az utóbbi esztendők története megmutatta, hogy elszánt harcosok kezében az egyszerű fegyver is hatásos lehet. Aki az ipi fakirt és népét ismeri, tudja, hogy a harcot nem fogja hamarább feladni, mielőtt hazája szabadságát ki nem vívta volna. Az is bizonyos, hogy a távolkeleti politikai és katonai helyzet sohasem volt olyan kedvező a fakir tervei számára, mint éppen most és hogy ennek a fakir is tudatában van. Ipi lakójáról sokat fog még a világ , hallani és ez az idő nincsen már messze. (MN) és ezzel a „hivatalos rész“ be is fejeződik. Kölcsönösen bemutatkozunk, aztán megkezdjük éjszakai körútunkat az egyik fényszóró félszakasznál, „valahol Budapest közelében“ ... * — Egy-egy ilyen fényszóró félszakasznak három része van, az egyik a fülelő készülék, másik maga a fényszóró és a harmadik a fényforráshoz szükséges áramtermelő. Majd ezt a sorrendet tartjuk meg, hogy a logikus egymásutánban lássad a munkánk menetét. Kézi villanylámpák fényében haladunk a homokos gyalogúton, jó darabig. A fülelő készülék — magyarázza a százados úr — természetesen elég messze települt az áramtermelőtől, mert lehetőség szerint el kell kerülnünk, hogy az áramtermelő motor zaját hallhassuk. Ez ugyanis megnehezíti a fülelést. Újra kemény katonaarcok tűnnek fel a sötétből, megérkeztünk a lehallgatóhoz. Hatalmas gép ... mintha valami gigászi szörny agyrendszerét látnám, négy hatalmas félkagylószerű tányér hallgat bele az éjszakába. A készüléknél két katona ül, a fülelők, mert két „készültség“ van. A százados úr megmutatja és megmagyarázza a fülelő készülék szerkezetét és elvét: — Alapjában véve úgy működik a készülék, mint az emberi fül, természetes felnagyított méretekben. Az egyik fülelő „vízszintes“, a másik „függőleges“ irányban hallgat. A közeledő repülőgép motorjának búgását keresik. A hang irányát keresve, a legnagyobb hangerő irányába állítják be a készüléket. Az így megállapított irányt a sebesség mértékével helyesbítve egy” jelző berendezés továbbítja az adatokat a fényszóróhoz. Ezerszázmillió gyertyafény .. Maga a fényszóró készülék hasonlít „kissé“ egy hatalmas üsthöz, amely két tengelyen, vízszintesen és függőleges síkban mozgatható. Ez is jól megalapozottan áll a földön, hiszen , ahogyan megtudom, alapos súllyal, mintegy négy tonnával nehezedik a földre. A százados úr két hosszúkás vékony fekete rudat ad a kezembe. A szénszálak anyaga tiszta grafit, bizonyos ásványi sókkal vegyítve. A két szénszál között, — mondja — ívfényt húzunk, mely a fényforrást képező, kb. 5000 fokkal izzó gázgömböt előállítja. A gázgömb sugara a tükörről visszaverődve ezerszázmillió gyertyafénnyel sugárzódik ki a térbe. A gázgömböt a pozitív szénrúd végében egy kis homorú „kráter“ tartja. Vezényszavak hangzanak: — Motort indíts .. ! A távolból egész halk, alig észrevehető búgás hallatszik. Aztán: • Aztán: — Fényt.. ! Egy kattanás ... és nappali fényesség vezetődik a készülék elé. Újabb vezényszavak: — Emeld ...! Feljebb ...! Elég . ! Éles fényben látok a közelben egy házat, aztán ahogy fordul lassan fényközben a fényszóró, kerítést, kertet, gyümölcsfákat, majd hullámos dombhajlatot — Az eget nem pásztázhatjuk — mosolyog a százados úr —, mert ez egyúttal riadó lenne az összes többi légvédelmi egység részére is. De legközelebb egy gyakorlatra is meghívlak... Aztán tovább magyaráz: — A fényszóró hatósugara átlagos tíz kilométer, bár ez természetesen a légköri viszonyoktól is függ. A legideálisabb idő — persze nem az embereim számára — a hideg, harminc, fokos januári éjszaka, amikor nincsen hold, elég sötét van és a levegő teljesen tiszta. Ilyenkor akár tizennyolc-húsz kilométerre is ellátunk ... Áramfejlesztő motor, szállító részlegek és a „katakombák“. Utolsónak az áramfejlesztő marad. Itt már jóleső világosságot árasztanak a villanykörték, úgy hogy pompásan lehet látni mindent. — Az áramfejlesztőnk — mondja a százados — tulajdonképpen „közönséges“ benzinhajtású autómotor által meghajtott dinamó Ez termeli a fényszóróhoz szükséges elektromos áramot. Egyetlen megjegyezni valóm csak annyi van, hogy mindig nagy gondot fordítunk arra, hogy az áramtermelő lehetőleg messze legyen a fülelőtől, éppen azért vagy úgy mint itt, ház mögé telepítjük, vagy ha annyira sík a terep, le is ássuk ... És hogyan szállítják ezeket a hatalmas gépeket — kérdezem — ha új állásterületre települnek? — Szállító tengelyre felemeljük — hangzik a felelet —, így aránylag könnyen történik a szállítás. A szolgálatról beszélgetünk. — Az egyik legnehezebb beosztás a fényszórósé — mondja a százados — állandó éberség, állandó készenlétben, állandó feszültségben élünk. Hozzávehetjük még azt is, hogy mindig szabadban tanyázunk és amilyen szép ez nyáron, annyira kellemetlen télen. Az embereim persze, amennyire tudnak, segítenek magukon, olyan „katakombákat“ építenek maguknak, amelyeket az első világháború orosz fronton telelő katonái is megirigyelnének ... Megnézünk egy ilyen szállást, rend, tisztaság mindenütt. „Későre jár“, — fényszórós szemmel nézve — lassan hajnalodik, indulunk is visszafelé. Újra kemény tisztelgés, utána baráti kézfogás, majd egy ígéret: — Viszontlátásra a legközelebbi gyakorlaton ... S. m LÁTOGATÓBAN A „BAGLYOKNÁL“ (A m. kir. honvéd haditudósító század közlése) 1942 május 1. HALLOD TESTVÉREM? Hallod? Zúg az éjfél. — Amit annyiszor kértél Testvérem, közeleg nagy sejtelmes nyomokkal, erővel, új bánatokkal. A sötétség testén szörnyű, szent nyomot hagy. Hallod? Zúg az éjfél. — Amit annyiszor téptél Testvérem, — elomlik az ifjú erők előtt és holnap új délelőtt majd meleg életet, ősi virágot hajt. Hallod? Zúg az éjfél. — Amit eddig leéltél Testvérem, elmegyen már, — énekel a szikla, vadvíz. A jövendő titka már pirosan, melegen szent ölelést tár. Vasváry László ....mm ..............'i