Pécsi Napló, 1942. augusztus (51. évfolyam, 173-195. szám)

1942-08-15 / 185. szám

1942. augusztus 15. PÉCSI NAPLÓ HEINEMANN RUHA TESZI AZ EMBERT Pontos kiszolgálás. Hitel Otthon« Széchenyi tér 7. szám. Telefon» 119-03. Telefon :19-03. ŐSKERESZTÉNY CÉF ____________ — Adományokat kérnek a Donátus tem­plom berendezésére. A szőlősgazdák, borterme­lők védőszentje, Szent Donát püspök temploma ott áll a Mecseken a szőlőskertek közepén, sajnos azonban nincs felszerelve. Most, amikor jó termés ígérkezik, ne legyünk háládatlanok, adjunk valamit vissza abból Istennek, amit kaptunk tőle. Adakozzunk a Donátus templom padjainak csináltatására. Az adományokat sze­retettel kérik a Szent Antal Bazárban vagy a Ferences plébánián leadni. — A német gazdaság tudakozóirodája a budapesti Nemzetközi Vásáron. Úgymint az előző években, a­ most megnyitásra kerülő budapesti Nemzetközi háborús Vásáron a Né­­met Gazdaság Kiállítási és Vásári Bizottság a Magyar—Német­ Kereskedelmi Kamara közre­működésével „Német Gazdasági Tudakozóiro­­dát“ állít fel. A tudakozóiroda főleg azt a célt szolgálja, hogy bevásárlási forrás címeket és képviseleti keresleteket közvetítsen, ezenkívül a német­—magyar gazdasági kapcsolatok terén előálló mindennemű kérdésekről felvilágosítás­sal szolgáljon. A tudakozóiroda a német kiál­lítási pavillonban működik.­­ FERIMIC JÓZSEF KESERŰVÍZ — Gerhard Röhl előadásai a debreceni nyári egyetemen. Gerhard Röhl dr., a pé­csi Német Tudományos Intézet igazgatója s a pécsi Erzsébet Tudományegyetem lektora a debreceni nyári egyetem meghívására előadás­­sorozatot tart Debrecenben. Előadásainak tárgyköre: 1. Nemzetpolitikai nevelés a Német­­birodalomban az anyanyelvi oktatás keretében. 2. Az idegen nyelvoktatás a Németbirodalom középiskoláiban. Gerhard Röhl dr., többéves londoni tanári működése alkalmából az angol nevelésügyet is tanulmányozta, s így témakörét sokoldalú megvilágításba tudja helyezni. — Margitszigeti Palatinus Hotel és Szana­­tórium. Mérsékelt árak. Nászutasoknak kedvezmény. — Füsztelen napok a biztosító intézeteknél. A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége ke­retébe tartozó biztosító magánvállalatok elha­tározták, hogy a harctéren küzdő honvédek do­hányszükségletéhez való hozzájárulás céljából „füsttelen napok“-at tartanak s az összegyűj­tött dohánymennyiséget a Vöröskereszt útján bocsátják a honvédség rendelkezésére. Állati szőrök gyűjtése. A hulladékgyűj­tés — mint a Magyar Vidéki Sajtótudósító ér­tesül Budapestről — a közeljövőben újabb ága­zattal bővül. Elhatározták, valamennyi szűcs­ipari és timáripari hulladék intézményes gyűj­tését. Valamennyi szőrme és úgynevezett sző­rös bőr beletartozik majd ebbe az akcióba, amelynek lebonyolítását, tehát a gyűjtést, a Textilhulladékbeszerző Rt. végzi majd. Tudva­levő, hogy ezeket az állati szőröket számos vo­natkozásban igen hasznosan, lehet feldolgozni pl. kalaptomp és rengeteg másféle cikk szá­mára. Megjegyzendő az is, hogy csak Magyar­­országon szokás a disznó pörkölése, vagyis a szőr leégetése, másutt ezt már hasznosítják. Mint értesülünk, az állati szőr gyűjtését ősszel kezdik meg. .. — —' —— "■ ' Felelős szerkesztő: Felelős kiadó: SOBEL KÁROLY KRASZNAY MIHÁLY * Irodalmi és Könyvnyomda! R. T. nyomása. A nyomdáért felelős: Lehender Károly. SPORT INDUL A FUTBALLSZEZOM: Vasárnap délután 6 órakor a Hun utcában DVAC—PVSK barátságos mérkőzés Hosszú szünet után, vasárnap délután 6 órai kez­dettel barátságos mérkőzést rendez a PVSK. Ellen­fele az átszervezett DVAC csapata lesz, amely több új játékost próbál ki. A PVSK szintén szóhoz jut­tatja újonnan leigazolt játékosait. Az első barátságos mérkőzés természetesen meg­mozgatja Pécs város sportközönségét, annál is in­­káb, mert a két NB csapat találkozója szép játékot szokott hozni. Mindent egybevéve igen izgalmasnak ígérkezik a két átszervezett csapat mérkőzése. Előmérkőzést a két csapat ifi együttese játszik a PVSK újonnan szervezett kölyök­ csapata a DVAC kölykökkel mérkőzik. ELKÉSZÜLT AZ NB HARMADIK OSZTÁLYÁNAK ÚJ BEOSZTÁSA Az MLSz országos elnökségének döntése alapján az NB III. csoportbeosztását szabályozták. Az új beosztás iá következő: Dunántúli csoport: 1. Pécsi Vasutas SE,2. Csák­tornyai „Zrínyi“ TE, 3. N­agymányoski SE, 4. Kapos­vári „Turul“ SE, 5. Dombóvári Vasutas SE, 6. Nagy­kanizsai Vasutas SE, 7. Pécsi BTC, 8. Kelenföldi FC, 9. Budapesti TE, 10. Chinoin Sport Club, 11. Ma­gyar Acél Sport Klub, 12. Magyar Posztógyári Sport Egylet, 13. Wolfner Sport Egyesület, 14. X. A déldunántúli csoport tehát tizennégyes lét­számú lesz. A 14-ik helyet a budapesti kerület véle­ménye alapján töltik be. A beosztás egyébként sike­rültnek mondható.­­ • Az országos elnökség határozata alapján az NB III. bajnoksága se­ptember hó 6-án kezdődik. Az NB IlI.-ba beosztott egyesületek tartoznak a kerü­leti bajnokságban is csapatot indítani. E kötelezett­ség alól csak a területileg illetékes kerületi elnökség adhat valamilyen méltánylást érdemlő indokból fel­mentést. —О— Háromnullra vezetnek a magyar teniszezők a svéd—magyar mérkőzés első napján. A m­agyar fő­városban ma kezdődött meg a háromnapos magyar­svéd teniszmérkőzés. Az első napon a magyar ver­senyzők 3:0 arányban, vezetnek. RÖVID SPORTHÍREK: Ónodi II. jelenleg Ba­ján tartózkodik szüleinél. A Ferencváros tovább folytatja a tárgyalásokat, mindkét Ónodiért.­­ A PVSK leigazolta Berecz Bélát, a PEAC volt jeles játékosát.­­ A pécsi csapatok szorgalmasan készül­nek az új bajnoki évadra. Valamennyi egyesület megkezdte már edzéseit. Kisorsolták a Magyar Kupa mérkőzéseket. A Magyar Kupa-mérkőzésekre ez évben 138 egyesület adta le nevezését. A déldunántúli kerületből a kö­vetkező csa­patok neveztek: DVAC, PVSK, BTC, KRAC, KTSE, Barcsi LE, M­TE, Csáktornyai SE. A változás a múlttal szemben annyi, hogy ezúttal a DVAC is részt vesz a kupa­ küzdelmekben. A sorso­lásnál az MLSz a területi beosztást vette figyelembe. A sorsolás egyébként a következő: PVSK—KTSE, KRAC—DVAC, M­TK—Csáktornya, BSE—PETC. A fenti mérkőzéseket­­augusztus 23-án kell lejátszani. Az előlálló csapatok a pályaválasztók. Érdekessége a sorsolásnak, hogy a két vezető kaposvári csapat a PVSK-va­l és a DVAC-cal kerü­l össze, így végre al­kalom nyílik ara, hogy a két rivalizáló város a zöld gyepen döntse el, hogy a pécsi, vagy a kaposvári csapatok képviselnek n­a­gyobb játékerőt. Mi remél­jük és hisszük, hogy a pécsi NB csapatok győztesen kerülnek ki az összecsapásból. Rejtett szívbaj okozta Godrai István kassai ökölvívó halálát. Mint ismeretes, a múlt vasárnap, Ózdon Gédrai István kassai ökölvívót mérkőzés közben úgy megütötte ellenfele, hogy összeesett, el­ájult és miközben kórhába szállítoták, meghalt. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy Gédrai halálát nem ellenifele ütése, hanem rejtett szívbajai okozta. Boxmérkőzéseken már régen nem lett volna szabad résztvevnie. ........ Fl" '■■ 'Ll 1' __j TŐZSDE! Pengős hirdetések SELYEMHARISNYa kis gyári hibával P 3 36 Brucker Béla Városházépület. Fióküzlet: Király ucca 3. Hitel Otthon. Lavable fehérnemű újdonságok érkeztek Brucker Béla Vízosházépület. FréSizisst: Király асе* X Hitel Otthon. Nőiszabó tanoncot felveszek Rosenberg Mimi, Kardos Kálmán­ utca 15. Ismét érkezett F ASARU 22-25-ig........... P 2.98 26-35-ig...........P 3.4* 36-40 ig........... P 3.98 41-46-g...........P 4.2* В A L C S I , Zsolnay Vilmos u. 7.­­*, Veszek használt federee KOCSIKAT, Eszterhád­ bőrfed­ele* HINTÓ K ÁT Kovács D. Lajos, gróf Benyovszky M -u. 26. Sörpincénál alkalmas mély pince feladó Teréz­ utca 9. sz. alatt. Két diákot V. diáklányt teljes ellátásra felveszek. Irányi D.­tér 3/1. Kombinált berendezések, hajók, konyhaberendezések FUCHS bútorüzletében Deák utca 21. Műhelynek alkalmas helyiséget esetleg 1 szobás lakással forgalmas helyen beve­lett Cím: Tel. 28-84. Saját készítményü rekamidk fotósök, ágybetétek, heve­­rők olcsón Fuc­ai kárpi­­t03 mesternél, Deák u. 21. Szorgalmas izraelita nő nagytakarítást vállal. Munkácsy Mihály­ utca 12. hátul az udvarban. Csepel varrógépet keres megvételre : и В T E R József u. 21. Tel.: 31-14. 2 db. festett 2 ajtós fenyőfaszekrény, ebédlőasztal J­­­e­ladó Friedrich Gyula asztalos mesternél, Rákóczi-út 65. Demján József festővállalata fest, mázol és fényez megbízható kivitel. Mandula­ u. 18. Tel 28-84. Többféle B­ÚTOROK és egy darálómalom eladó. Regős­ utca 4. szám, gróf Benyovezky­ utcából nyílik. Varrást vállalok jutányosan, házakhoz is elmegyek. Máténé, I. Ferenc József út 14. sz. Férfi öltönyökben hatalmas választék Kótyl Dezső Rekamiek, fotósök, matracok állandóan Abraham , kárpitosnál, Deák­ utca 2. Telefon : 33-46, Mosott rongyot magas áron vész a Részvénynyomda S em m mm z / I . emeletes, kétszobás verandás épület, teljes felszereléssel, sok nemes gyümölcsfával 1428 □ el, eladó. Ugyanott kisebb szőlő épület nélkül Kisszkókó 9, Árvaháztól 500 méter. Bérház II. em. vadonatúj a belterületen 6000 évi bér­rel potom áron eladó. Szöllő 11 magyar ho­d prima termő 500 hl. edény. 3—400 hl. termés kilátással olcsón. —­­ érti Az aj adómentes 9000 évi bérrel olcsón. Üzleti tszz Rácváros legértékesebb részén, melyben a patika van, nagy kerttel olcsón. — Közvetíti Bőd iroda Deák­ u. 1. Zürich, augusztus 14. (Devizazárat) Páris 9.58, London 17.30, Newyork 431.—, Brüsszel 69.25, Milano 22.66V4, Madrid 40.—, Amszter­dam 229.50,, Berlin 172.55, Szófia 5.40, Bukarest 11. oldal

Next