Pécsi Napló, 1942. szeptember (51. évfolyam, 197-221. szám)
1942-09-05 / 201. szám
1942. szeptember 5. PÉCSI N A P LÓ МММ III——HHWIHH I'll II I III flzi. kír. Béla itiráy 8 honvégi gyalogezred zenekara tszinyeverem kert helyiségében f hő 5-én, szombaton este9 órakor hangversenyez. Vasúti rakodásnál ráestek a farönkök, belehalt sérüléseibe. Pauker Adolf 35 éves csutai napszámos Bokroshát-puszta uradalom iparvasút jártál dolgozott, mint rakodómunkás. Az egyik vagonba farönköket rakott több társával együtt, amikor egyik hatalmas rönk rázuhant és maga alá temette. A szerencsétlen embert koponyaalapi töréssel és belső sérüléssel szállították a mohácsi László kórházba, ahol sérüléseibe belehalt. — Mozgalom a művészi moziplakátokért. A ponyva elleni eredményes kormányintézkedés nyomán más vonatkozásban is igyekeznek kiküszöbölni művészi téren a selejtes termékeket. A legújabb akció a silány, művészietlen moziplakátok ellen irányul. A Filmkamara hivatalos lapja most megjelent számában foglal állást az ízléstelen, rossz mozi plakátok ellen. Külföldön művészi, tetszetős plakátok hirdetik az új filmeket, a plakátokat neves művészek készítik. Nálunk azonban a filmszakma nem áldoz ilyen célra. Többnyire egy-egy filmkocka nagyított képéről készítik a rajzolók a filmplakátokat és már ez a körülmény is kizárja a művészi fantázia érvényesülését. De igazi művész a szakmában fizetett túlságosan alacsony honoráriumért nem is vállalja a moziplakátok festését. A közlemény írója azt követeli, hogy a plakátművészetet ne bízzák címfestőkre, dekoratőrökre, hanem a film, mint művészet adjon kenyeret a tehetséges képzőművészeknek és igyekezzenek nívós, ízléses plakátokkal felhívni a közönséget az új filmekre. (Magy. Tud.) Télikabátot már most vegyett tény Testvéreknél! — Intézkedés a szőlőtermelés értékesítésére. Az ország különböző részeiből érkező jelentések egyöntetűen a szőlőtermésnek kitűnő minőségéről tesznek közlést. Több esztendő résztermése után végre kárpótláshoz jutnak a termelők a jó termés révén. A földművelésügyi kormányzat, számolva az adottságokkal, már most biztosítani kívánja, hogy a nagyobb termés értékesítése zökkenő nélkül megtörténhessék és ne vezessen az árak eséséhez. Széleskörű program keretben óhajtja biztosítani a kormány, hogy az áraik a gazdák számára megfelelőek legyenek és a szőlősgazda hozzájuthasson fáradságos munkájának megérdemelt hasznához. Harmincmillió pengőre bővítette a kormány a kiskereskedői hitelkeretet. A magyar gazdasági élet átállításának egyik legfőbb eszköze és biztosítéka az új keresztény egzisztenciák hitelellátása. A Nemzeti Öniállósítási Alap a fedezet nélkül kiskereskedői és kisipari hitelakció, a kormánynak a keresztény kereskedelem megerősítésére életrehívott húsz millió pengős hitelakciója máreddig is jelentős lépés volt ezen a téren. A gazdasági élet részéről felmerült újabb hiteligények kielégítésére most harminc millió pengőre bővítette a kormány az eddigi húsz millió pengős kiskereskedői hitelkeretet. Ezt az akciót öt pénzintézet bonyolítja le, az egész ország területére kiterjedő hálózattal. — Tudnivalók a fenyőgyanta gyűjtéséről. A földművelésügyi minisztérium tudomására jutott, hogy a fenyőgyantának kaparással való gyűjtését igen sok esetben az erdőrendészeti hatóságok engedélye és az erdőbirtokosok hozzájárulása nélkül a fenyőállományok nagymértékű károsításával végzik. A földművelésügyi minisztérium felhívja az erdőbirtokosok figyelmét arra, hogy a bicsenyőállományokban álló fákról a gyantának kaparását csak az illetékes erdőrendészeti hatóság (erdőigazgatóság) engedélye alapján csak az erdőtulajdonos végeztetheti házilag. Az a birtokos tehát, aki engedély nélkül végeztet gyantakaparást, vagy az engedélyben kikötött feltételeket nem tartja be, erdőrendészeti kihágást követ el, ami erdőrendészeti büntetőeljárást von maga után. FERENC JÓZSEF KESERÜVNI A DVSC „B“-közép folyó hó 5 ém, szombaton este 8 órai kezdettel a Páján-féle vendéglőben (Pécs váradi országút) megbeszélést tart. Jótékonycélú futballmérkőzés egy hősi halált halt pécsi játékos hozzátartozóinak megsegítésére. A hősi halált halt Gécsi Lajos hozzátartozóinak felsegélyezése céljából a PVSK és ZsSE vezetősége elhatározta, hogy kedden délután 5 órai kezdettel a hun utcai pályán barátságos mérkőzést rendeznek. A mérkőzés tiszta bevételét Galácsi Lajos családjának és a Vöröskeresztnek ajánlották fel. A szép tervhez a magunk részéről hozátesszük azt, hogy nagyon helyes lenne, hogy az érdeklődés fokozása céljából Pécs NB II. csapata, a DVAC is belekapcsolódna az akcióba. Remélhető, hogy Pécs város hazafias sportszerető közönsége átérzi az akció nemes célját és nagy számban vesz részt ezen a jótékony célú mérkőzésen. A mérkőzést olcsó helyárak mellett rendezik meg. A PVSK és PETC vezetősége megállapodott egymással abban, hogy mérkőzésüket mindenkor közösen rendezik, ami által Pécs város sportszerető közönségének minden második vasárnap módjában lesz kettős NB III. osztályú mérkőzést megtekinteni. Reméljük, hogy a két egyesület közti megállapodás beváltja azokat a reményeket, amelyeket az NB. III. osztályú mérkőzések látogatottsága érdekében tettek és a város közönsége minél nagyobb számban való megjelenésével fogja támogatni a két NB. III. osztályú egyesületet. 7. oldal férfiak / nők — könnvűen megakadályozhatják fogaik elszinesedését ha azokat naponta rendszeresen О D О L fogpercet ápolják. Az О D О L - fogpép nemcsak alaposan tisztítja a fogakat, fianem fel is frissít s üde tertelletet is biztosít. Tehát a mindennapos száj- és fogápoláshoz használjunk ODOL-fogpépet MAGYARORSZÁGI ODOLMŰVeK RT- BUDAPEST SPORT Vasárnap két ШВ III a immitcat A Dunántúli NB. III. csoportban vasárnap indulnak meg a küzdelmek. Városunk két NB III. csapata ez alkalommal együtt mutatkozik be közönségének. A vasutasok kipróbált együttesükkel veszik fel a küzdelmet az új bajnoki esztendőben, míg a bőrgyáriak az országos ifjúsági bajnokságot nyert csapatukra alapítják az NB III. osztályában szereplő együttesüket. osztályú mérkőzés lesz sporttelepen , erőltetés nélküli pécsi győzelmet ígér, abban az esetben ,ha a pécsi vasutasok mindvégig teljes erőbedobbással küzdenek. A pécsi bőrösöknek azonban már nehezebb dolguk lesz a simontornyai BTC ellen, mert ha játéktudásuk felülér az SBTC tudásával, fizikum tekintetében hátrányban vannak a kiforrott, szenior simontornyai játékosokkal szemben. Ennek ellenére reméljük, hogy a szorgalmas edzéssel" előkészült bőrösök is meg fogják állni helyüket az első NB III. bajnoki mérkőzésükön. A PVSK—MTE találkozó, amely fél 3 órakor kezdődik a hun utcai pályán, előreláthatólag meg- Október 4-én Budapest a vidék válogatottjával játszik Tízezerpengős jutalmat szavazott meg az MLSz tanácsülése az ifjúsági testnevelés céljaira Az MLSz legutóbbi országos tanácsülésén elhatározta, hogy október 4-üke szövetségi nap lesz, amelyen Budapest a Vidék válogatottjával ütközik meg Ezzel egyidejűleg utánpótlási és ifjúsági mérkőzéseket bonyolítanak le. A szövetség tízezer pengő jutalmat szavazott meg azoknak az edzőknek és testnevelőtanároknak, akik az 1942—43-as labdarúgó évben az ifjúsági labdarúgás fejlesztése terén nagyobb eredményt érnek el. A most meginduló bajnok idényben az NB I, II., III. osztályában a jegyeik után 10 fillér ifjúsági fillér fizetendő be. önzetlen kötelességvállalás hazád és fajtád szeretetének bizonyítéka Dolgozz tehát azon, hogy mindenki megtanuljon úszni! !