Pécsi Napló, 1942. október (51. évfolyam, 222-247. szám)

1942-10-01 / 222. szám

LI. évfolyam, 222. szám. Ár« IS m. Ш2. október 1. CSÜTÖRTÖK Se­­rktsértőség és kiadói hiivatal: Munkácsy u. 10. Kéziratokat nem adunk vissza. Szerk. tel.: 21-09. — Kiadóhivatali tel.: 20.27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy hónapra 2 P 30 f. egy negyedévre 7 P 50 f. Egyes szám ára 12 fillér, — 12 oldalas 20 fillér. Visszatérő történelem írta: Árvay Árpád. Van-e annál izgatóbb kérdés, mikor lesz vége a háborúnak és ha vége lesz, mi következik aztán? Ez a kérdés nemcsak a küzdő és éle­tét minden pillanatban kockáztató katonát, nemcsak a háborús szenvedésekben mél­tán osztozó polgártársat, de a felelős ál­lamférfiakat is behatóan foglalkoztatja. Rövidesen két igen nagyszerű, európai kö­zéleti vezető is szükségesnek tartotta, hogy a nagy nyilvánosság számára hangosan gondolkozzék a mikéntek és lehetőségek felől. Mindkét vélemény egészen közelről érint bennünket, magyarokat. Funk elgon­dolásai egyenesen nekünk szóltak, Göb­­bels pedig a mi kutató, kiutat kereső óha­jainknak is kifejezést adott, amikor — ké­zenfekvő, biztos adatok híjján, amineket természetesen ebben a tekintetben senki se szolgáltathat, — legalább elméletileg igye­kezett megtalálni a háború befejezésének módozatait. Kétségtelen azonban, hogy mindkét nyilatkozat nyomán bizonyos derűlátás fa­kadt a lelkekben. A színes álmok szivár­ványa épp annyi joggal kivirulhatott a há­ború fergetegétől sötét égbolton, mint ahogy a tudós vagy a hívatott közgazdász is elővehette a jobb jövendő körvonalai­nak papírra vetítésére a ceruzát Erre pe­dig ma valóban nagy szükség van. A szó­rongattatás, a megpróbáltatás csü­ggesztő perceiben a legkiválóbb gyógyszer a derű­látás. A ma után holnap következik, az éj­szakára reggel s a háborúra — béke. Ez az élet következetes törvényszerűsége, amit soha egyetlen pillanatra se szabad elfelej­teni. Nagy szegénységi bizonyítvány lenne a magyar közvéleményre, ha jövőbe vetett bizalma, annyiszor szavalt és ünnepelt fér­fiassága egyszerre elpárologna, mihelyst idehaza, a saját tűzhelyénél érzi a háborús átok sújtó kezét. Az orosz bombák hazai földön való robbanása és rombolása pilla­natra sem ingathatja meg a nemzet hitét hanem arra kell hogy indítson mindenkit, hogy a kétségkívül létező gyönge idegzetű, kicsinyhitű rétegbe a maga saját erős hi­­tét, a maga törhetetlen bizodalmát átá­rassza. Ha az ember meredélyeken jár, nem jó se hátra nézni, se se a mélybe pillanta­ni. Mindig csak előre kell nézni! A ma­gyar nemzet ma szövetséges társai oldalán világválságok meredélyein lépked, még­pe­dig a létéért folyó súlyos küzdelem terhei­vel a vállán. A nemzetnek tehát előre és csakis mindig csak előre kell néznie. In­kább a fantázia griffmadarának szárnyai­ba kapaszkodva röppenjünk ki a ma csúf­ságaiból és a jövő hímes, szép mezeire ka­landozzunk lomvirágokat gyűjteni, mint hogy magunkba riadjunk és roskatag té­velygéssel csámcsogjuk céltalanul a kilá­tástal­anság hiábhíreit. Nem áltatás az, hogy a magyar nem­zetnek a mai viszonyok között is nemcsak szüksége, hanem egyenesen joga is van a derűlátásra. Lehet, hogy a ványadt, vá­rosi filiszter irodalevegőtől és kávéházfü­st­­től áporodott idegei nem így éreznek, de az egészséges nemzetösztön, amely él, létezik, és minden történelmi fordulón jelentkezik azok előtt, akik a nép lelkében olvasni tudnak, a magyar jövő derűs megítélésé­nek jogosságáról beszél. Ez a nemzetösz­tön az 1918-as összeomlás előtt már évek­kel megérezte a nemzetre rászakadni ké­szülő óriási szerencsétlenséget. Az első vi­lágháborút megelőző években a magyar közhangulat forradalmi idegesség, vagy a saját vesztébe való rohanás lelket tépő, de nyomasztó érzése ülte meg, ami a háborús évek előrehaladásával csak mindinkább el­fekélyesedett addig, míg csúcspontját a nagy nemzeti összeomlásban és Trianon­ban érte el. A mai magyar egészségesebben és de­rűsebben néz a jövőbe. Sőt komoly, kitar­tó munka és erre a jövőre való, eltökélt felkészülés jellemzi. Ez a nemzet ma nem meghalni készül, mint az első világháború­ban, hanem élni és főkép azon a helyen, abban a hivatottságban élni, amelyre ma­gát illetékesnek és tehetséges, erői folytán elhivatottnak is érzi. Funk, az érzelgősségektől mentes köz­­gazdasági képletekben és statisztikai tü­körképekben gondolkozó német gazdasá­gi miniszter a háború utáni, magyar, köz­­gazdasági életnek nagy jövőt jósolt. Ez a jóslás nem neuraszténiás sugallatok vagy hisztérikus képzelgések forrásából, hanem azokból a gazdasági világképet éles rideg­séggel átfogó ismeretekből és számítások­ból táplálkozik, aminőkkel ma csak a né­met birodalom legfőbb közgazdásza ren­delkezhetik. A szövetséges államférfi fel­fogása azonban meglepően azonos síkon mozog a nemzetösztönnel, amelyet nem le­het ugyanolyan világosan olvasható formu­lákban kifejezésre juttatni, mert nem sza­vakban, hanem a nemzet ösztönös tájéko­zódásában jut kifejezésre. Nos, a boldogemlékű mátyás királyi idők óta soha se fordult ez a magyar nép oly mértékben az élet reáliái felé, mint éppen napjainkban. Nemcsak az időszerű világáramlat nyomásának, hanem a nem­zeti élet egészsége javulásának kell tulaj­donítanunk azokat a jelenségeket, melyek a magyarságnak a gazdasági életben való erőtel­jesebb térfoglalását és ennek a térfog­lalásnak az előhaladását jelzik. A színes­­lelkű, pazar álomvirágok illatába révült magyar kezd kibontakozni az ázsiai álom­­kórból. A tehetetlen lenyűgözöttség, ké­nyelmeskedő patópáloskodás helyett ipar­ban, kereskedelemben, gazdálkodásban s általában az élet minden terén szívós, ma­gyar előrehaladás, bámulatos leleményesség és eddig talán nem is sejtett rengeteg rá­termettség tapasztalható, örvendetes álla­pot ez és a jobb magyar jövendő biztos megérzését sejteti. Valamikor régen a nagylajosi vagy mátyási időkben a magyar ember nemű kalmárkodása az Északi-tengertől a Feke­te-tengerig eljuttatta az európai népeknek szánt portékákat. Rengeteg, magyar lobo­gós hajónk feszült büszkén a szélben a messzi vizek hátán is. A magyar ügyesség, a magyar erő, a magyar népi hatalom két­ségbevonhatatlan létezését és terjeszkedési képességét hirdették ezek a hajók akkori­ban. Azt mondják, a történelem ismételni szokott. A hullámvonalak mélyének ismét­lődését elég gyakran megfigyelhettük tör­ténelmünkben. Nem szabad-e feltételez­nünk és várnunk, hogy most már az öröm­telibb nemzeti élet hullámhegyei ismétlőd­jenek? A Mohács után következett négyszáz éves, nemzeti zuhanás megállapodott és a magyar sors ismét fölfelé ívelőben van. Miért kellett éppen idegen nemzet fiának meglátnia azt, hogy a magyar régi törté­nelmi dicsőségek kiegyensúlyozottabb, nap­fényesebb vizei felé evez? !Miért nem olva­sunk mi magunk is a visszatérő történelem mindenki számára látható jeleivel? Pedig szemlátomást hiába merülünk beljebb és beljebb a háború gyilkos kavar­gásának örvényeibe, a megpróbáltatások, nélkülözések, véráldozatok és rémületek mögött nemzeti történelmünk szebb kor­szakainak ragyogása van ismét felkelőben. A szebb jövőért azonban fizetni kell és senki, ma élő a sors nekikézbesített szám­láját vissza nem utasíthatja. Magyar csapatok stard­sikerei a Donnál Budapest, szeptember 30. A MTI katonai helyről nyert értesülése szerint a honvéd had­sereg arcvonalának nagyobb részén továbbra is nyugalom van. Harci tevékenység csak he­lyenként volt. Az ellenség szórványos átkelő és felderítő kísérletei sorra meghiúsultak. Egyik kötelékünk merész és eredményes vál­lalkozást hajtott végre a Don folyó egyik szi­i­getére. Az ott álló ellenséges erőket leküzdve­­ a szigetet a bolsevista katonáktól megtiszti­­í­totta és eközben foglyokat ejtett és nehéz­­ fegyvereket zsákmányolt. A tegnapi német had­i kijelentés egyébiránt erre a fegyvertényre utalt , amikor a honvédhadsereg arcvonaláról meg­­­­emlékezett. Sztálingrád északi része a német csapatok birtokába jutott Berlin, szeptember 30. (MTI) A Führer­­ főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnokság közli: A Kaukázus északnyugati részében és a Terek folyótól délre a német és szövetséges csapattok kemény támadóharcokban tovább nyomultak előre. Sztálingrádban a város északi részének újabb szakaszait rohammal elfoglal-­­­ták. Az ellenség eredménytelen tehermente- I sitő támadásai során 34 páncélost vesztett. A doni arcvonalon német és olasz csapatok vis­­­­­szaverték a szovjet csapatok több átkelési kí­sérletét. Magyar csapatok ellenállással visszavertek egy ellenséges erőcsoportot. Az északi szaka­szon erős német és horvát harci repülőkötelé­­kek súlyos veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak. Az elmúlt éjjel Archamgleszket ismét bombáztak és a támadás jó eredményét kiterjedt tüzek igazolják. Szeptember 15-től 28-ig a Szovjet összes vesztesége 990 repülőgép. Ugyanezen idő alatt a keleti arcvonalon 77 repülőgépet vesztettünk. Az elmúlt éjjel néhány brit bombázó repü­lőgép a Keleti tenger vidéke fölé szállt. Két repülőgépet lelőttünk.

Next