Pécsi Napló, 1942. november (51. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-12 / 256. szám

1942. november 12. HÍREK Az elsötétítést 23 órakor kell végrehajtani A honvédelmi miniszter rendelete ér­telmében november 2-től kezdődően to­vábbi intézkedésig a magánvilágítást, vala­mint a járművek elsötétítését az ország egész területén egységesen huszon­három órakor kell végrehajtatni. Az elsötétítés hajnali öt óráig tart.­­ Közel kétmillió pengő adót fizetett egy hónap alatt Pécs. A város közigazgatási bizottsági ülésén Kovác­h Béla pénzügy­­igazgató terjesztette elő október havi jelen­tését, amely szerint Pécs városában az alábbi állami bevételek folytak be: Egyenesadó (al­kalm­. rokkantadóval együtt) 432.570 pengő; alkalmazottak külön adójában 47.222, forgalmi adóban­ 822.174, illetékben 130.217 pengő; fo­gyasztási adóban 13.929; vámilletékben 18.489; közúti gépjárművek közúti adóban 4.559; al­kalmazottak hadfelszerelési adójában 9.335, késkedelmi kamatban 7.516, végül pedig beru­házási hozzájárulásban 282.147, összesen tehát 1.768.158 pengő.­­ Újabb adakozások a tollmellény­­akcióra. A baranyai községek eddig is bősége­sen adakoztak hadban levő honvédeink javára Most újból nagyobb adományt jelentenek A magyarmecskei körjegyzőségből: Gilvánfa 20, Gyöngyfa 15, Magyarmecske 30, Magyartelek 17, Monosokor 7, Okorág 14, Kisasszonyfa 13, összesen 116 kg tollat adtak. A királyegyházi körjegyzőség 52, a bellyei 9 és fél, az ibafai 51, Dencsháza nagyközség 25, a nagybicsérdi kör­jegyzőség 56 kiló tollat adományozott. A bak­­­sai körjegyzőségből Baksa 26, Kisdér 11, Sik­­lósibodony 5, Tengeri 10, Téseny 12, összesen 72 kiló tollal járult a tollmellény-akcióhoz. A helesfai körjegyzőség 35 kilót, Pécsbagota 1 zsákkal, a darázsi elemi iskola közel 5 kiló tol­lal járult a Vöröskereszt és Bajtársi Szolgálat tollmellény-akciójához. Az említett községek adakozásban megnyilvánuló áldozatkészsége önmagát dicséri. — PANASZKODIK A MAJLÁTH UTCA. A belső városrésznek ez az utcája — mondják az ottlakók — mostohája a hatóságnak. Nem törődik vele senki, legkevésbé a mérnöki hiva­tal. Gyalogjárója alig van, útteste csupa kátyú. Ilyen időben, mint a mostani, amikor reggeltől reggelig zuhog az eső, annyira latyakos az utca, hogy bokán felül ér a sár. Ennek ellenére elég forgalmas. Az autók száguldva robognak keresztül az utcán, a híg utca szennyét mind az alacsony házak falára, ablakaira freccsentik és a gyalogjárókat nyakig bemaszatolják. Ilyen viccet csinált ma az 512. P. I. rendszámú sze­mélygépkocsi is, melyet kézfeltartással figyel­meztettek gyors hajtásának a gyalogosokra nézve kellemetlen következményeire, de azért csak robogott, mintha kergették volna, mondja az a szerencsétlen, aki fülig sárosan jött be szerkesztőségünkbe, hogy saját magán szemlél­tesse a Majláth utcai állapotok egy részét. Az utcaburkolási program keretein belül talán le­hetne a panaszokat orvosolni. Addig is azon­ban nem ártana az utca két bejárati részén, az autósok részére kötelező lassú hajtásra figyel­meztető jelzést helyezni. Tört ezüstjét, ársavát ne pazarolja el, magas árért megveszem vagy becserélem. Bállai István, színházzal szemben. Az 1942 november 11-i számból a Ma­gyar Műsoros Est méltatásából kimaradt ne­veket az alábbiakban pótoljuk. Az „Úr ha­lála" c. melodráma zongorakíséretét K­ö­v­i Má­ria látta el művészi tehetséggel. Az „Egy­szer egy királyfi...“ c. mesejáték kíséretét és a szünetekben a szórakoztató zenét Jónás Bandi és kiváló zenekara szolgáltatta. — Udo Dämmert, müncheni zongoramű­vész koncertje Pécsett. A Német Tudományos Intézet szombaton, november 14-én, délután 6 órakor a Birodalom egyik leghíresebb fiatal zongoraművészét, Udo Dammert-ot látja ven­dégül. A művész Magyarországon már régóta igen jól ismert, azonkívül pedig Svájcban és Itáliában adott nagysikerű hangversenyeket Magyarországon és Németországban a híres magyar hegedűművésszel, Végh Sándorral, sze­repelt többször együtt, mi igen szép példája a magyar-német művészi együttműködésnek Dämmert mostani hangversenyén Beethoven, Schubert mellett magyar zeneszerzők műveiből is fog előadni.­­­. előadást a Német Tudomá­nyos Intézet az „Einführung in die Ge­schichte der deutschen Musik“ című soroza­tának keretében rendezi. Belépődíj 1 P, a soro­zat hallgatóinak belépődíj nincs. Jegyek kor­látolt számban a Szent István Társulat könyv­boltjában válthatók. I PÉCSI NAPLÓ — Drucker György névváltoztatása. Dr Drucker György a Külügyi Szemle felelős szer­kesztője és a Magyar Külügyi Társaság alel­nöke, belügyminiszteri engedéllyel eddigi csa­ládi neve helyett a bellusi Baross nemzetség­hez tartozó anyja után a „Baross" nevet vette fel. — MEGKÖTÖTTE MÁR ÉLET­­BIZTOSÍTÁSÁT ? — Rendőri hírek. Pécsújfalusi Péchy Kál­mánná (Szinház-tér 3.) feljelentést tett a rend­őrségen ismeretlen tettes ellen, aki lakása elő­szobájából ellopott egy 15 pengő értékű gáz­­öngyújtót. — Marton Jánosné Papnövelde u. 29. sz. alatti lakásából ismeretlen tolvaj el­emeit egy barnára fényezett, családi iratokat és bejelentőlapokat tartalmazó faládikát. — Pénteken a Belvárosi Katolikus Körben lesz a Magyar Műsoros Est díszelőadása. — Cipőket lopott a besurranó tolvaj. Ta­kács Béla Könyük u. 5. sz. alatti lakásában tol­vaj járt, aki onnét több cipőt és fehérneműeket vitt el. A bejelentett kár 250 pengő. A nyomo­zást megindították.­­ Hirtelen meghalt magányos gunyhójá­­ban egy 82 éves öregasszony. Dobszai Anna 82 éves baranyabáni napszámos asszony gunyhó­­jában hirtelen meghalt. A kihívott községi or­vos megállapította, hogy az öregasszony halá­lát agyvérzés okozta. A kir. ügyészség kiadta a temetési engedélyt. NOVEMBER HÓ első felében Kazinczy utca 2. alám alatt nyílik meg a BL A­N­C Z könyv- és papírkereskedés. Tél­i kab­átot már most vegyen lön a Testvéreknél! — A Magyar Műsoros Estet a Belvárosi Kát. Közben díszelőadásban pénteken megis­métlik. — Lopás a szérüs kertből. Fábry György mohácsszigeti uradalmi számtartó bejelentette a csendőrségen az ismeretlen tettest, aki a püs­pökpusztai szérűskertből 80 P. értékű vasfogas táblát lopott.­­ Eltűnt 14 kiskacsa. Karsai András mohá­csi mezőrendőr feljelentést tett ismeretlen tet­tes ellen, aki a lakása közelében lévő vizes­­árokban úszkáló 14 kiskacsáját ellopta. A tet­test keresik. Elegáns névjegyek fadobozban a RÉSZVÉNYNYOMDÁBAN. 7. oldal SZÍNHÁZ N­ó­ra (Felújítás.) Pécs, november 11. A színházak úgyneve­zett klasszikus műsorán rendesen Ibsen Hen­rik is szerepel és csaknem minden alkalommal ,,Nórá"-val, melyben az író a meg nem értett asszony problémáját viszi a közönség elé. Nóra a maga idején eseménye volt a színpad­nak s a bemutatóra következő évtizedeken ke­resztül mi érdekelhette jobban a színházak akkori közönségét, mint az asszony, aki s­­íve­parancsát követve, a jogszabályok szerint nem járható úton adta vissza férje egészségét s jutott ezáltal olyan helyzetbe, hogy kisza­kadni kényszerült családjából, melyhez pedig minden nemesebb érzésszála fűzte. Ibsen óta nagyot fordult a világ és Nóra legfeljebb mint egy irodalmi irány markáns kiteljesedése ér­dekel bennünket­, de közösséget alig éreznek vele asszonyaink, akiknek férjei, fiai a harc­téren vannak, ők maguk pedig az áldozatosság száz útját járják, hogy méltóak legyenek az időkhöz, melyben ellelnök rendeltetett. Nem tudunk közösséget érezni Nórával, csak rész­vétel s hogy ez maradéktalanul kiteljesedett bennünk ma este, az Fábián Eszter érdemes, akire már a Csongor és Tünde előadásán fel­figyeltünk zengezetesen szép magyar beszéd­ejtése kapcsán. Ma életet vitt Nórába. Kény­szerű szertelenségei és kissé túlhangsúlyozott kitörései mind szerepéből folytak l­e?ésy megcsillogtatott tudását és alakítóművészeté­­nek megsejtetett széles skáláját egy olyan da­­rabbiin szeretnék teljesen kibontakozva látni, mely időszerűbb is és közelebb is áll hozzánk. Hellmer bankigazgatóban R­i­s­s­ József azt a korrekt, de rideg jellemet testesítette meg, melyet Ibsen megrajzolt. Tökéletes alakítás volt. Ugyanezt mondhatjuk Fábry Zoltán beteg orvosáról és Rad­ó­c­z­i István próká­toráról. A kisebb szerepekben Mihályi Vitest, Pintér Róz­si, D­é­c­s­i György és V­a­j­d­a Pál illeszkedtek stílusosan az együt­tesbe, melynek minden tagja a jelek szerint nagyon alkalmas arra, hogy Pécsett a prózai előadások iránt régebb óta ellanyhult érdek­lődést újra felkeltse. F­á­b­r­i Zoltán, a Nemzeti Színház tagja, aki a rendezést végezte, szép és jó munkát teljesített, úgy a külsőségekben, mint az elő­adásban az­ ibseni levegő érzékeltetésével. A darabot gyenge félház nézte végig. A kevés közönség azonban sokat tapsolt a sze­replőknek. .. A SZÍNHÁZI IRODA HÍREI: Műsorváltozás: Csütörtökön este Nóra helyett Víg özvegy operett. Mérsékelt helyárakkal. Pénteken este utoljára Sándor Anna felléptével. Száz piros rózsa. Szombaton este: Nemes rózsa, a nagyszerű Asz­­lányi operett a siker újabb állomása. Pazar kiállítás új ruhák, stb. Nemes rózsa: a vasárnap műsora. Jegyelővétel a pénztárnál. Megfelelő jegyekről ajánlatos időben goraidioskodni. Az esti előadások 7 órakor, a délutáni előadások 4 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZI HETIMŰSOR: Csütörtök este: Víg özvegy. Péntek este: Száz piros rózsa. Szombat este: Nemes rózsa. Vasárnap délután: Nemes rózsa. Vasárnap este: Nemes rózsa. Hétfőn este: Nemes rózsa.Kedd este: Nemes rózsa. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ

Next