Pécsi Napló, 1943. május (52. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-16 / 110. szám
1943. május 16. Az elsötétítés időpontja ma: 21 óra .ÍHMESBraminiinimi!iiiiii!iiiiii!iiiiiiiii!iij!iiiii!iiiii!iiimiiinmiimmiiuffi HÍREK Honvédeink szórakoztatásának rendje. Május 16: Délután 4 órakor a Ferenc József laktanyában nagy kívánsághangverseny. Május 16: Délután 4 órakor a Sátortáborban műsoros délután. .. Örökös felsőházi taggá nevezte ki a Kormányzó Úr vitéz técsői Móricz Istvánt, egyik Magyarországon működő olasz biztosító társaság vezető igazgatóját. A Biztosító Idézetek Országos Szövetségének legutóbbi végrehajtóbizottsági ülésén Gebhardt Demonskos, a BIOSz elnöke üdvözölte Móriczot, rámutatván arra, hogy a biztosító szakma részéről ő az egyetlen, aki a felsőházban helyet foglal. A BIOSz vitéz Móricz közjogi működéséhez nagy reménységeket fűz, mert személyében az előrelátó gondosság és a takarékosttási gondolat gyakorlati terjesztőinek egyik hivatott képviselője került a felsőházba. — Kinevezés. A földművelésügyi miniszter a gazdasági tanárnők létszámába özv. Szeleh Ernőné Grőszi Irén ideiglenesen nyugalmazott m. kir. gazdaságii tanárnőt (Pécs) a tényleges szolgálatba újból kinevezte. — Kedden délután rádióközvetítés lesz a pécsi Horthy Miklós telepről. A magyar rádió május 18-án, kedden délután 3 óra 55 perckor „A mintaszerű szociális város“ címmel helyszíni közvetítést ad a pécsi Horthy Miklós telepről. A közvetítést Budinszky Sándor vezeti. — A Notre Dame Diákszövetség május 17.-én, hétfőn délután fél 6 órakor ünnepélyes összejövetelt tart a Nőzárdában. A vezetőség kéria tagok minél nagyobb számban való szíves megjelenését. — Az adóhivatal felhívja azokat az adózókat, akik együttesen kezelt közadó és egyéb köztartozásaikat május hó 15.-ig nem egyenlítették ki, hogy fizetési kötelezettségüknek május hó 23-ig tegyenek eleget, miérta határidő lejárta után a végrehajtási eljárás elemük azonnal megindul. — Fűszerszakosztályi ülést tart a Baross Szövetség május 20-án, csütörtökön este 7 órakor. " Lőwy kabátot vegyen! — A ZENÉLŐ IFJÚSÁG UTOLSÓ HANGVERSENYE.Befejezéshez közeledik a tanév, aPécsi ZenélőIfjúság is befejezi hangversenysorozatát a május 19-én, szerdán délután 4 órakor előadásra kerülő zenekari hangversennyel. Ez ahangverseny a kilencedik abban a sorozatban, amely az ifjúság számára józenét adott. Utolsó hangversenyük műsorán aPécsi Zenekedvelők Egyesületénekvonószenekara szerepel és a vonószenekarra írt legszebb művekből mutat beszemelvényt. A hangverseny szólistái a 3 legmagasabbrendű muzsikát képviselik. A hangverseny műsora: 1. Vivaldi: Concerto grosso (A-moll). Két szólóhegedűre és vonószenekarra.Magánszólamok: Greef Tildiés Molnár Klára. 2. Tartini: Hegedűverseny (D-moll). Vonószenekari kísérettel előadja MolnárKlára. 3. Három szép magyar népdal. Közös éneklés. Vezeti Agócsy László. 4. Takács Jenő: Idegen országok érdekes dallamai. Apró zongoradarabok népi témákra. Előadja a szerző. 5. Mozart: öt tánc,vonószenekarra. Vezényel Takács Jenő. (A műsort ismerteti sz. Horváth Mihály. PÉCSI NAPLÓ A kíváncsi kiskacsa alig tíznapos korában a debreceni piacra került,ahol egy még kíváncsibb természetű közellátási detektív érdeklődésére kiderült, hogy máris számottevő alóalany, miután élete első napján már egy pengőt keresett, négy pengőt a másodikon, a harmadikon és így tovább, összesen tíz pengőt tíz nap alatt. Miután összesen ennyit kért a derék eladó atulajdonjog megváltásáért. A piócatermészetű kacsatermelőt és pengőrongálót természetesen azonnal előállították a rendőrség központi ügyeletére, ahol árdrágításmiatt szigorú eljárást indítottak ellene. A szegény kiskacsa pedig a megállapított maximális áron , valamelyik civil birtokába került. A kiskacsánakmindegy. Valaki megeszi í most avagy későbben. Elmúlása így is-úgyis bekövetkezik. De nekünk nem mindegy a fűzfánfütyülőjét! Egy hízott liba százpengő, egy pár idei csirke 20 30 pengő - sajnos nemcsak a debreceni piacon. Az árak zsonglőrmutatványokat végeznek és már messze fölötte állanak annak a sokat emlegetett toronymagasságnak. Ma már a Jákob létráján haladnak felfelé, csak félő, hogy ez az út sem a menyországba vezet... — Térzene a Felső-sétatéren. A m. kir. :Béla király“ 8. h. gy. e. menetzenekara . hó 16.-án 12 órától 13 óráig — kedvező idő esetén — térzenét ad az albbi műsorral: a Felső-sétatéren: 1. Pécsi: Katonavér, induló. 2. Komzák: Albrecht-induló. 3. Stolcz: Királyném, nyitány. 4. Rátky—Zolt.i: Kinizsi-induló. 5. Stolcz: Hullámsusogás, keringő. 6. Pécsi: Spanyol-induló. 7. Bórsay: Szamosmenti induló. 8. Luxemburginduló. Legújabb Divatékszerek Schönwaldnál * II. — Margitszigeti Palatínus Hotel és Szanatórium. Mérsékelt árak. Nászutasoknak kedvezmény. — Ruszin mellékletet adott ki a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet. A dr. Faluhelyi Ferenc egyetemi ny. r. tanár vezetése alatt álló Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet ebben az évben a hazai nemzetiségek anyanyelvén mellékletet csatol a „Kisebbségi Körlevél“-hez. Januárban szerb-horvát, márciusban román, májusban pedig szlovák és ruszinnyelvű melléklete jelent meg a „Kisebbségi Körlevél“-nek, amely a Pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézet nemzetiségi szemléje. A „Kisebbségi Körlevél“ egy évi előfizetési ára 8 pengő, egyes szám ára 1,20 fillér. Megrendelhető a kiadóhivatalban: Pécs, Egyetem, Rákóczi út 80., II. emelet. — Anyakönyvi hírek. A város anyakönyvi hivatalában a következők kötöttek háziasságot: Tölgyes Lajos magántisztviselő és Rábai Julianna; Kováts Ferenc tart. szakaszvezető és Strumberger Anna; Berényi Ferenc dr.. kir. járásbíró és Érsek Margit; Zsák Lajos műszaki tisztviselő és Wagner Stefánia; Orbán Imre állampénztári tiszt és Kreutzer Gizella. Ugyanott a következő elhalálozásokat jelentették be: Keresztes Jánosné sz. Szekeres Terézia rk. 74 éves; özv. Vágó Józsefné sz. Bokszai Mária rk., 86 éves; Fekete Julianna rk., 5 hónapos; Pelikán Vilmos városi kegydíjas, rk., 74 éves; ifj. Olajos Ferenc írbszdonyvezető, rk., 32 éves; -Stiffer Katalin rk., 73 éves. 9. oldal. —Pécsi lóversenyek— június 3-án, 5-én és 6-án. — Névváltozás. Göttlinger Antal, Margit, Karolin és Ilona belügyminiszteri engedéllyel családi nevüket Huszár névre változtatták. — A Bíró—Döge leányleventecsapat ajándéka a Sátortáborban zár alatt lévő honvédeknek. Értesülésünk szerint a Bíró—Döge leányleventecsapat vasárnap délelőtt felkeresi a Sátortáborban zár alatt lévő honvédeket és a drótkerítésen át beadja ajándékát: nagymenynyiségű cigarettát, folyóiratot és könyvet. — Részegek garázdálkodása, özv. Szabó Istvánná, Ilona u. 23. sz. alatti lakásának ablakait az elmúlt éjszaka három tagból álló részeg társaság beverte. A nyomozást megindították. — Besurrantó tolvajlás. Litz Jánosné, Garay u. 11. sz. alatti lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a lakásba surranva ellopott onnét egy nikkel asztali órát. A tettest keresik. — Építési engedély. A város polgármestere engedélyt adott Völgyi Józsefnek Felső- Gyük és 9438 hrsz. kisebb építkezésre. — Mi okozza az úgynevezett „széna-náthát.“ Márciustól májusiig terjdőidőszakban a tavaszi náthára hajlamos egyéneik legtöbbször az erős virágzás következtében szenvednek, májustól júniusig a virágzó rétek, augusztustól szeptemberig pedig a késői virágok okozzák a fellépő náthát. Vannak azonban olyanok i®, akik csak a virágportólkapnak torok-, orrésszemviszketegséget, amely végül is egy alapos náthává fajul, amit a nyálkahártya krónikus megbetegedése okoz. Ismét mások csupán a fűfélékre érzékenyek, úgyszintén a különféle gabonafélékre, mint búza, rozs stb. A betegség kezdő stádiumában csupán egy két növényfajta az, amely a légzőszervekre ingert gyakorol, később azonban a hajlamosság örökölhető és vannak úgynevezett „szénanátha“-családok, ahol apáról fiúra száll ez a betegség. Érdekes azonban megfigyelni, hogy szellemi munkát végezők között a „szénanátha“ gyakoribb, mint a parasztoknál, ahol ez is betegség a legritkábban fordul elő. - i . — Ellopták 15 mázsa szenét. Jantay Gyula kereskedő (Felsőmalom u. 14.) feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, akik ellopták tizenöt méter mázsa szenét. A rendőrség a nyomozást megindította. ^r' — Tolvaj a padláson. Here Gyuláné, Aidinger János u. 14. sz. alatti lakásának padlásáról ismeretlen tettes ellopott négy, oda szárítás miatt kitett lepedőt. — Iparengedély nélkül is lehet üzlethelyiséget igényelni. A kereskedelmi miniszter a következő elvi jelentőségű határozatot hozta: „Valamely üzlethelyiség igénybevételének nem akadálya az a körülmény, hogy azigénylő ipar jogosítvánnyal még nem rendelkezik az igénybevétel időpontjában. Az a tény ugyanis, hogyaz igénylőnek nincs iparigazolványa, csak közvetett joghatást eredményez, nevezetesen azt, hogy amennyiben a bérelt üzlethelyiségbe® az igénybevételtől számított három hónapon belül iparűzést nem folytat, az érvényesrendeletek értelmében ellene is igénybevételi eljárásra nyílik jogalap. A gyermeknevelés két aranykönyve: DR. FÓTI J. LAJOS DR. FÓTI J. LAJOS A GYERMEK A GYERMEK LEVELEZŐJE 1. . BUDAPEST _ " 4*— LITTERATURA P5* —