Pécsi Napló, 1943. szeptember (52. évfolyam, 197-221. szám)

1943-09-01 / 197. szám

4. oldal. atm/BmuKsatmmiexmmmmmnmmmmaamsmamammmammhmmmm pécsi J/d­esz -uramram­m m­­­­h A népies magyar írók minden évben értekezletet szoktak tartani. Az idén is megtartották szokásos értekezletüket, amelyen megvitatták mindazokat a prob­lémákat, amelyek megoldására a népies magyar írók vállalkoztak. Természetesen nem politikáról, hanem kizárólag irodalmi kérdésekről volt szó. A Dunántúl képvise­letében két kiváló író vett részt: Kodo­­lányi János és Várkonyi Nándor pécsi egyetemi m. tanár, a Sorsunk“ szerkesz­tője. .* Várkonyi Nagy Béla a»„Pester Lloyd“ munkatársa egy hetes pécsi tartózkodása alatt felvette a kapcsolatokat a fiatal pé­csi költőkkel és írókkal. A kerekasztal mellett felvetette azt a gondolatot, hogy itt Pécsett könyvkiadó vállalatot kellene létesíten, amely elsősorban a dunántúli írók munkáit lenne hivatva kiadni és ter­jeszteni. A fiatal pécsi írók és költők nagy örömmel fogadták a javaslatot, de a mai háborús viszonyok miatt, a megindulás nehézségeire mutattak rá. Várkonyi Nagy Béla, akinek Németországban már jólmenő könyvkiadóvállalata volt, rámutatott arra, hogy a nehézségeket könnyen le lehet küz­deni. Bejelentette, hogy ha a könyvkiadó­vállalat létesítésének ügye komoly stá­diumba jut, úgy­­a maga részéről 1000 pen­gőt ajánl fel erre a célra. Ezzel olyan pél­dát mutatott, amely követésre méltó. * Az Erdélyi Múzeum Egyesület ez év­­­ben, szeptember 5—7 napján tartja meg vándorgyűlését Besztercén. Szeptember hó 5-én az EME Orvostudományi Szakosz­tálya tart előadássorozatot. Ennek kereté­ben vitéz dr. Berde Károly volt pécsi, je­lenleg kolozsvári egyetemi tanár tart elő­adást „A népi gyógyítás ősi elemei"“ cím­mel.« Lassan-lassan megsárgulnak és lehul­lanak a falevelek. Közeledik az­ ősz, amikor a nyaralók, szabadságon lévők újra vissza­térnek Pécsre és ismét hozzálátnak a mun­kához. Megkezdődik az irodalmi élet, a zenei és a színházi idény. Kedden Weöres Sándor költő érkezett meg Pécsre Csön­­géről. A jövő héten megérkezik városunk­ba Takács Gyula, a pécsi zenekonzerva­tórium igazgatója.A Pécs szab. kir. város polgármestere, dr. Eszter­gár Lajos pénteken, vagy szom­baton Budapestre utazik, ahol egy két na­pot tölt. A fővárosban hivatalos városi ügyekben jár el a polgármester. Akadá­lyoztatása esetén csak vasárnap utazik Budapestre, ahonnan csak szerdán térne­k vissza Pécsre. P. P. J. 1 1 A Pécs Városi Közlekedési Vállalat társasgépkocsi viteldíjának FELEMELÉSE A legújabb anyagár és rífekabér emelé­sére tekintettel­ a m. kir. kereskedelem és köz­lekedési miniszter az ország összes társasgép­kocsi üzeme viteldíjának keréken­ 10 százalék­­­kos áremelését engedélyezte. A város polgár­­mestere ennek megfelelőleg a pécsi társasgép­kocsi viteldíjait 1943. év szeptember hó 2-től kezdődően a következőkben állapította meg: 1 szakasz: felnőtteknek 43 fül. gyermekeknek 16 fill. 2 szakasz: felnőtteknek 44 fill. gyermekeknek 22 fill. 3 szakasz: felnőtteknek 56 fill, gyermekeknek 26 fill. 4 szakasz: felnőtteknek 66 fill, gyermekeknek 34 fill. 5 szakasz: felnőtteknek 80 fill, gyermekeknek 38 fill­. 6 szakasz: felnőtteknek 90 fill, gyermekének 44 fill. A bérletárak szeptember hó 1-én ugyan­csak megváltoztak. PÉCSI NAPLÓ 1943 szeptember 1. ) A Mecsek Egyesület köréből Mint azt már korábban jelezték, az egye­sület módosításra felterjesztett alapszabályait a VKM, s a­z Országos Sporthatóság útján aug. hó 12-én jóváhagyta. A jóváhagyott alap­szabályok most augusztus 28-án érkeztek meg s ennek megfelelőleg teszi meg az elnökség a további intézkedéseit. A Turista Értesítőben egyesületünk illusz­tris tagjának Reuter Camillónak igen értékes cikke jelent meg „Erdészet és turistaság“ cím­­mel. Az érdekes cikkre ezúton is felhívják a tagok figyelmét. Terepgyakorlat. A Honvédelmi Miniszter Úr vándordíjáért szeptember 12-ére kiírt 10 főből álló os.árpatokkal rendelkező terepgyakor­lat a szarvasbőgés miatt októberre lett elha­lasztva.. A pontos időt később közöljük. A Turista Értesítő dicsérőleg emlékezik meg a Mecsek Egyesület évkönyvéről, mint olyanról, amely jelenleg tart egyetlen turista évkönyv. Itt említjük meg, hogy az összes honi tu­rista lapok nagy elismeréssel és lelkesedéssel --------------^------.___^ : köszöntik a Magyar Turisták Országos Szövet­sége új újítókét, dr. Csízik Bélát. Ugyancsak felhívja az egyesület tagjai fi­gyelmét az országos Mátyás túrákra, hogy azokra minél többen kapcsolódjanak be, hogy az egyesület ezeken is méltón legyen kép­viselve. A fontos turistahilipok az egyesület helyi­ségében megtekinthetők, így a Mátyás-túrákra­­vonatkozó adatok is megszerezhetők.. Neveze­tesebb Mátyás király túrák. Szeptember 18—19: Nyergesújfalu, Bajót, Pisznice, Péliföldszent­­kereszt, Mogyorósbánya, Tokod. Szeptember 19: Ungvár, Nevicke­­vár, Turjaremete. A nyári szünidő kényszerű meghosszabbí­tásával kapcsolatban a Mecsek Egyesület terv­be vette ifjúsági túrák, terepgyakorlatok és ki­rándulások rendezését az ifjúság hasznos és veszélymentes foglalkoztatására. A gyülekező­­t­ket mindig a városon kívül tartják. Kérik az­­ ifjúságot, hogy a hirdetéseket kísérje figye­­l­­emmel. Az egyesület készséggel kapcsolódik az intézetek ily irányú programjába. Újabb miniszteri rendelet a városi lakosság tüzelőellátásáról Az iparügyi miniszter körrendeletet inté­zett a törvényhatóság vezetőihez a­ lakosság téli tüzelőanyag ellátása ügyében. Hivatkozik a­­ rendelet a földművelésügyi miniszter korábbi­­ intézkedésére, amely törvényhatóságokként­­ megállapította e­ kiutalható tűzifamennyiséget.­­ A háztartási célokra rendelkezésre álló szén-­­ mennyiség csökkenése miatt valószínűleg idén­­ kevesebb szenet lehet a lakosság részére kiutal­ni, mint az elmúlt fűtési idényben. Erre a kö­rülményre­ való figyelemmel a­z iparügyi mi­niszter felhívja a törvényhatóságok vezetőit,­­ hogy saját hatáskörükben minden szükséges­­ intézkedést tegyenek meg a háztartási tüzelő- t­anya­g igazságos elosztása, a hadiüzemi mun­kásság, különösen pedig a szegényebb néposz­tály téli­­fűtőanyagának biztosítása ügyében. Amennyiben a törvényhatóságok vezetői az tüz­­­zelőanyagok elosztása tekintetében a fogyasz­tók részére kiszolgáltatható mennyiséget kor­­­­látozó rendelkezésen túlmenő intézkedést tar­tama szükségesnek, erre vonatkozó javaslatai­kat szeptember 15-ig közöljék véleménynyilvá­nítás végett az anyaghivatal szénosztályára. Amennyiben valamelyik törvényhatóság inség­­utalványrendszert kívánna bevezetni, a­z annak fedezéséhez szükséges tüzelőanyag tárolásáról kellő időben gondoskodjanak. A tüzelőanyag­­elosztással felmerülő költségek közül a záro­lás következtében keletkező igazolt kamat­veszteséget és fuvartöbbletet a kincstár ma­gára vállalja, míg az őrzés, fabeszáradás, ügy­viteli kiadás és egyéb költség a­ törvényható­ságot terheli. Abban az esetben, tehát, ha a törvényhatóságok által megvalósítani kívánt tüzelő anyaggazdálkodási intézkedést a­z anyag­hivatal indokoltnak tartja, a lebon­yolításhoz szükséges hitelezéssel kapcsolatos kam­ativesz­­teségeket és az igazoltan felmerült fuvartöbb­letet a kincstár megtéríti a törvényhatóságnak. 0 Betörő járt a Csokonay utcában Pécs, augusztus 31. Az elmúlt éjszaka öt Csokonay­ utcai lakást látogatott meg egy szorgalmas betörő, aki a legkülönbözőbb felszerelési tárgyak mel­lett élelmiszereket, sőt öt liter likőrt és két liter rumot is zsákmányolt.­­ Először Radnay Joachim,, Csokonay u. 39. sz. alatti­­házának pincéjébe tört be, ahol minden elmozdítható tárgyat összeszedett, majd Sztipics József tánctanár Csokonay u. 33 sz. házának szute­­rénjébe tört be. Itt öt üveg likőrt talált, két liter rumot és egy tábla, három kilogrammos szalonnát. Következő állomása az utca 38-as számú háza volt. Itt feltörte a fáskamrát és elvitt onnét egy vödröt, egy mérleghez való súlyokat és hat kilogramm fokhagymát, amivel valószínűleg a Sztipics-féle ház pincéjében lo­pott szalonnát ízesítette. Csak úgy az utcán bandukolva benyúlt Tóth Simon Istvánná Cso­konay u. 31. számú házának nyitvahagyott ab­lakán és éppen kifelé rántott egy bordó asztal­terítőt, amikor a házbeliek megzavarták de az éjszaka sötétjében sikerült elmenekül­nie Minden jel szerint ez a betörő járt a szom­szédos Kiss Ernő u. 32. sz. ház mosókonyhájá­­ban is, ahonnét azonban szintén menekülnie kellett, miután a házbeliek észrevették. A vakmerő betörő kézrekerítése érdeké­ben széleskörű nyomozást tettek folyamatba. ! ! ­ Programnyilatkozatot adott a budapesti tőzsde új elnöke Budapest, augusztus 31. (MTI) A tőzsde új elnöke, dr. Marse­hall Ferenc m. kir. titkos tanácsos, ny. miniszter fogadta a buda­pesti napilapok, közgazdasági lapok szerkesz­tőit. Az üdvözlésekre válaszolva ismertette a tőzsde hivatását, amely nem a munka nélkü­l való könnyű nyereségszerzés területe, hanem a magyar értékek számontartója. A magyar tőzsdén a magyar mezőgazdaság és az ipar ta­lálja meg azt a piacot, ami az értéktőzsdei vo­natkozásban mindig gondosan ügyel arra, hogy se túl ne értékeljen, se alá ne értékeljen gaz­dasági erőfeszítéseket és arra törekszik, hogy minden produktuma ennek az országnak a be­­csület és tisztesség jegyében kialakított ellen­­értékhez jusson. Meggyőződése, hogy bármit hozzon reánk a sors, Magyarországot és Buda­pestet központi fekvésétől megfosztani nem lehet és a budapesti áru- és értéktőzsde az lesz, ami volt, az első világháború előtti Kö­­zép-Európa vezető tőzsdéje.

Next