Pécsi Napló, 1943. december (52. évfolyam, 272-296. szám)
1943-12-10 / 279. szám
2. oldal. FUS 1 NAFLO 1943. december 10. A Hadigontozó Szövetség országos értekezletet tartott Kállay Miklós eté elnöklete alatt Budapest, december 9. (MOT) A Hadigondozó Szövetség Kállay Miklós minisztere nők hitvesének elnökletével, csütörtökön országos, értekezletet tartott. Kállay Miklósné megnyitóbeszédében hangoztatta, hogy a Szövetség a háború által legjobban sújtottak istápolását tűzte ki céljául, de ezt a célt csak a társadalom együttműködésével tudja megoldani. Az országos értekezlet fő célja, hogy a vidéki szervezeteket mindjobban kiegészítsék és azokat bekapcsolni a munkába. Szeretné meggyőzni az ország asszonytársadalmát, hogy mindenkinek kell munkát és felelősséget vállalni ma, amikor ötödik éve dúl a háború. Almay György székesfővárosi árvaszéki jegyző bejelentette, hogy 11 szövetség a mai napig 4200 hadiárvának folyósított állandó havi támogatást. Nevelős Gg.l ny.miniszteri oszályfőnök hadiözvegyek és árvák gondozásának irányelveit ismertette. Az országos értekezlet pénteken érte folytatja megbeszéléseit. December 13-án, hétfőn este lesz Gyurkovics Mária és Thirring Zoltán hangversenye a Pécsi Nemzeti Színházban A Pécsi Zenekedvelők Egyesülete és a Székesfővárosi Népművelés december 13-án, hétfőneste rendezi második bététi hangversenyét a Pécsi Nemzeti Színházban. A hangverseny részletes műsora a következő: 1. a) Mozart: Et incarnatus est... a C-moll miséből, b) Mozart: Constanza áriája a „Szöktetsés a szerályból“ c. operából. — Énekli Gyurkovics Mária, a m. kir. Operaház művésze. — Zongorán kisér: Forrai Miklós, a Zeneművészeti főiskola tanára. 2. Boccherini: Adagio és Allegro. Weber: Szonáta A-dúr. — Előadja: Thirring Zoltán (gordonka) Zongora: Sz. Horváth Mihály. 3. a) Hubay: Madárdal a „Cremonai hegedűs“ c. operából, b) Lavotta: Rég volt... c) .Erkel: Gara Mária áriája a „Hunyadi László“ c. operából. — Énekli: Gyurkovics Mária a m. kir. Operaház tagja. A fuvolaszólót játsza: vitéz Hartai Ferenc a m. kir. Operaház tagja. — Zongorán kisér: Forrai Miklós, a Zeneművészeti főiskola tanára. 4. Goens: Scherzo. Saint Saens: A hattyú Granados: Spanyol tánc. Popper: Fonódal. Előadja: Thirring Zoltán, a pécsi városi Zenekonzervatórium tanára. — Zongora: Szenttamási Horváth Mihály. 5. a) Donizetti: Örülési ária a „Lammermori Lucia“ c. operából. b) Amadé Mozart: Bravurváltozatok. Énekli Gyurkovics Mária, a m. kir. Operaház művésze. A fuvolaszólót játszó vitéz Hartai Ferenc a m. kir. Operaház tagja. Zongorán kisér: Forrai Miklós, a Zeneművészeti Főiskola tanárai A jegyeket a színház árusítja. A bérlők az egész hangversenyre szóló bérleteiket átvehetik 35 5 Megkezdődött Szombathelyen a szociális kongresszus Pécsről dr. Várnagy Elemér és dr. Zala J. Béla vesz részt a kongresszuson Pécs, december 9. Elsőnek írta meg a Pécsi Napló, hogy az alapításának és fennállásának 900 éves jubileumát ünnepelt Szombathely városában szociális kongresszus lesz. A kongresszus december 28-án, szerdán délután 5 órakor kezdődött meg a szombathelyi vármegyeháza nagytermében, ahol dr. Somogyi Ferenc szociális felügyelő, pécsi egyetemi tanár illetékességéhez tartozó Vas, Zala, Baranya, és Somogy vármegyék, továbbá Szombathely, Pécs, Kaposvár, Kőszeg, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Mohács városok közjóléti és szociális előadói, szociális gondozói, továbbá közjóléti szövetkezetei igazgatói gyűltek össze. Pécsről dr. Várnagy Elemér városi népjóléti tanácsnok és dr. Zala J. Béla városi aljegyző utazott el Szombathelyre,hogy a kongresszuson részt vegyen. A szociáis kongresszusnak az a célja, hogy az 1944 évi nép- és családvédelmi munka időszerű kérdéseit rendszeresen megbeszéljék. A szociális kongresszusra már kedden este Szombathelyre érkezett dr. Kádár Levente belügyi államtitkár, dr. Somogyi Ferenc szociális felügyelő kíséretében. Az állomáson fogadására megjelentek: dr. vitéz Szűcs István, főispán, dr. Tulok József alispán, Petrányi György főkapitányhelyettes, dr. Mészáros Hugó polgármester, Somogyvári Imre Máv üzletigazgatóhelyettes, dr. Mayer- Guary Guido vármegyei főjegyző,dr. Országh László nyugalmazott vármegyei tiszti főügyész, a Vasmegyei Közjóléti Szövetkezet alelnöke, Kovancze Anita vármegyei szociális gondozónő és Szüts Zoltán dr. vármegyei másodfőjegyző, főispáni titkár. . Kádár Levente dr. belügyi állmtitkár kedden délelőtt programszerűen Vasvárra és Sorkipolyányba utazott a déli órákban pedig visszatért Szombathelyre. A szociális kongresszust dr. Kádár Levente belügyi államtitkár nyitotta meg szerdán délután 5 órakor. A megnyitóbeszéd elhangzása után dr. Somogyi Ferenc szociális felügyelő, az országos szociális felügyelőség elnökhelyettese tartott a Nép és Családvédelmi Alap keretében tartozó fontos kérdésekről előadást és részletesen ismertette a nép- és családvédelmi munka három évi eredményeit. • December hó 9-én, csütörtökön 9 órai kezdettel a törvényhatóságok és megyei városok nép- és családvédelmi tevékenységének irányítása tekintetében felmerülő kérdéseket beszélték meg a közjóléti és szociális előadók, délutánr a juttatásban részesülhető családok kává-álasztásával, illetve a már juttatásban részesítettek további gondozásával kapcsolatos kérdé-éseket beszélték meg a szociális gondozók. December 10-én, pénteken 9 órai kezdettel a Nép- és Családvédelmi Alap gazdasági jellegű tevékenységét beszélik meg a közjóléti szövetkezetek igazgatói, igazgatóhelyettesei és főkönyvelői. E napon délután pedig megbeszélések alapján szükségesnek látszó javaslatokat készítik elő a fentebb felsoroltak illetékes szociális felügyelőivel. Az értekezleten résztvevők pénteken este utaznak el Szombathelyről. A szociális kongresszuson résztvevő dr. Várnagy Elemér városi népjóléti tanácsnok és dr. Zala J. Bék városi aljegyző szombaton érkeznek vissza Pécsre, ahol a délelőtt folyamán dr. Esztergár Lajos polgármesternek részletesen beszámolnak a szociális kongresszuson végzett munkáról.. . Tolvaj cigánybandát tett ártalmatlanná a csendőrség. Amióta beállt a tél, Dél-Baranya egyes községeiben egymás után nyitogatják ki a présházakat a vállalkozó szellemű betörők. Leginkább cigánybandák fosztogatják a környéket, akik faluról falura vándorolva kéregetésből és lopásból élnek. A legutóbb Kolompár István és 22 tagból álló bandája került csendőrkézre, akik eddig Lippó község határában 5 présházbetörést, Majs község határában pedig 14 présházbetörést ismertek be. A csendőrség nagy apparátussal nyomozta ki a magányos présházak fosztogatóit, akik munka helyett a könnyű megélhetést válasszák. Legutóbb a Vókony egyűdi és kistótfalusi határban 23 présházat nyitottak fel ezek az alkalmi tolvajlásokból élő emberek, akik közül a nyomozás szálai mindinkább összefonódtak. Úgyhogy remélhető, hogy a présházbetörők már a karácsonyi ünnepeket a kir. ügyészség fogházában töltik. — Szer a tyúkvész ellen. A „Pécsi Napló“ legutóbbi számában foglalkozott a mind veszedelmesebb méreteket öltő tyúkvésszel Ma levelet kaptunk Rónaky Antalné pécsi,Makay István utca 25 szám alatti lakostól, aki állítása szerint rendelkezik olyan szerrel, amely meggátolhatja a tyúkvész terjedését. Az érdekeltek figyelmét mindenesetre felhívjuk azzal, hogy tyúkállományuk megmentése érdekében igyekezzenek az ajánlott szert kipróbálni. Élmény volt a Zenekedvelők Egyesületének romantikus hangversenye Pécs, december 19. A Pécsi Zenekedvelők Egyesülete novemberben tartott bemutatkozó hangversenyének sikere után öt hangversenyből álló kamarahangverseny-sorozatot határozott el. Ennek a ciklusnak első estje december 8-án, szerdán este zajlott le a Belvárosi Kát. Körben. A termet zsúfolásig megtöltő közönség első soraiban ott láttuk Nikolits Mihály főispánt, dr. Esztergár Lajos polgármestert, dr. Nendtvich Andorny, polgármestert, V. Vécsey Aladárt, dr. Schaurek Rafael, dr. Duzár József, dr. Llolub József egyetemi tanárokat és még igen sokat társadalmi előkelőségeink közül. A kamarahangverseny a romantikus szerzők jegyében állott. A műsor első száma Brahms „E-moll szonátája“ volt. A késői romantika mesterének a klasszikus formát tisztelő, de tartalmában , gazdag romantikus elemeket feldolgozó, mély érzelemmel telített szonátáját Thrring Zoltán (gordonka) és Oprilla Mária (zongora) adta elő, játékukban félreérthetetlenül hangsúlyozva a mű poétikus szépségét. A műsor második száma, az est legnagyobb érdeklődéssel várt darabja Dvorák ,,F- dúr vonósnégyese“ volt. A cseh nemzeti irány legegyénibb hangú mesterének ez a darabja szoros rokonságot tart a szerző „Újvilág“ szrmóniájával amerikai benyomásainak ihletéből született és a klasszikus formát merész eredetiséggel stilizált indián és néger motívumokkal tarkítja. A két világ zenei géniuszának bravúrosan egyéni ízű keverése utolérhetetlen hatást ad a híres „Negerquartett“ nek, melyet Pove san Sirio, M. Gracf Tildi, Maros Rudolf és Thirring Zoltán szólaltatott meg tökéletes összjátékkal, érezhetően Piovesan diktálta tolmácsolásban. Szünet után a praeromantikus Weber „Zongoranégyese“ következett. A kissé rokkokó inspirációjából születő, azonban már romantika első izmos jegyeit magán viselő mű minden szépsége tökéletesen érvényesült O p r i t i a ■Mária. Piovesan Sirio, Maros Rudolf és Thirring Zoltán négyesének előadásában. A közönség nagy elragadtatással fogadta a hangversenyt, melynek művészi igényességi összeállításáért Takács Jenőt illeti elismerés. Dr. G. HIRDETÉSI ÜGYBEN TÁRCSÁZZA A 21 —27 ET !