Pécsi Napló, 1944. március (53. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-03 / 51. szám

6. oldal. Szombat este: Pécsi Dalárda hangversenye A Pécsi Dalárda hangversenye iránt meleg­­ érdeklődés mutatja, hogy az Idegenforgalmi , Irodában, (városháza) árusítás alatt állító jegyek nagyrészben már elővételben elkeltek. Előre­láthatólag a még meglévő jegyek is már elő­vételben elfogynak. Maros Rudolf zenetanár karnagy művészi ízlését dicséri a hangverseny értékes összeállítású műsora, amelynek máso­dik záró része az új magyar kardal irodalom keresztmetszetét adja A bevezető csíkmegyei népdal és a Háry János egyik kedves népdala az egyhangú ének­lés művészi bemutatására szolgál E két bájos kis népdal bizonyára annyira megfogja a szí­veket, hogy közkívánatra a karnagynak a kö­zönséget meg is kell tanítani a hangverseny kedves­ emlékéül e kis népdalokra. A műsor további számai Járdányi, Veress és Bárdos népdalkánonjaival és a k­é­tsz­ól­am­ú magyar polifónia népdal feldolgozásának gyö­nyörködtető­­kedvességével ismertet meg. Ezután a Pécsi Dalárdának oly sok dicső­séget szerzett férfikara mostani együttese adja elő Kodály két mélységesen hazafias érzésű ki­váló művészi alkotását: Kölcsey ,,Huszt“-ját és Ady „Felszántott a páva“ kezdetű forrongó, új magyar életért lángoló dalát. A magyar mű­sorrész befejező része Kodály áhítatot keltő szépséges „Esti dal“-ával kezdődik, amely mű­sorszám már ismét a vegyeskaré. Itt jegyezzük meg, hogy Kodály vegyeskari nagyobb al­­otá­sai közül a Pécsi Dalárda az 1935 évi pécsi ke­rületi verseny keretében szintén előadta a „Jézus és a kufárok“ c. nagy művészi­­képessé­get kívánó kórust 96 tagú vegyeskarával, or­szágos tekintélyű zsűri előtt, a legmagasabb versenypontszámozás kiérdemlésével. Végső műsorszámuk­­a­n a közönség Bárdos pajzán és ma­gyaros kedélyű „Bogolyai táncdalok“ című ve­gyesipari művét fogja hallani, hogy ezzel a min­den ütemében magyar ritmusú k­nrművek, ked­ves hangulatával távozzon otthonába a Pécsi Dalárdának egy nagysikerű hangversenyéről. Árdrágítók a vádlottak padján Pécs, m­árc. 2. A kir. törvényszék uzsora­bírósága ma délelőtti főtárgyalásán, árdrágítási bűnperekben hozott marasztaló ítéleteket. H­e­n­g­­ János 37 éves hásságyi kovács­­mester az elmúlt év decemberében sertést áru­sított a maximális árnál jóval drágábban Az uzsorabíróság a bizonyító eljárás lefolytatása után 600 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. K­á­s­á­d­i Lajos 40 éves egyházasharaszti földműves és özv. Kásádi Lajosné sz. Varga­­ Mária 58 éves egyházasharaszti gazdálkodó az elmúlt év szeptemberében sertéseket árusítot­tak a maximális ár háromszorosáért. A bíróság a bizonyító eljárás lefolytatása után Kásádit 500 pengő pénzbüntetésre, özv. Kásádinét 1000­­ pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jog-­­­erős. Közel 300 ezer újszülöttel gyarapodik évente az ország lakossága A közelmúltban dolgozták fel részleteiben is a legutolsó magyar népszámlálás adatait, amelyek érdekes fényt vetettek­ a mai korszak házassági problémáira 1941-ben három és egy­­negyedmillió törvényes feleség volt az­ ország­ban, mellettük nyolcszázezer özvegy és hatvan­­négyezer elvált asszony. Hogy a vadházasság­ban együtt élők száma milyen nagy lehet, azt nem lehet megállapítani, de ha a törvénytelen születések számát vesszük alapul, akkor körül­belül háromszázezerre lehet tenni az állandó, de nem törvényesített viszonyok számát ugyan­­is 1941-ben 270 ezer élő újszülött született tör­vényes házasságból és 25 ezer házasságon kívül. Kétségtelen, hogy a családi él­et a házassá­gon épült fel, s ha azokat a hitveseket számít­juk, akik még nem haladták túl életük negyven­­ötödik életévét, a fele van olyan korban, melyi­ben a gyermekáldás még nem kivétel A sta­tisztikából kitűnik, hogy mintegy másfélmillió­ házaspár tartja fenn a nemzetet és ha a férj is úgy akarja, nemcsak fenntartja, hanem gyara­pítja is. E másfélmillió hitves közül minden ötödik-hatodik hoz világra gyermeket évente. Mivel az egészséges házasságokban a gyerme­kek kétévenként követik egymást, bizonyos, hogy a gyermeklétszámot igen nagy mértékben lehetne fokozni, de már az is elegendő lenne a nemzet számára, ha csak egy ötödrésszel le­hetne emelni a születések számát Érdekes, hogy manapság nem nagy az agg­legények száma. Az ötvenedik életév táján már csak 2,3 százalék­ az agglegény, igaz, részben azért is, mert a regényemberek halandósága nagyobb mint a házasoké. Egy egészen kis szá­zalékot kivéve, mindenki megházasodik, min­den nő férjet talál. N - - •• ‘IV i “ -*- * — AHOL SOK AZ ÜVEG ÉS A GYEREK. Szentpétervárott, a Newski Prospekton állt egy ház, amelyben III. Sándor cár dolgozott. Dolgozószobájá­nak egyik falát üveg helyettesítette, mert az ural­kodó igen szerette a napfényt. Ez a ház egyszer a közcsodálat tárgya volt. Ma Európában a házak száz­ezrei szárnyalják túl atekintetben, hogy üvegezett részeik sokkal nagyobb felületet képeznek. A leg­több üveg­felületet Hollandiában találjuk. A holland ember bolondja a­ fénynek, víznek, tisztaságnak. Ehhez képest minél több és nagyobb ablakot kíván. A holland nép a rendelkezésre álló 33.0000 négyzet­­kilométeres mezőgazdasági területén 23.000 négyzet­­kilométert állattenyésztésre, 10 ezret kertészetre és gabonatermelésre használ fel. Ha az itt alkalmazott melegházakat is számítjuk, egész Németalföld terü­letének kéttized részét üveg takarja! Hogy a hol­landok mily gazdagok, bizonyítja, hogy országukban a gyermekáldás­ ma is változatlanul felülmúlhatatlan. 1831-ben Hollandiának 2,6 millió lakosa volt, ma 8,5 millió van, tehát a lakosság megháromszorozódott. Évente 100.000 emberrel gyarapodik. Hollandiában tehát sok az üveg — és a gyerek... — Nyárson sütik a kutyákat és a macskákat a cigányok. Sátoraljaújhelyen kiderült, hogy a cigány­telep lakói összelopkodják a kutyákat és, a macská­kat, azután a szerencsétlen állatokat megnyúzzák, hogy bundájukat „értékesíthessék, majd nyársra húz­zák őket és megsütik. A­ cigányok ellen szigorú el­járás indult. .­­. — Siessen jegyet biztosítani a hétfői hang­versenyre. — Ötös ikrek születtek Úszódon. Sajnos, nem a kanadai ötös ikrek csodájának magyarországi meg­ismétlődéséről van szó. Magyarországon született ötösikrek ugyanis kis borjúk. Most érkezett a jelen­tés a pestvármegyei Állattenyésztő Egyesülethez a­r­­ról, hogy Nemes Gábor aszódi kisgazda Zsófi nevű tehene ötösikreket ellett. Az ikrek közül 4 üsző és 1 bikaborjú volt. Mind az öt borjú élve jött a vi­lágra, de röviddel később az első tehén közülük egyet agyontaposott. Néhány nappal később egy második borjút is agyontaposott a vigyázatlan anya. Három borjú azonban most is életben van. Szüle­tésükkor a kisborjúk súlya 11,14 kilogramm volt darabonként. Legnehezebb volt a bikaborjú. Az ötös szülés az anyaállatot igen, megviselte. A szak­­irodalom feljegyzései szerint a szarvasmarháknál az ötös ellen a legnagyobb ritkaságok közé tartozik és Magyarországon eddig nem fordult elő. — Őzike kopogtatott az ajtón. Tokajban Tiszai József borkereskedő lakásában a napokban kopogta­tásra lettek figyelmesek a házbeliek.. Amikor az ajtót kinyitották, legnagyobb meglepetésükre egy kis őzike sétált be. Tiszaiék a váratlan kedves vendéget szí­vesen fogadták s minthogy kiderült, hogy egyik lába megsérült, maguknál tartották kosztra és kvár­télyra. A Bach Toccatáját és Fugáját d-mollban játszó Takács Jenő a hétfői hangversenyen. PÉCSI NAPLÓ 1944. március 3. Az elsötétítés időpontja 20 ma: éra Ш111111111!111Ш1111Ш11111ШШ11111111111111111!И11!1111111111Ш11Ш1ШШШШШШШ!к .•-•Л:-4 . - *. -ry ■ ■tt. : . ..л:•.-» ' .-7 'V • Lówy kabátot vegyen! — A RÉGI PÉCSRŐL TART SZABÓ GÉZA ELŐADÁST PÉNTEKEN A SZABAD­­LÍCEUMBAN. A Szabadlíceum műsorában igen élvezetes és érdekes előadás lesz pénteken­ délután. Szabó Géza szerkesztő a régi Pécsről tart vetített képekkel kísért előadást Ez azt előadás, amely egy órára a hallgatóság elé va­rázsolja a régi Pécset, kedves lesz azoknak, akik még látták és tanulságos az újabb generá­ciónak, amelyik már nem ismerte. Az előadást kísérő vetített képek nyomán meg fog jelenni előttünk a régi pécsi városkép sok darabja és a képek szemléletesen mutatják be azt a szédü­letes irányú haladást amelyet városunk tett az utóbbi 45 esztendő alatt. Láthatjuk a mai Irá­nyi Dániel téren akkor még legelésző marha­­csordákat, a régi biedermeires hangulatú utcá­kat, amelyek helyén ma hatalmas házsorok emelkednek. Majd az akkori Pécs vezetőegyé­­niségeinek arcképei kerülnek bemutatásra, azo­­ké a polgároké, akiknek munkája nyomán las­sanként megszületett a mai Pécs. Sok színes, kedves kép örökíti meg a régi Pécs vidám han­­­gulatát is, Reéh Gyuri tettyei népünnepélyeit , stb. A rendkívül élvezetes előadás méltán tart­hat igényt a pécsi közönség érdeklődésére. Az előadás d­élután fél 6 órakor kezdődik, a városi székház közgyűlési termében.­­ A királydíjas Pécsi Dalárda 1944. már­cius hó 11-én, szombaton este 7 órakor tartja 97. évi rendes közgyűlését a Belvárosi Katolikus Körben levő próbahel­­yiségében az alábbi tárgy­­sorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés. 3. Zárszámadás bemutatása 4. Számvizsgáló bizottság jelentése. 5. 1944. évi költségvetés előterjesztése. 6. Kitüntetések kiosztása. 7. 1944 évi tisztikar megválasztása. 8. Esetleges indít­ványok. A tagok önálló indítványaikat Legké­sőbb 3 nappal a közgyűlés előtt írásban tartoz­nak bejelenteni az Elnökséghez. — Tolvaj a vásártéren. Alacskai István siklósi villanyszerelő bejelentette a csendőr­­ségen, hogy a, siklósi vásártéri munkáknál meg­­maradt vezetékrészeket ismeretlen tettes el­lopta .­­ HIRE ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK­­ FEBRUÁR 28—MÁRCIUS 6-IG: Abrudbányai Ödön „Szent István“ gyógyszertára, Zsolnay Vilmos utca 2*. Gyimóthy Béla „Arany Sas“ gyógyszertára, Király utca 2. szám-Nagy Elek „Szent Kereszt“ gyógyszertára, Mecsekalja. ——— — Pénteken ülést tart a Pécs Városi Köz­jóléti Szövetkezet igazgatósága. A Pécs Városi Közjóléti Szövetkezet igazgatósága ezúton is értesíti az igazgatóság tagjait, hogy március hó 3-án, pénteken délben 12 órakor Esztergár Lajos dr.­polgármester elnöklete alatt ülést, tart a Városházán.­­ A Katolikus Diákszövetség családvédelmi an­kétje. A Katolikus Diákszövetség nagyszabású csa­ládvédelmi amkétot rendez s ezzel kapcsolatban az ankét előadóinak s a sajtó képviselőinek jelenlétében megbeszélést tartottak. A megjelenteket Ángyal Pál prorektor, elnök üdvözölte, majd Kereszt­y. Gábor ifjúsági elnök ismertette a mozgalom céljait. A megjelen­tek közül Hetényi Rezső alispán, Johan Béla államtitkár, Kenéz Béla ny. miniszter szóltak hozzá az előadottakhoz. Az ankét egyébként márc. 7-én, kedden délután fél 6 órakor kezdődik a Tudo­mányegyetem központi épületében és folytatólago­san hét kedden keresztül tart. Az előadásokat a leg­kiválóbb szakemberek tartják. _ A székesegyházi énekkar Palestrina, Lassus, Ingegneri, Reger műveit adja elő a hét­fői hangversenyen.

Next