Pécsi Napló, 1944. április (53. évfolyam, 74-85. szám)

1944-04-02 / 75. szám

ki Heti sportnotesz Pakli Ede pécsi játékvezető vezeti a Gázgyár— Cs. MOVE NB I­ osztályú bajnoki mérkőzést Buda­pesten. Reméljük Páldi játékvezető nem hoz szó-e gyen! a pécsi játékvezetőkre. Egyébként itt említjük meg, hogy az utóbbi időben több délnyugati játék­vezető vezet idegen kerületben mérkőzéseket. A befutott jelentések szerint meglehetősen jól működ­tek, ami örvendetes, mert nagyon lebecsülték a pécsi bírákat. Mégis van jó bíró a pécsi kerületben. Csak egy baj: kevés van.­­­ A PEAC elmúlt vasárnapi veresége váratlanul jött. Jobb szereplést várunk a bajnokságra törő egyetemi csapattól. A bajnokság megnyerése nem lesz könnyű még a PEAC-nak sem Meg kell érte dolgozni. A jövőben több komolyságot kérünk az egyetemi gárdától. A PVSK intézői tisztsége körül változás történt. A régi intéző lemondott, hogy miért, azt nem tud­­juk, de nem fontos. Nagyon helyes lenne, ha erre a felekisségterhes tisztségre olyan egyént választaná­nak meg, aki szívvel-lélekkel dolgozik. A PVSK-nak egyébként szüksége van egy agilis intézőre. * A „nagy KRAC egymás után két vereséget szen­­­­vedett. Nem tudjuk, mi baj, de valami nagy hiba történt. Ha továbbra is gyengén szerepelnek, úgy a csapat végleg elkerül az első zónából. A bajnoki re­mények, ha továbbra is így szerepelnek, fülbe men­nek. Pedig nagyon szeretnénk, ha a KRAC bekerülne az NB 1. osztályba. Legalább lenne a pécsi kerület­nek NB. 1. Csapat. . . Húsvéthétfőn Kaposvárott szerepel a legjobb fővárosi főiskolai válogatott labdarúgó csapat. Ellen­fele a Kaposvár város válogatott csapata. A főis­kolai csapatban játszani fog a Pécsről elkerült Zettner. Pécsi Levente vál.—Német katona vál. 2:0. Kétezer néző előtt, Kassai játékvezetése mellett, folyt le a­ lüzér utcai pályán a Pécsi Levente váloga­tott—Német katonaválogatott mérkőzés, amelyet 2:0 arányban a leventék nyertek meg. Már az első félidőben szép és izgalmas játék ala­kult ki A pécsi csapat állandóan támadott és már a 2-i­k percben Latorcai be is fejeli az első gólt a né­metek hálójába, majd váltakozó játék után a 35-ik percben Jely eredményes és megszerzi a második gólt és ezzel beállítja a végeredményt (2:0). A máso­dik félidőben a németek a nagy szél segítségével állandóan, támadásban voltak, de az eredményen már változtatni nem tudtak. * * 1944. április 2. PÉCSI NAPLÓ S­PORT Vasárnap! labdarúgó program A Hun­ utcai sporttelepen: háromnegyed 1 órakor: BZTE-BTC, fél 3 órakor: Csáktornya-PVSK A DVAC Székesfehérváron, a Zsolnay SE Pélmonostoron szerepel A vasárnapi bajnoki forduló két NB 111. osz­tályú mérkőzést hozott össze. A PVSK—Csáktornya és a BTG—Bonyhád mérkőzés kerül megrendezésre a Kun utcai sporttelepen. A két csapat bemutatko­zása elé egyébként nagy érdeklődéssel tekintenek a pécsi sportkörökben. A nagy érdeklődés a két szimpatikus csapatnak, a PVSK-nak és a BTC-nek szól. Mindkét csapat jól felkészült a tavaszi szezonra és nem riadt vissza semmi áldozattól. Mindent meg­tettek, amit lehetett és egy cél volt: jól szerepelni, mert csak úgy lehet a közönség tetszését és szimpá­tiáját megnyerni. A pécsi közönség igénye nagy és szereti a sportot. Sőt ha kell, áldoz. Egy ilyen cso­port áll a PVSK mellett, amely jóban rosszban ki fog tartani csapata mellett. A PVSK sportbarátok figyelemmel kísérték a csapat működését és a mai mérkőzésen valamennyi vasutas szurkoló ott lesz, szurkolni fog kedvenc csapatának. A játékosok átérezték a mérkőzés fon­tosságát és azt is tudják, hogy­ minden mérkőzésen bele kell feküdni ,és a legjobbat kell nyújtani, ezt azért kell tenni, mert van egy lelkes szurkoló had mellette, amely él-hat csapatáért. A PVSK első két vidéki mérkőzését megnyerte és ezzel a két győzelemmel felkerült az elsők közé. A két győzelmet nem volt könnyű megszerezni. Alkalmunk volt minden mérkőzést végignézni és azt a benyomást szereztük, hogy a csapat feljavult. A játékban volt hiba, de javulás jelei mutatkoznak. A mai ellenfél ellen nem lesz könnyű győzni és teljes erőbedobásra lesz szükség. A hazai pálya elő­nye és a lelkes szurkolói had a PVSK javára dönti a mérkőzést és ha minden jól megy, úgy a­ vasutasok kerülnek ki győztesen. A mérkőzés fél 3 órakor kezdődik. A PTC háromnegyed 1 órakor lép pályára. Ellenfele Bonyhád csapata, amely ellen nagy gólarányú győzelmet várunk. BTC a tavaszi rajtot sajnos­­ más okok miatt gyengén kezdte. A csapat visszaesése, reméljük,­­s nem tart sokáig és a mai mérkőzésen egy jó BTC-t látunk. A BTC szurkolói szép játékot és nagy győ­zelmet várnak. A BTC és a PVSK szurkolói között nem volt meg a baráti összetartás. Sőt nagy volt az ellenségeskedés és ami a leg­szomorúbb, hogy egymás ellen szurkoltak. Amikor a BTC játszott, akkor a vasutas szurkolók az ellenfélt bíztatták és annak szurkoltak. A PVSK- nál ugyanez volt a helyzet. Ezt az állapotot meg kell szüntetni. Be kell látni mindkét tábornak, hogy ezzel célt nem érnek el és egyik pécsi csapatnak sincs belőle haszna. Miért ne lehetne azt megcsinálni, hogy mindkét tábor egységesen buzdítaná csapatát, kivétel ez a helyi rangadónál. Legyen végre egységes szurkolás és szűnjön meg az ellenségeskedés a két hatalmas szurkoló tábor kö­zött. A két csapat vezetői ezirányban mindent meg­tettek és a jövőben — remélhetőleg — sikerülni fog még jobban kimélyíteni a PVSK- és BTC- barátságot. A Zsolnay SE Pélmonostorra rándul. Ellenfele az ottani PSC, amely otthonában kemény dió és nehéz lesz jó eredményt elérni. Bízva a­ Zsolnay SK-ben, tisztes eredményt fog elérni Pélmonostoron. A DVAC Székesfehérvárra utazott az ARAK- hoz. Sok győzelmi remény nincs, mert otthonában verhetetlen az ARAK. A DVAC azonban nem adja fel a harcot, mindent megpróbál. —­— A Haladás húsvéthétfőn Pécsett játszik a PVSK-val barátságos mérkőzést A PVSK vezetőségének sikerült megegyezni a Haladás csapatával. Húsvéthétfőn barátságos mér­kőzést játszik a bajnokságra törő szombathelyi Ha­ladás legjobb együttese a PVSK gárdájával. Az XB II. nyugati csoport legjobb csapata látogat el újból Pécsre, mert ahányszor Pécsett járt, annyiszor aratott nagy sikert. A Haladás­ játéka nagyon tet­szik a kényes igényű pécsi közönségnek, amelynek újból alkalma lesz végignézni a két csapat játékát. A feljavult PVSK híveinek a tavaszi évadban sok jó napot akar szerezni és minden mérkőzésen a leg­jobbat akarja nyújtani. Mindent egybevetve szép és izgalmas mérkőzés­nek leszünk szemtanúi húsvéthétfőn. V A bajnokság állása a vasárnapi forduló előtt: NB II. (Nyugati csoport): 1.ETO (Győr)— 18142 2 60:18 30 2.Kap. RÁC­­­— 18121 5 ,43:26 25 3.MÁVAG —— 18113 4­ 54:36 25 4.Soproni VSE— 17112 4 41:19 24 5.Haladás------— 18104 4 49:27 24 6.Alba Regia —— 187­6 5 42:36 20 7.Tatabánya —­­•18,7 4 7 37:32 18 8.Pápai SC —— 187 4 7 47:54 18 9.M. Pamut —— 186210 36:42 14 10.Szombath. FC--' 186210 36:43 14 11.MOVE ESE —— 186210 36:44 14 12.Felten SC —­——186210 37:52 14 13.Komáromi AC---­­18­6­111 34:48 13 14.URAK------— 174 4 9 37:49 12 15.Pécsi DVSC— 185 211 33:62 12 16.T­okod —-------­184 113 33:679 ­OSOTT majat áron van a Részvénynyomda. 11. oldal. Ezüstöt, brilliánsot legmagasabb napi áron veszek Törtaranyat ékszert cserélek és veszek. Bálint ékszerész Pécs, Király utca 11 sz., színházzal szemben. Nyilt-tér. I rovatban keletiekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. —­— Ügyfelem átvette Engel Mór pécsi bej. cég üzletét.. Felhívom nevezett cég hitelezőit, hogy követelésüket 8 napon belül jelentsék be nálam, mert megbízóm csak az ismert üzleti kötelezettségekért felelős. Dr. Abay N­emes Oszkár egyházmegyei h. ügyész, ügyvéd, telefon: 14­80. tőzsde ^Zürich, április 1. (Devizazárlat.) Paris 6.28, London 17.36, Newyork 430.—, Brüsszel 69.25, Mad­rid 39.75, Amszterdam 229.375, Berlin 172.55, Szó­fia 5.375, Bukarest 2.375. \ m —___,=зв!====дв 3 tagú családhoz jó bizonyítványú főzésben jártas háztartási alkalmazottat azonnalra, vagy április 15-re felvesz­ik. Cira: Nyár ucca 17. Gépírásban jártas Irodai gyakorlattal kiró női vagy férfi munkaerő felvétetik. Cim a kiadóhivatalban 659. sz. Hálószoba bútor és más bútordarabok eladók. , Zrínyi ucca 15 szám. Stabil gőzkazánhoz fűtő (gépész) lakással felvétetik. Cím 630 a kiadóban. Sajátkés­zitményű konyha, előszoba, hálószoba, kombinál szobaberendezések kisipari munka. Tekintse meg raktáramat, Bútorszalon Szent Mór­ u. 2/a. Cégt. BODÓ JÓZSEF asztalosmester. Szőlőoltványok hazai és vadgyöke­e kitűnő minő­ségben olcsó árban beszerezhetők Varga László államilag engedélyezett szőlőoltványtelepén. Abasár 442. Kérjen díj­mentes raj­ánlatot Felelős szerkesztő: GESZTESY KÁROLY Felelős kiadó:­­CRASZNAY MIHÁLY Irodalm­ és Könyvnyomdái R. T. nyomása, A nyomdáért felelős: Lehender Károly.

Next