Pécsi Szabad Szó, 1945 (1. évfolyam, 1-28. szám)

1945-05-19 / 1. szám

írta: (Vezts epéiét a Nemzeti Parasztpárt elnöke, az Országos Földbiríokrendező Tanács elnöke. masniijuss Európa népei a történelem legször- nyübb katasztrófájának, egy mindent megsemmisítő világégésnek a végére érkeztek. A fasizmus által félreveze­tett és becsapott milliók szerte az egész világon mély megilletödéssel álltak meg a Szövetséges Nemzetek páratlan fegyverténye előtt. A durva erőszak­kal ránk kényszerített háborúból meg­maradt magyarság is örömmel és bol­dog szívvel köszönti a győzelem nap­ját. Nagy elismeréssel adózik a dia­dalmas orosz hadseregnek, amely Sztá­lingrádtól Berlinig, a Volgától az El­báig életet és vért áldozott azért, hogy a szabad Európában szabad nemzetek éljenek szent demokráciában. A magyar politikai élet legfiatalabb pártja: a Nemzeti Parasztpárt és an­nak hatalmas serege: a magyar pa­rasztság köszönti és köszöni azt a nagy lehetőséget, melynél fogva a pusztulás szélére sodródott és a nem­zet testéből kiközösített földnélküliek visszakapták ősi jussukat, a magyar földet. Ezer esztendő után ütött az óra, a szabadulás órája. A nagybirtok halá­los nyomás alól, mintegy ólmos ká­bulatból felszabadult a magyar pa­rasztság. Befejeződött az igazi honfog­lalás. Árpád fejedelem történelmi mü­ve megkoronáztatott, a magyar pa­rasztság birtokba vette a haza földjét. Nem lopta, sajátját szerezte vissza, ősi jussát kapta kézhez az örökös. Azt, amit ősei szereztek meg a hon­foglaláskor, amit azonban a történe­lem szeszélyes fordulatai között elvet­tek tőle. Elvették mert megbízhatat­lannak, lázadónak, forradalmárnak tar­tották és odaadták ezer, tízezer, száz­ezer holdban azoknak, akik urai szerint „méltók“ voltak rá. Jutott be­lőle minden idegen jött-mentnek, csak éppen nekik nem, a fiáknak, az örö­kösöknek. Mennyit kellett szenvednie a magyar népnek saját földje visszapörléséért? Hogyan kellett néki feláldoznia „ki­rályát“: Dózsa Györgyöt? Hogyan kellett néki a Budai Nagy Antalokat, a Császár Pétereket, a Szántó Kovács Jánosokat, az Áchim Andrásokat s a többi neves és névtelen paraszti hő­söket reménytelen harcba indítani?, Hogyan kellett börtönbe záratni, bíró-' sági tárgyalásokon a „Szent Korona nevében“ elítéltetni a hivatalos kor­mányzat által üldözött népi írókat, akik világgá sikoltották: elpusztul a magyarság a nagybirtok fojtogató karjaiban; embertelen és kibírhatatlan az ellentét, áthidalhatatlan a szakadék az urak és a parasztok között. Hiába volt minden. A legtisztább szándék és jó­akarat a rosszindulat és nemtörődöm­ség kemény sziklafalán zúzta véresre magát. Győzött az úri Magyarország, a felső tízezer gratulált a nagy per ügyészének. Dózsa kései unokáinak a kiáltó szava elveszett a puszták komor' csendjében. Mégsem volt azonban hiábavaló aj nagy erőfeszítés, a „rögeszméhez“ va-’i ló ragaszkodás. Az eszme megtestesült,; az új honfoglalás befejeződött. A ma-, gyár föld megmásíhatatlanul és visz- szavonhatatlanul a magyar parasztság Testvéreim, magyar cselédek! "rplvégezteíett: magyar nagybirtok, ezer- JL-rf holdas uradalom nincs többé. Oszt­ják a földet. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány elintézte azt, amit 1848-ban kellett volna elintézni, de amit akkor nem intéztek el: megszüntette a nagy­birtok-rendszert. Így hát egészen új helyzet előtt állunk. Ha a nagybirtok megszűnt, uradalmi cselédség sem lesz többé. Magyaror­szág földje a szabad magyar paraszt­ságé lett. Ebből a földből jut a cseléd­ségnek is és a cselédség is megkezdheti a dolgozó, de szabad kisparaszt gon­dokkal terhelt, de mégis szabadabb és emberibb életét. I smerem a sorsotokat, ismerem a gon­dolkozásotokat, tudom, hogy most, hogy éreztek, hiszen én is a tiszántúli nagy uradalmak cselédházaiban nőttem fel. Olyan cselédházakban, ahol három család lakott egyetlen szobában, de amelyben csak egyetlen kemence volt és abban az egyetlen kemencében a harmadik családnak sohasem volt ren­des helye, mert egy kemencének csak két pofája, két oldalökle van, és ke­nyeret pirítani a sötét hajnalon, vizet forralni, káposztát pergelni a harma­diknak csak elől, a hideg szájában, vagy hátul, az égető tűznél juthatott volna hely. Nem sorolom fel, hogy mi volt ebből, és nem sorolom fel azt sem, hogy mit jelentett, amikor az egyik család kicsi gyereke egész éjszaka sírt és nem hagyta aludni a több csalá­dokat sem, nem sorolom fel, hogy mit jelentett, amikor az egyik család asztalán jobbízű és jobbszagú étel gőzölgött és a többi család gyerekei odaálltak kíván­csiskodni az asztal mellé, és nem sorolom fel, hogy ebből mennyi gyerek­sírás és asszonyi marakodás volt. Ti ezt mindnyájan ismeritek, elég ebből annyi, hogy pokol volt ez és nem emberi élet. Ezért volt, hogy nem érezte jól magát némely cselédember a házban és ha megette a levest,' ment ki az ólba, vagy a nyári jászolhoz, ahol legalább pipázgatva, vagy beszél­getve töltötte a cimborákkal azt a szabadidőt, amit a jószág mellett kapott. Tudom, későbbi időkben javult va­lamit a helyzet. Egyes uradalmakban már olyan cselédházakat is építettek, ahol négy család lakott egy-egy pitvaron, de mind külön szobában, sőt néhol már olyat is, ahol csak két család lakott egy pitvaron. De a cselédsor igy is csak cselédsor maradt és kese­rűség sózta meg a sovány életet. E z a világ most elmúlt és soha többet vissza nem térhet. Sok gond, baj és nyomorúság vár még reánk, amig új és szebb, jobb országot építünk, de azok már a szabad emberek gondjai lesznek. Ha aggódunk valamiért, jószá­gért, termésért, gyerekért, az nem a másoké lesz, nem az uraké lesz, hanem a mienk és a magunkéért még a gond is kevesebb. Mi, parasztpártiak nem * akarunk többé cselédeket, de nem akarunk napszámosokat és sommásokat sem. Azt akarjuk, hogy az ezeréves szolgaság véglegesen és minden for­mában szűnjön meg és az egész paraszt­ság legyen szabad, termelő kisbirtokos osztály. Ti, akik egész életeteket a mások földjén, sokszor ismeretlen ide­gen urak földjén töltöttétek. Ti, akiknek már apái és nagyapái is cselédek voltak, tudom, hogy sokszor sóhajtoztatok a falusi szabad parasztok élete után. Azoké sem volt az úri Magyarországon gyöngyélet, nagyon sok gonddal és sok munkával terhelt keserves, dolgos élet volt, de mégis a tiétekhez képest szabad élet volt. Azoknak is parancsolt a csendőr és a szolgabiró, azoknak is parancsolt az állam és a katonaság, azokat is nyúzta az ügyvéd és a vég­rehajtó, de voltak néha szabad perceik, voltak szabad ünnepeik és téli időben voltak néha szabad hónapjaik is, amikor olvashattak, tanulhattak, megbeszél­hették úgy-ahogy az ország és a világ sorját. Nem dudált nekik hajnali kettő­kor az első béres kürtje, vagy az ispán, béresgazda ekevas-csengője és nem kellett hónuk alá csapott kalappal alá­zatosan rimánkodni, ha néha-néha vá­sárra vagy templomba, keresztelőre vagy lakodalomba akartak menni. I smétlem, ismerem a sorsotokat, is­merem az életeteket és ismerem a gondolkozásotokat is. Tudom, hogy az erősebbek az életrevalóbbak mindig azon álmodoztak, hogy csak legalább egy házat, néhány hold földet és pár darab jószágot szerezhetnének. És ezért szolgáltatok, tűrtétek az ispán és a béresgazda zord gőgjét, tűrtétek az intézők és tiszttartók bikacsökös és vadászpuskás nagyúriságát, tapostátok a hat ökör, vagy négy ló ganéját és gázoltátok a tanyaudvarok, dülőútak térdigérő sarát. Tudom, hogy sokan azért szolgáltatok, azért tűrtétek, azért szenvedtetek, hogy egyszer majd, tiz, húsz évi szolgálat után, szabad falusi parasztok lehessetek. De tudom azt is, hogy éz nagyon kevésnek sikerült, tudom, hogy ha itt-ott egy-egy szeren­csés család meg is menekült, a nagy többség nem szabadulhatott. Tudom, hogy sok családfő hosszú éveken át nem engedte, hogy asszonyai és gyerekei rendesen ruházkodjanak, nem engedte, hogy pénzt költsenek, hanem szaporí­totta a jószágokat és néha már csapat süldői, felibe adott kocái és tartásra kiadott tehenei bizonyították, hogy nem zsugorgatott hiába. De föld nem volt, eladó föld ritkán került s egyszeresük jött valami csapás, dögvész, vagy ár­zuhanás, takarmányhiány vagy sertés- pestis és odalett minden, nem lett belőle se föld, se ház. És tudom azt is, amikor így hiába elteltek az évek, sokan belenyugodtak és a fáradt ember türelmével várták hogy mikor jön majd tehetetlen öregség után a várva-várt halál. Tudom, hogy sok család meg sem kezdte a zsugor- gatást, hiszen úgy sem ért semmit, hanem kezdettől fogva megevett minden kommenciót, eladott minden terményt, felélt minden jószágot, vagy nem is tenyésztett semmit és várta, várta negyedévenkint vagy hetenkint az új kommenciót, amelyre különben már mindig adósság volt és amely éppen ezért sohasem volt elég. És tudom azt is, hogy az ilyen cselédek már igazi rabszolgák voltak, az ilyenek már még a falusi napszámos élettel sem cserélhették fel a cseléd­sorsot, mert sohasem volt annyi tar- talék-kommenciójuk, hogy kibírhatták volna újesztendőtől a nyaló tavaszig vagy az új aratásig, Ha az egyik tanyán vagy pusztán megunták, hát mentek a másikra, ha itt már nem bírták az intézőt vagy a béresgazdát, megint el­mentek a másikra és mert sehol sem laktak sokáig, még csak kegydíjra, félkommencióra sem számíthattak öreg­korukra, hanem gyermekeik Kegyelem­kenyerén tengődve jutottak cl a meg­békítő sírba, Nagyon sokan vannak közietek, akik már azt sem tudják, hogy melyik falu szabad parasztjai közül szakadtak ki az őseik azzal, hogy csak addig szolgálnak, amig lovat vagy ökröt, házat vagy földet szereznek és ez nem sikerült, ők meg örök életre kinn­rekedtek a tanyán ivadékaikkal együtt. H át ennek most vége. Szabadok vagytok. Földetek is van, házat is majd építetek. Egyelőre úgy vagy­tok, mint a rab, aki sokáig láncon volt és kapta a sovány levest: mikor elszabadul, zsibadtak a lábai és nem tudja, ki ád majd enni. A ti aggódásíok is jogos : nincs, aki mérje a kommen­ciót, sőt kis kamarátok készletét is elvitte a háború. Föld van, de nincs hozzá iga, mert az istállók, hodályok üresek, az ekék és gépek rozsdásodnak szerte a tanyaudvaron. Hát igen, ez igy van. De rajtatok és az egész magyar parasztságon múlik, hogy igy ne maradjon. Meg kell mu­tatnotok, hogy nemcsak parancsra tud­tok dolgozni, hanem parancs nélkül is, magatoknak és gyermekeiteknek! Egye­lőre nem lesz jó élet, inkább nagyon is kemény és keserves szabadság vár ránk. De majd meglátjátok, hogy még ez is jobb, mint a szolgaság. A mi pártunk, a szegény parasztok pártja mellettetek áll, szervez, nevel, tanít benneteket, mint a falvak többi paraszt­ját. És ne féljetek, most már a többi pártok sem akadályoznak meg ebben bennünket, hanem inkább segítenek. Nincs többé úri párt és nem is lesz. A városok, falvak és tanyák dolgozó emberei építik az új országot. Hűséget, becsületet, munkát és fegyelmet kérünk tőletek is. Mi magunk is ezt adjuk. Gyertek hozzánk mint testvérekhez és érezzétek magatokat itthon az óvó, védő közösségben a Nemzeti Paraszt­pártban. Ennek a pártnak a tagjai, vezetői mind, mind parasztok és pa­rasztivadékok, ti is megtaláljátok helye­teket benne. LEVÉL ÁZ URADALMI CSELÉDEKHEZ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék