Pécsi Szabad Szó, 1945 (1. évfolyam, 1-28. szám)

1945-05-19 / 1. szám

2. oldal, 1945. május 19. Pécsi Szabad Szó I. évfolyam, 1. szám, sas: kezébe került. Mindez úgy, hogy nem folyt érte Tér, nem volt mészárlás és kastély-gyujtogatás. A Nemzeti Pa­rasztpártban harcra indult írók és munkások visszapörölték a földet. A jussot visszaadtuk méltó örököseinek. A vértelen magyar parasztforrada­lom századunk történelmének a legna­gyobb vívmánya. A magyar történe­lem határköve, új fordulójának a ka­puja. Fordítsunk hátat a rosszemlékű múltnak, irtsuk ki gonosz és lidérces emlékezetét, pu­sztítsuk el a szolga- és cselédrendszert. Töröljük el még a szót magát is, mint ahogy 48-ban a jobbágy szót száműzték törvényeink. A régi világ elpusztítása azonban nem elegendő. Ennél százszorta fon­tosabb az új felépítése. A birtoklevél­lel egy megbízólevelet is vettek át az új honfoglalók. Megbízta őket az új haza azzal, hogy tulajdon földjeikből a legnagyobb erőfeszítések árán való­ságos paradicsomot varázsoljanak, hogy dolgozzanak és termeljenek, mert csak így tudjuk felépíteni a szabad, a boldog, független, demokratikus, népi Magyarországot. Kanyar József. ­ gjpz£uí ez Lement a nap nyugaton. Följött a nap Keleten. Egyszerű ez. El az, aki eleven. Rongyos mindenik zsebünk, Rossz a magyar zsebe rég, Egyszerű ez — Elveszett az ezerév. Ha elveszett, elveszett, Nem keressük már elő, Nem érünk rá, Vonaton jár az idő. Expresszen jár az idő, S gépből csinált madarán, A gyalogos Bizony, hogy elmarad ám. Szolgabíránk az agyunk, Nem parancsol más nekünk, Egyszerű ez, Mi már motorral megyünk. Nem vagyunk mi bölcs urak, S nem is vagyunk szamarak. Uj ezerév Uj magyaroknak marad. JÓZSEF ATTILA. !!l!l!!!!n!!S!l!!ll!l!lll)!!!!!li!!ü!l!liI!!ii!!i!!!l KQPPANTQ i! Nyolcszázéves panasz „Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni nem szabad; s ha egy beteg feleség vagy egy szegény himlős gyerek megkíván­ván, lesújtunk egy rossz galambfiút, tüstént kikötnek, és aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kénysze­­rített.“ Így panaszkodik Tiborc, a lá­zongó, elnyomott paraszt Bánk bán­nak, a nagyúrnak, Katona József hal­hatatlan tragédiájában. Ez a mondat, ez a nyolcszázéves panasz jut eszünk­be, amikor olvassuk, hogy a földmű­velésügyi minisztériumban ismertették az új vadászrendelet tervezetét. A ter­vezet lehetővé akarja tenni minden arra méltó magyar embernek, hogy ki­­vehesse részét a vadászat egészséges és nemzetgazdaságilag jelentős sport­jából, de a vadászat jövedelmét a föld­­hözjuttatottak megsegítésére fordítja és külön vadkár-alapot létesít a kárt szenvedett gazdák kárpótlására, a va­dászat tehát nem lesz többé a kiválasz­tottak kisajátított szórakozása, üzlete. Melyik­ a magyar parasztság kedvező fejlődésének álja mondotta /Szilfi Cott­eiu* belügyminiszter A budapesti Kereskedelmi és Ipar­kamara dísztermében Erdei Ferenc belügyminiszter nyitotta meg „A ma­gyar agrárdemokrácia fejlődési lehető­ségei“ című előadásával az újjáéledt Társadalomtudományi Társaság mun­káját. Erdei Ferenc előadásának bevezető részében elmondotta, hogy a Társada­lomtudományi Társulat folyóirata, a „XX. Század“ 1912-ben ankétot rende­zett a magyar agrárdemokrácia fejlő­dési lehetőségeiről. Megállapították akkor, hogy ez a lehetőség rendkívül bizonytalan. Az ankét eredménye az volt, hogy amennyire égetően sürgős és szükséges a parasztság gazdasági és társadalmi alakulásában az akkori állapotot megváltoztató gyökeres for­dulat, annyira nem biztos, hogy ké­szen vannak azok a politikai erők, amelyek a fordulatot valóra válthatják Ma okunk van az optimizmusra. — Ma ezt a kérdést egész más poli­tikai előfeltételek és körülmények kö­zött vehetjük vizsgálat alá — mondot­ta Erdei Ferenc. — Ma okunk van az optimiz­musra. A magyar parasztság számára megnyílt a kedvező fejlődés lehetősége mind a termelés, mind tár­sadalmi és kulturális élete vonalán. A jobbágyfelszabadulás a paraszt­ság társadalmi állásában és fejlődési lehetőségeiben nem hozott forradalmi változást s inkább csak messze követ­kezményeiben járt érezhető hatással. Ugyanakkor a nyugati társadalmak­ban az agrárdemokrácia fejlődése egé­szen más utat vett. Az eltérés nem a múlt század viszonyaiban gyökerezik, hanem a fedualizmus korszakának ala­kulásában és fejlődésében. A nyugat­európai rendszerben a parasztság a földet és a termelőeszközöket nagyrészt birtokában tartotta s ezzel megvolt az anyagi alap arra, hogy a paraszt meg­szerezhette a kulturális fejlődésnek azokat az elemi eszközeit, amelyek ké­sőbb képessé tették arra, hogy élni tudott a polgári társadalom által nyúj­tott lehetőségekkel, azaz tagja tudott lenni a polgári társadalomnak is. Új feudalizmus kezében volt a magyar föld. A magyar parasztság társadalmi fej­lődési vonala és az egész agrárfejlő­dés akkor tört meg, amikor a XVIII. században egy új feudalizmus úgy vet­te birtokába a magyar földet, hogy a föld birtoklásából parasztságunk nagy része kimaradt. 1848—49-ben mintegy két és félmillió parasztcsalád közül 600.000 volt a birtokos jobbágy, körül­belül 400.000 zsellér, mintegy 400.000 pedig uradalmi cseléd, ugyancsak kö­rülbelül 400.000 az uradalmi földeken dolgozó szegődményes paraszt és mint­egy 200.000 a szabad paraszt. A job­bágyfelszabadítás nem jelentette azt, hogy a paraszt földet kapott, ha­nem, hogy a már meglévő földet sza­bad tulajdonként birtokolták, tehát, hogy a 600.000 birtokos jobbágycsalád szabad birtokossá vált. Ennek követ­keztében a parasztság a hivatalno­kokra támaszkodó nemesi rend alá ke­rült s egyszer és mindenkorra leszorí­­tódott arról a színvonalról, amelyen az ország politikájának, vezetésének és szellemi kultúrájának eseményei le­játszódtak. A jobbágyfelszabadulás után az ország termőföldjének 30 szá­zaléka lett szabad föld, 70 százaléka nemesi birtok maradt. Még 1919-ben is a földbirtoknak csak 40 százaléka volt a parasztság kezén s legutóbb is csak 50 százalékot ért el. Ez mutatja, hogy az 1920-as földreform egyáltalán nem jelentett lényegesebb változást. Az elmúlt időszak tehát nem volt a demokrácia talaja a magyar paraszt­ság történelmében. Ez a korszak anti­demokratikus volt, amely elnyomta a parasztságot. Érthető, ha a parasztság aktív és passzív ellenállása is jelentke­zett ezzel az állapottal szemben. A nyílt szembeszállást jelzik a földmun­kásmozgalmak, a szociáldemokrata párt és a földmunkás szövetség elterjedése, agrárszocialista lapok megjelenése, a passzív szembeszállást pedig különbö­ző jelenségek, mint az egyke és más tünetek. Ez a korszak most a földreformmal gyökeresen megváltozott. A földre­form két lényeges tényezője, hogy fel­számolta a nagybirtokot és hogy a föl­det a dolgozó parasztság kezébe jut­tatta. Mostantól kezdve kétféle paraszt­sággal kell számolni: az egyikhez tartoznak azok, akik már eddig is ön­álló birtokosok voltak, a másikhoz az újonnan földhöz juttatottak. Valószínű, hogy az előbbi, konzerváltabb része a parasztságnak hozzá idomul a most felszabadult és fejlődésnek lendült bir­tokos parasztsághoz. Tanulni akar a földhöz jutta­tott parasztság. A termelés tekintetében a földhöz­­juttatottaknak merő kínlódás lesz az élete, de ez ráébreszti őket a társulás szükségességére. Ez a körülmény ki­váló szövetkezeti szervezkedés alapját teremtheti meg. Kulturális téren is rendkívül kezdetleges a földhözjut­­tatottak tájékozottsága, de a földre­form hatalmas élménye ezen az olda­lon is olyan ösztönzést jelent, amely­nek eredményeképpen sokkal tanulé­konyabb és sokkal tanulni vágyóbb lesz a most birtokhoz juttatott parasztság, min a régi volt. Olyan kezdeményezés történt, amely nagy politikai és társa­dalmi erőket szabadít fel s megnyitja az utat nagy anyagi gyarapodás lehe­tőségei előtt. Ez a változás az egész parasztságot kiemeli az eddigi lerög­ződött állapotból. 0­09­­9H3)3 SZOBROT DÓZSŐ GYÖRGynék Ady Endrének ez a kis írása 1903-ban jelent meg „Magyarország ma olyan harcba kezdett, amilyent még sohse látott a világ, Krisztus után a huszadik szá­zadban, tíz századdal Árpád után. Mi, a milliók, a rongyosok, azt akarjuk, hogy jogunk legyen a levegőhöz. Egyetlen ország vagyunk, ahol a ron­gyos milliók soha fel se lélekezhettek a dús ezrek miatt. És még ma is csak a szégyen, a szomorúság, a megalázás a miénk. Minden népek nyomorult mil­lióinak van valami dicsőséges emlé­kük. Magyarországon ezer év óta má­­kony vagy korbács volt a miénk. Még a hőseinket is kisajátítják. Rákóczi koporsóját ők, akik Rákóczit becsap­ták és elárulták, úgy körülállották, hogy mi nem férkőzhettünk hozzá. Kossuthot gyűlölték s Kossuth nevé­ben ráültek a népre, az országra. Kell, hogy válasszunk hősünknek valakit, akit a nagyurak nem sajátít­hatnak ki. Ha már nekik van pofájuk, hogy a történelmet szegezzék nekünk, jó. Válasszunk mi is valakit a törté­nelemből, aki szimbóluma leszen a mi végtelen szenvedésünknek, majdnem undok tragédiánknak. S aki helyet­tünk kiáltja a világnak, hogy Magyar­­ország néhány ezer kiváltságosé s hogy itt gyötrelmes élni minden mun­kásembernek. ők már a múltból is elraboltak, meghamisítottak mindent. Elvették tő­lünk Rákóczit és Kossuthot. Nyomják a Petőfi-kultuszt s miattuk nem veze­kelhetett még ez az ország Martinovi­­csék miatt, ők önkényesen válogatják ki a múlt napjait is s ellenünk vonul­tatják fel őket. Soha­­ eszükbe nem ju­tott például Bethlen Gábornak hódol­ni, ennek az igazi magyarnak. Károli Gáspár a maga bibliafordításával olyan nagyot mívelt, hogy megmérni se lehet. De Magyarország kénytelen volt Pázmánynak hódolni. Apáczai Cserére, Mikesre nincs szükségünk, tehát azok aludjanak békével. Akik a mi nagyjaink lehetnének méltán, a mű­­velteké, a munkásoké, a rongyosoké, a­zok nem kellenek nekik ... Csinálnak ezek még Caraffa ünne­pet is, ha a rongyosok olyan gyá­vák maradnak, mint amilyen rongyo­sak. Álhazafiságukkal agyonterrori­zálnak ezek minket. Hát nem vonultatnék föl mi is elle­nük Dózsa Györgyöt? Ez magyar volt, sőt nemesember. A Dózsa-tragédia Ma­gyarországon millióknak a legigazabb tragédiája. Megsütnek és egymással falaznak ma is fel bennünket Magyar­­ország tulajdonosai. Magyarország né­pe, amely a feudalizmus ellen küzd, állítson szobrot Dózsa Györgynek. Hogy mi sem felejtünk, hogy komoly a mi harcunk. Bár akadna valaki, aki­nek elég erős hangja volna, hogy egy szoborért szóljon az országhoz. Ha már olyan alantas még mindig az em­beri kultúra, hogy szobrokkal kell beszélnünk, beszéljünk szobrokkal. Dózsa György beszélne a nyomorgó, Amerikába szökő magyar nép, a taní­tók, a vasutasok, intellektuelek, tiszt­viselők, iparosok, kereskedők helyett. Az egész munkás Magyarország he­lyett, melyet nagy urak és nagy­ papok jobban nyomnak, mint valaha.“ A Nemzeti Parasztpárt országos Dó­­zsa-ünneppé nyilvánította május 14-ét. Ezt a felszabadult parasztság minden évben május második vasárnapján ün­nepli meg. Az idén május 13-án, va­sárnap délelőtt 10 órakor ünnepeltük a ceglédi Szabadság téren, a magyar történelemben először Dózsa György nagy parasztforradalmát. Dózsa György 1514-ben május 14-én indult el parasztseregével a magyar történelem legnagyobb forradalmi har­cára. Akkor elbukott a parasztság első or­szágos forradalma és a parasztságra rátelepedett urak hatalma századokra megszilárdult. A parasztságot pedig örökös szolgaságba taszították, mint ahogy Werbőczy Hármaskönyve azt előírja. Az ötszázéves úri uralomnak ma már vége van. Ötszáz év óta most ünnepelhette meg először a magyar nép Dózsa György emlékét.

Next