Pécsi Szemle, 2001 (4. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Borsy Károly: Pécs püspökei a török idők után

PÉCS PÜSPÖKEI A TÖRÖK IDŐK UTÁN szeretet, viszont az igazak megértették szándékait. Szívesen tartózkodott a szentlászlói püspöki nyaralóban, amelynek elhanyagolt külsejét, belsejét és parkját is rendbe hozatta. Alacsony, zömök ember volt, igen jó társalgó, szívélyes, barát­ságos. Nem is sejtette senki súlyos baját, amely gyomorfekély alakjában támadt rá. Karlsbadban keresett gyógyulást, de harmadik útjáról már érckoporsóban hozták haza. Elhunyt 1903. szeptember 1-jén. Rövid kormányzása alatt, ha nem is alkot­hatott országra szóló létesítményeket, de sokat tett a hitélet erősítése érdekében. ZICHY GYULA gróf (1905 - 1926) Zichy Gyula Fejér vármegyében, Nagylángon született, 1871. november 7-én. Hetyey Sámuel váratlan halála után ugyancsak megindult a találgatás az utód személye felől. Végül az uralkodó egyszerre nevezte ki Zichy Gyulát a pécsi és Prohászka Ottokárt a székesfehérvári egyházmegye élére. Mindkettőjüket X. (Szent) Pius pápa Rómában szentelte püspökké. Zichy évek óta Rómában élt szol­gálattevő kamarásként. Pécsre érkezvén, rövid tájé­kozódás után gyorsan felismerte, hogy ebben az ősi katolikus város­ban tulajdonképp a hangadó sajtó a liberális hangvételű Pécsi Napló, s mellette a katolikus Pécsi Újlap vér­szegény árnyék csupán. Látta azt is, hogy a Lyceum alapítvány nyom­dája a bérletben csak vegetál. Ezért kialakított egy új koncepciót, és en­nek keretében megvette az alapít­ványtól a Lyceum nyomdát s Püs­pöki Nyomda néven működtette, majd egy év múlva átadta a nyom­dát a Katholikus Hírlapkiadó és Nyomda Rt.-nek. 1911. március 25-én megindult a Dunántúl című napilap is, majd a részvénytársaság is felvette a Dunántúl Nyomda ne­vet. Zichy Gyula nagy figyelemmel fordult az ifjúság oktatása felé. Nagy összegű alapítvánnyal és ha­talmas építkezésekkel megterem­tette a jezsuita rend letelepedését városunkban, rendházat, kollégiumot és főgim­náziumot építve számukra, s az egész komplexumot Pius pápáról nevezte el. Az eddig a püspökség kezelésében volt Klimo könyvtárat örök letétként átadta a Pécsi

Next