Pécsi Szemle, 2005 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 2. szám - Szirtes Gábor: A Magyar Örökség-díjas Fülei-Szántó Endre

Szirtes Gábor A MAGYAR ÖRÖKSÉG-DÍJAS FÜLEI-SZÁNTÓ ENDRE Legendás nyelvész és pedagógus volt, aki nemzedékek sorát oktatta külön­böző hazai és határon túli intézményekben, és aki nem csupán felkészültségével, tudásával, tapasztalataival ajándékozta meg tanítványait, hanem mélységes hu­manizmusával és emberségével is. Nem csak egyetemi professzorként és tudós kutatóként tette ismertté nevét, hanem számos könyvével és mintegy háromszáz szakcikkével, tanulmányával is. Az egykori csepeli Weiss Manfréd Művek nyelv­­tanfolyamának résztvevői a negyvenes évekből éppúgy őrizhetik emlékét, mint ta­nítványai a budapesti közgazdaságtudományi illetve a későbbi évtizedekből a pé­csi Janus Pannonius Tudományegyetemről. 1924-ben Budapesten született, és mert apai ágon ősei erdélyiek voltak, örök büszkeségének - nagyapja után - székely származását tartotta. 1942-ben a budapesti piaristáknál érettségizett, majd 1946-ban jogi és államtudományi doktori címet szerzett. Később abszolvált bölcsész és francia nyelvtanár lett. Ez utóbbi lett a veszte. Hiába vett ugyanis részt - kisgazdapárti részről­­ az ellenállási mozga­lomban, 1948-ban francia kémkedés és hazaárulás vádjával letartóztatták. Nyolc évet töltött Rákosi börtöneiben, és eközben a német és a francia mellé - papír és ceruza hiányában főként orális technikával - megtanult spanyolul és angolul. Nem panaszkodhatott: olyan mesterei voltak, mint Ignotus Pál, Hatvany József, Mátyás László és Szász Béla. Bölcsessége és humora itt sem hagyja el, mit sem veszítve az életbe vetett hitéből, egyik rabtársa visszaemlékezése szerint „becsempészte a börtönbe is a napsugarat!” Bátran mondjuk hát: rendkívüli ember volt, aki élete által hitelesítette elveit, bizonyította: a legmostohább, a legnehezebb körülmények kö­zepette is megélhető az élet teljessége vagyis a teljes élet. A nyelvtanulással eltöltött szabad és zárt évek után a nyelvtanárság lett a mestersége. Közel húsz esztendő a budapesti közgazdaságtudományi, több mint tíz a pécsi tudományegyetemen. Előbbin tanszéket vezetett, utóbbin tanszéket ala­pított. Mindeközben tanított és tanult, oktatott és nevelt, kutatott és publikált, fordí­tott és tolmácsolt, tudományos fokozatot szerzett és folyóiratokat bocsátott útjára. A TIT társadalmi munkásaként bejárta Európát, országok sorában látott el sajátos kulturális missziót. A hazai felsőoktatási intézményekben sokoldalú képzettsége, univerzális műveltsége, a részeket és az egészet szintetizálni tudó, valósággal po­­lihisztori képessége birtokában esztétikát, etikát, logikát, szemiotikát, szintaxist, idegen nyelvű versek elemzését, költészettant, hispanisztikát, hungarológiát ok­tatott. A Debreceni Nyári Egyetem tanáraként és mintegy másfél évtizeden át pe­dagógiai vezetőjeként külföldiek ezreivel ismertette és szerettette meg a magyar nyelvet és kultúrát. Tőle és kollégáitól tanultak magyarul finnek és csehek, angolok és amerikaiak, németek és oroszok, koreaiak és venezuelaiak és még legalább húsz más országból érkezettek a földgolyó minden részéből. E tanfolyamok ta­pasztalatainak terméke ötkötetes nagy műve, a Magyar nyelv külföldieknek. Odahagyva amerikai vendégtanári állásra szóló megbízatását 1986-ban in­kább Bukarestet választotta. Végre ősei földjére léphetett. Egy éves vállalásából

Next