Pécsi Szemle, 2007 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 2. szám - Tüskés Tibor: Szinnyei Júlia
TÜSKÉS TIBOR SZINNYEI JÚLIA Budapesten (Kispesten) született 1914- ben, de élete meghatározó városának Pécset mondta: „életem majd minden fontos állomása, nagy élménye ehhez a városhoz fűz”. Itt volt fiatal lány, itt érettségizett, itt ismerkedett meg férjével, Wawruch Gáborral (aki majd néhány kritikával hagy jelet az irodalomban). Pécsett volt boldog fiatalasszony és anya, és „itt, ebben a sajátos hangulatú városban” születtek első irodalmi próbálkozásai. Versei jelentek meg a Pécsi Naplóban és a Sorsunk 1942. évi 6. számában. Ekkor még a Szinnyei Ilona Mária nevet használta, csak első könyve címlapján jelent meg a Szinnyey Júlia név. Amikor az ötvenes évek közepén Pécsett megindult a Dunántúl Könyvkiadó, illetve a Dunántúli Magvető néven az önálló helyi könyvkiadás, Szinnyei Júlia (még mindig Szinnyey Ilona Mária néven) kézirattal jelentkezett. A benyújtott kétkötetes regény azonban nem nyerte meg a két lektor tetszését, és hat, sűrűn gépelt oldalon utasították vissza a kéziratot. Elismerték íráskészségét, de a történetet közhelyszerűnek, a figurákat „külsőségeseknek” és az egész vállalkozást „lektűrnek”, „szocialista bestsellernek” minősítették. Egyetlen reményt az kelthetett az írónőben, hogy azt tanácsolták: „kéziratát próbaképpen küldje meg talán a Szépirodalmi Könyvkiadónak.” Nos, Szinnyei Júlia megfogadta a tanácsot, és ha nem is ez a kézirata, de A szőlőboszorkány című regénye 1958-ban megjelent a Szépirodalminál. „Itt adtam postára azt a bizonyos csomagot (első regényem kéziratát), mely oly sok hiábavaló küzdelem után győzelmesen futott célba a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadónál, s én író lehettem” - emlékezett vissza indulására. Én második könyvével, az 1959-ben megjelent Hajnal című regényével találkoztam először. Zöldfülű kritikus voltam, és elismerő, figyelemfelhívó kritikát írtam a könyvről a Dunántúli Naplóba. Idéztem a regény első mondatait: „A kék Ikarus a 48-as tér után csakhamar elhagyja a villamosvasút végállomását. A gyárváros alacsony házai között gördül a kocsi. Satnya akácfák szegényezik az utat, szekerek zörögnek a gömbölyű hátú köveken, az őszi alkonyatban verébcsapat repdes. A porcelángyári kapaszkodó felett megritkulnak a házak... Éles kanyar következik, s a kocsi befordul a Mohai országútra. Újabb rövid emelkedő után sínpár keresztezi az utat...” Nem emlékezem, hogy én vagy a szerkesztőség írta a regényről szóló kritika fölé: Pécsi szerző Pécsett játszódó regénye. Mindenesetre, aki ezt követően Pécsett fölszállt kezében a könyvvel a kék Ikarusra, és a 48-as tér után elhagyta a