Pécsi Szemle, 2008 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 3. szám - Márfi Attila: A boldog békeidők utolsó évei Pécsett. Arató Jenő visszaemlékezései 1909-1914. III. rész
MÁRFI ATTILA kassai lányokat, 22-én aztán a legszebb emlékekkel hagyjuk el Kassát. Az ősi város régi épületeivel, a csodálatos dóm, a magyaros vendégszeretet, mellyel fogadnak bennünket, idegenből érkező diákokat, mindez felejthetetlenné teszi számunkra a Kassán eltöltött napokat. (Arról persze sejtelmem sincs, hogy 30 év múlva újra megérkezem Kassára, s akkor hat hónapig lakom majd ezt a szép várost.) A jogász cigányzenekar Az 1911/12. tanévben egy jogászbanda is alakul a jogakadémián, Huba Aladár I. éves joghallgató lesz a prímása (most nyugalmazott árvaszéki elnök), a banda azonban nem életképes, pár hónapi fennállás után csendesen jobblétre szenderül. A politikáról, országos és helyi viszonylatban Az első világháború előtti időkben az ország politikai életét a 48 és 67 küzdelme tölti ki. Persze mi, akadémiai polgárok is nyakig benn ülünk a politikában: szélsőséges függetlenségiek, nacionalisták, soviniszták vagyunk, gyűlöljük a Habsburgokat, Ausztriát. Főképpen pedig gyűlöljük Tisza Istvánt, akiben az osztrák szoldateszka mindenre kész eszközét látjuk. Alig van közöttünk egy-két fiú, ki nem is annyira meggyőződésből, mint családi kapcsolatok folytán a 67-es oldalon áll, ezek is hallgatnak, s cseppet sem exponálják magukat a 67-ért. Arról, hogy az országban nemzetiségek is vannak és erről az oldalról veszedelem fenyegetheti a Habsburgokkal harcoló magyarságot, nem veszünk tudomást. Itt Baranyában vannak ugyan németek, de a németek - ebben az időben - nem számítanak nemzetiségnek, németül beszélnek, de magyarul éreznek. A baranyai sváb kerületek legtöbbnyire függetlenségi képviselőt küldenek fel a képviselőházba. Arról meg sejtelmünk, helyesebben képzetünk sincs, hogy az országban milyen tömegben élnek románok, tótok, szerbek, milyen erőt képviselnek, s milyen veszedelmet jelentenek számunkra. Ha vannak is, el kell őket magyarosítani - gondoljuk - és hisszük is, hogy a magyar iskolázás kötelezővé tételével, a nemzetiségi „igazgatók” elhallgattatásával és erélyes magyarosító rendszabályok bevezetésével egy-két évtized alatt el is lehet őket magyarosítani. S ha eddig nem tudjuk őket elmagyarosítani, annak kizárólag a Habsburgok azokai, akik lefogták kezünket és megakadályozták a nemzetiségekkel szemben erélyes magyarosító politika keresztülvitelét. Szóval illuzionisták vagyunk, önmagunk alkotta politikai légvárban élünk - de így van az egész magyarság is, melynek szemei elé Rákosi Jenő festi a 30 millió magyar illúzióját, csak bennünk, fiatalokban még harciasabban, még inkább kritika nélkül élnek azok az illúziók, amelyekben az elvakult magyar társadalom ringatózik. Társadalmi reformok szükségessége nem szerepel a gondolatvilágunkban. Az általános, titkos választójogot - melyért pedig éppen ez időkben folyik nagy küzdelem - a nagy nemzeti aspirációk mellett elhanyagolhatónak tartjuk. A Khuen-Héderváry kormány megalakulását, mely 1910-ben a megbukott koalíciós kormányt váltja fel - nagy elkeseredéssel fogadjuk, s amikor az új kormány Baranya vármegye főispánjává Szily Tamás országos tejfelügyelőt, a meglehetősen eladósodott gödrei földesurat nevezi ki, heves tüntetést rendezünk az új főispán ellen. Szily Tamás 1910. március 5-én érkezik meg Pécsre, fogadtatására fekete-sárga kokárdákkal az egész jogászság levonul az állomásra, kellő számú záptojással felszerelve. A rendőrség nem ereszt bennünket közel az állomáshoz, hanem lovas attakkal szétszóratja a tüntető tömeget. Erre egyenként felszivárgunk a vármegyeházára, ahol éppen kezdődik a főispáni beiktatás, nagy ordítozást csapunk, mire