Pécsi Szemle, 2008 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1. szám - Sólyom László: A Pécsi Szemléről
A hatvanas évek elején a pécsi egyetem római jogi tanszéke sokunk számára menedék, a szellem szigete volt. Pedig Benedek Ferenc - akkor még tanársegéd - nem játszott semmilyen hálás önmegvalósító szerepet, ám egy autonóm személyiség és valódi tudós mindennapi tevékenységének megnyilvánulásai mindnyájunk ajándékai lettek. Mindenkit megfogott egy-egy gesztusa, megjegyzése, aszerint, hogy akkori egyéniségünk mire volt hangolva. Évtizedeken át újra és újra eszembe jutott, ahogy egyszer a Soproni Szemlét dicsérte. Lám, van egy város, amely megőrizte a civilizációt és az önbecsülést, képes színvonalat felmutatni. Rögtön erre gondoltam akkor is, amikor tíz évvel ezelőtt megindult a Pécsi Szemle. S örömmel láttam a legutóbbi számban, hogy Romváry Ferenc előtt a Soproni Szemle példája lebegett, amikor a Pécsi Szemlét eltervezte. Noha megváltoztak a külső körülmények, a városi civilizáció és az önbecsülés felmutatása nem kevésbé időszerű ma. Éppen egy várostörténeti folyóirat ébreszthet rá, mennyire aktuális mindig ez a feladat. A tudás táplálja a szeretetet. Minél többet megtudunk városunkról, annál mélyebben, és annál sokoldalúbb érzelemmel, a vonzódás és elutasítás egyre összegabalyodóbb és egyre erősebb szálaival kötődünk hozzá. Hiszen megtudhatjuk és átélhetjük a sok szép mellett a lehangoló történeteket is. S sosem kerülhetjük el az összehasonlítást a mával. Az ókori leletek és középkori emlékek talán még „tiszta” történelem, de a 19. és a 20. századi események atmoszférája már óhatatlanul áttűnik a mai Pécs „levegőjébe”, kisugárzásába. Vajon mi a különbség? Mennyire határozták meg ezek az emberek, az általuk teremtett ipar, épületek, kultúra a későbbieket? Hol voltak rossz választások? Miért sikkadtak el nagyszerű kezdeményezések? És érdemes az elfeledett komoly eredményeket is tudatosítani. Hálás lehet például az egyetem, hogy a háború előtti bölcsészkar színvonala bekerült a köztudatba. A múlt, ahogy a Pécsi Szemle kezeli, szinte a mába ér. (Szó szerint a mát persze csak a megemlékezések képviselik. De ez rendjén van így, és örülök, hogy itt tiszteleghettem Benedek tanár úr emléke előtt.) Az ötven, vagy csak húsz évvel ezelőtt történteknek tehát helye van a folyóiratban. Ezekre már úgy reflektálhatunk, mint saját életünk részére. Mindemellett igen helyes a műfajok megkülönböztetése. Jó, hogy van külön várostörténeti szemle, amely a maga távolságtartásával a történelem tanulságait kínálja. De az is jó, hogy nincs egyedül. Az a városi civilizáció és önbecsülés, amelynek a Pécsi Szemle is bizonyítéka, megnyilvánul még számos más kiadványban is. Örömmel teszem a Pécsi Szemle mellé például a Mecsek Egyesület évkönyveit, vagy a friss művészeti és társadalomkritikai Echo-t. A Pécsi Szemle harmincadik évfolyama fog majd arról írni, milyen szerencsésen alakíthatta volna a város, de az egész leszakadt Dél-Dunántúl, sőt még Szlavónia következő ötven évét, ha a Pécs Európa Kulturális Fővárosa eredeti elképzelése megvalósult volna. Ebben ugyanis a civilek és a hatóságok egy új együttműködési modellje legalább olyan lényeges volt, mint az új épületek. Az a szellem azonban, amely a nyertes koncepciót létrehozta, megvan. Kívánom, hogy találjon minél több teret és alkalmat a megnyilatkozásra! Hiszen ez a háttere és éltetője a Pécsi Szemlének is, amely bízzon abban, hogy a folyóiratok kora az emberi életkor végső határait is messze fölülmúlhatja. Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke Budapest, 2008. február 17.