Pécsi Szemle, 2010 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 2. szám - Márfi Attila: "Vesztett háború és forradalmak utáni viszonyok". Arató Jenő visszaemlékezései 1921-1945. II. rész

----------------------------------------------------------------- MÁRFI ATTILA ----------------------------------------------------------------- (1928. szeptember 9.). Felutazom Fehérvárra az ezrednapra, amelyen tömegesen vesznek részt legénységi emberek, nagyon sok régi bajtárssal találkozom és igen jól érzem magam közöttük. A székesfehérvári 69-esek évek óta azon dolgoznak, hogy az ezred emlékét megörökítve egy 69-es emlékművet állítsanak fel. A gyűjtési akcióban mi pécsiek is erősen kivesszük a részünket. A sok fáradozásnak meg is van az eredménye, felállítják a Bory Jenő által készített emlékművet, amelynek lelep­lezése 1931. június 14-én nagy ünnepélyességgel történik meg. Az ünnepségen részt vesz József főherceg, aki hadosztályunknak, a 31. hadosztálynak volt a pa­rancsnoka, Mackensen német követ, aki Flindenburg ezredtulajdonosunk képvisele­tében jelenik meg az ünnepségen, Károlyi Gyula külügyminiszter, Csanády Frigyes gyalogsági tábornok, aki mint fiatal hadnagy a mi ezredünkben kezdte meg katonai pályafutását. No és persze összesereglünk Fehérvárra Fejér megyéből, Tolnából, Baranyából egykori 69-es tisztek és legények. Aki csak teheti mind eljön. Eljönnek volt ezredparancsnokaink, Krausze Lajos ny. tábornok, Leisz Béla ny. tábornok, aki Krausze után vette át az ezredparancsnokságot. Scholtz Béla ny. tábornok, aki meg Leisz Béla utódja lett az ezredparancsnokságban. És amikor felálltunk és a három volt ezredparancsnok vezetésével a katonazene indulójára az ezred régi zászlaja alatt megindultunk a Lövölde kerti gyülekező helyről a városba, a sok civilből egy­szerre katona lesz. Az egymást követő századok feszesen, katonásan vonulnak vé­gig az utcán, és én boldog vagyok, hogy újra ott menetelhetek az ezredben. Az ün­nepség végén díszmenetben vonulunk el az egykori hadosztályparancsnokunk József főherceg előtt. Fővetéssel, dübörgő haptákmarssal11 csináljuk a díszmene­tet. A békevilágban sem vághatott ki az ezred különb parádémarsot, mint most mi öreg 69-esek. Délben közös ebéd van a Szent István teremben,1­12 együtt vagyunk tisztek, legények, húzza a cigány és boldogan ölelkezünk össze a régen látott bajtár­sakkal. Örülünk, de örömünkbe valami enyhe szomorúság vegyül. Tudjuk, érezzük, hogy ez az ezred legutolsó parádéja, hogy az ezred, amelyhez, szívvel-lélekkel hoz­zátartozónak érezzük magunkat, most sereglett össze legutoljára. Vége az ünnep­ségnek, szétszóródunk, hogy soha többet ne találkozzunk, így is lesz. Kisebb 69-es összejöveteleket tartanak Pécsett, Székesfehérváron is, de az ezred soha többé nem gyűl össze. Aztán jön a második világháború és a szörnyű megpróbáltatások között végkép semmibe vész az ezred. Megszűnnek a 69-es összejövetelek is. A 69. gyalogezred meghalt, emléke csak már hozzám hasonló öregedő emberben él. A székesfehérvári 69-es emlék és egy nagy könyv, a 69. gyalogezred története emlé­keztet ma már csak arra, hogy volt valaha egy ezred, amely becsülettel teljesítette kötelességét, magyar módra harcolt. Családja, társasági élete Mint egész fiatal házasok olykor-olykor elmegyünk egy-egy mulatságra, is­merős családokkal össze is járunk, de aztán jönnek a gyerekek, s Tusinak annyi gondja, dolga lesz velük, és annyira lekötik minden idejét, hogy úgyszólván telje­­ ­s katonai zsargon jelentése vigyázz-menet, katonai díszmenet. 12 A Szent István Szálló nagyterme.

Next