Pécsi Szemle, 2011 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 2. szám - Horváth András: In memoriam Dénesi Ödön (1921-2011)
-------------------------------------------------------------- HORVÁTH ANDRÁS -------------------------------------------------------------- IN MEMÓRIÁM DÉNESI ÖDÖN (*1921. december 22. -2011. február 24.) Várost építeni különleges, kivételes lehetőség. Áldott állapot. Alkotó emberek tudják: a legnagyobb bátorság az első fix pont, az első vonal lerakásához kell, ahhoz az egyszerűnek tűnő, de mérhetetlen felelősséggel járó kijelentéshez: ez mostantól így legyen! Letenni egy mező közepére az első útvonalat, az első épületeket, léptéket, rendet és arculatot adni városrészeknek, otthont, életteret teremteni emberek tízezreinek. Pécs mai arculatának elválaszthatatlan részei az Uránváros, a Kertváros, a Szigeti városrész, melyek a kor lehetőségei mellett, éppen az építész szelleme, alkotói igényessége miatt lettek hasonló társaikat messze meghaladó módon lakhatóak és emberségesek. Természetesen nem csak egy emberről van itt szó, de egy egész generációról: Dénesi Ödön mellett Tillai Ernő, Bálint János, Köves Emil, Móra Gyula, Szőke Gyula, Kiss Tibor, Szigetvári János, Erdélyi Zoltán, Getto József, és a mögöttük dolgozó százak, akik intézményekkel, belakható épületekkel, részletekkel töltötték meg ennek a kornak a rendkívüli, néha kezelhetetlennek tűnő lendületű és méretű városfejlődését. A századelőn hatvan-hetvenezres Pécs három évtized alatt több mint duplájára nőtt, ami nem érdem, hanem tény. Dénesi Ödön élete lenyomata a történelemnek. A Trianon utáni 1921. év karácsonyán a kárpátaljai Fenyvesvölgyön, Ung vármegyében született, Beregszászon nevelkedett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. A háború végén a Németországba, majd onnan Dániába menekített végzős egyetemi hallgatók között volt, míg kalandos úton ’45 végére hazaért. A skandináv építészet és várostervezés elvei maradandó hatást gyakoroltak szemléletére. A földbirtokreformban telekosztást irányított, majd a minisztérium területrendezési intézetében dolgozott, míg 1951-ben megszerezte az építészmérnöki diplomáját. Ekkor indult a Mesteriskola, részt vett annak első ciklusában (1952-54), közben a műegyetem városrendezési tanszékének tanársegédje (1953-55). A MEZŐTERV, a LAKÓTERV, a VÁTI, a kor ekkor szerveződő tervező irodái az állomások, melyekben a szakma nagy neveivel működött együtt. ’56-ban a VÁTI Munkástanácsának elnökségi tagja. Alig 34 évesen már ő a tervezője Pécsett, a hivatalos elnevezés szerint Nyugati városrésznek, vagyis Uránvárosnak. A rendszer ugyan titkolni akarta a hadászati anyagnak még a létezését is, de a sofőrök már kiírták a buszra: Uránvárosi járat, hiszen már mindenki így beszélt róla. 1958-ban Pécsre költözve városrendező csoportot szervezett a Pécsi Tervező Vállalatnál. A feladatok egyre nőttek: Pécs általános és részletes rendezési tervei, a Szigeti városrész, a Megyeri Kertváros, Kaposvár és Komló városrész tervei, és a több mint húsz díjazott tervpályázat. Kitüntetései között ott ékeskedik az építészet legnemesebb elismerése, a munkájáért 1960-ban kapott Ybl-díj. 1976-ban megromlott egészsége miatt be kellett fejeznie a tervező munkát, de még évtizedekig részt vett a szakmai közéletben. Több országos és városi szakmai szervezet tagja, 1972-85 között az MTA Pécsi Bizottsága Környezetvédelmi és Urbanisztikai Szakbizottságának elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság alapító tagja. A városépítés témakörében számos publikációja jelent meg hazai és külföldi szaklapokban. Munkássága meghatározó a mai Pécs arculatában, része a város építészettörténetének. Az Építész, a Városépítő emléke itt van velünk az utakban, az épületekben, és városunk képében. Horváth András 120