Pécsi Szemle, 2011 (14. évfolyam, 1-4. szám)

2011 / 2. szám - Horváth András: In memoriam Dénesi Ödön (1921-2011)

-------------------------------------------------------------- HORVÁTH ANDRÁS -------------------------------------------------------------- IN MEMÓRIÁM DÉNESI ÖDÖN (*1921. december 22. -2011. február 24.) Várost építeni különleges, kivételes lehetőség. Áldott állapot. Alkotó emberek tud­ják: a legnagyobb bátorság az első fix pont, az első vonal lerakásához kell, ahhoz az egy­szerűnek tűnő, de mérhetetlen felelősséggel járó kijelentéshez: ez mostantól így legyen! Letenni egy mező közepére az első útvonalat, az első épületeket, léptéket, rendet és arcu­latot adni városrészeknek, otthont, életteret teremteni emberek tízezreinek. Pécs mai arcu­latának elválaszthatatlan részei az Uránváros, a Kertváros, a Szigeti városrész, melyek a kor lehetőségei mellett, éppen az építész szelleme, alkotói igényessége miatt lettek hason­ló társaikat messze meghaladó módon lakhatóak és emberségesek. Természetesen nem csak egy emberről van itt szó, de egy egész generációról: Dénesi Ödön mellett Tillai Ernő, Bálint János, Köves Emil, Móra Gyula, Szőke Gyula, Kiss Tibor, Szigetvári János, Erdélyi Zoltán, Getto József, és a mögöttük dolgozó százak, akik intézményekkel, belakható épü­letekkel, részletekkel töltötték meg ennek a kornak a rendkívüli, néha kezelhetetlennek tűnő lendületű és méretű városfejlődését. A századelőn hatvan-hetvenezres Pécs három évtized alatt több mint duplájára nőtt, ami nem érdem, hanem tény. Dénesi Ödön élete lenyomata a történelemnek. A Trianon utáni 1921. év kará­csonyán a kárpátaljai Fenyvesvölgyön, Ung vármegyében született, Beregszászon ne­velkedett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. A háború végén a Németor­szágba, majd onnan Dániába menekített végzős egyetemi hallgatók között volt, míg kalandos úton ’45 végére hazaért. A skandináv építészet és várostervezés elvei mara­dandó hatást gyakoroltak szemléletére. A földbirtokreformban telekosztást irányított, majd a minisztérium területrendezési intézetében dolgozott, míg 1951-ben megszerez­te az építészmérnöki diplomáját. Ekkor indult a Mesteriskola, részt vett annak első cik­lusában (1952-54), közben a műegyetem városrendezési tanszékének tanársegédje (1953-55). A MEZŐTERV, a LAKÓTERV, a VÁTI, a kor ekkor szerveződő tervező iro­dái az állomások, melyekben a szakma nagy neveivel működött együtt. ’56-ban a VÁTI Munkástanácsának elnökségi tagja. Alig 34 évesen már ő a tervezője Pécsett, a hivata­los elnevezés szerint Nyugati városrésznek, vagyis Uránvárosnak. A rendszer ugyan titkolni akarta a hadászati anyagnak még a létezését is, de a sofőrök már kiírták a busz­ra: Uránvárosi járat, hiszen már mindenki így beszélt róla. 1958-ban Pécsre költözve városrendező csoportot szervezett a Pécsi Tervező Vállalatnál. A feladatok egyre nőt­tek: Pécs általános és részletes rendezési tervei, a Szigeti városrész, a Megyeri Kertvá­ros, Kaposvár és Komló városrész tervei, és a több mint húsz díjazott tervpályázat. Ki­tüntetései között ott ékeskedik az építészet legnemesebb elismerése, a munkájáért 1960-ban kapott Ybl-díj. 1976-ban megromlott egészsége miatt be kellett fejeznie a ter­vező munkát, de még évtizedekig részt vett a szakmai közéletben. Több országos és városi szakmai szervezet tagja, 1972-85 között az MTA Pécsi Bizottsága Környezetvé­delmi és Urbanisztikai Szakbizottságának elnöke, a Magyar Urbanisztikai Társaság alapító tagja. A városépítés témakörében számos publikációja jelent meg hazai és kül­földi szaklapokban. Munkássága meghatározó a mai Pécs arculatában, része a város építészettörténetének. Az Építész, a Városépítő emléke itt van velünk az utakban, az épületekben, és városunk képében. Horváth András 120

Next