Pécsi Szemle, 2011 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 4. szám - Márfi Attila: A kiélesedett osztályharc jegyében az új rendben félszegen, ügyfogyottan mozgunk. Arató Jenő visszaemlékezései 1945-1959. III., befejező rész
----------------------------------------- ARATÓ JENŐ VISSZAEMLÉKEZÉSEI 1945-1959 ----------------------------------------- zom, a nyugdíj sem jár. Mégis biztonságot ad az embernek az a tudat, hogy ha akármilyen kevés is, mégis van nyugdíjam. S ha már nem tudok dolgozni, nem kell koldulni mennem, vagy a fiaimra hagyatkoznom. Béla és Laci, mint már említettem, Pesten, Miklós a Baross-telepen élnek és dolgoznak, Béla megtalálta párját egy Budapesten, a Sportkórházban röntgennel dolgozó pécsi lány, Siklósi Etelka (vagy ahogy a családban hívják, Guri) személyében. A lány szülei, dr. Siklósi István főorvos, felesége Ptacek Etelka, akikkel régóta jó barátságban vagyunk. Feleségem és Siklósiné távoli atyafiságban is vannak egymással. A két fiatal itt Pécsett ismerte már egymást, de Pestre kellett menniük, hogy végleg rátaláljanak egymásra. 1958. január 2-án van Pécsett az esküvőjük. Guri kedves, helyes, intelligens lány, úgy megszeretjük, mintha a saját lányunk lenne. Eleinte egy kis albérleti szobában laknak. Akkor Béla nagy fába vágta fejszéjét, társult vállalatának, a Bányatervező Intézetnek hét másik fiatal dolgozójával és a Kléh István utcában közös erővel felépítettek egy háromemeletes, nyolc lakásból álló, villaszerű házat. Talán két évig dolgoztak a házon, s kétévi nehéz munka után boldogan költözködtek be az egyik első emeleti lakásba, elérték a céljukat, van már otthonuk. 1958. december elsején megszületett az első unokánk, Balázs, a Siklósi és Arató családok szemefénye. A nyarat mindig Pécsett töltik, s mi büszkén és boldogan nézzük a gyereket, amint nő, fejlődik, értelmesedik. Sokat sétálgatok, beszélgetek vele, eszes, okos, értelmes, minden iránt érdeklődő kisfiú, számomra nagy öröm foglalkozni vele, tanítgatni, mesélgetni neki. 1963. március 28-án megszületett második unokánk, Csongor. A családban mindenki lányt várt, de hát mit csináljunk, belenyugszunk, hogy újra „csak” fiúval növekedett a család. A picike, amikor megérkezett, nagy ijedelmet keltett a családban, mert az egyik lába hibás, elfordult. Hála a modern orthopédiának, a hibás lábat szépen rendbe hozták, ma már alig mutatja valami, hogy a lába valaha hibás volt. Balázsban van valami nyugtalanság, valami idegesség, ellenben a kerek, gömbölyű Csongor maga a nyugodtság. Miklós, Béla és László távol élnek tőlünk, egyedül a legkisebb, Csaba maradt velünk. Sok gond és baj van a gyerekkel, 12 éves, az általános iskolába jár, és én távol vagyok Hetvehelyen. Jóformán csak vasárnaponként látom, és hiányzik neki az erős apai kéz, amely kordában tartaná, fegyelmezné. Szófogadatlan, engedetlen, visszafelesel anyjának, édesanyja nem bír vele, ha hazajövök, csak rosszat hallok róla. Már csak azért is örülök, hogy visszakerülök Pécsre, mert már attól félek, hogy erős apai kéz hiányában teljesen elvadul, rossz útra terelődik. Véglegesen Pécsre kerülve sokat foglalkozom vele, iparkodom megnevelni. Három bátyjával együttvéve sem volt annyi gondom, mint most vele. 1955-ben elvégezte az általános iskola 8. osztályát, és szeretne a Gép- és Villamosipari Technikum villamosipari tagozatára menni, de ebben az évben megszüntették ezt a tagozatot, a gépiparhoz pedig nincsen kedve. Tehát a Széchenyi István Gimnáziumba megy, ahová sok szaladgálás után, nagy üggyel-bajjal vették fel. Nem lett itt sem könnyebb dolgunk vele. Tanulásban meg sem közelíti bátyjait, folyton hajtani kell, hogy dolgozzon, tanuljon. S emellett az új világ új gyerekei között nő fel, akik nem ismernek semmiféle tekintélyt, saját önző, senki mással nem törődő életüket élik. Ez a diáktársaság erősen hat Csabára 85