Pécsi Ujlap, 1909. január (3. évfolyam, 3-24. szám)

1909-01-06 / 4. szám

i és rácvárosi évi 600, a mohácsi, németbólyi, püspöknádasdi és ka­­rancsi évi 900, a villányi és siklósi évi 1200 korona, évnegyedenként utólag a vármegyei mértékhitelesítő alapból, de ezen összegből a hordó­jelző megfelelő helyiségről is tarto­zik gondoskodni. A mértékhitelesítő alap jövedelme a jelzésdíjak, rak­tárdíjak és a 3 hónapon túl át nem vett hordók elárverezéséből szár­mazó összegek. A jelzési díjakat a hordójelző szedi be és köteles azokat havonként az illetékes kir. adóhivatalnál befizetni az alap ja­vára. — Betörés és lopás. Karácsony napján az ünnepélyes szentmise alatt Tatai József, slavoniai szüle­tésű, németmároki szolgalegény ál­­kulcscsal behatolt Hübler Miklós kereskedő boltjába s onnét 1600 koronát szerencsésen elemeit. A község lakossága és a ház népe is mind szent misén lévén, tettének tanúja nem volt. Sőt dolgát rend­ben elvégezvén, maga is nyugodtan betért az Isten házába, hova igaz, hogy kissé elkésve érkezett. Kará­csony másnapján vette észre a nevezett kereskedő, hogy míg ő szentmisén járt, valaki eiemelte a pénzét. A tettest még gyanítani sem lehetett. Tatainál azonban a lopott pénznek nem volt nyugta. Kezdett feltünően költekezni és a helybeli szabónál egyszerre három öltöny ruhát is rendelt. A csárdá­ban is ő van a legény és fizetett boldognak, boldogtalannak. Ezzel magára vonta a csendőrök figyel­mét, kik nagyhamar nyakon csiptek. Tatai a terhelő körülmények kény­szerítő hatása alatt levakolta tet­tét, a pénzből a még meglevő 1200 koronát visszaadta, az elúszott 400 koronának azonban a károsult bot­tal ütheti a nyomát, mert Tatai teljesen vagyontalan arra. —­ Pásztorjáték Németmárokon. A karácsonyi ünnepek alatt az is­­kolásgyermekek a piepanos vezetése mellett szépen sikerült pásztorjáté­kot adtak elő. A hat előadás után fenmaradó tiszta jövedelem a tem­­plomtestesi alaphoz csatolátik. — Nincs Isten? De igenis van. Ezt az igazságot fejtegette meg­dönthetetlen érvekkel Farkas Irén tanítónő a tolnai rk. legényegylet felolvasó-estelyen f. hó 3-án. A kö­zönség oly nagy számban érkezett a felolvasásra, hogy az egylet ter­mei nem voltak képesek mind be­fogadni. A telolvasónő lelkes ováció­ban részesült a közönség részéről. Utána Schellenberger Pepus adott elő egy monológot a közönség za­jos tetszésnyilvánításai között. — Megfagyott. A 76 éves Dit­­rich Fülöp malomi bognár úgy gon­dolta,­­öreg ember nem vén em­ber.“ Mit néki a hófuvatagos jan. 2-ika. Kocsiba fogta lovait, hogy azokat Keszülten megpatkoltassa. Szent Péter pusztán tűr, mikor a mély átkanyarodón át akart hajtani a szántóföldekre, lovai besüpedtek a a hóba. Leszállt, hogy megszabadítsa lovait. Két óra múlva arra menők úgy találták megfagyva mélyen a hóban. — Karácsonyi ünnepély. A ba­ranyaszentistváni hívek a kará­csonyi ünnepeket szivükben felejt­hetetlen emlékkel töltöttek. Schmidt­­né Ringold Lujza és Bődy Lenke tanítónők buzgólkodása folytán az iskolásgyermekek 2 gyönyörű al­kalmi színielőadást tartottak. Az egész község, sőt még a szomszé­dos községek lakói is nagy megha­tottsággal és könnyes szemmel néz­ték végig a betlehemi pásztorokat és lourdesi Szűz Mária csodálatos megjelenését. A közönség alig bírt megválni a színpadtól. 2-szeri elő­adás helyett 5-ször kellett megis­mételni a játékot.­­ Plébánosok Schmidt György kántortanítóval mindent elkövettek, csakhogy az előadás minél jobban sikerüljön. Különösen szép volt a vakleány szívreható éneke és a szünetek alatt a gyermekek által előadott karácsonyi énekek. — Gyermekek utcai szánkózása. Nagyon sok a panasz, hogy a gye­rekek nemcsak a külvárosi utcák­, ban, de forgalmasabb, szánkózásra alkalmas helyeken naphosszat szán­­kóznak, életveszélyesen síkossá téve az utat, veszéllyel fenyegetve a járókelőket s magukat is, a kocsi­­közlekedések miatt, elgázolásnak téve ki. A rendőrkapitányság most üdvös rendeletet adott ki, melyben kihágásnak minősíti azt, ha valaki forgalmas, kocsiközlekedésre szánt utcán szánkázik. Az olyan helye­ken azonban, ahol kocsiközlekedés nincs, semmi sem gátolja a gyer­mekeket abban, hogy űzzék ezt a különben kedves téli sportot. —­ Elveszett briliáns gyűrűk. Fischer Zsigmond órás és ékszerész Zsófia leánya hétfőn délután 5 óra­kor a Király­ utcai üzlettől a Jókai­­térig menet elveszített egy kis csomagba göngyölt 2 drb. 280 kor. értékű gyűrűt. Becsületes megtaláló adja át a rendőrségen, ahol 20 kor. jutalomban részesül. — Anyakönyvi hírek Meghaltak dec. 4 én: Cigler Katalin (Tábor­nok u. 8.) 1 hónapos, Szentiványi József (Drávaszabolcs) 21 éves, dec. 5-én: özv. Strement Alajosné 37. Schaszek Mária (F.­Vámház u. 35) 74 éves, Nencseli Jánosné sz. S­ojakovocs Julia (Radnics u. 26.) 70 éves. Házasságot kötöttek dec. 2-án : Schwarc Károly vasesztergá­lyos segéd Hosdinszky Terézzel, dec. 3 án : Káspári Kristóf munkás Horváth Mártával. — A Zsolnay Vilmos-féle kera­­mikai gyárak személyzete január 9-én a Scholtz féle sörház összes helyiségeiben a gyári önk. tűzoltó testület felszereléseinek gyarapítása céljából zártkörű táncvigalmat ren­deznek. A zenét cigányzene és a gyári tűzoltó zenekar szolgáltatja. Beléptidij 2 korona. Kezdete fél 9-kor, azt -.­.tízről-esetre önállóan is köte­les össz végezni. Javadalma : a) Egy bútorozott szoba tisztogatással, ér­téke 20 K., b) Kántortaintótól 240 „ és élelmezés, értéke 360 K. c) Pisatést kiegészítő fűtés termé­szeten, értéke 60 K d) Állam­­segélynél 340 K. Összesen 1120 K. Pály--~r.ati határidő f. é. január 20. Az­­..., smás február 1-én elfogla­­lan. Felszerelt kérvények Vitko­vits F­erenc iskolaszéki elnök, plé­bánoshoz küldendők. PÉCSI UJti±? Tanítói pályázat. A szakcsi (Tolna m.) róm. kai­ iskolánál megüresedett osztálytaní­tói állomásra pályázat hirdettetik. A megválasztott osztálytanitó a kántorságban — még a nagy szün­időben is — segédkezni tartozik . Keresek egy jó forgalmú korcsma-üzletet bármely községben bérbe vagy örök áron. Ország- vagyis derék-út men­tén fekvő községekben levő korcs­mák előnyben részesülnek. Dudás József Pécs, Zsolnai Vilmos-u. 59. Kám Gyula aranyozó Péter, Király-utca 38. sz. Livállal e szakmába vágó mindennemű munkálatokat, ol­tára, szószékek stb. aranyo­zás márványozást, és fénye­zésit, valamint régi szobrok szinfestését is. — --itos és tiszta munka. — Költségvetés ingyen. S’e.'itös szerkesztő: Blandl György. Kissé : Ifj. Wessely Károly. Legdivatosabb női. Alapittatott 1890. és fátyolok nagy választékban a legolcsóbb árak mellett beszerezhetők Janoschek A. utóda női divattermében Pécs, Király­ utca 21. sz. Átalakítások ízlésesen a leg­újabb divat szerint és olcsón eszközöltetnek. o Fél árak! o FONYÓ FERENC e műasztalos mester, zongora javító és hangoló Pécs, Ferencziek u. 40. ■f^-mlja a mai kornak megfelelően berendezett ....... sz abútor- és épület-asztalos műhelyét. Elfogad zongora és harmonium javításokat és hango­lásokat, melyeket a külföldön szerzett szakképzettsége folytán a legpontosabban eszközöl. — Levélbeli megrendelésekre — vi­dékre is — személyesen megjelen. Kath. Körök! Egyletek ! Bárrendezők! .Meghívókat minden nagyságban és kivitel­ben táncrendeket divatos és csinos kiállításban, továbbá belépti-jegy­eket stb. nyomtatványokat a legol­­—------ esebb árban szállít a ...r:~.~......... Püspöki könyvnyomda 10 koronán felüli megrendelések bárhová bér­­­­mentve és ingyenes csomagolással szállíttatnak. o A pécsi országos kiállításon arany éremmel kitüntetve Drenda József kocsigyártó PÉCS, Malom­ utca 3. szám. Ajánlja a legújabb divat sze­miig készült saját gyártmányú ruganyos kocsijait. Kocsi­­javasokat, fényezésést, kárpitozást pontosan és olcsón készí­tek! Használt kocsikat becserélek. Nyomatott a Püspöki könyvnyomdában ,nj. Wessely Károly) Pécs 1908.

Next