Pedagógiai Szemle, 1972. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1972 / 7-8. szám
munkafegyelmére. Precsányiné (6) mint problémát veti fel a pedagógus magatartását. Palotás (7) a „jól szabályozott szabadság” pozitív hatását említi a napköziben. Ágoston és Veszprémi (8) a pedagógus magatartása és a gyermekek teljesítménye közötti összefüggésre mutatnak rá. Vizsgálatukban a dicséret, büntetés, közömbösség hatását tanulmányozták. A napköziben folyó pedagógiai tevékenység igen sokrétű, változatos, magába foglalja a tanítási nap és az otthoni életmód legfontosabb elemeit, azaz a tanulást, étkezést, pihenést, szórakozást (9). A vezetés megfelelő stílusát kialakítani és állandósítani nem könnyű, mivel a napirendben mind a tanulásnak, mind a szabad időnek természetesség, magától értetődöttség hatását kell kiváltania. A délutáni műszakban a napközi munka helyes megszervezése különösen nehéz, tekintve, hogy a gyermekek teljesítőképessége, toleranciájának foka a délelőttihez képest sokkal alacsonyabb (11). Mindezek ismeretében feladatként tűztük magunk elé, hogy élettani és pszichológiai módszerekkel tanulmányozzuk, mennyire befolyásolja a délutáni napközi műszakban a pedagógus vezetési stílusa a gyermekek teljesítő képességét. 1. A vizsgálat körülményei Vizsgálatunk céljára a Budapest, VIII., Práter utcai általános iskolát választottuk ki. Az iskolában egyműszakos tanítás folyt. Kísérleteinket elsős napközi osztályban folytatták, ahol a tanítás mindig délelőtt, a napközis foglalkozás pedig mindig délután volt. A gyermekek mindkét napszakban ugyanabban a helyiségben tartózkodtak. Az iskola 1910 körül épült, udvarral alig rendelkezik, közelben azonban van játszótér. A vizsgált osztály tanterme 57,2 m2 alapterületű, egy gyermekre 1,6 m2 helyiségfelület jutott. Tekintettel a helyiség kettős funkciójára, azt enyhén zsúfoltnak tekintjük. A tanterem iskolapadokkal volt berendezve, a padok megfeleltek a tanulók testméretének. A helyiségnek mind a természetes, mind a mesterséges világítása kedvezőtlen volt, a fűtést vaskályhával biztosították. A vizsgálat környezeti körülményei tehát semmivel sem voltak kedvezőbbek az átlagosnál. A kísérlethez 16 napközis tanulót — 5 leányt, 11 fiút — választottunk ki. (Az osztály 3/4 része ugyanis fiú volt.) Három gyermeknél otthon kedvezőtlen volt a pszichés miliő (elvált szülők, csonka család, verés). A tanulók 3/4-e megfelelő vagy elfogadható lakásviszonyok között élt, beiskolázás előtt mindegyik óvodába járt. Értelmi fejlettségüket (intelligencia-kvocens) a Baranyai—Lénárd által módosított Binet—Simon módszerrel vizsgálták. Tanulmányoztuk a tanulók rajzkorát is emberrajz alapján, Goodenough szempontjai szerint kiértékelve. A gyermek értelmi fejlettsége kifejezetten jó volt, 10-é közepes, csupán egyikük volt értelmileg gyengébben fejlett. A vizsgálatot tehát zömében átlagos képességű tanulón végeztük. Tanulmányoztuk a tanítási nap lefolyását is. Néhány hiányossággal találtuk szemben magunkat. Ilyen volt, hogy a növendékek az óraközti szüneteket a tanteremben padban ülve töltötték, a fűtetlen folyosóra azért nem engedték ki őket, nehogy ott megfázzanak. Ugyanilyen terhelő megkötöttséget jelentett, hogy az I. osztályosok számára a tanterv által előírt heti 4 órás korrepetálást nemcsak az arra rászorulók részére tartották, hanem azokon részt vett az egész osztály. Ez azt jelentette, hogy tanítása hét négy napján napi 1 órával tovább tartott. Észrevételezésünkre e hibákat kiküszöbölték. Az óra közti szünetek alatt a gyermekeket kiengedték az udvarra, folyosóra, s a korrepetálásban csak néhány rászoruló tanuló vett részt, a többiek számára egyéni szabad foglalkozás folyt.