Pedagógusok Lapja, 1961 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1961-10-20 / 20. szám

Egész iskolai rendszerünk iránytűje I Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az országgyűlés nemrégiben megtartott ülésszakának október 11-i napja kiemelkedő dátumként vonul be a magyar közoktatás történetébe. Az ország legfőbb törvényhozó testülete az egyetértés, a jóváhagyás pecsétjét ütötte rá arra a nagy jelentőségű dokumentumra, amelynek tervezete immár két esztendő óta az ország, de különösen a pedagógus közvélemény érdeklődésének homlokterében állt. Először a magyar oktatásügy történetében olyan reformtörvényt alkottunk, amely az általános iskoláktól az egyetemekig, sőt még azon túl, az egyetemi továbbképzésig is, egész iskolai rendszerünkre kiterjed. Méltán viseli tehát a törvény a nevet. A Magyar Népköztársaság oktatási rendszerének törvénye. Nem, véletlen a kifejezés: törvényt alkottunk. A többes szám első személy ez esetben nemcsak azt jelenti, hogy a nép által választott országgyűlés szentesítette a törvényt, hanem azt is, hogy annak elkészítésében mi, pedagógusok közvetlenül is tevékenyen részt vettünk. Maga az iskolai reformbizottság szűk testület volt, de munkáját ezer és ezer pedagógus támogatta, kezdeményezően, kísérletezően. Emlékezzünk csak rá, mily sokat vitáztunk, tépelődtünk. Volt, aki csak mintegy önmagában fontolgatta az új út lehetőségeit s a vele kapcsolatos aggályokat, mások bátran, úttörőként álltak az élre, megint másokban lassan érett a felismerés, lassan engedett fel a közönya reformintézkedésekkel szemben. Természetes, és jó, hogy a pedagógusok legkiválóbbjai nem pusztán mint egyetértők, helyeslők szerepeltek a reform előkészítésében, hanem mint előremutatók, ösztönzők és mint vitapartnerek is. Hány és hány új kezdeményezés indult el az iskolákból például a gyakorlati oktatás módszereit illetően. Kellett, nagyon is kellett a több esztendő ahhoz, hogy ezekből a kísérletekből kiforrjanak a legjobb, a legcélravezetőbb elvek és módszerek, s végül is be lehessen iktatni a törvény paragrafusai közé. S szükség van erre most is, amikor a törvény végrehajtása kerül napirendre. Méltán mondotta Kádár János elvtárs az országgyűlésen: »Az új közoktatási törvénynél is érvényesült az a helyes elv, hogy a nagy horderejű kérdéseket előzetesen — tehát még mielőtt eldöntjük — megtárgyaljuk azokkal, akiknek majd végre kell hajtaniuk«. S mennyi bizalom csendült ki abból, amit Kádár elvtárs ehhez még hozzátett: »Ha az illetékes állami szervek, a pedagógusok és általában a társadalom, a szülők részéről továbbra is olyan egyetértés mutatkozik, mint az előkészítés idején, akkor a végrehajtás is minden bizonynyal sikeres lesz-e. • Mert ne feledjük el: nincs olyan törvény, amely önmagától, automatikusan valósul meg. Hogyan, milyen tartalommal telítődnek meg, milyen ütemben valósulnak meg egy törvény célkitűzései, ez a gyakorlati végrehajtáson dől el. S vonatkozik ez különösen oktatási rendszerünk törvényére, amelyet nem véletlenül nevez maga az indokolás is kerettörvénynek. Ilyen értelemben talán az épülő házhoz hasonlíthatnánk, amelynek szilárd, kész az alapzata, állnak már falai is, de az építőknek még sok munkájuk lesz a belső elrendezésben, hogy az a legjobb, a legcélszerűbb legyen. Ehhez a tervezőknek, az építés vezetőinek is ki kell még adniuk jó néhány utasítást. De a jövőt illetően már nemcsak az ilyen jellegű, még meghozandó részletintézkedések a döntőek. Sokkal inkább a mindennapos aprómunka. Most már nem elegendő a puszta egyetértés, az egész pedagógus-társadalom aktív tevékenységére van szükség. Aktív tevékenységre, amely mindennapi valósággá változtatja — szerte az országban — az új törvény előírásait. S ehhez nélkülözhetetlenül fontos, hogy állandóan szemünk előtt lebegjen az a hármas alapelv, amelyet Kállai Gyula elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese, a törvényjavaslat vitájának első hozzászólója hangsúlyozott: az élet és az iskola kapcsolatainak megerősítése, a műveltség színvonalának emelése és korszerűsítése, a hatékony kommunista nevelés. Ezek oktatási rendszerünk törvényének elvi alapjai, ezeken nyugszanak a törvény részletintézkedései, ezek megértése, érvényre juttatása nélkül olyanná válhatna iskolarendszerünk jövendő építménye (hogy az előző hasonlatnál maradjunk), mint az az épület, amely, ha szemre tetszetős is, de ingatag talajra épült. Ám, éppen azért kísérleteztünk, vitatkoztunk esztendőkön át, hogy szilárd legyen az alapzat. Sokszor elmondottuk, leírtuk már, hogy az oktatás, a nevelés ügye az egész társadalomé. De aki figyelemmel kísérte az országgyűlési vitát, érezte csak igazán: felemelő érzés látni, hallani, mily nagy hozzáértéssel és felelősséggel nyilatkoznak a legkülönbözőbb közéleti posztokat betöltő képviselők az oktatás, a nevelés ügyéről, mily sok hozzáértő segítőt tudhatnak maguk mögött a pedagógusok nehéz, felelősségteli munkájukban. Idézzünk ezzel kapcsolatban csak egyetlen felszólalást, Erdei Lászlóné, Szabolcs megyei képviselő szavait: »A reform céljait — mondotta — egész dolgozó népünk munkájára, összefogására alapoztuk, s erre kell támaszkodnunk a megvalósításban is. Mindnyájan felelősek vagyunk azért, hogy a ma még maradjon gondolkodó szülők rájöjjenek, mit kíván tőlük gyermekeik és a társadalom érdeke ...« Nem árt itt felhívni a figyelmet arra, hogy a törvény pontot tett néhány eddig vitatott kérdésre. Meghagyta továbbra is a hat évtől kezdődő tankötelezettségi korhatárt, viszont azt 16 esztendőre emelte. Világosan rendezi a törvény a technikumok problémáját is: úgy kell azokat átszervezni felsőfokú technikumokká, illetve szakközépiskolákká, hogy ne legyen fennakadás a technikusutánpótlásban, hogy ne zsugorodjék össze emiatt a középiskolás hálózat, hiszen ez ellentmondana ama törekvésünknek, hogy mindinkább emelnünk kell a középiskolás diákok számát, s fokozatosan el kell jutnunk a középfokú oktatás kötelezővé tételéhez. Talán éppen itt kell megemlítenünk, hogy — mint azt már a kísérletezés időszakában is tettük — fokozatosan, lépésről lépésre kívánunk előrehaladni, semmit el nem sietve, először mindent alaposan kipróbálva. A kapkodás, a türelmetlenség nem vezethetne jóra. S különben is a társadalom számára nem az a legfontosabb, hogy például hány új szakközépiskolát hozunk létre egy esztendő alatt, inkább az, hogy a meglevőkben valóban képesek-e magaskultúrájú szakmunkásokat képezni? S ha ennek feltételeit megteremtettük, akkor lépjünk csak előre. A törvény megvalósítása különben is sok anyagi hozzájárulást igényel. A gyakorlati képzés anyagi feltételeinek, sőt a szakembereknek a biztosítása is nagyrészt az üzemekre hárul. A végrehajtásban tehát döntően szerepet játszik népgazdaságunk teherbíróképessége. A törvény végrehajtásában ezt mindenkor szem előtt kell tartanunk. A törvény rendelkezik az oktatásügy irányításának kérdésében is. Ismeretes, hogy e körül sok vita folyt. Tartalmilag nem jelent változást a törvény az eddigiekhez képest, ám lényeges, hogy kimondja: az oktatás egész területén biztosítani kell az oktatás-nevelés egységességét, s ezt a törvény a művelődésügyi miniszter, valamint az egyes oktatási intézményekért felelős miniszterek együttes feladatává teszi. A hatásköri viták helyébe tehát a szoros együttműködés, az oktatási-nevelési elvek és módszerek összehangolásának feladata kell, hogy lépjen. A törvény megvalósítása, a gyakorlati végrehajtás módozatainak, lehetőségeinek kimunkálása — ez most minden nevelő elsőrendű kötelessége. Most már olyan törvény van a kezünkben, amelyet méltán nevezhetünk az oktató-nevelőmunka megbízható iránytűjének. Nemcsak maga a törvény és annak színvonalas országgyűlési vitája ad biztatást, erőt a pedagógusoknak a reform megvalósítását szolgáló munkájukhoz, hanem a megbecsülésnek az a spontán megnyilvánulása is, amely a parlamenti vitát és általában az ottani hangulatot jellemezte. Kállai Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese méltán dicsérhette meg az iskolareform előkészítésében részt vett nevelőket, s tolmácsolta a bizalom teljes üdvözletét az egész magyar pedagógustársadalomnak. Hosszan tartó, lelkes taps követte szavait. Öröm és megelégedés tölt el bennünket az elismerés eme megnyilvánulásáért. S mint a bizalom mindenkor, úgy ez esetben is kötelez. Kötelez arra, hogy a pedagógusok, akikre a törvény végrehajtásának oroszlánrésze hárul, erejükhöz, képességeikhez mérten a legtöbbet tegyék. Az ország, a társadalom többet kér a nevelőktől, mint a törvény betű szerinti, paragrafus szerinti végrehajtását. Kéri tőlük a szocialista szellemű oktató-nevelő munkát, azoknak az elveknek átültetését a gyakorlatba, amelyek szellemében az új törvény fogant. Ehhez volt segítség, és egyben előlegezett bizalom az országgyűlési vita, amely új lendületet adhat mindenütt az országban a már megkezdett munka folytatásához, oktatási rendszerünk törvényének teljes valóraváltásához. Faragó Jenő Kép az oktatásügyi törvény vitájáról. Az országgyűlés dr. Bognár Rezső akadémikus, Hajdú megyei képviselő felszólalását hallgatja Külföldi tanulmányúton A szakszervezet szervezésében harmincnégytagú lengyel és húsztagú bolgár pedagógusküldöttség kéthetes tanulmányutat tett hazánkban. A lengyel csoport általános ismereteket szerzett a magyar oktatásügyről, a bolgár delegáció pedig a mezőgazdasági technikumok munkáját tanulmányozta. Csereképpen magyar pedagógusok, főleg óvónők jártak nemrégiben Lengyelországban, húszan pedig novemberben indulnak Bulgáriába. A Pedagógusok Szakszervezete forrón üdvözli a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. Kongreszszusát. Kívánjuk, hogy történelmi jelentőségű tanácskozásukat teljes siker koronázza — a szovjet nép és az egész emberiség boldog jövője érdekében. »A mi haladásunk is — mondotta országgyűlési beszédében a többi között Kádár János elvtárs — nagy mértékben függ a közoktatás eredményességétől. Ezért becsüljük mi a pedagógusok munkáját, akik az új generációt nevelik. Valóban, sok tekintetben munkájukon, a közoktatáson múlik az egész nemzet, az egész társadalom jövő fejlődése. A közoktatáson múlik, milyen emberek lesznek tíz, húsz, sőt, harminc-negyven év múlva azok a gyermekek, akiket ma nevelünk, ma készítünk elő az életre. Szakszervezetünk levele II Nyugat-Berlini Pedagógusok Szövetségéhez A Német Demokratikus Köztársaság — a nyugat-berlini provokációk megakadályozására, békéjének, nyugalmának, gazdasági életének biztosítására — kénytelen volt augusztus 13-án határozott intézkedéseket hozni, így —■ s a többi között — megszűntannak a lehetősége is, hogy kelet-berlini lakosok----munkások, alkalmazottak s köztük néhány pedagógus — Nyugat-Berlinbe járjanak át dolgozni, s a korábbi »kétlakiak« számára az NDK-ban biztosítottak megfelelő munkaalkalmat. Voltak olyan diákok is, akiket lelkiismeretlen vagy félrevezetett szülők nyugat-berlini oktatási intézményekben taníttattak, mert nem tudták vagy nem akarták megérteni, hogy az Adenauer-féle iskola a bonni háborús uszítás, a fékevesztett gyűlölködés szellemében neveli az ifjúságot; az idei tanévtől kezdődően e diákok továbbtanulását is a keletberlini iskolákban biztosították. Az NDK jogos és hasznos intézkedéseire a Nyugat-Berlini Pedagógusok Szövetsége nemrégiben provokatív határozattal válaszolt. Azzal fenyegette meg tagjait, hogy mindenkit kizár a szövetségből, aki bármilyen kapcsolatot tart fenn a Német Demokratikus Köztársaság szakmai szervezeteivel, s egyidejűleg a nyugathoz fordult: küldjenek ki »megfigyelőt« Nyugat-Berlinbe. Szakszervezetünk ezzel kapcsolatban levelet juttatott el a Nyugat-Berlini Pedagógusok Szövetségéhez, amelyben hangoztatja: »Azért fordulunk most Önökhöz, mert állásfoglalásukat pedagógusokhoz méltatlan, a háborús hisztériát támogató provokatív magatartásnak, felhívásukat pedig a Német Demokratikus Köztársaság belügyeibe való beavatkozásnak tekintjük. Ezért e lépésük ellen több mint százezres tagságunk nevében tiltakozunk, és kijelentjük, hogy teljes mértékben egyetértünk az NDK kormányának augusztus 13-i intézkedésével, amelynek határozott végrehajtásával egyszer s mindenkorra véget vetett az addig nyitott államhatárok által teremtett tűrhetetlen állapotnak. Mély meggyőződésünk, hogy Önöknek, ha a pedagógus hivatás magaslatán állanak, elsősorban a Német Szövetségi Köztársaság hivatalosan sugallt és elrendelt antihumánus és militarista iskolapolitikája ellen kellene fellépniük, nem pedig »megfigyelőket« kérni Nyugat-Berlin területére. Szakszervezetünk nagyon is demokratikus és humánus intézkedésnek tartja, hogy az NDK kormánya a saját területén lakó pedagógusokat nem engedi többé részt venni az ifjúság revansista és soviniszta uszításában, s a saját fiatalságát is véglegesen kivonja a nyugat-berlini iskolák káros befolyása alól. Szerintünk önöknek azért kellene minden erejüket latba vetni — mint ahogyan ezt teszi a Német Demokratikus Köztársaság szakmai szervezetek, hogy a német békeszerződés mielőbb létrejöjjön, és hogy Nyugat-Berlin szabad státusza megvalósuljon. Ez felelne meg a nyugat- és keletnémet pedagógus szervezetek, a német ifjúság, a német nép érdekeinek. Mi teljes erőnkkel támogatjuk a Német Demokratikus Köztársaság szakmai szervezetének aktív harcát, amelyet a békeszerződés megkötése érdekében és a békeszerető német ifjúság demokratikus nevelése érdekében kifejt.« Október 24. Az iskolai munkavédelem a központi vezetőség napirendjén A szakszervezet központi vezetősége október 24-én tartja következő ülését. A napirend első pontja a szakszervezet munkavédelmi feladatairól szóló beszámoló és vita. Napirenden szerepel ezen kívül a VI. kongresszus óta végzett munkáról szóló írásbeli jelentés.