Pedagógusok Lapja, 1974 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1974-01-15 / 1-2. szám

(Folytatás a 2. oldalról.)­zen keresztül segítsük az in­tézkedések megvalósítását. Olyan szemlélet kialakítására törekedtünk, amely az új in­tézkedésekben először a pozi­tívumokat látja meg, s nem feltétlenül a kifogásolni valót keresi bennük. Szakszervezeti bizottságaink a párthatározat végrehajtása jegyében sokat tettek és tesz­nek az iskolai élet demokra­tizmusának fejlődéséért. Segí­tették a szorosabb kapcsolat kiépítését a párt- és az ifjú­sági szervezetekkel, az üze­mekkel, a tanácsi szervekkel, a Hazafias Népfronttal. Fon­tos feladatuknak tartották az iskolavezetés támogatását az oktató-nevelő munka korsze­rűsítésében, segítették az eredményes nevelési-oktatási eljárások közismeretté válását, a tapasztalatcsere-mozgalom szélesítését, az iskolák tanesz­közellátottságát, a tárgyi és személyi feltételek biztosítá­sát. Az oktatási párthatározat megjelenése óta eltelt 16 hó­nap fontos próbája volt szak­­szervezeti mozgalmunk élet­revalóságának, s egyúttal ta­pasztalatokat halmozott fel, amelyek birtokában világosab­ban határozhatjuk meg leg­fontosabb és legaktuálisabb feladatainkat. Jobb feltételeket! A tapasztalatokról szólva az előadó egyebek között hangsúlyozta: a tananyagcsök­kentés, az intézkedéseknek megfelelő pedagógiai tevé­kenység az eddiginél jobban megterheli a pedagógusokat. Természetesen ez­t a tapaszta­latot is figyelembe veszik a szakszervezeti bizottságok, amikor intézkedéseket szor­galmaznak annak érdekében, hogy a pedagógusok élet- és munkakörülményei tovább ja­vuljanak, és a bérszínvonal mindenütt folyamatosan emel­kedjék. Bizottságaink dolgoz­nak azért is, hogy társadalmi kötelezettségek arányos elosz­tásával csökkentsék a pedagó­gusok túlterhelését. Szakszer­vezetünk egyébként is szerves összefüggésben és kölcsönha­tásban látja a pedagógusok és a tanulók túlterhelését s eb­ben a vonatkozásban a meg­oldás útjátt­itódjait is. ■ Az oktatáspolitikai határo­zat végrehajtása a tartalmi munka színvonalának gyor­sabb emelését követeli meg, a feltételek javítása azonban ma nem tart lépést ezzel az igénnyel. Az objektív és szub­jektív feltételek biztosítása szervezettebb, átgondoltabb tervező és végrehajtó munkát tesz szükségessé. Az iskolák, óvodák, kollégiumok építését az oktatási intézmények meg­felelő felszerelését korántsem lehet pusztán társadalmi erő­ből biztosítani. Bármilyen szép eredmények születnek is a társadalom segítőkészsége nyomán, csakis a központi erőforrások növelése eredmé­nyezhet ugrásszerű fejlődést. Ami a pedagógus-ellátottság biztosítását illeti, ehhez a tervszerű munkaerőgazdálko­dás önmagában nem elegen­dő, az erkölcsi és anyagi meg­becsülés fokozására, a peda­gógusok élet- és munkakörül­ményeinek erőnkhöz mért sürgős javítására is szükség van. S az anyagi megbecsülés mellett újra meg újra hang­súlyoznunk kell az erkölcsi megbecsülés fontosságát is. A társadalmi tevékenység érték­rendjében a pedagóguspályá­nak nincs elég presztízse, s így nincs kellő vonzereje sem, holott a szocialista társada­lom a pedagógusra bízza a legnagyobb értéket. Szorosabbra kell fűznünk és jobban kell koordinálnunk a közoktatásban érdekelt politi­kai, állami és társadalmi szer­vek, intézmények együttműkö­dését. Ez az együttműködés — különösen a megyékben — nem mindig harmonikus, nem zökkenőmentes. Szóvá kell tenni azt is, hogy a középszin­­­­tű irányítás sajnos nemegyszer csupán a látványos, formális elemeket kéri számon az is­koláktól — például azt, hogy milyen sikeres egy-egy ünne­pély, hogyan készítették el a tanmeneteket, elkészült-e már az iskolai házirend­­r, s a tényleges, mindennapos neve­lőmunkára alig vagy egyálta­lán nem terjed ki a figyel­mük. Ha pedig a középszintű vezetés, a tanácsok művelő­ Részletek a vitából AZARY ZOLTÁN (Mis­kolc) hangsúlyozta: az ok­tatáspolitikai határozat ser­kentő hatására a szakszerve­zeti mozgalom is megélénkült. A megyei bizottság gyorsan — néha kicsit elhamarkodottan — reagált az intézkedésekre. Számos aggályt, félreértést kellett menet közben eloszlat­ni, hogy minél jobban érvé­nyesüljenek a helyes törekvé­sek. Időközben változott a kép: jelenleg inkább a túlter­helés, mint az értelmezés ne­hézségei okoznak gondokat. A tartalmi változások közül el­sősorban a tananyagcsökken­tés növelte a pedagógusok megterhelését. Új tankönyvek, segédkönyvek, eszközök nél­kül kétszeresen nehéz megfe­lelni a jogos várakozásnak. Sokat segíthetnek a megyei, helyi kezdeményezések is, hogy a még meglévő feszült­ségek oldódjanak. Az utóbbi időben többet törődnek a pe­dagógusok élet- és munkakö­rülményeivel, növekvő megbe­csülés kíséri munkájukat. A megyei pártbizottság nemrég mozgalmat indított az iskolák, diákotthonok hiányosságainak pótlására, a férőhelyek bővíté­sére. Csak az idén mintegy öt­millió forintot fordítottak er­re a célra, és a jelek szerint az elkövetkező években tovább növekedik a támogatás. MISKOLCI KÁROLYNÉ (Alsónémedi) szóvá­­tette, hogy kevés volt a szerteágazó intéz­kedések „érési” ideje, emiatt a pedagógusok gyakran elvesz­tek a részletekben. A korábbi gyakorlat, a „beidegződések” is megnehezítik az elképzelé­sek valóraváltását. A tan­anyagcsökkentés például nem utolsósorban szemléletválto­zást követel, áttérést a szaba­­dabb pedagógiai tevékenység­re. Sokan azonban nehezen tudnak élni az új lehetőségek­kel, részint az­ egymásnak el­lentmond értelmezések, ré­szint a nagy megterhelés mi­att. Egyebek között több gon­dot kell fordítani az intézke­dések előkészítésére, az össze­függések megvilágítására — és nemcsak a pedagógusok kö­rében. A kedvező közvéle­mény kialakítása szintén szo­rosan hozzátartozik a társa­dalmi segítség növeléséhez. BORI GYÖRGYNÉ (Békés­csaba) elmondotta, hogy az el­múlt időszakban gyorsabban nőtt a megyében az óvodák iránti igény, mint a férőhe­lyek száma. Ugyancsak jelen­tős gondot okoz az általános iskolai zsúfoltság és a szük­ségtantermek nagy száma. Az épületek felújítására a szűkös felújítási keretek alig adnak lehetőséget. Mindez szüksé­gessé teszi az üzemi, vállalati támogatás növelését. Biztató példa, hogy a békéscsabai vál­lalatok mintegy tizennégy millió forintot ajánlottak fel óvodaépítésre. Az általános is­kolák korszerűsítésére is egyre több a társadalmi hozzájáru­lás. Fellendülés tapasztalható a dolgozók esti tagozatain. Az osztályok nagy része üzemek­ben működik, s a vállalatok jelentősen hozzájárulnak a személyi kiadásokhoz. A to­vábbiakban a hozzászóló arról beszélt, hogy a késve megjele­nő dokumentumok, a szeptem­beri feladatok sokasága miatt idegesség, türelmetlenség ron­totta az iskolai légkört. Az is­kolai közösségek java része mégis jól vizsgázott. Az új iránti fogékonyságot jelzi, hogy a tanulócsoportok mint­egy tizenöt százalékában vé­geznek különféle pedagógiai kísérleteket. Külön említést érdemel a korrepetálások, az év végi pótló foglalkozások si­kere. A békéscsabai felmérés szerint a korábbi 2,5-ről 1,1 százalékra csökkent az évis­métlések számaránya. MAGYAR LÁSZLÓNÉ (Sik­lós) érzékletes képet festett a pedagógusok közérzetéről. A többi között hangsúlyozta: rendszerint azok vitatkoznak — gyakran keserűen is —, akik önmaguk elé is magasabb mércét állítanak. Inkább két­szer meg kell hallgatni az őszinte véleményt, mint egy­szer leinteni. Az „aprófalvas” Baranyában külön gondot okoz a kisiskolák helyzete. Je­lenleg a vidéki tanulóknak még a fele sem jut el a közép­iskolákba — jórészt a kedve­zőtlen körülmények miatt. A kedvezmények — köztük a felemelt lakásépítési kölcsön — ellenére csak kevés pedagó­gus vállalja az elszigeteltsé­get. Mindez a kollégiumi há­lózat gyorsabb és tervszerűbb fejlesztését is megköveteli. A nevelőmunkával kapcsolatban a felszólaló egyebek között a metodikai kérdések tisztázá­sát sürgette. A továbbképzés egyik legfontosabb feladata lenne az elmélet és a gyakor­lat közelítése. PATAKI GYULÁné (Buda­pest) általános tapasztalatként említette, hogy éppen a leg­jobb nevelők a legfáradtab­bak. Közös érdek kívánja meg a nagyobb türelmet, a fontos­sági sorrend megtartását. Egyetlen kirívó példa: néme­lyik művelődésügyi osztály már a tanév legelején sürgette az új tanmeneteket, holott azok elkészítése mindenkitől hosszabb időt követelt meg. Gyakran „megfeledkeznek” a túlterhelés veszélyeiről. A vi­tás kérdések sokasága, az eről­tetett munkatempó egyebek között akadályozza az egészsé­ges demokratikus szellem ki­bontakozását is, amely ugyan­csak alapvető követelmény. A kívánalmak és a lehetőségek egyensúlya érdekében sokat tehetnek a szakszervezeti bi­zottságok is. Méltán szül el­lenérzést a papirosmunkák, nem utolsósorban a gazdasá­gi, pénzügyi adminisztráció növekedése. Különösen most, a jelentős tartalmi változások idején kell jól gazdálkodnunk energiánkkal, s mindenfajta „leltározásnál” fontosabb a ne­velői mérlegkészítés. HADFI JÓZSEF (Sopron) főként a helyi gondokat tette szóvá. Az új költségvetésben náluk nem szerepel a harma­dik testnevelési óra bevezeté­séhez szükséges 133­ ezer fo­rint és nem kapta meg a vá­ros a középiskolai tanfolya­mok 17 ezer forintos költségét sem. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a megyei tanács mintegy 130 ezer forintot elvont az is­koláktól. Sajnos, más tekin­tetben sem derűsebb a kép. Sopron tíz általános iskolája közül nyolcban csökkent a do­logi kiadásra fordítható ösz­­szeg. A Pataki Ferenc általá­nos iskolában nem kevesebb, mint tizennyolc százalékkal. BORBÉLY FERENC (Kecs­kemét) a túlterhelésről szólt részletesebben. Elmondta: a nevelőknek gyakran nem ma­radt idejük az alapos felké­szülésre, mivel az elmúlt idő­szakban túl sok feladat torló­dott össze. Néhol az ifjúsági szervezeteket is túlterhelik, kötelezőnek tekintve az aján­lott programokat. Gyakori eset, hogy a munkatervi fel­adatokon kívül újabb és újabb követelményeket állítanak a pedagógusok elé. Mindez sok helyütt már-már a napi ten­nivalók elvégzését akadályoz­za. Szükséges tehát egyértel­műbben meghatározni a he­lyes arányokat, hogy elejét ve­gyük ,a fölösleges és fárasztó — végső soron az egész társa­dalom, érdekeit sértő — túlka­pásodnak. HEGEDŰS DEZSŐ (Ibrány) a tananyagcsökkentéssel kap­csolatban elmondotta, mekko­ra gondot, feszültséget okozott az új tanmenetek elkészítése. Amikor a nevelők hiába vár­ták a központi tanmeneteket, általános levelezés kezdődött. Néha hetedik—nyolcadik falu­ból jött a segítség. A felméré­sek is bizonyítják: nem ritka a heti 55—60 órás elfoglaltság, pedig az oktatáspolitikai hatá­rozat szelleméből következik, hogy az eddiginél több időt kellene fordítani önművelésre, továbbképzésre. Joggal hozzá­tehető, hogy pihenés, regene­rálódás nélkül nem lehet friss, újszerű szellemi munkát vé­gezni. Biztató jel, hogy nem­rég a művelődésügyi osztály a szakszervezet megyei bizott­ságával közösen úgy határo­zott, hogy megőrzi a­ téli szü­net nyugalmát. désügyi apparátusa ritkán ér­tékeli a pedagógusok munká­ját iskolai nevelőmunkájuk eredményei alapján, ez­­ arra ösztönzi az iskolákat is, hogy látványos, sokszor formális eszközökhöz folyamodjanak, az iskolák vezetőit pedig arra, hogy engedve a sok-sok gaz­dasági, adminisztrációs terhe­lésnek, munkájuk hangsúlyát hovatovább teljesen áttegyék a gazdasági, munkáltatói és ügyviteli munka megszervezé­sére. A pedagógusokkal, a pedagógusokért Az oktatási párthatározat végrehajtásának kulcsalakja a pedagógus. Felszabadulásunk óta még sohasem volt ennyire szükség az aktív, kezdeménye­ző, vállalkozó szellemű, önma­gát nap nap után megújító, alkotó pedagógiai munkára. Mindenki érzi és tudja, hogy a problémák sokasodnak, s a munka egyre nehezebb. Mind többen teszik szóvá, hogy fe­szültebbé válik a tantestületek légköre, kollégáink fáradtak, kimerültek. Ebben a helyzet­ben mindenkinek — s talán első helyen szakszervezetünk­nek — arra kell törekednie, hogy a pedagógusok mind mé­lyebben átérezzék felelőssé­güket, de ugyanakkor felelős­ségvállalásuk­ és nehéz mun­kájuk arányában részesülje­nek mind nagyobb megbecsü­lésben. Ahhoz, hogy a szocialista nevelés nagy céljait elérhes­sük, hogy az iskola megfelel­hessen a szocialista társada­lom mai és jövőbeni követel­ményeinek, szükség van a szakszervezeti mozgalom ne­velőhatásának erősítésére. Támogatnunk kell az iskolai nevelőmurakat, a pedagógusok képzését és továbbképzését, s teljes felelősséggel kell­ szere­pet vállalnunk a pedagógusok nevelésében. A párthatározat nem szervezési tennivalók együttese, hanem elsősorban nevelési program, s ha­ ma még nem az, azzá kell válnia. S ebben a főszerep a pedagó­gusoké. Aktivitásuktól, tuda­tos részvételüktől és erőfeszí­téseiktől függ a szocialista ne­velőmunka további sorsa. Ezért is fontos a pedagógu­sok nagyobb megbecsülése, fokozottabb érdekvédelme. Emlékeztető is Amint a lapfejből látni, a Pedagógusok Lapja m­ost kezdi 30.­ évfolyamát. A mintegy fél emberöltő során, amelyet megélt is, amely oly sorsfordító szakasza volt népünk és vele a pedagó­ji­gusok életének, a szakszervezet sajtóorgánuma váltakozó si­­­kerrel, de mindig híven igyekezett megfelelni vállalt hivatá­g­­ának, az írás erejével szolgálva az oktatásügyi dolgozók szé­ij­yes értelemben vett érdekvédelmét, szocialista hazánk kultu-­ rális felemelkedését. 1j Az iskolák dolgozói — a hozzánk érkezett levelek, írások,­ valamint a személyes beszélgetések tanúsága szerint — egyrest : nagyobb figyelemmel kísérik lapunk munkáját. Köszönjük e­l e megtisztelő érdeklődést és kérjük, hogy olvasóink továbbra­­­ is támogassanak bennünket a küzdelmes múlt mind eredmé­á­­­nyesebb folytatásában.­­ Csikós Tóth Judit: Napkelte A magány zsarnoksága ellen Az öregkor egyik legkönyörtelenebb zsarnoka a magány. Még a gyöngülő egészség, a fogyatkozó életerő, a szerény anyagi helyzet is kevésbé szorongató, ha van kivel meg­osztani a panaszokat, ha vannak, akik nem fukarkodnak a segítséggel vagy akár csak a vigasztaló, vidító szóval. Az évek azonban kérlelhetetlenül megtizedelik azokat, akik az öregeket körülveszik, a társakat, a családtagokat, a barátokat, az egykori kollégákat. Kegyetlen igazság, hogy a nyugdíjasok évről évre jobban érzik kiszolgáltatottságu­kat a magány zsarnokságának. A szakszervezeti bizottságok országszerte sokat tesznek azért, hogy a nyugdíjas kollégák magányát enyhítsék. Különösen jó alkalmat adnak erre a téli ünnepek. Van, ahol a kerület, a község vagy az iskola szakszervezeti bi­zottsága Télapóünnepélyre hívja meg a nyugdíjasokat. Van, ahol a lakásukon keresik fel őket egy-egy szál virággal, apró figyelmességgel. Van, ahol a nagyobb távolságok és a félév lezárásának sűrűsödő tennivalói miatt postán jut el a nyugdíjasokhoz a jókívánságokat tartalmazó levél vagy képeslap, így biztosítva őket arról, hogy egykori kollégáik nem felejtették el őket, most is mellettük állnak. A szakszervezet központja sem feledkezik meg a moz­galom veteránjairól: minden évben eljuttatja hozzájuk jó­kívánságait és szerény ajándékait. Most, a téli ünnepek után idén is jóleső érzés végigla­pozni a leveleket, amelyekben nyugdíjas kollégáink a szak­­szervezet karácsonyi és újévi figyelmességére válaszolnak. Buváry Lajos nyugalmazott tanító például így ír Miklósfá­­ról: „Mi öregek áldjuk szakszervezetünk gondos kezét, amely arra törekszik, hogy az öregeknek — életük alko­nyán — minél több örömöt szerezzen". Szembeszállni a nyugdíjasokat fojtogató magány zsar­nokságával — a szakszervezet egyik legszebb, leghumánu­sabb feladata ez. Jó tudni, hogy a szakszervezet ország­szerte vállalja ezt a nemes feladatot. .. A­z önképzésre csak napi másfél óra jut VAN-E LEHETŐSÉGE, igé­nye a továbbképzésre és az ön­képzésre a ma pedagógusá­nak? A továbbképzésre, az­­ ön­képzésre fordított (vagy futó?) időt elszomorítóan kevésnek tartom. A MTA Szociológiai Kutató Intézetének A pedagó­gusok helyzete és munkája cí­mű kiadványa szerint. tovább­képzésre, szaktárgyi-pedagó­giai tanulásra a heti munka­időből (47,6 óra) 1,4 óra jut, vagyis az összes munkaidő 3,1 százaléka. Olvasásra 0,3—0,5 óra, saj­tóolvasásra 0,1—0,2 óra, tévé­nézésre 0,6—0,9 óra, rádióhall­gatásra 0,1 óra, egyéb művelő­dési tevékenységre semmi, vagy 0,1 óra jut naponta. A napi önművelés tehát át­lagosan 1,2—1,6 óra. Ennek öt­ven százalékát a tévénézés tölti ki. Egyértelműen megál­lapíthatjuk, hogy nagyon ke­vés az olvasásra fordított idő. Régóta ismert jelenség, hogy nevelőtársaink nem ismerik kellően a fontos pedagógiai kiadványokat. NÉHÁNY PÉLDA a közel­múlt tapasztalataiból. Magyartanárok tanácskozá­sán negyven részvevő közül csak ketten ismerték Hernádi Sándor A helyesírás tanításá­nak problémái című könyvét. Ugyancsak kevesen olvasták a megjelenése utáni hatodik hé­ten Hoffmann Ottó Az anya­nyelvi nevelés tantárgypeda­gógiai alapelvei című cikkét (Pedagógiai Szemle 1973. 9. sz.). Az elmúlt tanév végén az egyik járás tíz iskolájának magyartanárai válaszoltak ar­ra a kérdésre, hogy milyen szakfolyóiratokhoz jutnak hoz­zá rendszeresen. A válaszok szerint a Magyartanítás 9, az Élet és Irodalom 3, a Módszer­tani Közlemények 4, a Kortárs 1, a Kincskereső 1 iskolába jár. Egyéb folyóirat megjelölé­se nem fordult elő. Arra a kérdésre, hogy a könyvtári munkával foglalko­zó szakfolyóiratok közül me­lyek járnak az iskolának, a megkérdezettek közül csak egy nevelő jelölt meg mindössze egy kiadványt, a Könyvvilá­got. Lehetséges ez? A Könyv és Nevelés vagy a Könyvtáros című folyóiratokat például nem ismerik az iskolákban? Hasonlóan kevéssé ismert folyóirat az Audiovizuális Közlemények. Pedig az okta­­ástechnikai eszközök működ­­etéséhez fontos szaktanácso­­kat ad, hasznos didaktikai és metodikai eljárásokat ismer­et. A nevelőszobák könyvespol­­án csak „kivételes iskolák­on” található meg a tovább­­képzést, önképzést szolgáló Magyar Pedagógiai Információ­ímű OPKM kiadvány. Tudom, hogy nevelőtársaim közül sokan magas fokon, igé­­nyesen, hivatásukból eredően­ondoskodnak önképzésükről. Érták és a többiekért a leg­többet tehetnek az igazgatók, ha a lehetőségek további biz­tosításával, a feltételek jobb megteremtésével­, érvényt sze­reznek a rendtartásban foglal­taknak : „Az igazgató ... gon­doskodik a saját, valamint a pedagógusok tervszerű és fo­lyamatos ideológiai, pedagó­giai és szakmai tová­bbképzé­séről, ... kezdeményezik ú­jító, korszerű törekvések kibonta­koztatásáról..Ehhez termé­szetesen könyvek és folyóira­tok kellenek, s elengedhetet­len az a testületi légkör is, amelyben a tudásnak, a tanu­lásnak, az új megismerésének és alkalmazásának nagy a be­csülete. A tények és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy a to­vábbképzéssel és önképzéssel kapcsolatos tevékenység szabá­lyozása egyre sürgetőbb igény. Legyen szabad ehhez egy-két javaslatot tennem. JAVASLOM, hogy a fel­ügyeleti munka funkciói kö­zött arányaiban kapjon na­gyobb szerepet a továbbképzés és önképzés ösztönzése, segíté­se, ellenőrzése és értékelése. Nagyobb példányszámot kel­lene biztosítani a pedagógusok számára hasznos könyvekből, folyóiratokból és egyéb kiad­ványokból, például a pszicho­lógiai, szociológiai sorozatból, a Magyar Pedagógiai Infor­mációból, az Audiovizuális Közleményekből. Fontos lenne, hogy a neve­lők felkészülését, továbbkép­zését szolgáló szakkönyvek és kézikönyvek, valamint a tanu­lók felkészülését segítő isme­retterjesztő szakirodalom a Könyvértékesítő Vállalat könyvtárellátó osztályával kö­tött szerződés alapján jusson el minden iskolába. A pedagógiai könyvek ter­jesztését jobban kellene szer­vezni! A Tankönyvkiadó Vál­lalat és a megyei könyvesbol­tok fejtsenek ki hatékonyabb propagandát! Lehetővé kell tenni, hogy az Új Könyvek cí­mű kiadvány jusson el több iskolába. ___________ Paizs Imre Művészek ajándéka A szakszervezet budapesti II. kerületi nyugdíjas tagoza­ta karácsonyi hangversenyt rendezett. A nyilvánosság előtt mon­dok köszönetet kortársaim ne­vében is Vámos Ágnesnek, az­ Operaház magánénekesének, a Tátrai vonósnégyes valameny­­nyi művészének, Selley Zoltán szavalóművésznek és Németh Tamás zongoraművésznek. Művészetük felejthetetlen él­ményt nyújtott, s nagyon szép karácsonyi ajándék­­ volt szá­munkra. Azokat, akik a hangverse­nyen egészségi állapotuk miatt nem vehettek részt, ajándék­­csomaggal köszöntöttük. Plagányi Mihályné a nyugdíjas tagozat vezetője

Next