Pedagógusok Lapja, 1984 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1984-05-08 / 9. szám
Tanulságos mesekönyv Iskolánkban az olvasókönyv kiegészítéseként évente más-más mesekönyvet használtatunk tanulóinkkal. Ebben az évben ismerkedtem meg Herke Rózsa Ördög című munkájával. Elolvasása után az ötletes, kedves „kutya-önéletrajzot” a szülők figyelmébe ajánlottam. Herke Rózsa könyvének minden fejezete nevelő erejű. Jól kapcsolódik a környezetismereti anyag egyes részeihez is. Élményszerűen ad képet a falu, a város életéről. Felhívja a figyelmet a közlekedési szabályok megtartására, a veszélyek elkerülésére, a fürdésre javasolt helyeken óvatosságot javasol, megemlítve, hogy milyen fontos az úszni tudás. Szeretetre, egymás megbecsülésére, az idősek tiszteletére, a gyengék támogatására, az értékek megőrzésére nevel. Minden fejezete kerek egész, a gyerekek megértik és önállóan el is tudják mondani, amit olvastak. Többször örökítették meg rajzban, vagy egyes szereplőket agyagból formáltak meg, más alkalommal pedig eljátszották az Ördög kutyussal történteket. Külön értéke a könyvnek az, hogy a betűk jól láthatók, és a gyermekek számára megfelelő méretűek. Dr. Sztopa Gyuláné Versek gyermekeknek A Holdrajzóra című gyűjtemény tizenhárom szabolcs-szatmári költő összesen kilencvenha versét fogja egybe. Kiadója és kivitelezője a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár. A szerkesztő munkát Katona Béla, a lektori Baka István végezte, a borító Huszár István készítette. A megjelenés a Hazafias Népfront és a pedagógus-szakszervezet támogatásával vált lehetségessé. Az egymást követő versek mind mondanivalójukkal,’ mind képi világukkal közel állnak ' a gyermekekhez. A legjobbak többet nyújtanak a kedves hangulat megragadásánál. Arra is képesek, hogy tanítsák, neveljék gyermekolvasójukat. Talán éppen azért, mert a költők többsége hivatásszerűen foglalkozik gyermekekkel, s az igazi pedagógusszándék nyomot hagy a versi eszközökön. Mester Attila, Bodnár István, Madár János, Udud István és Jánosi Zoltán költeményei például rendre erről tanúskodnak. Zsirai László Fotósok, ügyelem! Szakszervezetünk és az OFOTÉRT — mint ismeretes — évekkel ezelőtt együttműködési szerződést kötött azzal a céllal, hogy a pedagógusok körében népszerűsítse az igényes fényképezést, és az iskolában elősegítse a fotószakkörök működését. Újabb lépésként a két szerződő fél hazánk felszabadulása 40. évfordulójának a tiszteletére országos pedagógus fotópályázatot hirdetett. A kiírás szerint az érdeklődők között témakörből (szocialista társadalmunk fejlődésének bemutatása) és szabadon választott témakörből (pedagógusélet, gyermekek, természet) készített fotókkal pályázhatnak, mégpedig 10— 10 fekete-fehér képpel. Mindkét témakörből 20—20 helyezettet díjaznak összesen ötvenezer forint értékben. Az eredményhirdetésre és a díjazásra 1985. január 8-án kerül sor. Februárban pedig a díjazott, illetve a bemutatásra alkalmas képekből kiállítást rendeznek Budapesten. A pályázatokat 1984. október 25. és november 1. között kell eljuttatni az alábbi címre: Fővárosi Pedagógus „Fáklya” Művelődési Központ 1067 Budapest, VI. Csengery u. 68. A küldeményre ráírandó: Országos fotópályázat. A szükséges mellékelendő nevezési lapot, valamint a pályázat részletes leírását a megyei (budapesti) bizottságoktól kérhetik az érdeklődők. Virág Miklós: A vendégekhez Vendégek, jöjjetek! Ne hajnalban, ne az éj felén, az úton jöjjetek én elém. Szemetekben ne legyen alázat, ne dicsérjétek a kertet, a házat, ne hozzatok babérfa-ágat. Egy vér fekete, sárga, fehér, és egy a kenyér! Vendégek, siessetek! Kékség legyen szemetekben, és ne szóljatok ékesebben, mint madár nesz az ágon. Köszönjetek ajtómhoz érve, és én visszaköszönök: BÉKE. ^ dm szalag Egy leány és a történelem v*o mur ti» tcgvtjaOM din.«: tása, a Napló gyermekeimnek a év elején megrendezett magys játékfilmszemlén nagydíjat kapott. Az érthető érdeklődéssel vár mű most került a nagyközönyé elé. A forgatóköny, melyet a rendező írt, önéletrajzi elemekből merít. A főhősnek, Julinak (Czinkóczi Zsuzsa formálja meg érzékletes természetességgel) modellt maga Mészáros Márta, aki a Szovjetunióban élve, a sztálini önkén idején elveszti a jeles szobrásznál induló édesapját, meghal az édesanyja, és nevelőszülőkkel tér haza a felszabadulás után Magyarországra. A film középpontjában mindvégig Juli áll. Az ő gyerekkori emlékei és az 1947-től 53-ig kibontakozó élményei váltogatják egymást a bravúrosan vágott ás fényképezett jelenetek során. Itthon a nevelőszülők hozzátartozója, Magda szándéka és lehetősége szerint gondtalan élet kínálkoznék a fiatal lány számára, de ő nem fogadja el ezt a kényelmes utat Nem engedik a kisgyerek nosztalgikusan szép, majd fájdalmas emlékei, és nem engedi az a társadalmi közeg, amely körülveszi, elsősorban a kemény, szeretetét is szigorba szorító, kérlelhetetlen forradalmár Anna, aki nem tud közel férkőzni az önmagát kereső és a rejtélyes, érthetetlen történéseket faggató lányhoz. Juli kamaszélete a helytől és időtől függetlenül sem lenne könnyű, de történelmi meghatározottsága miatt különösen súlyossá válik. Mészáros Márta — ifj. Jancsó Miklós érzékeny operatőri művészetétől segítve — mértéktartó fegyelemmel fogja egybe a két szférát. Egyszerre mutatja be — nekünk pedagógusoknak is sokat mondva — a felnőtté érés keserves folyamatát, és magát a kort, annak ellentmondásaival, félelmeivel, embereivel, úgy, ahogy Julia életében tülsröződik és ahogy azt formálja. A film emberi és történelmi is mondanivalóját érdemes kibontani tanítványainknak, hogy jobban értsék önmagukat, a múltunkat és jelenünket. Fényi András Közös, baráti ihlettel A lapunkban megjelent illusztrációk alatt gyakran találkozhattak olvasóink Tapodi Ilona és Tarcsy B. Katalin nevével. Mindketten budapesti általános iskolában tanítanak, mindketten a festészet elkötelezett művelői. Alkotásaikkal több éve együtt jelentkeznek egy-egy kiállításon. De olykor egyéni tárlatra is nyílik alkalmuk, így például március elején Tarcsy B. Katalinnak adott bemutatkozási lehetőséget Budapesten a változatos kulturális munkája révén egyre ismertebb Belvárosi Ifjúsági Ház (V. Molnár u. D.), április elején pedig Tapodi Ilona festményeiben gyönyörködhettek itt a látogatók. Művész kollégáink megformált élményeinek jelentékeny része szakszervezetünk nyári művésztelepeihez kötődik: ezeket a műhelyeket évről évre fölkeresik, és számos kidolgozott képpel vagy vázlattal térnek haza. Nemcsak hivatásuk, a festészet iránti vonzódásuk a közös, a barátságuk is ihlető erőnek bizonyul mind a témaválasztásban, mind a kifejezésben. Ám az érdeklődés rokonsága nem mossa el kinek-kinek az egyéni látásmódját és stílusát. Amint arról előzetesen már hírt adtunk, április 17. és28. között ismét együttes tárlaton szerepeltek — mégpedig a Fáklya Klubban —, művészetüket gazdagon érzékeltető sok festménnyel. Ahogy ezen a tárlaton is látható volt, Tapodi Ilona a színek bűvöletes mestere. Táj- és városképei, csendéletei lobognak, izzanak. Vörösei, sárgái felforrósítjáknemcsak az ábrázolt látvány hangulatát, hanem a nézőét is. Tarcsy B. Katalin, aki az olaj mellett a tust is szívesen használja, visszafogottabban szól élményeiről. Képein a színek halkabbak, formái leegyszerűsítettek, mégis mindegyik képéből élményi erejű hatás árad. Akár együtt, akár külön-külön látjuk a két művész nevét egy-egy meghívón, érdemes hallgatni invitálásukra: a szépséggel ajándékoznak meg bennünket. F. A. dékán Károly andrás pedagógus költő nagy tetszéssel fogadott szerzői esten mutatkozott be április 18-án a kőbányai Pataki István Művelődési Házban. Az Építők Műszaki Klubja a főváros szívében, a Petőfi Sándor u. 5. szám alatti kiállítótermében bensőséges hangulatú tárlattal fogadja a látogatókat május 10-től 31-ig. Csömör Katalin tizenöt olajfestménye s néhány pasztellje a vonzó látnivaló. A művész e kamarakiállítással is teljes élményt nyújt: a „cseppnyi” anyagban is megláthatja kétgyilágának, szemléletének, kifejezésmódjának eredetiségét, .'azokrtfystA értékeit, melyért korábbi nagyobb bemutatkozásain — Deb.«és Senkint’ Csepelen és Gyűrött. — oly sok hívet szereztek művészetének. Legújabb alkotásai is a lírai színességgel és filozófiai mélységgel megélt ,,emberies” természetről vallanak az egymásba játszó színek, a párázó fények és a lebegő mozgások megragadó összhangjával. Hadd fűzzük hozzá e rövid méltatáshoz, hogy Csömör Katalin közülünk való művész, a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola jeles tanára. Képünkön egyik tusrajza látható. Amikor Picasso békegalambja fölszárnyalt Beszélgetés Boldizsár Ivánnal Magyarországon immár hagyománya van a májusi békehónapnak. Erre az időre esik május 9-e, amikor az iskolákban is megemlékeznek arról, hogy 1945-ben kontinensünkön e napon fejeződött be a történelem legpusztítóbb háborúja. Az idén e tavaszi békerendezvények valamivel korábban kezdődtek, mert szerte az országban megemlékeztek az atomháború elleni egyetemes öszszefogás egyik legfontosabb eseményéről: április 20-án múlt 35 éve, hogy megnyílt Párizsban és Prágában az I. béke-világkongresszus. Boldizsár Iván, akkor külügyi államtitkár részt vett a párizsi tanácskozás előkészítő bizottságának munkájában, s később Prágában a magyar küldöttség egyik vezetője volt. — Milyen tanulságot kínál Párizs és Prága a mai magyar ifjúságnak, a magyar iskolásoknak? — Minden nemzedéknek újra kell tanulnia a történelmet. Én csak azt tudom elmondani okulásul, hogy nekem mit sugalltak a tapasztalataim. Azt, hogy üldözések, börtönök, háborúk, a legkülönfélébb személyes megpróbáltatások és csalódások után is hinni tudok az emberekben. Sokat tapasztaltam már a háború előtt is a szellemi ellenállásban, később a Donnál, majd az illegális antifasiszta tevékenység során. Még többet a békemozgalomban eltöltött évtizedek alatt. Nehéz helyzetekben az ember hihetetlenül leleményes, okos, áldozatkész, lelkes és — halelliközösségi lény tud lenni, hogy kivágja a bajból magát. Persze, ehhez meg kell őriznie azt a képességét, hogy kíváncsi legyen, tudjon csodálkozni, megilletődni, tudjon gyűlölni, és merjen boldog is lenni. Legyen lehetőleg mindenkor önmaga. — Milyen tapasztalatokat, élményeket adott önnek Párizs? — Néhány hónappal a wroclawi értelmiségi világértekezlet után, annak egyik javaslata értelmében Párizsba hívták össze — mondhatjuk: összehívtuk — az I. békekongresszust. Ennek a nemzetközi előkészítő bizottsága 1949 februárjában ült össze Párizsban, a Maison da le Penséeban, a Gondolat Házában, amely az Elysée-palota meleltt található. Számomra nagy megtiszteltetés volt, hogy a hivatalosan még meg sem alakult magyar békemozgalmat képviselhettem. Bementem a szép, XV. Lajos stílusú tanácsterembe, s ott, az asztal körül ült Aragon, Eluard, Joliot-Curie, Pablo Neruda, Fernand Léger, Anna Seghers, Jaroslawa Iwaszkiewicz lengyel író. Ott volt még Aimé Césaire, az Antillák Martinique-szigetéről származó néger költő, Leopold Senghor, a Szenegál költőfejedelem, Martin Andersen Nexe. Az élő világirodalommal és művészettel kerültem össze. Már tanácskoztunk és beszélgettünk, amikor egyszer csak nyílt az ajtó, s berobbant rajta egy hallatlanul fiatalos öregúr. Olyan volt, mint egy ifjú bika , az arénában. Ebből talán sejteni lehet: Picassóról van szó. Berohant, és egy rajzot tett az asztalra. Ez volt a később híressé vált Picasso-békegalamb, amit az előző napra ígért, de nem csinált meg. Az utolsó pillanatra mégis behozta. Gyönyörű volt. Picasso csak annyit mondott: ,,A többi már a ti dolgotok”, és amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. Ez az előkészítő bizottság volt a színhelye annak a később sokat idézett Juliet-Curie-megjegyzésnek is, amelyet aztán a párizsi kongresszuson megismételt: „A háború nem természeti csapás, az ember hozza létre, tehát az ember meg is szüntetheti.’’Felejthetetlen volt ilyen emberek oldalán részt venni a szellem harcában. Hazajöttem, s elsősorban erről a benyomásomról számoltam be a Magyar Értelmiségi Nemzeti Békebizottságnak, amelynek a titkára voltam. Itt 38 tagú küldöttséget választottunk erre a békekongresszusra. A delegátusok valóban a magyar társadalmat képviselték: író, költő, művész, tudós, politikus, számos más közéleti ember, és volt közöttük két püspök is. Hamarosan kiderült, hogy a francia kormány csak nyolc küldöttet enged be. Akkor gyors, kitűnő, valóban jellemző elhatározással párhuzamos béketanácskozást hívtunk össze Prágában, és erre utazott el a maradék harminc magyar. E csoportnak voltam én a főtitkára. — Úgy tudom, itt a magyar küldöttség egyik tagja, emlékezetes dolgot művelt.... — Ahogy vesszük, mert Devecseri Gábor — róla szól a történet — alapjában véve a leghétköznapibb dolgot művelte: költő volt, tehát verset írt. Igaz, nem mindennapi körülmények közötti Az ülésezés idején érkezett Prágába az a hír, hogy a kínai forradalmi csapatok felszabadították Nankingot. Devecseri félrevonult, és egy óra alatt megírt egy verset, amelyet fel is olvasott nekünk. Megpróbáltuk hirtelenjében elkészíteni az angol, a francia és az orosz prózai fordítását. A vers mellé hadd idézzem vissza azt az örömöt, amelyivel a győzelmi jelentést fogadtuk. A jelenlévő kínai küldötteket a vállunkra kaptuk. Minthogy vékonypénzű, madárcsontú fiatalok voltak ezek a kínaiak, még a levegőbe is dobáltuk őket. A jelenet nem csupán azért maradt meg emlékezetemben, mert valóban nagyon látványos, és mert viszonyunk Kínával akkoriban szerencsés és boldog kapcsolat volt, hanem a felszabadult megkönnyebbülés miatt is. A fenyegető világháborús veszélyben, amiről sajnos a mai fiatalok keveset tudnak, ennek a fegyveres győzelemnek a híre egyensúlyi érzésünket hozta rendbe. Ez az idő az amerikai atom- , monopólium időszaka volt még. Bennünk a messziről érkezett hír is azt a meggyőződést erősítette, hogy gátat lehet vetni a világháborús kalandorságnak, a békét meg lehet védeni. Ez járhatott Devecseri eszében is, nyilván ez szabadította fel költői képzeletét. (kronstein) Pedagigusok Lapja .