Pedagógusok Lapja, 1984 (40. évfolyam, 1-24. szám)
1984-05-25 / 10-11. szám
A könyvhét és a „Móra” Milyen jó, hogy minden évben — május végén — ránk köszönt a könyv ünnepe. Az olvasást kedvelő embert — lett légyen pöttömnyi gyermek, érett felnőtt vagy sokdioptriás szemüveggel böngésző öreg — a tavaszi mámorhoz hasonlatos öröm tölti el, ha nézegeti a színes sátrak „terülj asztalkám”-ját, , és simogató becézéssel kézbe veszi a könyveket. E hangütés után következzék rövid szemlénk a „Móra” könyvheti kínálatából. A kiadó hét művel szerepel az ünnepi listán. Mind kivitelében, mind tartalmában kivételesen szép a ,Gyíkpalota című verseskötet, mely mai líránk egyik jelentős képviselőjének, Rákos Sándornak gyermekverseit fogja egybe T. Aszódi Éva válogatásában és Würtz Ádám lenyűgöző szépségű illusztrációival. A Legeltetés a három sárkány pusztáján című terjedelmes, nagyalakú könyv dél-alföldi, Szeged környéki meséket ölel föl. A hatalmas forrásanyagból Tóth Béla válogatta ki és gondozta a szebbnél szebb mesés történeteket. Hatásukat finom árnyalással fokozzák Csáky Lajos képei. A szemetszívet gyönyörködtető kiadvány nyitánya a Hetedhét Magyarország című sorozatnak; ez egy-egy tájegységünk mesekincsét mutatja be Simonits Mária szerkesztésében. Kányádi Sándor, a gyerekek nyelvén oly varázslatosan értő erdélyi költő és író, Virágon vett vitéz című történetében egy havasok közt élő kisfiú élményeit meséli el, amelyek főként egy kóbor kutya köré fonódnak. Árva Ilona rajzai híven tükrözik a gyermeki szemléletet. A nagyobbaknak szól Kása Csaba legújabb regénye, a Pogány kő. Az író történelmünk egyik legszebb szakaszát, az 1848 —49-es szabadságharc kezdetét eleveníti meg múltidéző erővel. A Velencei-tó mentén játszó históriának kisfiú és öreg halász hőse segítő résztvevője lesz a győzelemes pákozdicsatának. ..A szöveget Bánfalvy Ákos rajzai díszítik. .Méltán számíthat nemcsak az érettebb fiatalok, hanem a felnőttek elismerésére Illés György kitűnő műve, a gondos kutatások és élményi találkozások eredményeként megírt Mesélő könyvtárak című könyv. Benne 18 vidéki és fővárosikönyvtárral, ismerkedhetünk meg, amelyeknek nagy része egyházi gyűjtemény. Számos fénykép segít a szerző mondanivalójának alaposabb megismerésében. A Kozmosz szerkesztőség gondozásában jelent meg a jónevű történész, Granasztói György szépirodalmi ihletésű könyve. Mozgás, rákok! címmel összefoglalt írásai sokszínű képet nyújtanak napjainkról, vágyainkról és kudarcainkról. Kenessei András lírai hangvételű regénye során, melynek címe Szakíts, ha bírsz!, egy kisfiú vetítésében éljük át a felszabadulás utáni mozgalmas világot. E könyvheti művek mellett természetesen számos más újdonsággal is jelentkezett a Móra kiadó, de ezek felsorolása helyett hadd szóljunk arról a „közvetlen” propagandáról, amellyel következetesen igyekszik fölkelteni és fokozni a gyermekek, fiatalok olvasási kedvét. Most például május 21-től egy héten át, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalattal és a salgótarjáni József Attila Városimegyei Művelődési Központtal karöltve, ifjúsági lap- és gyermekkönyvnapokat szervezett. A Nógrád megye „fővárosában" és környékén lebonyolított program átgondoltan és találékonyan változatos. Részt vesznek benne a szervező intézmények vezetői, munkatársai, valamint írók, költők, pedagógusok. Eljutnak óvodákba, általános és középiskolákba. Zenés irodalmi órát, könyvbemutatót, játékos vetélkedőt, műfordítói foglalkozást és könyvvásárt tartanak. E hézagos felsorolásból is látni, milyen „munkaigényes” egy ilyen találkozó létrehozása, de megéri, a gyermekek és fiatalok lesznek általa szellemileg gazdagabbá, emberebb emberekké. f. a. Sulyok Gizella: ESTI FUVALOM Kékszemű hajnalka Billentyűn billegő aludni tér parányi kéz mező az alkonytól csendül a holdfényben harmatot kér tény érni réz szellő a pázsittal csillag a felhők közt táncolni kezd dalolni kezd holddal az ölében holddal az ölében leszáll az est, leszáll az est. Est, est Est, est suhanó est, dúdoló est, álomba zsongató álomba ringató bársonyos est, tündéri est. Fianssalag Kétfős kudarc A televízió és a MOKÉP közös gondozásában készült Klapka légió, mely minap került a közönség elé, szabályszerű történelmi film. Írója, rendezője Hajdúfy Miklós már számos alkotásával igazolta, hogy milyen hitelesen tudja a múltat szóra bírni a hagyományos és igényes ábrázolás eszközeivel. Erre törekedett legújabb művében is, melynek képi megformálása Gulyás Buda operatőri felkészültségét dicséri. A film történelmünk egyik különös, de jellegzetes epizódjával szembesíti a mai nézőt.A kiegyezés előtt egy esztendővel, 1866 augusztusában — hamis ábrándok alapján és a porosz érdekek által is szítva — vakmerő kalandra vállalkozik a magyar emigráció. Klapka György, a mindvégig veretlen 48-as tábornok és emigránsokból álló tisztikar vezetésével — az osztrákokkal viselt háborúban porosz hadifogságba esett magyarokból toborzott, mintegy 1500 főnyi légió indul haza, hogy ismét fellobbantsa az 1849-ben kihunyt lángot a nemzeti függetlenségért. A csapat — nehéz küzdelmek árán — el is ér Magyarországra, de akkorra az osztrákok és poroszok megkötötték a fegyverszünetet, s így az utóbbiaknak már nem érdekük a kalandos vállalkozás támogatása. A légiósok abbeli reménye is füstbe megy, hogy az itthoniak egy emberként sorakoznak a szabadság felemelt zászlója mögé. Más ország fogadja őket, mint amit 1849-ben elhagytak. Csalódottan visszafordulnak. Mint annyiszor, most is hiú remény áldozata lesz egy maroknyi magyar. A film e kudarcot kétségtelenül hitelesen ábrázolja, de a cselekmény nem elég gazdag és változatos ahhoz, hogy ezt mindvégig érdekesen tegye. S ez bizony már a neves író-rendező alkalmi kudarca, amelyért csak részben kárpótol a szép tájak látványa és a kitűnő színészeknek — élükön Tordy Gézának — a játéka. (fényi) Az, irodalom tükrében Szülőföldem a Dunántúl és a nagyvilág Beszélgetés Tüskés Tiborral — „E könyv írója azt a pillanatot éli át, mint ama *■fényképíró úr« érezhetett, aki Arany János botos és kalapos arcképét metszette "rézbe" — olvashatjuk legújabb könyve, az Arcok és vallomások sorozatban nemrégiben megjelent Illyés Gyula-monográfia bevezetőjében. Gyorsfényképészként — természetesen arányaiban másként — magam is hasonlót érzek, amikor azzal kezdem, kérem, valljon szülőföldjéről, iskoláiról, első tanárairól. — Szülőföldem a Dunántúl és a nagyvilág. Somogyban születtem 1930-ban, Zalában voltam diák, rövid ideig Tolnában tanítottam, jelenleg Baranyában, Pécsett élek. A Dunántúl nem külön földrész, de van benne valami sajátos, eltérő, ami megkülönbözteti az ország más tájaitól. Munkásságomban is nyomot hagyott ez az indítás, ez a kötődés. A szülőföldélmény gazdagító értéket adhat az ember életének. Szülőföldélménye annak is lehet, aki szülőotthonban látja meg a napot. S egy pesti bérház éppúgy lehet bölcsőhely, mint egy tanya vagy falu . . . Szüleimnek köszönhetem, hogy taníttattak, első tanítómnak, a derék, korán elhunyt Perlaki Istvánnak, hogy megtanultam írni és olvasni, tanáraimnak, a kanizsai piarista gimnázium atyáinak, hogy kinyitották szememet az önálló munkára, feladatokat adtak, igényt támasztottak a szellemi kísérletezésre. Kár, hogy azoknak, akiktől a legtöbbet kaptam, közvetlenül ezt már nem mondhatom el. A puszta rep■redukálás helyett a folytatással szeretnék méltó lenni hajdani bizalmukra. — Élete az ötvenes évek második felében felgyorsult. Tanított, írt, megjelent első könyve, a Pé■ ősi Múzsa. Milyen érzés volt tanárként írónak, íróként tanárnak lenni? — Tanárként is rengeteget köszönhetek az iskolának, első munkahelyemnek, a dombóvári gimnáziumnak, majd a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumnak. Kiváló kollégáim voltak, például Péczely László irodalomtudós vagy a költő Stetka Éva ... Az iskolát Németh László-i értelemben műhelynek, laboratóriumnak, kísérletező helynek tekintettem, ahol tanítványaink a munkatársaim- Segítségük nélkül semmit sem tudok megvalósítani. Egyik-másik könyvemet talán nem is én, hanem ők írták. Illetve abból a gyakorlatból, tapasztalatból, együttes munkából született, amelyhez szívesen csatlakoztak „játszótársai”. Az írást ma is kísérletezésnek, kutatásnak, keresésnek tekintem, akkor is, ha az iskolányi laboratórium helyett, a magam íróasztalán folynak ezek a szellemi kísérletek. Ahogy a magam diákkorát, az iskolában tanárként eltöltött éveket sem szeretném elfeledni. — Versről versre és Testvérmúzsák című kötetei azt mutatják, hogy noha odahagyta a katedrát, majd a Jelenkor főszerkesztői székét, a neveléshez nem lett hűtlen. — Ha a nevelésen nem nádpálcát és fölényes kioktatást értünk, hanem élményközvetítést, ismeretátadást, a szellemi kalandozás örömének megosztását, akkor alighanem az íróféle ember élete végéig nem hagyhatja oda a „katedrát”. Afolyóiratszerkesztés is magasrendű pedagógia, az esszéírás is „nevelés”, gondolatközvetítés. A műfaj kiváló művelői, Babits Mihály, Németh László, Illyés Gyula, Cs. Szabó László, kiket mestereimnek tekintek, mind erre adnak példát. — A hetvenes évek közepétől könyvtárosként áll kapcsolatijan a fiatalokkal. Lát-e valamilyen lényeges különbséget az ötvenes és a hetvenes évek, napjaink ifjúságának érdeklődése, világszemlélete között? — A hetvenes évek fiataljai valójában az ötvenes évek fiataljainak a gyermekei. Veszedelmes dolog tehát az ítéletmondás. A mai fiatalokat persze elsősorban nem a szülője, hanem a megváltozott környezet neveli. Ezt megtetézi nagyon sok szülő közömbössége. Idegenkedem mindenféle általánosítástól, kollektív ítélettől. Kétségtelen, könyvtárosként, olvasó-író találkozók részvevőjeként, az országot járva tapasztalom, ma is vannak egészen kiváló, tehetséges, önálló véleményalkotásra képes fiatalok. Talán a számuk se kisebb, mint korábban. Legföljebb nehezebb nekik önálló útra találni, a fölismert értéket megőrizni, személyiségüket kibontakoztatni. Az ifjúság nagy tömegére ugyanis a televízióban, a sajtóban, a magazinokban kolportált szórakozásközpontú élet, az „élvezetvallás”, a majd-csak-lesz-valahogy szemlélet van hatással. Szellemi igények, erőfeszítés, áldozatvállalás helyett, ami nélkül pedig nincs valódi és teljes emberi élet, félkézzel elérhető örömöket, olcsó kalandokat, fölfokozott fogyasztói igényeket látnak. Aki nem ismer tartós értékeket, persze, hogy mindent eldob. Az etikai és a művészeti értékek „árfolyama” egyelőre erősen zuhan. Nem titok — hogy egyetlen könyvtárosi tapasztalati példát mondjak —, az olvasásra fordított idő nálunk egyre fogy, s a statisztikai adatokat most már az ifjúság érdeklődése sem szépíti meg ... Nagyon nehéz erről beszélni, mert ha a tünetek értékelésében egyetértünk, akkor az okok földerítéséig, a tanügy, az iskola, a tanárok felelősségéig is el kellene jutni. Én pedig húsz év alatt, amíg tanítottam, annyi tanügyi reformot, újítást, innem onnan összeszedett, meggondolatlan kísérletet, az iskolára rátukmált intézkedést, utasítást értem meg, hogy minden bizalmam csak abban a személyes kapcsolatban van, amely az egyes tanárok, nevelői személyiségek, embernek is kiváló pedagógusok, valamint a mindenkori fiatalok között létrejöhet. — Művelődési barangolásait, tájesszéit, írói pályarajzait — egyáltalán: „Magyarország felfedezését” — követően újabban kortársairól ír monográfiákat. Olvashattuk már a Csorba Győzőről, a Kodolányi Jánosról szólókat, s tavaly jelent meg a néhány éve elhunydlfflYW,’ l/asztdól irt első köriyd' a^áff'l'Jiméót/ és nemsokára követte'Hittflyés Gyula etetés pályarajza. Milyen nevelési lehetőségeket lát a monográfiában? — Ha az irodalomkutatás nem akar a műben szereplő magán- és mássalhangzók összegombostűzésének a színvonalára süllyedni, vagyis ha az irodalomtanár nem a maga szellemi tornamutatványának rendeli alá az alkotást, hanem szolgálni akarja azt, akkor nem mondhat le az alkotó személyiségének, az alkotást körülvevő környezetnek, a lelki-társadalmi-történelmi szituációnak a megmutatásáról. Az írói monográfia nem más, mint egy szuverén alkotó pályarajza, élet-műalkotás-kor kölcsönhatásának a vizsgálata. Az irodalomról való gondolkodás is az irodalom része. A finnyáskodók, a különféle műelemzési divatokra esküvők, a szélkakaslelkű úrhatnám polgárok mondhatják erre, hogy „életrajz”, csak mondják. De ilyet írt Gyulai Pál Vörösmartyról, Théophile Gautier Baudleaire-ről, Illyés Gyula Petőfiről, hogy csak pár példát mondjak. Ehhez a legmasabbra állított mércéhez szeretnék méltó lenni. Ez nem életrajzi adalékok öncélú bogarászása, összegereblyézése, hanem az életmű megértésének és megértetésének a szolgálata. Hiszem, hogy aziskolai irodalomtanításból sem kiiktatható, ha az irodalmi nevelésalapvető célját valóban a személyiség formálásában, a gordolkodásra való nevelésben látjuk. Hiszem, hogy a korszerű irodalomkutatás eredményeire épülő, azokat gazdagító monográfiáknak helyük és szerepük van az iskolai irodalomoktatásban is. — Mit olvashatunk a legközelebb öntöl? — A szülőföldemről ,kérdezett elsőként. Nos, ebben az új könyvemben a „másik” szülőföldemről, a nagyvilágról vallók: Utak Európában címmel külhoni kalandozásaim szellemi hozományát adom át esszék, úti jegyzetek formájában. Szentmihályi Viktor Kisalföldi művészek a Fáklya Klubban A május 8-i számunkban közölt előzetes hírt követően ismét csak„zárás után” szólhatunk a Fáklya Klub két vidéki vendégének, a soproni Fejér Zoltán és a mosonmagyaróvári Felsmann Tibor pedagógus művészeknek a közös tárlatáról. Bizonyára velünk együtt gyönyörködött minden látogató — erről tanúskodik egyébként a vendégkönyv is — a látszatra ugyancsak eltérő, de a tematikus gazdagság és a kifejező erő révén vonzóan egyező kiállítási anyagban. Fejér Zoltán festményei — valamennyi miniatűr — a kisalföldi táj költői ihletű láttatásával, finom kidolgozású megjelenítésével ragadják meg a nézőt. Bámulatos az a gondosság és bravúr, amelylyel néha bélyegnyi helyen is megteremti az „egész” széles és mély élményét. Találóan írta a vendégkönyvbe egyik festőtársa: „Csak a formák miniatűrök, a tartalmuk hatalmas.” Felsmann Tibor iparművész a textil mestere. „Kísérletező természetem — vallja önmagáról — nem éri be járt utakkal, szívesen próbálkozok újszerű megoldásokkal, technikával. A textilben a fonalak lágysága, puhasága mellett plasztikus erőket fedezek fel....” Valóban: alkotásai egyszerre nyújtják a festmény színességét, a dombormű tapinthatóságát és a képzelet szárnyaló, magasba emelő erejét. A fővárosi bemutatkozás sikeres folytatása volt mindkettejük eddigi kiállítássorozatának. Urban L. Valéria: A város szélén Pedagógusok lapja .