Agglomeráció, 2005 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 11. szám
Pályaválasztási Kiállítás Pest Megyében éves szinten több mint 11. 000 fiatal áll pályaválasztás előtt. A döntés meghatározó, az egész életet befolyásoló lehet. A megye földrajzi, közigazgatási és közlekedési sajátossága miatt a megye többpólusú, nincs megyeszékhely szerepet betöltő település. Ezért - az idei évben - a pályaválasztási kiállításokat is hat helyszínen rendezték, rendezik meg. A pályaválasztási kiállítások fedezetét a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium célpályázata, valamint Pest Megyei Önkormányzat teremtette meg. A tavalyi évben 6864 általános iskolás, 500 középiskolás diák, 500 tanár, 100 szülő és 625 munkanélküli valamint 40 felsőfokú intézmény hallgatója látogatott el a rendezvénysorozatra. A gödöllői rendezvényen három munkáltató, négy területi képzőintézmény mutatkozott be kiállításával, valamint tizenhat térségi, illetve fővárosi középiskola mutatta be az intézményükben megszerezhető szakmákat és nyújtott tájékoztatást a bekerülés feltételeiről, az iskola elvégzés utáni lehetőségekről. Munkaidőben járunk vásárolni! A lakosság többsége leginkább a hétvégén intézi a nagybevásárlásokat, így az egy hét alatt forgalmazott értékek szempontjából a péntek és a szombat a két legerősebb nap - e két napon zajlik a teljes vásárlás 40 százaléka - bár előretörőben van a csütörtök is. Több hazai diszkontlánc is ezekre a napokra időzíti az akcióit. Az üzletekben ilyenkor megjelenő tömegek azt jelzik, hogy napjainkban is nagyon ár-érzékeny a magyar lakosság. A legtöbben - a vásárlók 61 százaléka - még mindig napközben 9-től 16 óráig, azaz munkaidőben vásárol be. A munkáltatók számára kedvező tendencia ugyanakkor, hogy nő a munkaidő után vásárlók száma is. A diszkontokban a délelőtt a legforgalmasabb, míg a hipermarketek polcain a délutáni órákban szeretünk válogatni. Nem változott a vásárlók némi megoszlása: a háztartások felénél a háziasszony egyedül intézi a bevásárlást. A férfiak nem veszik ki részüket a vásárlásból, ugyanis csak 11 százalékuk vásárol egyedül, míg a családok 22 százaléka jár el együtt. Egyre több ember indul autóval vásárolni, a legfrissebb adatok szerint csupán a magyarok 49 százaléka megy gyalogosan a boltba. Folyamatosan nő a kártyás fizetések száma, de a vásárlók 90 százaléka még mindig a készpénzes megoldást részesíti előnyben. (forrás: GfK Hungária) Az első gazdasági, közéleti havilap az agglomerációban Munkaerő-piaci felmérés a Kontakt alapítványtól Európa itt épült A Kontakt Alapítvány Támaszpont programja a HEFOP pályázati kiírás keretében felmérést készített Gödöllőn és térségében, a jelenleg is állást kereső munkavállalók körében. Kiderült, hogy az álláskeresők két problémát látnak akadályként. Az egyik fő probléma, az olyan külső tényezők, amelyeket egyénileg megváltoztatni nagyon nehéz: a munkaidő-beosztás (három műszakos munkarend), a munkaidő kezdete és vége nem igazodik a helyi járatok menetrendjéhez, illetve a magas útiköltség, melyet sok esetben a törvényi előírás ellenére nem térít meg a munkáltató. A megkérdezettek úgy látják, érdemesebb fekete munkát vállalni, mert így a magas járulékterhek miatt előnyösebb munkabéreket lehet kialkudni. Ez olyan fontos szempont, melyet még az sem kompenzál, hogy így kiesnek a társadalombiztosítási körből, és a nyugdíj is bizonytalanná válik. Az illegális munkavállalás főleg azokat a kis- és középvállalkozásokat érinti, melyek főként építőipari területen, betanított munkakörökben foglalkoztatnak alkalmazottakat. A másik fő problémát az egyén - segítséggel - önmaga is képes áthidalni: az alacsony iskolai végzettség, szakmai képzettség hiánya, vagy olyan képességbeli hiányok, amelyek jobb anyagi helyzet esetén önállóan, nehezebb anyagi helyzet esetén nyertes pályázati pénzekből megváltoztathatóak. Támaszpont program úgy döntött, hogy a felmerült igényekre válaszként olyan tréningeket, illetve képzéseket szervez, melyek ingyenesek, és elvégzésük után javítja a résztvevők elhelyezkedési esélyeit. Ezért a kapott válaszok alapján Turán - a Gödöllői Munkaügyi Kirendeltséggel közösen - kihelyezett burkoló képzést kívánunk indítani még az idén. Reményeink szerint a tanfolyam végén megszerzett szakképesítés növelni fogja az építőiparban történő legális elhelyezkedést. Elképzeléseinket erősíti az is, hogy folyamatosan szigorodnak az ellenőrzések az építkezéseken, ezért a munkáltatók kénytelenek lesznek előbb-utóbb munkaviszony keretében foglalkoztatni munkavállalóikat, ebben az esetben, előnyben fogják részesíteni a szakképzettséggel rendelkezőket. További segítségként - Gödöllőn - számítógép-kezelő és használó, valamint angol tanfolyamot indítunk, mellyel azoknak kívánunk ingyenes segítséget nyújtani, akik rendelkeznek már valamilyen végzettséggel, de a ma már elengedhetetlen számítástechnikai és minimális nyelvi tudásnak nincsenek birtokában. A közeljövőben szeretnénk felmérni a térség munkáltatói körében, hogy a munkaerőpiac keresleti oldala milyen elvárásokat támaszt munkavállalóival kapcsolatban - milyen szakmákban van hiány a térségben, milyen szakmai tudást várnak el a munkavállalóktól, milyen képzésen megszerzett végzettséget preferálnak, illetve konkrétan kiket, milyen munkakörbe keresnek. Ezért is munkánk folytatásához kérjük, hogy keressenek fel bennünket azok a munkáltatók, akik fontosnak tartják ezt a kérdést és szeretnének igényeiknek megfelelő munkaerőt találni. Alapítványunk ingyenes munkaerő közvetítéssel is foglalkozik, ezért várjuk cégek állásajánlatait is, melyekre munkaerőt közvetítünk a több, mint ezer főt tartalmazó adatbázisunkból. * * ** * ★ Európa Terv * * Műveltebb vagy szakképzettebb? Másfél évtized alatt teljesen megváltozott az ország társadalmi és gazdasági helyzete. Míg ez utóbbi területen a 99 százalékos állami tulajdon zöme magánkézbe került, s ehhez többé-kevésbé megfelelő volt a szabályozás, addig a szakképzés területén jelenleg is komoly elmaradások vannak. Az oktatáspolitika szakképzési része ma sem tud megküzdeni a dilemmával. Műveltebb vagy szakképzettebb legyen a szakmunkás? Tizenöt éve ez a kérdés. Egy friss jogszabály rendelkezései szerint 2006-tól át kell alakítani a szakiskolák 9-10. osztályának közismereti oktatását, fejleszteni kell a szakképzés megalapozásához szükséges ismereteket és a készségek fejlesztését is megoldani. Növelni kell a pályaorientáció és a szakmai alapozás időkeretét, erősíteni kell a szakmai idegen nyelv elsajátítását és az informatikai képzést. A vállalkozói szféra az önállóságot hirdeti azoknak, akik jó szakemberek, gyakorlati tudásuk révén önállóak és önnön sorsukat irányítják. A jól kitanult szakma révén az ügyes szakmunkástanuló nagyon közel kerülhet vágyai megvalósításához. A jó szakmunkást minden társadalom nagy becsben tartja. Hazánkban kevés a szakmunkás és ez, a gazdasági fejlődés egyik akadálya. A BKIK Kézműipari Tagozatának állásfoglalása nyomán kontakt alapítvány Levelezési cím: Kontakt Alapítvány 2100. Gödöllő, Pf. 262. Telefonszám: 06-28/514-121 Fax: 06-28/514-120 E-mail cím: tamaszpont@vnet. hu Támaszpont KON A legnagyobb munkáltatók Gödöllőn és Kistarcsán Gödöllő körzetéhez huszonhét település tartozik, ezek közül hat város, 146 920 fő él itt, 11. 473 vállalkozás működik. Gödöllőn jelenleg 30. 600 ember él, 2850 - többségükben kisvállalkozás és tizenhárom nagy vállalkozás működik: a Lear Corporation 3 800 főt, a Sony Hungária 536 főt, a Hungaro SLR 170 főt, a Caterpillar 532 főt, a korábbi Ganz Mérőgyár, jelenleg Adaris 500 főt foglalkoztat. 2005. július 1. óta Kistarcsa is város. Kistarcsa népessége 2005. január 1- jén 9798 fő, népességnagysága alapján jelenleg a 30-dik a megye városai között. 2004 végén Kistarcsán 1162 vállalkozást regisztráltak, melyből 537 társas, 625 egyéni vállalkozás. Figyelemre méltó, hogy - a 2001. évi népszámlálás adatai szerint - a foglalkoztatottak népességen belüli aránya 43% volt, ami 3,0 százalékponttal magasabb, mint a megye többi városában átlagosan. A település és Pest megye egészségügyi ellátásában is nagy szerepe van az 1978-ban épült Pest Megyei Flór Ferenc Kórháznak. A kórház 2004- ben 819 ággyal üzemelt, mely a megyében működő összes kórházi ágy mintegy ötöde.