Agglomeráció, 2006 (3. évfolyam, 2-9. szám)
2006 / 9. szám
Az első gazdasági, közéleti havilap az agglomerációban Vécsey László, Szada polgármestere: Szada mindent megtesz a Székely Bertalan örökség megóvásáért Székely Bertalan életének utolsó három évtizedét nagyrészt Szadán töltötte. Házának és műtermének felújításával jött létre a Székely Bertalan Művészeti Központ. Vécsey Lászlót kérdeztük. Szada és Székely Bertalan elválaszthatatlannak tűnik! Miután Székely Bertalan Szada leghíresebb lakója, szinte természetes, hogy az iskolánk az ő nevét viseli. A hetvenes években az iskola általános művelődési központtá bővült, így az oktatáshoz kapcsolták a könyvárat, az óvodát, a szabadidős tevékenységeket, a kulturális tevékenységeket. Az a funkciója és a vállalt feladata, hogy az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenkinek megfelelő művelődési lehetőséget adjon és természetesen a köznevelés is e köré az intézmény köré szerveződött. Ez egy Szada méretű település számára általában nagyon jó oktatási, nevelési intézménynek bizonyult, ami folyamatosan bővült. Az utóbbi időben a szociális alapellátó központot kapcsoltuk az intézményhez és szintén az egyik legutóbbi fejleménye ennek a folyamatnak az, hogy a Székely Bertalan Általános Művelődési Központ keretébe került ez a bizonyos épületegyüttes, ami Székely Bertalan lakóházát, műtermét és a még ma is gyönyörű kertet foglalja magába. Mennyire volt nehéz művészeti központtá tenni? Nem is a nehézségre térnék ki, hanem arra, hogy a központ tervezése a művész halála óta eltelt nyolcvan év. Magát a Székely hagyatékot kellet megóvni a pusztulástól és kitalálni, hogy hogyan szolgálja a helyi közösséget és hogyan szolgálja az országot. Az utóbbi néhány évben jutottunk el odáig különféle átmeneti hasznosítások után - hogy megkérdeztük a szadai embereket, hogy mit látnának ott szívesen. Természetesen nem mindenki kapcsolódott be a tervezésbe, de nagyon szép párbeszéd alakult ki, „kerekasztalokat" rendeztünk és végül pont a művelődési központ bővülése vezetett oda, hogy akkor ezt is oda kapcsoljuk. Szolgálja a helyi oktatás-nevelés ügyét, az óvodának és az iskolának vizuális oktatásra alkalmas teret jelent. A gyönyörű kert - a festő különleges eperfájával - már önmagában is alkalmas erre, a tér a maga szellemiségével egy olyan erőtér, ahol teljesen más rajzolni, mint egy újonnan épült iskola rajztermében. Másrészt a község életében fontos eseményeket továbbra is e köré a kert köré szervezzük. Évtizedekre visszamenőleg itt nagyon kellemes és színvonalas ünnepségek voltak, hiszen a Szadai Falunap is Székely Bertalan születésnapjához kötődik. Ennek további lökést adhat, hogy a múlt év folyamán némi kis pénzt nyertünk a Közkincs pályázaton, így a műtermet - komoly önrésszel ugyan - de valamennyire rendbe tudtuk tenni. A műterem mellett meglévő színpadot is átalakítottuk, igazi szép kis falusi színpaddá változik a domboldalban. A harmadik cél az az, hogy az egész ország, a nemzet figyelmét ráirányítsuk arra, hogy Székely Bertalan itt élt. A műteremben rendszeresen szervezünk kiállításokat, csodálatos a világítása, nagyon jó az akusztikája. Minden kényelemmel felszerelt, gyönyörű hangversenyeket, de akár kisebb konferenciákat is lehet itt tartani. A felújítás második üteme után talán majd még több dologra lesz használható. Milyen feladatok vannak még? Sok feladat van még, ahhoz, hogy komplex, főként kistérségi, de akár országos szintű hasznosítást bátran beengedhessük. A műterem mellett ott a majdnem egy hektáros kert, melyben sok a beteg fa, ezeket le kéne cserélni, de csak szakértelemmel, hiszen a szép százéves fákhoz csak hozzáértő nyúlhat. És ott a lakóház, ami az elmúlt évtizedekben eredeti jellegét gyakorlatilag elveszítette, amit visszaadni egy nagyon komoly, műemlékes feladat. Természetesen ennek a háznak is szántunk feladatokat. Azt szeretnénk, ha az egyik része egy szadai helytörténeti, néprajzi, levéltári részleg lenne, ahol a szadai korokkal, emberekkel történelmi vonatkozású anyagokkal lehetne találkozni, ismerkedni, így lenne egyben a látogatók számára Székely Bertalan hagyatéka és maga a hely: Szada. Fotók: Zsolnai Péter és Lőrinci Áron SZALON: 2143 Kistarcsa, Ifjúság tér 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. út 69. SZERVIZ: 2143 Kistarcsa, Szabadság út 32. Tel/fax: 06-28-470-028 Tel/fax: 06-28-415-385 Tel: 06-28-506-180,06-28-506-190 E-mail: benkokft@vnet.hu, Nyitva: H-P: 8-18, Szo-V: 8-13 óráig 3