Csömöri Hírmondó, 2003 (11. évfolyam, 1-13. szám)
2003-05-01 / 5. szám
TÁJÉKOZTATÓ A Kistarcsa Rendőrőrs területén 2003. február, március és április hónapban történt eseményekről A rendőrőrs területén a következő bűncselekmények történtek az előző három hónapban: ·Kiemelt bűncselekmény: nem történt › Vagyon elleni bűncselekmények ›Betöréses lopás: 19 alk. (Valamennyi község területén) Járműlopás: 3 alk. (Kistarcsa)Egyéb vagyon elleni bcs.: 32 alk. (Valamennyi község területén)Garázdaság: 2 alk. (Kistarcsa, Csömör) Az elmúlt időszakban 19 személyt hallgattunk ki gyanúsítottként. Két kistarcsai fiatal ellen betöréses lopások miatt indítottunk eljárást, akiket őrizetbe is vettünk. Ők többek között az uszodába, a kórház büféjébe, a plébániára és egyéb helyekre törtek be, volt ahova több alkalommal is. Szabadulásukat követően sem tétlenkedtek sokáig, ekkor a kórház több raktáraiból, valamint az óvodákból vittek el különböző dolgokat. Az óvodában nem válogattak, az élelmiszerektől kezdve, a konyhai berendezésekig mindent vittek, ami számukra érték volt. Innen az éjszaka folyamán csak több „fordulóval” tudták elvinni a lopott dolgokat. Szerencsére ezek hiánytalanul megkerültek, mivel az utolsó fordulónál egy önkormányzati képviselő megzavarta őket és az egyik elkövetőt el is fogta. Területünkön az elmúlt időszakban több üzletben is megjelentek a lopásokra specializálódott személyek. Ezek a nem helyi lakosok a kisebb üzleteket látogatják előszeretettel, ahol általában csak egy-két alkalmazott dolgozik. Az ő figyelmüket elterelve, társaik különböző árukat és a kasszában tárolt készpénzt ellopják, majd valamennyien távoznak az üzletből. Az alkalmazottak csak később veszik észre a lopást. Nem így történt ez az egyik csömöri boltban, ahol több Nógrád megyei férfi pakolt édességeket, italokat a kabátja alá. A bolt vezetője észlelte az esetet, ekkor az elkövetők menekülni akartak, de az utcán lévő járókelők visszatartották őket a rendőrök kiérkezéséig. Mogyoród községben február hónap elején történtek újabb lakásbetörések. Az egyik betörés helyszínén a tulajdonos megzavarta az elkövetőt, aki az ablakon menekült. Értesítették a környéken lévő rendőröket, akik kb. félóra üldözés után elfogták az elkövetőt, egy helyi lakost. A betörő menekülés közben egy újabb házba is betört, ahonnan több dolgot is eltulajdonított. Őt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, azonban már szabadult. Szintén Mogyoródon, egy onnan korábban elköltözött férfi akart betörni az egyik vendéglátóhelyre. Az éjszaka járőröző polgárőrök ezt észrevették és visszatartották az elkövetőt. Itt szeretném megjegyezni, hogy a Mogyoródi Polgárőrség már évek óta jó színvonalú munkájával segíti a rendőrséget. Február hónap végén sikerült elfognunk három férfit, akit már hónapok óta körözünk. Őket több lakásbetörés elkövetésével gyanúsítottuk. Közülük ketten jelenleg is büntetés végrehajtó intézetben tartózkodnak. Az elmúlt hónapokban több csoportos garázdaság történt. Csömörön az egyik vendéglátóhelyen magyar és román állampolgárságú személyek estek egymásnak. A verekedés oka egy előző esti „beszólás” volt, amikor a külföldiek románul kezdtek el nótázni és ezt sérelmezték a helyi fiatalok. A másik eset egy kistarcsai szórakozóhely előtt történt. Itt is helyi fiatalok verekedtek össze, akik valamennyien ittas állapotúak voltak. Mindkét helyen súlyos sérülteket szállítottak el a mentők. - Egy mogyoródi fiatal személy ellen visszaélés kábítószerrel bcs. miatt indítottunk eljárást. Ő elmondta, hogy már hónapok óta függőségben szenved. Az ügyben további kihallgatások lesznek, mivel az adatok alapján nem egyedi esetről van szó. Egy csömöri férfi ellen okirattal visszaélés miatt folyik az eljárás. Neki több évvel ezelőtt bevonták a vezetői engedélyét ittas járművezetés miatt. Utánképzésen nem vett részt, inkább vásárolt egy új engedélyt a saját adataival kitöltve. Most egy újabb ittas vezetés során derült ki, hogy az engedély sorszáma egy másik jogosítványhoz tartozik. Több kisebb értékű lopás is történt ivócimborák között. Egyik alkalommal iszogatás közben vette el ismerősétől egy kistarcsai lakos a mobiltelefon.Mivel ő volt az erőseb, társa nem merte visszavenni a telefont, inkább feljelentést tett a rendőrségen. Egy másik alkalommal kocsmából hazakísérte társát egy kerepesi férfi, majd onnan ismerőse pénztárcájával, irataival távozott. Az elmúlt hónapokban valamennyi településen több lakásbetörés történt. Ezeket főleg a nappali órákban követték el. Az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzésének hatékony módja lehetne, az ún. Szomszédok Egymásért Mozgalom létrehozása. A SZEM mozgalommal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a rendőrőrsön ill. a helyi polgármesteri hivatalban lehet kapni. Az elmúlt három hónap során tulajdon elleni és kiemelt szabálysértések (ittas vezetés, sebesség túllépése, záróvonalon történő előzés, stb.) miatt 317 fő ellen indítottunk eljárást. A rendőrőrsre elfogató parancs, illetve bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt 57 főt állítottunk elő. A rendőrök családi botrány miatt 29 esetben intézkedtek. Közlekedés: ·Halálos közúti baleset: 1 alk. (Csömör) ·Súlyos sérüléssel járó baleset: 2 alk. (Nagytarcsa, Kistarcsa) ·Könnyű sérüléssel járó baleset: 3 alk. (Kistarcsa, Csömör, Mogyoród)Anyagi káros baleset: 16 alk. (Valamennyi község területén) A balesetek megelőzése, a szabálysértők és ittas járművezetők kiszűrése érdekében a következő hónapokban is minden nap közlekedési akciót tartunk, a napok különböző időszakaiban. Felhívjuk a közlekedők figyelmét arra, hogy a május és június hónapokban hetente több alkalommal is traffipaxos sebességmérő akciót tartunk. Farkas Imre r.szds.mb.őrsparancsnok