Ese Híradó, 2005 (10. évfolyam, 1-11. szám)
2005-06-01 / 5. szám
A MÚLTIDÉZŐ Régi Pécel - új történetek (3.) Fáy István emlékei Folytassuk a sétát, ismerkedjünk a múlt század eleji Szemere utca házaival, s azok lakóival Fáy István szavai nyomán. Most itt állunk a Jávor-féle üzlet előtt, ha balra nézünk, van egy nagy sarokház. Ez a nagy sarokház volt idősebb Majzik Pálnak az üzlete (Szemere-Rákos utca sarkán, a Kenyérgyár felől). Majzik egy hatalmas, óriás ember volt. Foglalkozására nézve mészáros és hentes, a gyerekei is valamennyien ezt tanulták ki. Közvetlenül mellette volt egy kisebb ház, ebben egy nevezetes ember lakott, Heller Márton, bádogos és szerető. Józan életű legényember volt. (Heller Márton volt Pécelen az ultikirály!) Nővérét a közvetlen szomszéd Thomann Ferenc vette el feleségül. Őt lánynevén Heller Máriának hívták, egy nagyon szép kislányuk született. Thomann Ferenc nagyvendéglős volt, azok közé az értelmiségiek közé tartozott, aki bele mert vágni az üzletbe. A világháború kitörésekor műegyetemet hallgatott, és egy éve hiányzott ahhoz, hogy gépészmérnök legyen. A háború után megnyitotta ezt a nagy vendéglőt. (Ma bölcsőde működik ebben az épületben.) Ez arról volt nevezetes, hogy Pécel legtöbb bálját itt tartották. Itt volt egy nagy, hosszú söntés biliárdasztallal, utána volt egy kisterem, aztán jött a nagyterem - parkettázott nagyterem -, és hátul, ahogy bementünk a nagyterembe, balra néztünk, ott volt egy kis szoba, amelyik alkalmas volt kb. 12-14 ember befogadására. Ez valami olyan szeparészerű volt, és mondjuk így, a magukat elkülöníteni akaró előkelőségek voltak bálok idején ebben a szobában. Thomann Ferenc egy rendkívül udvarias, remek modorú, ember volt. Két nővére volt, az egyik Hodászi Bélához, a henteshez ment feleségül. Ővele későbben fogunk majd találkozni. Másik nővére Irma, egy nagyon jól menő papírkereskedést nyitott a polgári iskolával szemben a Hajnal utcában (az Isaszegi út elején, ma a cukrászda épülete). Thomann Ferenc buzgó evangélikus volt, és a kislánya is evangélikus lett. Nem tudom később mi történt velük. Az üzletet eladták 1939-ben, és egy elsőrendű üzletember vette meg, akit úgy hívtak, hogy Urbán János. A felsége elsőrangú háziasszony, lány korában Magyarország egyik olimpikonja volt, méghozzá női súlylökésben. Az asszonyt Marikának hívták, egy kb. 180 centiméteres, hatalmas nagy, kedves asszony volt, Urbán János pedig egy pompás modorú, vidám, barátokat kereső, kis vékony ember, rendkívüli népszerűségre tett szert. Ő vezette be a vasárnapi össztáncokat, és ezekben az össztáncokban volt valami demokrácia. Mert itt orvostól, tanártól kezdve az iparos fiúkig és a földműves fiúkig meg lányokig mindenkit meg lehetett találni. Én láttam olyan jelenetet, hogy a kitűnő orvosnak a felesége és a cselédje egymás mellett táncoltak ezen a vasárnapi össztáncon. A háború után nem tudom mi lett a sorsa ennek a vendéglőnek.A háború után a katolikus egyház vásárolta meg, és kultúrházként működtette. A volt söntés helyén színpadot alakítottak ki, és itt számos - nagy közönségsikert aratott - előadást rendeztek. Itt volt a fő fellépési helye és próbaterme a Vox Humana katolikus énekkarnak is. 1948-ban az épületet államosították, és ez lett a községi bölcsőde, amely ma is itt működik, erősen felújításra szoruló falak között. Ezen a helyen Thomannek, majd Urbán Jánosnak a vendéglőjében játszott Pécelnek két híres cigányzenekara. Helyesebben az első cigányzenekar nem péceli volt, hanem isaszegi, és prímása Berki Sándor volt. Ez a Berki Sándor zeneművészeti főiskolát végzett, tanításokat is vállalt, és mindenki tisztelte, becsülte. Nála sokkal népszerűbb volt az utódja, a szegény tüdővészes, mindenki által szeretett Bódi Laci, aki a legkiválóbb budapesti cigányprímások nívóján tartotta a zenekarát. Ugyanakkor nem kért lehetetlen árakat. Most visszamegyünk megint Jávorék háza mellé. Itt volt egy hosszú épület. Ebben a hosszú épületben volt az 1920-as években Hermann Bélának a borbélyüzlete. Hermann bácsi egy őszes, csendes, szomorkás, nagyon jól öltözött ember volt, aki túlságosan katonás feleségének a parancsnoksága alatt állt. Ő már reggel 7 órakor eljött hazulról, és este 8 óra fél 9 volt mire hazaért a házába. A ’20-as évek vége felé meghalt, és akkor a házat egy dr. Hegedűs Lipót nevű zsidó ügyvéd vette meg. Lipi bácsinak hívta mindenki, népszerű volt a péceli földművesek, iparosok körében is, mert becsülettel végezte a dolgát. (Ezt a házat később Csapó József, nyugalmazott mozdonyvezető vette meg. Ő még szénfűtésű mozdonyokon dolgozott, a sok szikrától, huzattól stb. teljesen megvakult. Saját találmányával, egy kútfúró berendezéssel és segédmunkása segítségével számos kiváló minőségű és mennyiségű kutat fúrt Pécelen. Emellett a ház mellett volt egy másik nagyon szép ház, ahogy mentünk fölfelé a hegynek (a Szemere utca jobb oldalán járunk, a 15-ös számnál), ez volt Katona Vandának a háza. Katona Vanda régi péceli családból származott, és hozzáment feleségül egy Drugolinszki nevű orosz hadifogolyhoz. Ebből a házasságból egy fiuk született, Vladimír, kb. 1912-13-ban. Hogy később az édesanyjával mi történt, nem tudom. Jól emlékszem pedig rá, annyit tudok, hogy a rendkívül melegszívű és mindenkin segítő Megyeri Károly - aki a polgári iskola igazgatója volt - nevelte föl Vladit, éppen úgy, ahogy a saját unokaöccsét, a nemrég elhunyt Megyeri Endrét, Bandit is. Ezt a házat később Zachárék vették meg, amely pontosan szemben volt a Thoman-féle vendéglővel. Zachárék egyetlen Thormann féle nagyvendéglő épülete, ma a bölcsőde működik benne 24 BSE Híradó 2005. június