A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevelei, 1994
1994 / 1. szám
6- Szent Norbert ünnepén Öregdiákok a Fácánosban "Ma már igazán láthatjuk, hogy mit jelentett a premontrei nevelés, amikor Evangéliummal oltotta be a "vadócot" s a valláserkölcsi nevelés mellett emberi tartást próbált átplántálni a reájuk bízott ifjakba" - olvashatjuk a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium jótevőinek nyomtatott emléklapján. Napjainkra már elveszítette szenzációértékét az öregdiákok találkozója a Fácánosban. A lélekbe nemesített érték a maradandó, amely birtokában nem csak nosztalgiázni, hanem Fényi Ottó perjel, gimnáziumi igazgató szavaival élve - újra töltekezni érkeznek minden évben városunkba, a rendalapító Szent Norbert ünnepére az egykori diákok. Úgy, mint a szavalata közben a rendi temetőben megörökített dr. András Gusztáv, az 1933-ban érettségizett tanuló. A tudósítót magával ragadják a számok. Édesapja, aki akkor egy esztendős volt, már nem tudta itt befejezni a tanulmányait. Az iskola 1992-ben indult újra. Vajon hányan élik meg a 2000-ben érettségiző első évfolyamból a 2062. évet, amikor ismét ilyen felvétel készülhet? Balázs Gusztáv ki vagy a mennyekben, e fényévekben sem mérhető /S nagyvilágban, százezer naprendszer-csodában, mindenütt. /A Földön is, e fényes égitest-füzér szürke, parányi gyöngyszemén, hol élek én, kis darabka föld. Szent lényeged mindent betölt. (Engem is. Lelkem, szívemet, ujjom hegyét. A nem lehet, hogy bármi elkerülje ölelő, forró lényedet. Cett vagy, velünk vagy mindig, közeli szenteltessék meg a Te nevedj Legszebb, legáldottabb legyen a Tied, ne átkozzon senki, csak dicsérjenek, s a dicsérő karban én is ott legyek. Tőlem induljon ki a dal, tettel, szóban, mint ezüst vízgyűrűk posványos tóban, keresztül családon, népen.Engedd kezdenem már most szépen ez áldó kórust, mely nem csak szó, ének, de egész életet betöltő tettek, tények. Jjöjjön el a te országod, minek nincs kőtára, véges Ország, mely sehol sincsen, csak itten, szívembe zártan, igazság, béke istenereje alakjában.A Te igazságod, /Atyám. Sokszor fáj is talán, mert más, mint a mienk, a végtelent is felmérő, nem magát tudósnak vélő, de szűk anyagi létét soha túl nem lépő, balga elmére szabott. Czigen, /Atyánk, a Te igazod. /Add, hogy vállaljam. Tisztább igazság nála hol lehet? S Békésen hajtsak mindig rá fejet... Békés Vágyon megdobban rá szívem. Környezetemben mért nincsen mégsemi? Mért nem tehetek valamit érte, hogy házam legyen örökös fészkel? Törd meg bennem az ellened való s bárki elleni lázadást, harcol, forrongó szívemnek adj csendes, új arcot, hogy végre kanos legyen már benne a békés /A Te erőd kell hozzá, /Atyám, az enyém törékeny semmi, nem bírok magamon úrrá lenni, segíts hát, legyen meg a Te akaratod, mint mennyben, úgy itt a földön is. Mily kínosan nehéz ilyet kérnem Tőled semmivé töppedve, mert a mi por szem látkörünk kerül itt is szembe a Te végtelenbe futó perspektíváiddal. Szabad akarást engedtél nekünk. Tervek, célok töltik be életünk.Ezt szolgálja az érzés, gondolat, ezt véghezvinni feszülnek az inak, ezért harcolok az elemekkel, ellenféllel és rokon lelkekkel, ezért számtalanszor Veled is szembe fordulok, s akaratodról elfeledkezem. Ó, nyisd fel rá szemem, hogy egyedül csak az van. Megtörhetetlen. S épp én értem van, engem céloz, engem kényszerít. A te tudjam elfogadni kényszerít?! /Add, /Atyám, hogy szentté lekéssék: ez az akaratod Aieked. Szentté/ tieddé, szolgáddá engedj lennem, a Tiedbe a magam csepp akaratát is belecseppentsem, azt akarjam, mit Te a mennyben, a Végtelenben... /A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s ember lévén bocsásd meg, hogy fehér, friss kenyér, mit gondolok. Faragd le belőle, ha még van, mi nem mára kell, csak önzésem vágyta tartalék, mivel a mások ékes száját kell megelégítened. Lássam meg a dagadó cipó megett azt a másik kenyért, a magát vágóbirkaként értünk adó Fiad, kit annyiszor eltoltam magamtól, s nem tudtam, hogy attól lett üres a lelkem, hogy abból a másik kenyérből nem ettem. Siess meg,Atyám, e két kenyérből mára, és add, hogy holnap is megéhezzem rája, és bocsásd meg a mi vétkeinket, mint mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. ... Ökölbe szorult a kezem érte, doronggá sarjadt bennem a harag, s most megdöbbenve, félve látom, mint kárhoztattam vele önmagam. Irtóztató kérés ezt... Van, ki így megmarad? A Nincs rá bocsánat - most érzem - (pedig mily sok a vétkem?) hogy a másét feledni nem tudom egészen. S ha Te csak egy kicsit emlékező maradsz, mi várhat rám vajon? /A koholt igazság, átok, bosszú bére... és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Testünk, lelkünk veszedelmébe jutunk, mert nem bírunk megállni, tudod jól, és ha a gonosz egyszer elragadt, ki oldhatná meg ínyünkhöz tapadt, dermedne rémült nyelvünk segélyhívó faját, hogy ne maradjunk végleg odaát? Segíts, /Atyánk, egyetlen szentség, mert Tied az ország, a hatalom és a dicsőség! /Amen, /vitatvánk Mi /Atyánk!... Ez elgondolkodva ízlelgetem a szót« csolduljom belőle meg nem avult zamat, (amelyhez soha nem tapad tréfák fanyar fintora régi köntöse/ vén kora miatt)/ megrendítve benne a tiszta zenétt hatalmas szülő, ki mindenét minekünk adja/ akinek minden tettét a szeretet hajtja. Méltó/ hogy buzgón, tisztelve imádd/ hálásan nyisd meg ajkadait /Atyánk, ki vagy. «Igeni vágyl Atem hipotézis/ nem elképzelt lény. Közelséged/ élő voltod én is újra s újra érzem/ bár szemem merészen hiába szegtem Rád. A szörnyű téren át/ mely Tőled elválszt, ma is hányszor nyúltál értemi Megtartottál. Szívem szíved melege védte. Megdorgáltál hangos szóval. /Alapom száz áldás kísértet /Atyám/ kitör a kála vulkánja belőlem érte Caránlad/