A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 1996

1996 / 2. szám

GÖDÖLLŐI PREMONTREI ÖREGDIÁKOK EGYESÜLETE Az utóbbi évek magyar és külföldi eseményeinek ismeretében ennek a régen sokszor idézett klasszikus mondásnak a végére pont helyett inkább kérdőjelet tettem volna, ha nem befolyásoltak volna a régi, kedves beszélgetések erről a kérdésről néhai szeretett igazgatónkkal, Kumorovitz Bernáttal, a történettudományok akadémikus doktorával. Ő, ugyanis 1966-ban született, így átélte történelmünk utolsó századának minden jelentős eseményét. Talán éppen ezeknek a tapasztalatoknak hatására változtatott a címben olvasható szólásmondás állítmányán, s így már elfogadhatóbbá tette ezt vitapartnerei számára: ,A történelem az élet tanítómestere lehet ” Ebben az értelemben használva értékelte és magyarázta meg pl. a milleneum utáni korszak „fényeit és árnyait”, gyakorta saját élményeit felidézve. Gyermekként a családi körben hallott a felvidéki magyarok, szlovákok és ruszinok tömeges Amerikába vándorlásáról, elemi iskolásként élte át 1967-ben az ún. Apponyi­­nyelvtörvény végrehajtását, amely „bár szándékában nemes volt, a nemzetiségek fel­izgatásához s a magyar állameszmétől való elidegenítéséhez nagyban hozzájárult”. (Kat. Lex. 1931.I.ldl) A múlt kendőzetlen ismeretében értelmesebben, világosabban vállalhatjuk a jelent és a kifejthető jövőt minden lehetőségével együtt. Ebben a vállalásban segíteni fog továbbra is bennünket keresztény hitünk, annak az ígéretnek megtapasztalása és megélése, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8, 28). Ezzel a közös reménységgel és bizakodással köszönt benneteket Gödöllőről 1996 nehéz őszén Fényi Ottó O. Praem, az Egyesület elnöke "História est magistra vitae." \9%/2

Next