A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 2003
2003 / 1. szám
3 Megemlékezés Bellus Zoltánról, Egyesületünk elnökségi tagjáról A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének nevében szeretnénk elbúcsúzni Bellus Zoltán öregdiáktársunktól. Egyesületünk megalakulásában nagyon jelentős tevékenységet fejtett ki, mint alapító tag, az Egyesület Alapszabályának létrehozásában komoly szerepe volt. Közvetlen támasza volt Fényi Ottó elnök atyánknak, és 1989-től több éven át az Egyesület főtitkári megbízatását is viselte. Ebben a tisztségében minden tőle telhetőt megtett, hogy Egyesületünk az Alapszabályban meghatározott módon fejtse ki tevékenységét és gyarapodjon. Szívén viselte a premontrei gimnáziumi hagyományokat, emléktárgyak összegyűjtését, rendszerzését. E munka folytatását csak betegsége akadályozta, illetve szakította meg. Külön ki szeretnénk emelni nagyszerű emberismeretét, soha sem agresszív, hanem okosan belátó, melegszívűen keresztény látásmódját. Ezek a tulajdonságok nagyszerű, józan és diplomatikus tárgyalási modorában is megnyilvánultak, amire Egyesületünk életében nagy szükség volt. Mindig kész volt a segítségnyújtásra. A számunkra olyan jelentős, évenként megújuló Szent Norbert napi öregdiák-találkozók sikere és jó hangulata mindig magán viselte Zoltán gondos és lelkiismeretes előkészítő munkáját. A több száz főt számláló résztvevő igényeit mindig nagy gonddal hangolta össze az Agráregyetemtől kért lehetőségekkel. Istenben boldogult öregdiák barátunk tevékenységének egy másik, igen jelentős megnyilvánulására is rá kell mutatni. Amikor Fényi Ottó atya, mint második gödöllői alapító minden erejét latba vetette, hogy a Fácánosban kápolnát, rendházat és új gimnáziumot hozzon létre, számtalan gondja és nehézsége közepette mindig számíthatott Zoltán közreműködő, eredményes segítségére. Ő abban az időben, mint az egyetem tisztviselője nagyszerűen ismerte a helyi viszonyokat, és Ottó atya jobbkezeként okos tanácsokkal és a tárgyalások során tanúsított finom diplomáciával nagyon sokban tudta segíteni az új intézmények létrejöttét. Kedves Zoltán! Fájó szívvel veszünk búcsút tőled, de élő hittel valljuk Megváltó Krisztus Urunk Ígéretét: „Az én Atyám házában sok lakás van, előre megyek és előkészítem számotokra”. Ez ad nekünk, öregdiák társaidnak és hátrahagyott szeretteidnek reményt az örök világosság fényében. Nyugodj megérdemelt békében Te is a premontreiek égi seregében! Polcz Iván főtitkár Búcsú Bellus Zolitól 2003. január 8. du. 2 óra. A téli nap hidegen ragyog, s fényében csillognak a hókristályok. Gödöllőn most helyezik örök nyugalomra földi maradványaidat - Zolikám! Szerettem volna személyesen ott lenni, de a vonatok órákat késtek tegnap a nagy hó miatt, s Marika, aranyos feleséged arra kért, el ne induljak, így csak lélekben búcsúzhatok el Tőled. Ullmann perjel úr elmondta telefonon, hogy szépen, lelkileg felkészülve ment el Zoli bácsi. Tudod, hogy közlésében mi volt számomra a meglepő? A „bácsi”. Hiába múltak el felettünk évtizedek, hiába szoktam hozzá őszülő halántékodhoz, hiába intézted az egyetem gazdasági vezetőjeként a szállást számunkra már évekkel ezelőtt, az otthonotokban tett látogatásaink ellenére, amikor kisüstidet ízlelgetve emlegetted, hogy már Te is hetvenes éveidet taposod - Bellus Zoli az én számomra a régi kisfiú maradt, akit mint kiscserkészt szeretettel ajnároztunk (akkor vesztetted el édesanyádat). Ezért kerültél a Vadgalamb őrsbe is, amely nagyon kedves volt számomra, mert én alapítottam, amikor 1931-ben őrsvezető lettem. Ennek az őrsnek voltál segédőrsvezetője, amikor a pásztói táborból Mátraverebély-Szentkútra elkísértelek titeket. Az utóbbi időkben ritkán találkoztunk, inkább telefonon kerestük fel egymást egy-egy ünnep, névnap alkalmából. A júniusi öregdiák-talákozón csak futólag köszöntöttük egymást: érettségitek 60. Évfordulóját ünnepeltétek. Utoljára akkor voltunk együtt, amikor osztálytársam, dr. Köles Mihály temetése után hármasban mentünk a villamosmegálló felé, s útközben betértünk egy cukrászdába beszélgetni, hiszen én indultam vissza Szegedre. Hárman voltunk: Ottó, az Öregdiák Szövetség újraindítója, Te, az újjáalakuló Szövetség első főtitkára és én. Hármunk közül ketten már odaát vagytok. Én pedig lehajtom fejem, emlékezem és imádkozom. Kovács Béla Kolos